Egy furcsa utazás igaz története

Fantasy / Novellák (218 katt) Kapitány
  2019.02.10.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/2 számában.

Nemrégiben Kecskemétről jöttem haza vonattal. Reggel óta több előadást ültem végig az egyetemen, így már elég fáradt voltam, de szerencsére elértem a Kecskemétről 13:11-kor induló, Szeged felé menő járatot. A felszállás után találtam egy üres fülkét, letettem a hátizsákomat az ülésre, majd én is leültem.

Még el sem indult a vonat, amikor az ajtóban megjelent egy fiatal szőke csaj, és megkérdezte:

- Van itt még három szabad hely?
- Persze, van – válaszoltam.

Ekkor besorjázott egymás után három fiatal lány: az első, akit már említettem, szőke volt, szűk farmerben, mélyen kivágott felsővel. A második szemüveget viselt, okos tekintettel nézett rám, olyan típus volt, akit „tipikus bölcsész”-nek szoktunk nevezni. A harmadik pedig egy fekete hajú nő volt, korát meghazudtolóan szúrós, szigorú tekintettel. Miután bejöttek, helyet foglaltak velem szemben, a menetiránnyal háttal lévő ülésen.

A vonat ekkor elindult Kiskunfélegyháza felé. A csajok egy ideig néztek rám, majd a fekete hajú feltette a kérdést:

- Te ugye férfi vagy?
- Úgy gondolom, hogy ez elég egyértelmű – simítottam végig sűrű, itt-ott már fehérbe hajló szakállamon.
- Manapság az a biztos, hogy ha ezt megkérdezzük – válaszolta.

Ezután kábé egy percig csöndben maradt, de aztán feltette a következő kérdést:

- Akkor te most meg tudod azt mondani, hogy melyikünk a legszebb?

Ajjaj, gondoltam, nem egyszerű ez a kérdés. Egy-egy meggondolatlan válasz már többször okozott galibát az emberiség történelme során. Úgy döntöttem, hogy nem foglalok egyértelműen állást.

- Szerintem mind a hárman nagyon szépek vagytok! - válaszoltam. Ez mondjuk igaz is volt.
- Egyértelmű választ akarunk! - csattant fel a szemüveges. - Ahogy a Bibliátok mondja: „Ismerem tetteidet, hogy se hideg, se meleg nem vagy. Bárcsak hideg volnál, vagy meleg!”
- Én nem vagyok meleg! - válaszoltam. - Az az igazság, amit mondtam, mindhárman jól néztek ki!
- Akkor is pontos választ kérünk – mondta a fekete hajú. - De ha már itt tartunk nem ingyen kérem a szavazatodat: ha engem választasz, akkor az emberek feletti hatalmat kapod tőlem cserébe.
- A hatalom felelősséggel jár, a felelősség pedig tovább emeli az amúgy is magas vérnyomásomat. Tudsz valami jó megoldást a magas vérnyomásra?
- Sajnos nem, ez nem az én asztalom – válaszolta. - De ma már annyi jó vérnyomáscsökkentőt találtak fel az orvosaitok, valahogy csak meg tudod majd oldani!
- Köszönöm, de ilyen áron nem kérek a hatalomból – mondtam.
- Most akkor hallgasd meg az én ajánlatomat – szólalt meg a szemüveges csaj. - Ha rám szavazol, akkor tudást és bölcsességet kapsz tőlem ajándékba.
- Hát, nem is tudom... Az IQ-tesztek alapján így is az emberiség legjobb 5%-ába tartozom, a bölcsesség meg csak megjön majd a korral, ha eddig még meg nem jött. Nézd, miket olvasok most is – és átnyújtottam neki egy vaskos szakkönyvet, amely a Laplace-transzformációval foglalkozott.

Belelapozott a könyvbe, végigpörgette ujjaival, de azért nem adta fel a dolgot:

- Lehetnél még ennél is okosabb!
- Nem akarok nagyképű lenni, tisztában vagyok vele, hogy sok nálam is okosabb ember van ezen a Föld nevű bolygón. De most a meglévő tudásomat sem használom ki: a napi munkám során ügyvitellel foglalkozom, a négy alapműveleten kívül nem sok mindent használok, az már szellemi felüdülést jelent, ha néhanapján mondjuk szórást kell számolnom.

Erre nem tudott mit mondani. Ekkor a szőke szépség vette át a szót:

- Szavazz rám! Megkapod tőlem a világ legszebb nőjét!
- Azt tudod-e garantálni, hogy hűséges is lesz hozzám? - kérdeztem.

Egy kicsit elbizonytalanodott.

- Őőőő – hát azt nem...
- Akkor megint csak mire megyek vele? Miért lenne hűséges a világ legszebb nője egy középkorú, kopasz fickóhoz, akinek még vagyona sincs valami sok?

Erre a szőke is elcsendesedett. A bölcsész gúnyosan vetette oda neki:

- Egyértelmű, hogy téged lát a legszebbnek! Amióta idejöttünk, le sem tudja venni rólad a szemét!
- Igaz, ami igaz, a külső alapján megítélve tényleg ő a legszebb. De szerintem figyelembe kell venni a belső értékeket is, mint például az intelligencia, meg a széles körű műveltség!

Erre a lány nem tudott mit mondani, sőt, látványosan elpirult a dicséret hallatán.

A fekete hajú csaj törte meg a beállt csendet, és mérgesen rám kiabált:

- Akkor meg is van az ítélet, megint csak ő lett a legszebb! - aztán, hogy mondanivalójának további nyomatékot adjon, tenyerével lekevert kopasz fejem tetejére egy kiadós sallert.
- Nem lennék az urad helyében! - csúszott ki a számon. A derült égből ekkor egy hatalmas villám csapott le a közelben a pusztába...

Ekkor megláttam a vonat ablakában a Kiskunfélegyháza határán lévő felüljárót, ami egy isteni jelnek tűnt számomra – végre megszabadulhatok problémás útitársaimtól!

- Elnézést hölgyeim, de itt le kell szállnom, nem szeretném lekésni a csatlakozást! - közöltem velük.

A végül legszebbnek bizonyult szőke csaj felpattant az ülésről, két nagy puszit nyomott az arcomra, majd ezt súgta a fülembe:

- Ne félj, a hálám nem marad el!

Ettől egy kicsit megrogytak a lábaim, a szemüveges csaj ezt látván, némi gúnyos éllel a hangjában megkérdezte:

- Nem kérsz egy kis Tensiomint?
- Nem, kösz, van a zsákomban – válaszoltam, és gyorsan kiiszkoltam a fülkéből.

A vonat hamarosan megállt Kiskunfélegyháza állomáson, és végre leszállhattam. A peronon szembe jött velem egy nagydarab, szakállas, Sabaton pólót viselő fickó, és megkérdezte:

- Hé, haver, nem találkoztál véletlenül a vonaton három furcsa nővel?
- Egy fekete hajú, egy szemüveges, meg egy szőke? - kérdeztem vissza.
- Igen, ők azok! - válaszolta.
- Ott vannak abban a kocsiban – mutattam a szerelvényre. - Ott megtalálod őket.
- Ugye azt nem kérdezték meg tőled, hogy melyikük a legszebb?
- De, sajnos kérdezték – mondtam.
- Nem igaz, már megint kezdik! - sóhajtotta a szakállas.

Ekkor megjelent egy másik, szintén nagydarab, szintén szakállas férfi, aki az egyik lábára egy kicsit sántított.

- Megtaláltad őket? - kérdezte az elsőtől.
- Igen, megvannak, ott vannak fenn a vonaton – válaszolta. - Kösz a segítséget, haver! - fordult hozzám, majd mindketten elindultak a szegedi járat felé.
- Azért ugye nem lesz háború? - kérdeztem még tőle.
- Nyugi, nem lesz semmi baj! - mondta, majd szelíden vállon veregetett. Majd százkilós testsúlyom ellenére kis híján orra buktam.
- Reméljük, igazad lesz – morogtam, majd elindultam a szentesi csatlakozás felé.

Az utazás további része eseménytelenül telt el, a szokásos egy órás zötykölődés, minden második fánál való megállás után szerencsésen hazaértem.

Az eset óta már hetek teltek el. Azóta mindennap aggodalmasan olvasom a Délmagyart meg az internetes híroldalakat, keresem a nemzetközi helyzetre vonatkozó baljós jeleket. Nem tudom, mit hoz a jövő. Itt már csak a jósok segíthetnek. Érzem, hogy Delphoiba kell mennem...

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 3 db)