Nyárest
Tétova nap volt ez is, csak fel az emelkedőn háttal,
nem úgy, mint az álom, mi csapkod szívvel s lapáttal,
akár az aszfalt, melyen szárnyam koppant, majd végül beleolvadt,
de támadóállásban van árnyam, mióta a vágy a semmibe sorvadt.
Ram-pam-pam, közeleg az éjszaka,
mulatozást hoz s bogarakat,
s a dühöt, melynek magas a hőfoka,
felszakít és mélyen átitat.
Ó az áhítat!
Fülsüketítő a város, délibábokat
fon köréd, néha gyöngyöző,
néha felrepít, néha zúzza álmodat,
de ajka boldogít: szemfényvesztő.
Nyáresti kép;
folyik a Holdból a szeretet
káprázatos
temérdek
kellek
nem értek
dolgokat
el nem érlek, de kezem nem remeg
az áram a körben
csak futkos, csak rezeg.
Csak azok a nyamvadt bogarak ne lennének.
