"Z"

A jövő útjai / Star Wars (19 katt) Anonymus R. Chynewa
  2019.05.01.

A tanítvány kilépett a hiperűrből; abban a pillanatban megérezte, hogy jó helyre érkezett. A koordináták pontosak voltak, a célpontnak itt kellett lennie. Ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a jedi is megérezte őt. Nem bízhatott hát abban, hogy a meglepetés az ő oldalán lesz. Itt nem a cselek, a trükkök és a csapdák fogják eldönteni a harc kimenetelét; ha mindketten egyként készülnek az összecsapásra, akkor a harcot csakis a nyers erő fogja eldönteni.

Kinézett az ablakon. Optimális ugrási távolságra az Ötkalmár kereskedelmi űrállomás gyűrűkkel ékes monolitja forgott méltóságteljes lassúsággal saját tengelye körül, s közben könnyű teherszállítók dokkoltak be és ki szinte folyamatosan. Bár eme objektum léte, de még a pontos helye is hétpecsétes titok volt a csempészek érdekesen értelmezett becsületkódexe szerint, a forgalma jelentősnek volt mondható. A tulaja pedig nem más, mint a hírhed csempész-kalmár, Anna Green. Akiről a nevén kívül szinte senki nem tudott semmit. Mindig közvetítőkön keresztül tárgyalt, és legendásan független volt mind a Birodalomtól, mind a lázadóktól. Szerencsére! Így ugyanis szinte bizonyos, hogy nem fog beleszólni a jedi és a sith párbajába! Ám ha mégis... a halála gyors lesz és fájdalommentes.

A tanítvány aktiválta az ionhajtóműt, és nyugodt tempóban a hatalmas űrállomás felé indult. A mester büszke lesz rá, ehhez most már semmi kétség sem férhet. Ahogy bedokkol, és kilép a hajóból, az Erő egyenesen a jedihez vezérli majd, aki nem lesz képes ellenállni a hatalmának... ha bárki elé áll, hátráltatja, vagy csak gondol rá... azt rubint szín fénykardjával fogja kivégezni, a Sith Hatalom nevében.

- Ez igazán érdekesen hangzó mese... de sajnos nem engedhetem, hogy közelebb gyere.

A hang hirtelen hangzott fel furcsa, tompa zengéssel, mintha egy mélyen a föld alá temetett koporsóból szólna. Harcra készen pattant fel a pilótaszékből, pengéje már az előtt vérre szomjazva dorombolt, hogy felvehette volna a hetedik stílus, a Juyo - A Vornskr Útja tradicionális alapállását.

- Ki vagy? Mutasd magad!
A hang barátságos magabiztossággal válaszolt mély, gyomor remegtető baritonnal:
- Ó, hát azt hiszem, az nem megoldható.
A tanítvány hallott már efféle trükkökről, a támadó valószínűleg láthatatlan! De milyen fortéllyal sikerült a hajóra jutnia? Vagy... esetleg ez nem is ő?
- Ki vagy te? - szólt aztán lazán a harmadik alsó védőállásba eresztve a pengét, mely mozdulat a stílust nem ismerők felé a felkészületlenség illúzióját sejteti.
- A nevem? Ez érdekes, ezt még eddig senki nem kérdezte meg. A nevem Zirgenergorfer. De nevezhetsz valami megfoghatóbbnak is... mondjuk, hívj Ötkalmárnak.
A tanítvány összezavarodott, bár ezt még mesterének sem ismerte volna be.
- Ötkamár?... Te vagy az állomás? Az mégis hogy lehet? - majd rosszat sejtve - Te egy mesterséges intelligencia vagy? Valami protokoldroid-tudat?
A karmoló bariton felnevetett.
- Nem, nem vagyok mesterséges intelligencia, se protokolldroid. Mondjuk úgy, hogy csupán egy tudat vagyok, mely kölcsönösen előnyös szimbiózisba lépett az Ötkalmárral, így most Ő vagyok Én. De elég annyit tudnod, hogy az vagyok, akinek szüksége van az ide érkezők történeteire. Tudod... nagyon szeretem a meséket. Bár valójában, ezt sem kell tudnod. Csak annyit, hogy nem engedhetem meg, hogy közelebb gyere.

Ekkor az ionhajtómű egy halk, sercegő hangot előcsalva a vezérlőpultból leállt és elhallgatott. Ezzel egyszerre a fékezőrakéták egy erőteljes energialökettel visszalódították a járműt, minek következtében az egy másodperc alatt mozdulatlanná dermedt.

A tanítvány elhűlve meredt az ionizált konzolra. Talán rálőtt valaki a hajójára? Ennek semmi nyomát nem találta, ráadásul lőtávolságon belül egyetlen hajó sem tartózkodott. Talán csak az űrállomáson lehetnek olyan léptékű fegyverek, melyek elérhetnek idáig, de onnan meg nem érkezett lövés... Akkor viszont ez a rejtélyes Zirgenergorfer lehet a tettes... legyen szó bármiről, bárkiről is.

- És miért nem engedheted meg, hogy közelebb kerüljek? - szólt társalkodó hangnemben, miközben kikapcsolta a kardot, és lassan visszaereszkedett a pilótaszékbe.
- Tudod, van a fedélzeten egy férfi, aki megkért rá, hogy ne engedjelek... és nagyon jó történeteket mesélt.
- Nekem is vannak ám nagyon jó meséim! - így a tanítvány, miközben lassú mozdulatokkal újra üzembe helyezte a járművet.
- Igen, tudom - a hang szinte bűnbánónak tűnt -, ezért is mondtam azt, hogy sajnos. És szeretnélek megkérni, hogy ne indítsd el a hajódat. Kénytelen lennék lőni.

Meg kell kockáztatnom, gondolta a tanítvány, és maximális sebességre kapcsolva kilőtt az állomás irányába.

A következő másodpercben egyszerre öt lézerágyú eresztett meg felé egy-egy sugárnyalábot; a hajó narancsvörös tűzbuborékká robbant, mit egy pillanatra aranyszínűre festett a fellobbanó oxigén. Semmi nem maradt a helyén.



Az Ötkalmár egyik félreeső lakosztályában egy fiatal, fekete hajú, archaikus öltönyt, valamint csokornyakkendőt viselő férfi, és egy halványzöld kisestélyit, és egy módosított sugárkarabélyt viselő, barna hajzuhataggal rendelkező nő állt a kerek panorámaablak előtt. A kis szállítóhajó robbanása apró villanásnak tűnt csupán.

- Igazán köszönöm, Miss Green. Sok ember halt volna meg, ha nem lövik ki azt a hajót.
- Mint korábban már említettem, Mr. Andersen, a dolog jórészt nem rajtam múlik, hanem a Sárkányon.
- Az igaz... de ő mégiscsak hallgat magára valamilyen szinten.
- Nem, Mr. Andersen. A Sárkány magára hallgat. Hiszen bármilyen furcsa is ez, rajtam kívül csak magának fedte fel mivoltát.
A férfi elgondolkozva nézett valahová felfelé, a műfaborítású mennyezeten túlra.
- Igaz. A Hipersárkány... az ember azt hinné, már rég eltűntek a galaxisból.
- Ez így igaz, ő az utolsó egyede fajtájának. A többiek mind elvándoroltak a hiperűrön túlra. Csupán gyermekeiket, a csillagsárkányokat hagyták maguk után... Meg a kérdést, hogy léteztek-e egyáltalán?
- Igen... nos, ezt a kérdést egyelőre még nem kell feltennünk magunknak.
- Jól mondja, még. Néha már én is elfelejtkezek róla, hogy itt van.
- De gondolom, azért rendszeresen emlékezteti a jelenlétére...
- Igen. Mikor újabb történeteket kér a védelméért. Hatalmas szerencsém, hogy ön itt van...
- Igen... Nos, tényleg sok régi mesét ismerek az Erő természetéről, a Jó és a Gonosz örök harcáról, meg ilyenekről...
- Igen... Mr. "Z" nagyon szereti a meséket.

Előző oldal Anonymus R. Chynewa