A leghosszabb utazás V.

A jövő útjai / Novellák (50 katt) Petya
  2019.05.05.

Az egyetem és a kávézó közötti távolság gyalogosan is kényelmesen megközelíthető volt. Aprilnek pedig kapóra jött egy kiadós séta. Hosszú percekig maga elé meredve, néha motyogva szelte az utcákat. Néha elkalandozott a tekintete a magasban cikázó járművek sokaságán. Három utcával később pedig a korábbi évezredből itt ragadt vonatsínen zakatolt végig egy mozdony, elektromos villanásokat keltve a felsővezetékekben. Aprilt mindig elvarázsolta Stark e kettős, lebilincselő világa. Az uralkodó modern tudományok és a letűnt kor még foggal, körömmel az életbe kapaszkodó maradéka. A különös egyveleg olyan szürreális élményt nyújtott, amit például szakdolgozat témájaként is választhatott volna. Végül nem tette, és nem véletlenül. Akkor kezdődtek az álmai. Az álmok, amik végül ihletésül szolgáltak a pályamunkájához. És amivel újabban megfeneklett.

Hiába érezte úgy, hogy felszabadul, ha Stan végre kifizeti, és oda tudja adni a lakbért Fionának. Most, hogy a munkahelye fele tart, beteljesítve ezt az ígéretet, továbbra is hegyként nehezült mellkasára a szakdolgozat közelgő határideje. Még hogy teher alatt nő a pálma. Ha megtehetné a nyilvánosság előtt való megszégyenülés nélkül, szíve szerint ordítana, ahogy a torkán kifér. Olyan hosszú utazás volt ez az egyetemig, aminek a lezárása meghatározza élete további hátralevő részét. Olyan mérföldkő, aminek a hatását még felbecsülni sem tudja jelenleg.

Ez így önmagában is elég nyomasztó, hát még a hátráltató körülményekről nem is beszélve. Az egyetem segítségével művész válhat belőle, a papírral a kezében elmondhatná, hogy vitte valamire az életben. Ehhez csak azt a nyomorult képet kéne megfestenie. Amihez az ihletet a hosszú ideje visszatérő álma jelenti. A határvonalat, ami ébrenlét és álom közt húzódott, eddig teljesen el tudta különíteni. Azonban mióta az események előrehaladtak és felgyorsultak, ez a határvonal elmosódott. Jelen pillanatban nem tudná megmondani épp szunyókál-e a parkban vagy tényleg az Új-Velence téren halad át. De a lába alatt csobogó víz, a fémpalló döngése, a tér közepén álló nagy óra ketyegése, a tűző nap, a padon ücsörgő kamaszkölykök felettébb hangos szóváltása mind-mind annak a bizonyítékai, hogy nagyon is ébren van. Ekkor April észrevett még valakit, aki az átellenes oldalon ücsörgött, és még mielőtt kereket oldhatott volna leszegett fejjel, kénytelen volt sorsát elfogadni. Cortez ült a padon és hamarabb észrevette a lányt, mint az szerette volna.

- Áh, April Ryan. Micsoda kellemes meglepetés! – köszöntötte mély, akcentussal átitatott hangján Cortez.
- Az – intett April mosolyt erőltetve az arcára. Nem értette, miért használja a teljes nevét minden alkalommal. Ám mielőtt tovább libbenhetett volna, Cortez az égre nézve folytatta.
- Igazán szép napunk van, nem igaz?
- De – nézett fel April is a kék égboltra.
- Milyen csodálatos érzés, ahogy a nap melenget. Gyakran azt kívánom, bárcsak sose érne véget. Van, hogy órákig becsukott szemmel hagyom, hogy a nap sugarai kényeztessenek.
- Szóval ezért nincs meleg víz két napja a házban – röppent át April agyán a gondolat.
- Gyakran felteszem magamnak a kérdést, Miss Ryan, hogy vajon létezik értelmesebb elfoglaltság annál, mint élvezni azt, ami megadatott. Ön mit gondol?
- Nos, jelen pillanatban azt gondolom, hogy tényleg jó idő van, de lehetne már kicsit hűvösebb. Nem szeretek ennyit izzadni.
- Áh, értem. És mit gondol, ha hűvösebb lenne, attól boldog lenne?
- Azt hiszem nem – vallotta be April, emlékezve a metrón végigvitt gondolatmenetére. – Akkor amiatt panaszkodnék, hogy fázom. Néha úgy érzem, sehogy se jó.
- Áh, milyen szomorú, hogy így látja. - Cortez részvétteljes pillantást vetett Aprilre. - Ilyen fiatal és mégis ennyire boldogtalan. Miért történik ilyesmi?
- Nekem kéne tudni? Én csak áldozat vagyok, és mellesleg egyáltalán nem vagyok boldogtalan, suliba járok, dolgozom, megvan minden, amire szükségem van.
Cortez csöndben maradt. Pont annyi időre, hogy Aprilben visszhangot verjen saját iménti állítása, felerősítve valódi érzését.
- Naj ó, néha rettenetesen fáradt vagyok és nyúzott.
- Csak néha?
- Igen, néha, például amikor... Amikor...
- Szokott álmodni?
- Honnan...
- Az álmok sokat elárulnak rólunk. Valójában minden, amire szükségünk van, az álmunkból megfejthető.
- Ja, értem. Nos, hát, szoktam álmodni.
- És mit álmodik?
- Magányosan állok egy hegytetőn a csillagokkal körülöttem. Igazából elég uncsi – mondta egykedvűen April.
- Hmmm – kezdte Cortez sokat sejtetve. Aprilt felhevítette a kíváncsiság, végre értelmet nyerhet a hetek óta tartó tortúra, végre kiderülhet, mi az álma jelentése? Sosem gondolta, hogy erről épp Cortezzel fog beszélgetni. A férfi válasza azonban kiábrándító volt.
- Valóban unalmas álom az öné...
Na jó, gondolta April kipirosodva, ennyit a megszégyenülésről. Minek kellett megint kiteregetnie a magánéletét? Jobb, ha indul a dolgára. Ám Cortez folytatta a mondatot.
- ... azok számára, akik nem tudják értelmezni. Ön művész lélek, April Ryan. Nagy tehetség lakozik ebben az apró testben. Az égbolt üresen áll maga előtt az álmában. Csak arra vár, hogy a képzeletével beborítsa. A sok csillag a végtelen lehetőségek számára utal. És egyedül van, ami annyit tesz, öntudatos, erős jellem, aki a saját maga ura. Ne csodálkozzon, ha örök elégedetlen. Egy igazi művész sosem elégedett magával, azzal, amit lát, gondol vagy érez. Pláne nem ilyen fiatalon. Hiába mondanám, hogy nyugodjon meg, minden rendben lesz. Úgyse fog rám hallgatni. Viszont ha van kedve, elhívnám egy kiállításra. Ott kortárs művészek képei közt beszélhetnénk erről.

April nem tudta hirtelen, mit feleljen. Azóta nem fordult vele ekkorát a világ, hogy az álombeli sárkány lelökte arról a szikláról. Valószínűleg bólintott az ajánlatra, mert Cortez hozzátette.

- Remek, nem is találhatna alkalmasabb helyszínt egy ilyen volumenű téma megvitatására.

Előző oldal Petya