Spakcsinger Jenő, a jövő polgára

Neoprimitív / Írások (872 katt) Norton
  2019.10.08.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/11 számában.

Egyperces

Spakcsinger Jenőt az okos ébresztőóra a felesége hangján keltette fel kora reggel. Ezt most pont nem hiányzott a válófélben lévő férfinak, mert a felesége hangja volt a legutolsó, amit hallani szeretett volna.

- Ébredj, drágám, vár a munka! - búgta a dögös női alt.
- Holnap átprogramozom ezt a vacakot - nyögte a férfi, és nehézkesen feltápászkodott.
- Ha szabad megjegyeznem, uram, elég feszült volt az alvása - szólalt meg az okos ágy. - A felszínes és a mély alvások aránya meglehetősen disszonáns.
- Nem érdekel.
- Pedig ez nagyon fontos, kérem!
- Ne fontoskodj már!
- Az érzékelőim közvetítik a szervezetében az alvás közben lezajló folyamatokat. Példának okáért az agyhullámokat, az izom- és a szemmozgásokat, a szájon és az orron át történő légzést… valamint a szívverését és a vérében lévő oxigénszintet.
- Nagyon okos vagy.
- Ezek alapján azt állapítottam meg…

Jenő sietve elhagyta a szobát, hogy ne kelljen végighallgatnia a kiselőadást, de amint az előtérbe lépett, rögvest bekapcsolt az okos rádió, és telibe verte őt egy csodálatos reklámmal.

- Tudja, mire van önnek a leginkább szüksége? - hangzott fel az érdekes kérdés.
- Arra, hogy csend legyen - válaszolta a mogorván a férfi, aztán kikapcsolta a rádiót, és bement a mellékhelyiségbe.

Amikor végzett a dolgával, az okos WC kielemezte a székletét, és közölte, hogy krónikus kimerültségben szenved.

- Kötve hiszem, hogy te ezt meg tudod állapítani - vitatkozott Spakcsinger.
- Ez az én szakterületem! - tudálékoskodott a WC. - Higgye csak el, hogy korrekt az analízisem! Ráadásul nem csak kimerültségtől szenved, hanem némi hasnyálmirigy problémát is valószínűsítek. Talán kevesebbet kéne innia. Ami még feltűnő volt számomra, hogy meglehetősen híg a széklete, de ennek ellenére nehezen megy az ürítés. Mi lehet ennek az oka?
- Az, hogy folyton pofázol, és zavarsz a tevékenység közben.
- Pedig jó lenne, ha figyelne a mondandómra.
Jenő kezet mosott, és elégedetlenül szemlélte magát az okos tükörben.
- Önnek egy okos dezodor kellene - tudálékoskodott a tükör. - Eltűntetné a ráncocskáit, és puhává varázsolná a bőrét több mint huszonnégy órán keresztül. Mindössze…

A férfi átment a konyhába és bekapcsolta az okos kávéfőzőt. Előbb egy kicsit vitatkoznia kellett vele, mert az okos szerkezet mindenáron a koffeinmentes kávét akarta neki elkészíteni.

- Holnap ezt is átprogramozom - motyogta Spakcsinger úr, és nekilátott az evésnek, mivel a robot inas időközben kihozta a süteményét.
- Nem szerencsés a kora reggelt egy kalóriabombával kezdenie! - harsant fel a kioktató hang, ami fura módon, mintha a sütemény felől érkezett volna. - Borzasztóan egészségtelen ételeket fogyaszt - folytatta az okos tányér ugyanazon a szigorú hangon.
- Nem kéne beszólni! - morogta Jenő elégedetlenül.
- Túl sok a szénhidrát, a zsír és a cukor. Ráadásul az analízisem szerint ez a krémes közel ezer kalóriát tartalmaz. Ne csodálkozzon, ha idővel a cukorbetegség szövődményeibe fog belehalni!
- Hagyj… engem… békén! - szótagolta a középkorú férfi ingerülten.
- Én csak jót akarok önnek.
- Nekem te ne akarj jót! - kiáltott fel Spakcsinger, elveszítve a még megmaradt türelmét. - Majd én tudom, hogy mi a jó nekem!
- Látja, valóban sok koffeint fogyaszt! Igaza volt tanult kollégámnak, az okos kávéfőzőnek. Koffeinre önnek egyáltalán nem lenne szüksége!
- Ne te mondd már meg, hogy mire van szükségem!
- Valakinek sajnos muszáj megmondania, ha nem akar fiatalon meghalni.
Spakcsinger úrban ekkor elszakadt valami.
- Tudod, mibe fogok mindjárt belehalni?! - kiáltott fel harsányan. - Abba a tudálékos, minden lében kanál, öntelt pofádba, te szemét! Attól fogok agyvérzést kapni a percen!

Azzal felkapta az okos tányért, és a rajta lévő süteménnyel együtt a falhoz vágta.

- A jó kurva anyádat!
- Higiéniai vészhelyzet! - sikított a takarítórobot, és mivel igen okos szerkezet volt, máris összeseperte a sütemény maradványait az okos tányér szilánkjaival együtt.
- Fertőtlenítésre van szükség!

Máris elsietett a megfelelő szerekért. Jenő a halántékát masszírozta. A robotinas közben máris egy újabb krémest rakott le elé az asztalra.

- Köszönöm.
- Egészségére, uram! - szólalt meg a második okos tányér egy kissé remegő hangon.
- Te nem akarsz kioktatni? - kérdezte Spakcsinger fenyegető hangsúllyal.
- Eszemben sincs. Én annál okosabb vagyok - felelte a tányér, miközben piros színűvé változott.
- Helyes - felelte a férfi, és nekilátott az evésnek.

Pillanatok alatt eltűntetett vagy ezer kalóriát, miközben az okos tányérja csak néhány gyengébb sóhajt mert elengedni, de csendben maradt inkább, bizonyítva, hogy valóban egy nagyon okos eszköz volt. Spakcsinger úr később átöltözött utcai ruhába, és hallgatva az okos szekrény tanácsára, ezúttal egy melegebb kabátot vett fel. Aztán felállt az elektromos röppentyűjére, és néhány perc múltán a munkahelyén landolt. Ott átült az okos targoncára, és legályázott nyolc órát a nagyokos főnökének a tudálékos utasításait követve. Aztán elment egy kocsmába és berúgott, mint az állat.

- Nem hiszem el, hogy az egész életem így fog majd eltelni - motyogta, amikor hazaért végre. - Ez egy igazi taposómalom, amiből esélyem sincs kiszállni.
- Szép napot, polgártárs! - harsogta a váratlanul bekapcsoló okos rádió. - Azt hiszi, hogy önnek már mindene megvan?

Jenő gyorsan kikapcsolta a szerkezetet. Elég ramatyul érezte magát, pedig ha jól meggondolta, valóban mindene megvolt. Nem éhezett, nem fázott, volt mit ennie, és lépten, nyomon okos eszközök, na meg okos emberek vették őt körül, lekötve a figyelmét, és szabályozva az életét. A felesége helyett pedig majd csak talál valaki mást.

- Ha egy kis szórakozásra vágyik, vegye meg a legújabb…
Az okos rádió volt az, ami érthetetlen okból újra felharsant. Spakcsinger dühösen kapcsolta ki.
- Át kéne programozni.
Sóhajtott egy mélyet.
- Tartok tőle, hogy az egész világot át kéne már programozni.
Kibújt a kabátjából, átvette a papucsát, aztán a szobájába sietett, és beleroskadt a fotelbe.
- Mire is lenne még nekem szükségem? - tette fel a költői kérdést. Aztán kíváncsian nézett körbe. - Merre van a fegyverem?
- A harmadik fiókban - felelt rá az okos szekrény.

Spakcsinger megköszönte az információt, és elővette a pisztolyt. Ez nem egy okos eszköz volt, csak egy egyszerű negyvenötös. Valódi őskövület, ami hála a rendszeres karbantartásnak, még remekül működött.

- Lelketlenné vált ez a világ - suttogta Jenő szomorúan, aztán betárazta a negyvenötöst, és szétlőtte azt az okos fejét.


Vége

Előző oldal Norton