Dallamtapadás

Fantasy / Novellák (85 katt) Craz
  2019.03.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/3 számában.

Sárkányszikla morogva haladt át a Próbagoblin főbejáratán, és a piactér felé vette kacsázó lépteit. Ismert ott egy helyi kereskedőt, akinél mindig lehetett macskafarkat kapni.

A törpének családi örökség útján – apai nagyanyai boszorkányi ágon – tulajdonába került egy titkos recept, aminek friss macskafarok a fő összetevője. Másnaposságra kiváló.

Előző este a törpe sokadmagával részt vett a ZomBerry koncerten a Szolgáltatóház nagytermében, és összekapcsolva a kellemest a még jobbal, lényegesen hozzájárult az utóbbi hónapok legnagyobb esti italfogyasztásához. A zenekar egyik dalának rövid részlete azóta se ment ki a fejéből.

Most is – miközben céltudatosan, bár kissé szédelegve battyogott a piac felé – azt a dallamfoszlányt hallotta a fejében. Újra meg újra.

A furcsa jelenség viszont nem zavarta – sőt, tetszett neki. Ellenben egy pár héttel ezelőtti másiktól, amitől bosszantó viszketést érzett, és dühítő nyomorában azon gondolkodott, kölcsönkéri Huk láncos buzogányát, és azzal csapkodja koponyája tetejét, vagy kitalálja, miként tudná a tüskés célszerszámmal megvakarni a saját agyát.

Ahogy csökkent a távolság, ami elválasztotta a macskafarkak lelőhelyétől, úgy lett fokozatosan jobb kedve. Amikor feltűntek előtte az első bodegák, a törpe egyenesen elmosolyodott. Majd még közelebb érve görbült is az az egyenes.

Az árusok között szlalomozva már-már kezében érezte a macskafarkakat, amikor egy sunyi arcú goblin ütközött hordónyi – persze csak kisebb, óboroshordónyi – pocakjának.

– Fogják meg! Tolvaj! – harsant egy kiáltás a közelből.

Sárkányszikla összevont szemöldökkel figyelte a goblint, aki kapkodva szedegette a földre ejtett rabolt javakat, és a szétgurult sajtokat keshedt melléhez szorítva továbbmenekült. Volna.
Csakhogy Sárkányszikla gyorsan kapcsolt, és az újra nekilendülni készülő goblint szép, íves lendülettel térden rúgta.

A tolvaj erre feljajdult, s a kockakövekre hanyatlott. Lent agonizált fájó térde sanyarú sorsán, de valaki grabancon ragadta, és a levegőbe emelte.

Sárkányszikla cöcögve a fejét csóválta, majd orrba vágta a goblint, és a még mindig ismétlődő belső zene ütemére ritmikusan pofozni kezdte.

Mindezt a felüdítő testmozgást addig alkalmazta, míg a közben megérkező városőrök megunták a mosolyogva ácsorgást, és elkérték tőle az egyre kékülő-pirosodó goblint, aki láthatóan beletörődött sorsába.

A törpe nagyot sóhajtva átnyújtotta az elcsendesült goblint az őrök huszadosának.

– Szívesen folytatom, ha gondoljátok! – forgatta meg jobb csuklóját a halkan nyöszörgő tolvaj ábrázatát tanulmányozva. – Ott jobb oldalt kimaradt egy kis rész.
– Köszönjük, törpuram, de nem szükséges! – felelte a huszados, majd saját kézzel kötözte meg a tolvajt. – Holnap úgyis átkerül a Sohaviszlát kapun.

Régóta jól működő gyakorlat a Száznevű városban, hogy a nem kívánt bajkeverőket, szélhámosokat, piti bűnözőket átküldik azon az egyirányú térkapun, ami a messzi Északi Nagy Kősivatagba nyílik. Az utóbbi százötven év során még senki sem tért vissza onnan, ezért a köznép a kaput Sohaviszlátnak hívta.

Sárkányszikla elégedetten bólogatott, elköszönt az őröktől, és rövid időn belül beszerezte az áhított macskafarkakat.

Amikor a nagy csokor fűszernövénnyel visszaindult, úgy érezte, mintha valami hiányozna. Rájött, hogy a fejében ismétlődő zene tűnt el.

A törpe erre elmosolyodott, beleszippantott a csokor csípős illatú macskafarokfűbe, majd direkt, önként kezdte dúdolni azt a bizonyos dalt a ZomBerrytől. Szerencsére nem sokan hallották, Wendolin, a kicunelány sokkal szebben énekelte azt előző este.

Előző oldal Craz
Vélemények a műről (eddig 2 db)