Nehezen beszerezhető komponensek

Fantasy / Novellák (1063 katt) Craz
  2010.08.17.

A mű részt vett a 5. Lidércfény Pályázaton.

1.

Felvettem legszebb - persze az alkalomhoz illő, fehér színű - varázsló-öltözékemet, s beteleportáltam a legközelebbi fogadóba. A műintézmény neve Nyakonöntött Próbagoblin volt, méltán híres a város falai között, s azon is túl.

A nyilvános teleport fülkék körül nem volt nagy a nyüzsgés, a nagyteremben úgy félház fogadott. Észrevettem egy beugróban elhelyezkedő sarokasztalt, azonnal le is telepedtem a mellette álló egyik kényelmes székbe, természetesen háttal a falnak, hogy az egész helyiségre
ráláthassak.

Szerettem ezt a helyet. Bár az életvitelem nem nagyon engedte, hogy gyakran mutatkozzam emberek előtt, de itt senki sem ismert. Nyugodtan elvegyülhettem a fogadó vendégei között a lebukás legkisebb veszélye nélkül.

Nemsokára boromat kortyolgatva szemrevételeztem a kalandozó felhozatalt. Bár sok felbérelhető alak töltötte itt szabad idejét, nem volt könnyű dolgom, amíg eldöntöttem, kik lesznek a megfelelőek. A választásom végül is egy morcos törpére, egy bőrpáncélos orkra, egy nyúlánk ember nőre és egy tűnődő elfre esett. Szerencsére egy asztaltársaságot alkottak.

Eljátszottam nekik a kissé hóbortos varázsló figuráját. Nem fogtak gyanút, egykettőre megegyeztem velük, egy kicsit talán több ezüstöt is kínáltam nekik, mint amire számíthattak. Egye fene, ez még bőven belefér - gondoltam, s búcsúzóul hozattam nekik egy palack jófajta bort.

2.

Amint a varázsló távozott, a kis társaság tagjai megvitatták a legfontosabb teendőket. Persze csak miután rendeltek egy bőséges ebédet - a kedvcsinálóul kapott előleg bőven fedezetet nyújtott rá.

- Először is meg kell állapítanom, hogy jó üzletet csináltunk - kezdte a törpe. - Ha leszállítjuk a kért dolgokat, egyenesbe kerülünk anyagilag.
- Talán, mert nem kellett volna rád hallgatnunk, amikor a közös pénzből fogadtál az íjászversenyen - zsörtölődött az elf.
- Ugyan már - szólt bele az ork is -, ezt a múltkor megbeszéltük.
- Pedig nem sokon múlott - merengett negyedik társuk is, miközben a körmét reszelte az egyik tőre nyelében található univerzális beépített szerkezettel.
- Szerintem két nap alatt végezhetünk - vélekedett a nagyszakállú, s belekortyolt poharába. - Pár órányi sétára innen, a hegyekben már találni vadkecskét, nem lesz nehéz levadászni egyet. A környéken előbb-utóbb találunk sünt, meg abból a fura nevű növényből is kellő mennyiséget.
- A virágszedést talán rád bízzuk, kedvesem - kacsintott a lányra az ork, majd gyorsan félrehajolt egy feléje repülő tőr elől. - Vigyázz, még megsebzel valakit! - tette hozzá vigyorogva, s átnyújtotta a földre hullott fegyvert.
- Ne piszkáljátok egymást állandóan! - feddte meg őket az elf fejcsóválva.
- És mi lesz a csíkos morcsákkal? Szerintem ez a legnehezebb feladat a négy közül! - értetlenkedett a zöldszemű, miközben visszatette tokjába a többfunkciós harci eszközt.
- Csak nyugi, kedvenc késdobálóm - felelte a törpe -, azt lesz a legkönnyebb beszerezni. Ugyanis van talonban egy csíkos morcsákom. Persze erről a varázslónak nem kell tudnia, talán még kevesebbet is fizetne akkor.

Az ork éppen rákérdezett volna, hogy pontosan merre is van az a bizonyos talon, mert lehet, hogy mégsem lesz olyan könnyű onnan elhozni egy csíkos morcsákot, de szerencsére megérkezett a rendelésük. Méghozzá szép nagy tálakon, így több szó jó ideig nem esett. Gondolataikba merülve láttak neki a lakomának.

3.

Az ösvény egy nagyobb napsütötte tisztásba torkollott, mint egy folyóba ömlő kis patak, csak éppen mellőzte a vizes dolgokat. A rét, akárcsak egy hosszúkás sziget emelkedett ki a körötte sötétzöldellő erdőóceánból. Persze a valóság ismét mellőzte a folyékony halmazállapotot, valamint a füves terület nem emelkedett, hanem süllyedt, de az előző mondat költőibb - gondolta a zöld szemű lány, majd újabb hazug hasonlatok kiötlése helyett inkább előszedett pár dobótőrt a zsákjából, és kiválasztott magának egy rokonszenves fűcsomót.

Rögvest meg is rohamozta.

Elégedetten szemlélte, amint a nyolcadik tőr is megfelelő helyre fúródik, majd rájött, azért asszociált az imént óceánt, folyót, patakot, mert szomjas. Összeszedte a napfényben vígan fürdőző (na, már megint) dobófegyvereit a levadászott fűcsomóból, majd oda se figyelve beleejtette a cókmókjába, ahol a továbbiakban a kulacsa után tapogatózott. Úgy érezte, valamiről megfeledkezett, de ez az érzés azonnal elmúlt, amikor belenyúlt a sündisznóba.

Az elf ezt a pillanatot választotta a visszatérésre, így élőben figyelhette, amint társa hol sziszeg, hol ugrál, hol kombinálja a két cselekedetet. Majd a lány kiválasztott egy satnya bokrot, s éppen tépdesni kezdte volna, amikor kézsérülése miatt inkább a rugdosást választotta. Látszott rajta, hogy teljes szívből átadja magát a feszültség levezető testmozgásnak.

- Eldöntötted, hogy kiirtod a helyi flórát? - érdeklődött incselkedve az elf. - Azért ebből, kérlek, hagyj meg tíz szálat! - mutatta fel a kezében lévő kisebb csokor virágot.
- Átkozott sünmalac! - sziszegte. - Jöhetnének már a többiek!
- Percek kérdése.
- Honnan veszed?
- Az előbb kecskemekegést hozott a szél - mosolyodott el a hosszú életű.

Nemsokára megérkezett az ork és a törpe is. Előző a hátán átvetve egy hegyi kecskét cipelt, utóbbi egy letakart nagyobb ketrecet.

- Nos, ezzel meg is volnánk - summázta a törpe, s óvatosan földre helyezte a ketrecet.
- Abban van a csíkos morcsák? - kérdezte a lány.
- Igen.
- Nem veszélyes?
- Nyugi, biztonsági intézkedésképpen manópálinkába áztattam.
- Hogy mit tettél vele? Áztattad?
- Meginni semmilyen isten nevére nem volt hajlandó. De így is elkábult tőle, és sokkal könnyebb szállítani - magyarázta az ork.
- További teendők, törpuram?
- A varázsló útmutatása szerint ezt a gyűrűt kell háromszor megforgatni, és kimondani a varázsszót.
- Rajta hát!

A törpe forgatott hármat a gyűrűn, majd elhangzott a varázsszó is, amire nem történt semmi.

4.

Délutáni szunyókálásomból a keresőgyűrű jelzése vert fel. Ráhangolódtam a varázslatra, majd a képet kivetítettem a szemközti falra.

Ott voltak mind a négyen, egy réten várakoztak, ami valahol a Nagybérc környékén lehetett. Tanácstalannak látszottak, talán azt várták, hogy egyből hipp hopp iderepülnek.

Először is ellenőriztem, végrehajtották-e a rájuk bízott feladatot. Ez rendben volt, mindent begyűjtöttek.

- Akkor hát gyertek, barátocskáim! - közöltem mosolyogva a szemközti mozgóképpel, és gondosan aktivizáltam a teleport varázslatot.
- Köszöntelek benneteket szerény hajlékomban! - hajoltam meg színpadiasan, a nappalimban megjelenő, lassan ocsúdó kis csapat előtt. - Kérlek, rakjátok le csomagjaitokat, s foglaljatok helyet asztalomnál!

Teljesítették kérésemet, miközben mindannyian kíváncsi pillantásokat vetettek a szoba berendezésére. Bölcs előrelátással a gyanakodásra okot adható tárgyakat még tegnap eltávolítottam.

- Teljesen meg vagyok elégedve a munkátokkal! - folytattam a színjátékot. - Legyetek szívesek elfogadni meghívásomat egy kis délutáni csemegére. Talán szomjasak lehettek - léptem az asztalhoz.

Saját kezemmel töltöttem a drágakőként szikrázó borból a négy pohárba, és elégedetten figyeltem, ahogy mindegyikük belekortyol. A méregerős altató szinte azonnal hatni kezdett. Mosolyogva löttyintettem ki a maradék bort az ablakon, most már mindegyik varázskomponens a birtokomban volt.

Egy csíkos morcsák gereznája, egy hegyi kecske négy patája, tíz szál fenyvesi levendula, és egy bikasün leghosszabb tüskéje.

Valamint egy törpe nagy lábujja, egy ork jobb füle, egy ember nő bölcsességfoga és egy elf bal veséje.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 4 db)