Darabka mennyország
Csillagok figyelnek rám a messzi égboltról,
S én szüntelen egyet érzek, azt hogy hiányzol.
Gyönyörű a napfelkelte, de szívemnek ez sem vigasz,
Mert szerető lényed nélkül a szépség nem ugyanaz.
Elindultam egy úton, valamit kerestem,
Miközben tudtam: hiába, mert már megleltem.
Fogják a kezem, s mégis üresnek tűnik,
Mert a te kezed az, ami az enyémbe beleillik.
Megtaláltalak, s Te kedvesen mosolyogtál,
Az életembe egy darabka mennyországot hoztál.
Átölellek, arcomat csókolja a szád,
S kedvesen suttogsz: "majd én vigyázok rád".
Én bólintok, s elsuttogom, mit érzek,
Szavakat, melyek szerelmesek, szépek.
"Te vagy az első, akinek azt mondom szeretlek,
S te leszel az, akinek sohasem mondom, hogy gyűlöllek.
Te vagy az első, aki reményt adott a lelkemnek,
S te vagy az egyetlen, aki örök emlék lesz a szívemnek."