Egyedül a világban

Szépirodalom / Novellák (769 katt) Tad Rayder
  2018.10.22.

Így érezte ezt John Lewis is, aki mindent feladott azért, hogy megvalósítsa legnagyobb álmát és elérje azt. S hogy mi volt az? Szeretett volna mindenképp eljutni Washingtonba és találkozni az elnökkel, hogy megmondja neki, mennyire tiszteli, persze csak képletesen. Ezt senki nem díjazta a körülötte lévők közül, és nem is támogatták benne, mert hogy úgy sem fog sikerülni. John tanult ember volt ahhoz, hogy merjen élni és hinni az álmában, hogy elérheti és nem is volt szándékában hátrálni a célig. A fejében egyre csak az járt, hogy igen is meg tudom csinálni és találkozni fogok Obamával. Az iskolai éveit Maine-ben töltötte a portlandi számítástechnikai egyetemen, így az internet sem volt számára idegen. Először is megkereste az elnök e-mailcímét, bár igaz, nagyon el volt rejtve a világháló rengetegében, de azért sikerrel járt. Írt neki egy levelet.

Tisztelt Elnök úr!

Először is mélységes tiszteletemet szeretném kifejezni önnek a hazáért való tevékenysége miatt. Nekem nagy vágyam teljesülne azzal, hogy találkozhassam az ország első emberével, remélem, ez megoldható, ha ez nem okoz gondot. Már nagyon régóta tervezgettem, hogy írok, csak nem tudtam, hogy hogyan kezdjek hozzá. Remélem, minél előbb tudunk találkozni és fogadni tud.

Tisztelettel

John Lewis


A szülei soha nem álltak mellette, ami nagyon bántotta Johnt, mert úgy érezte, mintha ő lenne érte a hibás, és nem igazán kapott soha értelmes választ arra, hogy miért is elutasítók vele. Az álmodozása pedig csak egyre jobban mindig csak idegesítette őket, főleg azt nem értették, hogy hogyan lehet valakinek az a legfőbb vágya, hogy találkozzon az elnökkel. De most már, hogy már a levelet is megírta, John még nagyobb vágyat érzett a célja elérésére. S egyik reggel minden köszönés nélkül elindult és hátra sem nézett. Nem bánta meg, hogy így tett, mert tudta, helyesen cselekedett, és ha már azok az emberek sem segítenek neki, akiket eddig úgy hitt, hogy vele vannak, akkor tényleg egyedül van a világban. De nem bánta, mert hosszas utazás árán fogadta az elnök.

Sümeg, 2018.10.4-5.

Előző oldal Tad Rayder