Csepregi Tamás: Szintetikus Álom

A jövő útjai / Könyvajánló (1259 katt) Craz
  2011.02.05.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/1 számában.

Az én világom nem túl nagy. Ha akarnám, egy hónap alatt körbe tudnám járni, folyton csak egy irányba haladva, majd visszaérnék a kiindulási ponthoz – bár nem tudnám előre megmondani, melyik irányból.

Elhagyni se tudom. Viszont a birtokában állok annak a képességnek, hogy elutazzak más helyekre. Nem kell ehhez, csak egy csendes zug, és egy apró varázslat. Olyankor távoli világok nyílnak meg előttem, akárcsak egy könyvnek a lapjai.


Legutóbbi utazásom Csepregi Tamás világába sodort, a Szintetikus álomba.

A helyszín egy idegen világ – bár már többször jártam arra utazásaim során, és bátran állíthatom, egyik kedvenc helyem, a Delta Centauri negyedik bolygója után – a Föld. Annak is a közeljövője, ott pedig Pest-Buda.

Ahogy az utcákon sétáltam – bepillantást nyerve a történet helyszíneire, messziről meglesve a szereplőket – magával ragadott a hangulat, a hely varázsa. Bár – amint észleltem – a bennszülöttek nem voltak valami elégedettek. Mindenesetre én lubickolva szívtam magamba a megannyi újdonságot – helyeket, tárgyakat, embereket. Minden olyannyira más volt, mint az én világomon.

Egy hasonlóság akadt csak: ott is léteztek zombik. Bár másképp néztek ki, és máshogy is viselkedtek.

"Időnként néhány zombi lefeszíti az acéllemezeket, hogy felszenvedve magukat a lépcsőkön, pár másodpercig repülőset játszhassanak a teraszról kiugorva." Ez a mondat rögtön megtetszett, és már ott is álltam a Deák téren, mosolyogva figyelve a bizonyos zombi rövid, lapos ívű szárnyalását, émelyítő toccsanását.

Később már abban a Nagykörútról nyíló bárban ültem, ahol az eseményszálak többször összefutnak. Tetszett a hely, bár az igazat megvallva mindezidáig nem sok bárban ücsörögtem.

Rendeltem magamnak egy italt – csak úgy véletlenszerűen választva –, belekortyoltam a bejárat felé nézve, és kellemesen bizsergető érzés szaladt át rajtam. Egyrészt a földi alkohol hatására, másrészt azért, mert tudtam, hogy az egyik szereplő mindjárt belép azon az ajtón.

De hogy ki, azt nem árulom el.

Most ne zavarj.


Újra itthon vagyok. Fogom ezt a papírt, összetekerem és palackba zárom. Majd beteszem az üzenetközvetítő gépembe, és találomra elküldöm párezer helyre.
Így ajánlom neked is az élményt, kedves ismeretlen ismerős – ha valaha elér ezen üzenetem.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 2 db)