Elveszett múlt

Szépirodalom / Novellák (53 katt) Ann Heart
  2019.08.07.

A fotelben ült, a kabinjában és az ablakon túl elterülő sötétséget bámulta, melyben megannyi fénypont tündökölt. A szobában félhomály uralkodott. A kis hajón, melynek a kapitánya volt, nem volt humanoid életforma. Néhány robotból állt a legénység, ez volt minden. Egy élőlény élt rajta kívül, egy patkány. Egy fehér, törött farkú patkány. A férfi vállán ácsorgott, hosszú bajsza remegett, ahogy a levegőbe szimatolt. Végigsimított hátán, melytől elnyúlt, majd keze az asztal felé indult, melyen egy tálka állt, benne zöldségdarabokkal. Kivett egyet és az állatnak nyújtotta, aki elvette, majd két hátsó lábára állt és mellső mancsával megfogva a gyümölcsöt falatozni kezdte. Miután elfogyasztotta, megnyalta gazdája sebhelyes arcát, majd nyakához bújt, menedéket keresve göndör, fekete hajzuhatagában. Váratlanul kinyílt az ajtó és egy android lépett be.

- Uram! A hajtóművek átvizsgálása megtörtént. A javítás mindösszesen huszonnégy órát vesz igénybe…
- Nem! - köpte határozottan.
- De Uram! A…
- Nincs időnk ácsorogni! Holnap ilyenkorra a Pryn galaxis rendszerbe kell érnünk. Ha a régi hajtóműre cseréljük ki, akkor időben odaérünk.
- Nem lenne célravezető…
- Nem érdekel, mit mondanak a szabályzatok! Kapnak három órát arra, hogy kicseréljék, különben mindannyian mennek a hulladéktelepre!
- Értettem, Uram! Három óra - mondta, majd kisietett az ajtón.
- Hülye androidok. Azt hiszik, hogy ők az okosabbak. Hát nagyon tévednek. Az a rominyai árus jól rászedett. Ennyi pénzért jobbat is kaphattam volna, mint ez az ócskavas - túrt bele idegességében hajába, majd felállt és a kanapéhoz ment. A mellette álló szekrényen egy könyv feküdt, mely kissé viseltes volt már, de még egyben volt. Repedezett borítóján, amennyire látni lehetett, egy férfi állt egy homokdűnén és a távolba nézett. Messze a horizonton egy város szellemképét lehetett látni. Kezébe vette a könyvet és megsárgult lapjait pergette mindaddig, míg egy helyen megállt. Egy kép volt benne. Jobb alsó sarka hiányzott. Egy fiatal nő volt rajta. Hosszú, szőke haj keretezte arcát. Szeme kék és élettel teli. Szájából kilátszottak fehér fogai, ahogy mosolygott. Vállán egy fehér színű patkány álldogált. Hüvelyk ujjával végigsimított az arcon, majd a kötet elejére lapozott, ahol egy üres oldalon tollal írt szöveg díszelgett.

Ha már minden erőd elfogyott,
Nincsen társad, se otthonod,
Pihenj meg és gondolj arra,
Kinek legkedvesebb számodra az arca

Szeretlek! Anya

- Én is szeretlek! - lehelte fájdalmasan. - Már csak te maradtál nekem, Penny. Nem is tudom, hogy tudtad túlélni ezt az egészet. Nagyon vigyáztam rád. Tudod, nagy mázli, hogy ilyen pici vagy. Remélem, még sok időt tudunk együtt tölteni.

A hajó megrázkódott, majd a hajtóművek lassan leálltak. Trent Gladwyn visszatette a könyvet a szekrényre, majd az ablakhoz ment, melyen túl a táj vöröses színben rajzolódott ki. Kopárság uralkodott, amit imitt-amott sziklák, kövek tarkítottak.

- Hol vagyunk? – kérdezte, miközben sebhelyén végigsimított.
A kabinban egy fiatal nő hologramja jelent meg, testhez álló, fekete egyenruhát viselt, melyen ezüstös díszcsíkok fénylettek.
- A Hydra rendszerben, a Hyperion galaxisban. Ez egy spirál galaxis, átmérője 100 ezer fényév. A Dryn bolygó a központi csillagtól számítva az ötödik égitest. Ez egy mars típusú planéta. Légköre és felszíne emberi életre alkalmatlan. Légkörében sok a széndioxid, kőzeteiben pedig vasoxid található. Felszíni légnyomás mindösszesen 8,6 milibar. Három holdja van. Hippé, Endeisz és Okirhoe.
- Ezek szerint emberek fedezték fel.
- Igen, a Kronosz 2158-ban.
- William Harrison kapitány.
- Úgy van. Kíván róla többet tudni? - érdeklődött Jade, a holografikus mesterséges intelligencia.
- Nem. Köszönöm, ennyi elég lesz.

A férfi távozott kabinjából, űrruhát vett fel és kiment a bolygó felszínére. Már régen látott ilyen üres planétát. Eszébe juttatta fiatalkori hányattatásait. Miután jó pénzért eladták, néhány hét ketrecben való kucorgás után egy endrioni megvette és rabságban tartotta. Bányában kellett dolgoznia, xelinolt termeltek ki. Ez egy kék színű, kristályos ásvány volt, melyet többek között adattárolásra is használtak. Ekkor tizenkét éves volt. Fiatal, ki gyermekkorát nem úgy élhette meg, mint a többi embergyerek. Rettegés és betegeskedés volt a társa és persze Penny. Ő egy igazi túlélő. Átvészelt mindent, ami eddig történt. Hála a génmanipuláció csodálatos tudományának még ma is itt van vele. De, ha nem érnek időben a Pryos bolygóra, ahol egy újabb kezelésen esik át, akkor vége lesz. Nem lesz többé. Nem akarta ezt hallani. Düh fortyogott benne a gondolattól. A homokos talajba rúgott, melytől a szemcsék lassított felvétel módjára a légkörbe szálltak.

- Igyekezzenek! Már csak két és fél óra! Ha nem tartják be az időt…
- Tudjuk, uram, roncstelep. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy időben végezz… végezzM7X23 rrrr… - forgott a robot feje körbe-körbe.
- Mi a franc! Blaze, hallasz engem? Te átkozott ócskavas, mi a nyavalya ütött beléd?
- Az egyes egység meghibásodott. Valószínűsíthető valamilyen vírus törte be magát a rendszerbe.
- Köszönöm, Kettes! Nagyszerű! Mi jöhet még? Kapcsolja ki! Amíg megjavítom, Kettes fogja helyettesíteni. Az ő utasításait kövessék! Ha egyáltalán megjavítom. Mostanában elég sok gond van ezzel a robottal.

Trent szeretett volna még egy kicsit nézelődni, de nem lehetett. A munka volt az első. Csak remélte, hogy Blaze nélkül is tudják tartani a három órát. Penny a múltja egy darabja volt, ami még meg volt neki. Nem hagyhatta elpusztulni.

Egy óra negyven percbe telt a javítás, de sikerült. Igaza volt Kettesnek. Egy intelligens vírus okozta a problémát, mely először nem tudta áttörni Blaze tűzfalát, de módosítást hajtott végre, melytől kinyílt a kapu és beférkőzhetett az android rendszerébe.

- Hogy állnak, Kettes?
- Az egyes egység nélkül lassabban haladunk, Uram! Még… - nem tudta befejezni a mondatot, mert megszólalt a hajó.
- Idegen objektum közeledik a hajó felé! – szólalt meg Jade.
- Hogyan? Mutasd!

A teremben megjelent egy kép a bolygó felszínéről és messze látható volt egy gömb alakú repülő tárgy. Nehezen lehetett látni, mert külső burkolata fém színű volt, ami visszatükrözte környezetét.

- Ezen a bolygón tudtommal nincs élet, akkor hogy a csudába kerül ide ez a gömb? Fegyverek?
- Nem észlelek támadó tevékenységet.
- Kettes! Mennyi idő, mire elkészülnek a hajtómű beszerelésével és beindításával?
- Becslésem szerint másfél óra, Uram!
- Blaze hamarosan szolgálatra kész. Ajánlom, hogy a becsült idő előtt elhagyjuk ezt a bolygót. Egy gömb közelít a hajó felé, jelenleg fegyvertelen állapotban, de ez akármikor változhat, úgyhogy jobb, ha sietnek, mielőtt még célponttá válunk.
- Igen, Uram, érzékeltük a jelenlétét, letapogatott minket.
- Hogyan?
- A gömb csak egy felderítő egység, Uram. Fegyvertelen, csupán megfigyelésre, kémkedésre használhatják.
- A gömb visszafordult – jelentette Jade.
- De ki küldhette? – merengett el gondolataiban Trent.
- Az Egyes egység frissítési fázisa befejeződött! - hangzott a figyelmezetés.
- Rendben, lekapcsolhatja! - adta a parancsot a panelnek, majd egy kattanás után az android kinyitotta a szemeit és felült.
- Egyes egység szolgálatra kész!
- Remek! Segítsen Kettesnek és csapatának a hátralévő munkálatok elvégzésében!
- Értettem, Uram! – mondta engedelmeskedve a parancsnak, majd elhagyta a termet.

A férfi visszament kabinjába, hogy megnézze Pennyt. A rágcsáló békésen aludt a terráriumában lévő házikóban. Az utóbbi pár napban többet pihent, mint kellett volna. Volt, hogy szinte egész nap ki sem jött búvóhelyéről és alig evett.

- Kicsi Penny! Nemsokára indulunk – mondta aggódva, majd visszament és nekiállt a szondák javításának, hogy nyomasztó gondolatait elterelje. Lüktető dallamú trance mixeket hallgatott közben, melytől egy kissé jobb kedvre derült. Teljesen belefeledkezett munkájába, mintha nem is a Maribun lett volna, hanem nagypapája műhelyében. Már kiskorában imádott bütykölgetni, ilyenkor az öreg mindig tanácsokkal látta el.
- Uram! A hajtómű a helyén! Már csak a beindításhoz szükséges beállítások vannak hátra és indulhatunk – jelentette Blaze.
- Köszönöm. Zene ki! Tíz perc múlva a hídon…
- Idegen objektumok három óránál – szólalt meg a hajó és a vörös fényjelzés bekapcsolt, jelezve, hogy vészhelyzet alakult ki. - Harckészültség! Mindenki a helyére!
- Uram! Míg a hajtómű nincs beállítva és letesztelve, nem indulhatunk! – előzte meg a kapitányt Blake.
- A frissítésben gondolatolvasó program is volt? Nincs idő vitázni! Indulunk, mégpedig most! Fegyvereket készenlétbe! Ez parancs! Jade, képet!
A parancsnoki hídon megjelentek a hajó felé közeledő légi és földi objektumok.
- Honnan jönnek ezek? Tudom… szondák hiányában nem áll rendelkezésedre semmilyen információ. Gépház! Hogy állnak?
- Kalibrálás megtörtént, beállítások hatvan százalékon. Fegyverzet nyolcvan százalékon. Még tíz perc, Uram, és a hajó készen áll - jelentette Blaze, aki valahogy sokkal határozottabb volt a frissítés után, mint valaha.

Éles sípoló hangkoncert zavarta meg a kommunikációt. Trent felordított és fülére tapasztotta tenyerét, próbálva ezzel mérsékelni a magas hangkáoszt.

- Uram! A közeledő gépek zavarják a kommunikációt.
- Prriss hebdklm jegsuz. Kirttteb navek hrromn e kagdri delinar – mondta egy gépies hang.
- Bárcsak értenénk, mit mond. Talán valami olyasmit, hogyha nem hagyjuk el a bolygót, akkor tüzet nyitnak. Blaze! Most kell indulnunk!
A robotokból álló csoport egyre csak közeledett a hajó felé.
- Prriss hebdklm jegsuz. Kirttteb navek hrromn e kagdri delinar - hangzott el ismét a szöveg, de most már türelmetlenebb hangnemben.

Miután válasz nélkül maradtak, támadni kezdtek. Bár a pajzs még nem volt száz százalékos, de már ilyen szinten képes volt biztosítani a hajó védelmét. A Maribu is viszonozta a tüzet.

- A hajó indulásra kész, Uram! A hajtómű száz százalékosan működik. Felszállhatunk! – jelentette Blaze.
- Rendben. Hallották! Bolygót elhagyni! Tüzet szüntess!

A vészriadó megszűnt, a kapitány izmai ellazultak, hogy végre maguk mögött hagyták a Dryn bolygót. A hajtómű kifogástalanul működött, bár kissé lassabb volt.

Néhány óra alvás után friss energiával és új reményekkel ébredt fel. Kávéját kevergetve az ablakon kinézve, megnyugodva látta a Pryn galaxisrendszert.

- Már csak pár óra, Penny. Már csak pár óra – mondta a vállán ácsorgó patkánynak, aki elég gyengének látszott.

Trent Galdwyn soha nem izgult ennyire. Érezte a negatív energiák jelenlétét, melyek megpróbáltak befurakodni gondolatába. Az elvesztés, halál gondolata. Érezte, ahogy szívét jeges ujjakként öleli át a félelem. Nem akart ücsörögni, s várni a vizsgálat és beavatkozás végét. Ahhoz túl türelmetlen volt. Felállt és kiment a kórház tetőkertjébe. Ahogy kilépett az ajtón, friss levegő csapta meg arcát. Agya felfrissült, ahogy az üde zöld növényeken végigpásztázott tekintetével. Egy szökőkút is volt a kert közepén, mely körül élénk színű virágzó pozsgások díszlettek, illatukkal elbódítva az arra járókat. Varázslatként hatott a férfi érzékszerveire, hiszen már majd egy hónapja nem látott élőlényt, sem növényt. Mély lélegzetet vett, magába szívva az élet illatát, mely jelen pillanatban édeskés aromájú volt. De volt benne valami… valami ismerős illat. Kissé fűszeres, bizsergető. Szíve hatalmasat dobbant, szinte majd kiugrott helyéről. De aztán észbe kapott, lehet, hogy már végeztek Pennyvel. Gyorsan besietett, hátha végre megtud valamit. A folyosón nem volt mozgás. A falon képek voltak, melyek percenként változtak. Az egyik ilyen kép éppen a Dryn bolygó felszínét ábrázolta a három holddal az égbolton.

- Mr. Galdwyn?
- Igen? – pattant fel ültéből hirtelen.
- Sajnálom, de nem sikerült a beavatkozás. Túl gyenge volt Penny. Mindent megtettünk, de…
- Meghalt? Ó, ne… - rogyott le a székbe. - Már csak ő maradt nekem.
- Sajnálom. Esetleg nem gondolkodott a klónozásban? – kérdezte az orvos.
- Hogyan? Nem, nem szeretném.
- Értem. Nézze, tizennégy évvel élte túl az idejét – próbálta vigasztalni.
- Köszönöm, amit eddig tett, doktor úr – állt fel kezet nyújtva felé, melyet az viszonozva fogadott, majd visszament a kezelőbe.

Mikor megfordult, egy lány állt előtte. Hosszú, barna haja lófarokba volt kötve. Kék szeme, mely nem olyan általános kék volt, mint amilyen az embereknek általában, hanem az ég legkékebb kékje, melyet el lehet képzelni. Trent levegőt is alig kapott, mikor meglátta Lianat, aki egy dobozt nyújtott át neki.

- Boldog születésnapot!
- Köszönöm – nyögte meglepettségében, majd kinyitotta a dobozt, melyben egy pici holografikus torta volt, rajta Boldog 25. születésnapot! felirattal.
- El is felejtettem, hogy ma van – mondta szomorúan, majd leült.
- Mi a baj?
- Meghalt Penny. Most már senkim nincs.
- Ó, szegény! Kis hógolyó. Mindig így hívtam, mert amikor összegömbölyödve aludt, úgy nézett ki. Sajnos az elvesztés mindig fájdalmas. Hiába próbáljuk meg elodázni. Ez a természet rendje, ami nehezen fogadható el. Elvesztetted, de a szívedben örökké élni fog. Ahogy édesanyád is – mondta a lány, majd Trenthez bújt.


2019.07.24.

Előző oldal Ann Heart