Mit teszel, ha félmeztelenül ébredsz egy vadidegen ágyában?

Szépirodalom / Novellák (599 katt) Nathandriel
  2018.12.31.

Mit teszel, ha félmeztelenül ébredsz egy vadidegen ágyában? Megpróbálod összekaparni a maradék méltóságodat, és lelépsz, amilyen gyorsan csak tudsz. Ez viszont nem mindig olyan könnyű, mint azt elsőre hiszed.

Tompa fejfájásra ébredek, pedig pár pillanattal azelőtt még valami megmagyarázhatatlan dolgot műveltem álmomban. Aztán, amikor kinyitom a szemem, rájövök, hogy nem a saját ágyamban fekszek. Ezt megerősíti az is, hogy egy férfi karja hever a derekamon és nyom bele a matracba. Ahogy az arcára pillantok, elsőre nem igazán tudom megmondani, mi fogott meg benne, de így korán reggel ez nem is csoda. Jóképűnek jóképű, azt meg kell hagyni. Úgy sejtem, köze lehet a tegnap este – és éjjel – történteknek egy iszonyat magas véralkohol szinthez.

Óvatosan leemelem magamról a karját, mire a hátára fordul, de nem ébred fel. A takaró alól előbukkan az izmos felsőteste, és már kezdem kapizsgálni, miért is vagyok itt mellette. Felrémlik bennem egy csók, miközben végigsimítottam azon a kockás hason, de csak egy futó emlékkép, semmi több. Kimászok mellőle az ágyból, és nekilátok összevadászni a ruháimat. Nem akarok egy szál tangában flangálni. A melltartómat könnyen kiszúrom, ott lóg az állólámpa tetején. Igyekszem kikerülni a padlót borító sörösüvegeket és pizzás dobozokat, de így is belelépek valami ragacsba. Fintorgok egyet és próbálok nem belegondolni, mi is lehet az.

Lábujjhegyen nyújtózkodva érem csak el és gyorsan bele is bújok. A rövidnadrágomat a szoba közepén találom meg a teli hamutartó és egy üres vodkás üveg mellett. Ahogy lehajolok, megcsap a piaszag, és felfordul tőle a gyomrom. Eltöprengek, hogy vajon mennyit is ihattam pontosan. Valószínűleg igencsak sokat, mivel továbbra sincs halványlila gőzöm se, hogy hol is vagyok. Veszek pár mély lélegzetet, és amikor már nem akarom kidobni a taccsot, felhúzom a nacimat is. A felsőmet sehol sem találom, és nem akarok már tovább osongatni a pasi mellett – hogy is hívták? –, így az AC/DC poszter felé veszem az irányt, ami a szoba ajtajára van ragasztva. Vetek még egy utolsó pillantást a srácra – úgy emlékszem, jó volt vele az éjjel – és halkan kisurranok a nappaliba.

Nagy buli lehetett, az már fix. A nappali jóformán romokban hever – a bútorok tuti nem az eredeti helyükön állnak, különösen igaz ez a falnak döntött könyvespolcra. Mindenütt papírpoharak, koszos tányérok, ruhák… no meg emberek. És én egyiket sem ismerem. A legváltozatosabb pózokban és a legkülönbözőbb helyeken kómáznak. Az egyik csávó konkrétan a kandallóban fekszik. Szerencsére mindenki alszik még. Átlépek néhányuk felett, és elküzdöm magamat a fürdőig. A lábammal óvatosan odébb söpröm egy szőke csaj kezét, hogy ki tudjam nyitni az ajtót.

Most, hogy bejutottam, vetek magamra egy pillantást a tükörben. A szemem alatt sötétlik néhány karika, de semmi komoly. A tegnapi sminkem csak árnyéka önmagának. Tisztára, mint valami tini-horrorfilm. A rúzs totál eltűnt az ajkaimról – nem is kérdés, hogyan. Már csak megszokásból is végigsimítok az orrpiercingemen. Hideg vizet löttyintek az arcomra, iszok egy keveset és próbálom visszahozni magamat az élők közé. Letépek egy kis WC-papírt és letörlöm a sminkem maradványait. Aztán felkapok egy fésűt a tükör elől és rendbe hozom a hajamat is. Halványan visszaemlékszek, a srác hogy túrt bele a hajamba szex közben. Libabőrös leszek a gondolattól. Hiába, ez a gyengém.

Épp leülnék pisilni, amikor meglibben a zuhanyfüggöny. Bénán lefagyok, félig letolt nadrággal, amikor az ezek szerint eddig a kádban lazuló kiscsaj félrehúzza a függönyt és rám hunyorít. Mivel több házibuliban és diszkóban megfordultam már, nem igazán zavartatom magam tovább, és egy vállrándítást követően leülök elvégezni a dolgomat. Szinte látom az arcán, hogy vészesen próbálja megmozdítani a fogaskerekeket a fejében, és én már visszahúzom a bugyimat, mire megszólal.

– Jó reggelt… reggel van?
Kipillantok a fürdő kisablakán, már elég világos van, így nyugtázom magamban is, hogy valószínűleg igen, reggel van.
– Reggel van.
Fél perc csend után újabb kérdés.
– Amúgy te ki vagy?
Na, ez az, amire – bár nyilván tudom, hogy ki vagyok – igen nehezen találok választ. Így csak annyit közlök vele: Zsanett. Úgy tűnik, olyan állapotban van, hogy még ennek az információnak a feldolgozásával is nehezen küzd meg, de végül csak bólint egyet.
– A többiek? – kérdez újra.
– Odakint. Ki vannak ütve.
Kihasználom az ekkor támadt csendet, és én próbálok meg kiszedni belőle egy két dolgot.
– És te? – kezdem egy egyszerű dologgal.
– És én? – kérdez vissza.
– A neved.
– Brigi. Tomival jöttem.
– Tomi, a házigazdánk? – firtatom. Úgy látszik, kezdem magához téríteni, mert egészen hamar válaszol.
– Áh, nem, Tomi a pasim. Ez itt Adélék kecója.
– Aha. És van ennek az Adélnak bátyja?
– Bátyja? Tudtommal nincs.
Úgy döntök, nem kerülgetem tovább a forró kását. Belesajdul a fejem a sok gondolkodásba.
– Oké, akkor ki az a srác a túlsó szobában? Kigyúrt, sötét hajú.
Brigi csak vállat von, és elfintorodik.
– Nem tudom, vannak itt egy páran. Tomi haverjai is, mások is, nem ismerem mindet. Azt mondod, van egy pasas Adél szobájában?
– Az Adél szobája? – kérdezek vissza, mivel, bár homályosan, de úgy emlékszem, ketten mentünk be oda azzal a sráccal. És sem akkor, sem most nem volt odabent senki rajtunk kívül.
– Persze, hogy az övé. Miért, kié lenne? Mondom, hogy az ő házuk. Akárkivel is jött össze, jó neki. Ráfért már egy dugás.

Egyelőre inkább elhallgatom a tényt, hogy én feküdtem össze a sráccal, méghozzá a házigazda szobájában. Nem kell ezt világgá kürtölni. Egyébként sem kíváncsi rám tovább, mert hirtelen kihajol a kádból a klotyó fölé, és öklendezni kezd. Szolidaritásból felfogom a haját, és megvárom, amíg kiadja magából a tegnapi piamennyiség javát. Nem javít sokat a gyomorállapotomon, de nincs szívem csak úgy otthagyni. Megtörli a kezével a száját, és visszasüpped a kádba.

– Kösz.
– Kérsz egy kis vizet? – ajánlom fel, és már fel is kapom a fürdőszoba sarkában álló papírpoharak egyikét. Odanyújtom neki, és kortyolgatni kezdi.
– Rendes csaj vagy. Tetszik a hajad. Ez az eredeti színe? – kérdezi egy félmosollyal. Ennyi az egész, nem is kell több egy barátság megalapozásához, mint egy közös reggeli hányás.
– Igen, mindig ilyen vörös volt. Néha már unom.
– Irigyellek. Ez – emeli fel az egyik hajtincsét – csak kiszívott szőke. Uncsi barna hajam van.
Megint kortyol egyet a vízből, és kényelmesebben elhelyezkedik a kádban.
– Asszem még maradok egy kicsit. Te lelépsz?
– Azt terveztem. Első ránézésre nem ismerek itt senkit. Ha már itt tartunk, hol a francban vagyunk?
– Valahol Rákospalotán. Annyira kész voltál, hogy azt sem tudod, hová hoztak? – kérdezte inkább meglepve, mintsem lenézően.

Hát igen, a legutóbbi jelenet után – nem is beszélve mindenki másról a házban – messze nem én vagyok a leggázabb. Én legalább magamnál vagyok. Valamelyest. Szóval kint vagyok az isten háta mögött. Csak tudnám, mikor indultunk el a belvárosból. Ekkor megint átvillan egy kép az agyamon. Egy taxiban ülök a srác ölében, épp közelebb húz magához és lesmárol. Az éjszakai fények elmosódva húznak el mellettünk. Vannak még mások is a kocsiban, de egyikükre se emlékszek.

– Az éjszaka kicsit zavaros – vallom be, és közben továbbra is azon töprengek, vajon ki az a srác, akivel összefeküdtem. Tagadhatatlanul jó volt vele, de nem nagyon akarok tőle többet. Jó nekem most egyedül, szerintem megérti. Na, meg ha nem, akkor sem izgat. Buli volt, lett belőle egy egyéjszakás kaland. Nem jellemző rám, de nem vagyok szent sem. Csak sokkal jobb lenne elpályázni, mielőtt felébred – mielőtt bárki más is felébred –, nem akarok bonyodalmakat. Úristen. Rádöbbenek, hogy miken gondolkodok. Tipikus lányos agymenés. Tényleg jobb lesz nem túlgondolni. Nem ő volt az első, akivel lefeküdtem, és nem is ő lesz az utolsó. Ha sokat agyalok rajta, még a végén belezúgok, vagy valami. Még a nevét sem tudom. Azért azt csak ki kéne deríteni. Mire ezt végigzongorázom, Brigi már lehunyt szemmel pihenteti a fejét a kád peremén. Békén hagyom, kimegyek a fürdőszobából.

Csak kellene szereznem egy felsőt. Nem mehetek végig fél Rákospalotán… és Budapesten kidobott cicikkel. Körbenézek, van itt ruha bőven. Sajnálom a saját toppomat, de nincs az az isten, hogy kitúrjam valaki alól. Fogalmam sincs, hogy már idekint lekerült-e rólam, vagy csak bent a sráccal. Van, aki belebújt az éppen aktuális pasi ingébe, de van itt egy-két topless lány is. Hát igen, nagy melegek vannak mostanában. Megkerülöm a kanapét, igyekszek nem rálépni senkire. Hihetetlen, hogy mindenki szunyál még. Az ablakpárkányon van egy kupac ruha, kihúzok belőle egy csinos kis fehér, V-nyakú felsőt, ami nagyjából az én méretem.

Megkordul a gyomrom, ami azt sugallja, jobb lenne valami táplálékkal felszívni a tegnapi töménytelen mennyiségű pia maradékát, mielőtt úgy végzem, mint Brigi. Bezzeg neki megjegyeztem a nevét, de a pasinak nem. Besasszézok a konyhába, épp áthúzom a fejemet a top nyakán, amikor szembetalálom magam egy vékonyka kissráccal. Kikerekedett szemmel mered rám, és tátott szája adja a tudtomra, hogy megbámult. Nem ítélkezem, de azért jól nem esik.

– Tetszett, amit láttál?
Erre tétován biccent egyet, és le nem veszi rólam a szemét. Pontosabban a melleimről.
– Jól jegyezd meg, mert látom, nincs gyakran részed ilyenben – közlöm vele, és erre végre a szemembe néz.
– Ne haragudj, nem akartalak stírölni – mondja megbánón, így visszaveszek kicsit. Biztos csak a másnaposság miatt vagyok ilyen harapós.
– Legalább még valaki ébren van rajtam kívül. Nem tudod, van itt valami kaja? – kérdezem, és közben körbenézek a konyhaasztalon.
– Hát volt még egy kis maradék pizza, de valamelyik állat elaludt rajta. A hűtővel ne is próbálkozz – mondja, amikor megfogom a kilincsét –, már megnéztem, csak alkohol van benne.
– Az sem feltétlenül baj, tudod, kutyaharapás szőrével. De valami szilárd jólesne.
Ő is keresni kezd, úgy nyitogatja a szekrényajtókat, mintha otthon lenne.
– Itt a felső polcon látok valamit.
Remek, a felső polc. Említettem már, hogy nem vagyok túl magas? Ezt nyilván ő is bemérte, mert ahelyett, hogy levenné, visszafordul hozzám.
– Müzliszelet, meg valami sós keksz. Melyiket kéred?
– Tökmindegy, bármelyik jöhet.
De nem mozdul. Kérdőn felvonom a szemöldökömet.
– Mi az?
– Előbb áruld el a neved! Nem láttalak még errefelé ezelőtt.
– Zsanett. Zsanett vagyok. Érdekes, hogy tegnap este senkit nem izgatott, ki vagyok, de bezzeg reggel, józanon már mindenki erre kíváncsi? És nem, nem ismerem Tomit, sőt Adélt sem láttam még sosem. És most járok itt először. Kielégítő a válasz?
– Persze – vigyorodik el. – De most adj egy csókot, ha kell valamelyik kaja.
Először az agyam fel se fogja, mit akar, de lassan leesik.
– Ne szórakozz velem! – lépek oda hozzá és félretolom a pultról. Lábujjhegyen felnyújtózkodok a felső polcig, és már éppen elérném, amikor átkarolja a derekamat. Ösztönösen sípcsonton rúgom, mire feljajdul, és rögtön elenged.
– Hé, hé, nyugi, csak segíteni akarok!
– Azzal, hogy letapizol?! – kiáltok rá, de aztán visszafogom a hangomat. – Mégis mit képzelsz magadról?
– Semmit, semmit, bocsi. Csak meg akartalak emelni, hogy elérd. Jó, a csókos dolog hülyeség volt.
– Az volt. Vedd inkább le azokat!

Szegény srác annyira megszeppent, hogy azonnal engedelmeskedik. Egyértelműen látszik rajta, hogy fiatalabb pár évvel, mint a bagázs többi része. Talán valakinek az öccse lehet, nem tudom. Leszegett fejjel adja a kezembe a kekszet meg a müzlit. Előbbit kibontom, és felülök a konyhapultra. Odadugom az orra alá.

– Kérsz?

Némán elvesz egyet, és elropogtatja. Épp, hogy a könnye ki nem csordul. Megszánom, és köszönetképpen nyomok egy puszit az arcára, amitől rögtön felderül.

– És te kivel jöttél? – kérdezem tőle.
– Én senkivel, itt lakok a szomszédban. Tőletek zengett az egész utca, gondoltam benézek, mi folyik itt.
– Egyszerűen besétáltál?
– Nem volt valami nehéz, a legtöbben full részegek voltatok. Én csak a dögös csajokat jöttem megnézni. Rád is emlékszem, te voltál a legszebb.
– Aranyos vagy, de nem kapsz több puszit – közlöm vele kerek-perec, aztán lecsapok a kínálkozó lehetőségre. – Ha láttál, akkor azt is tudod, hogy kivel jöttem.
– Arra a magas pasira gondolsz, akivel a hátsó szobába mentetek? Sajnos nem tudom, ki az, de nagyon egymásra voltatok pörögve.
– Igen, azt sejtem… – tömöm magamba a következő sós kekszet, és beugrik, hogyan is húztam keresztül a táncoló tömegen egyenesen a szobába, hogy csináljuk végre. Ahogy egyre inkább felébredek, úgy villan fel egyre több részlet, de a java még mindig tök homály.
– És milyen volt?
– Nem illik ilyet kérdezni, különösen egy nőtől nem. Nem a haverod vagyok.
– Jó, jó, megint bocs. Csak érdekelne a szex.
– Hány éves vagy? Tizennégy?
– Szeptemberben leszek tizenöt.
– Akkor meg pláne ne kérdezősködj! Ha eddig nem kamatyoltál, akkor sem kell már sokat várnod.
– És nem lehetne, hogy esetleg…
– Persze, még mit nem. Nem fekszek össze mindenkivel csak úgy. Pláne nem kisfiúkkal.
– És mi van a sráccal tegnap éjjel? Vele bezzeg szexeltél.
– Először is részeg voltam, másodszor ő egy felnőtt férfi. Harmadszor pedig semmi közöd hozzá. És negyedszer, épp most süllyedtél le egy óvodás szintjére.

Azzal zsebre vágom a müzliszeletet, és lepattanok a pultról, hogy megkeressem a kistáskámat. Talán az előszobában hagytam. A kissrác is feláll, és odakoslat mögém.

– Amúgy Áronnak hívnak.
– Tökjó. Figyelj, Áron, nem láttál egy fekete bőrtáskát valahol? – kérdezem, miközben az előszobában szétszórt cipők és hátizsákok között matatok. Csak megrázza a fejét, de rögtön ő is keresni kezdi. Nagyon be akar vágódni. Hamar megtaláljuk, egy nagyobb darab srác döntött úgy, hogy párnának használja.
– Segíts már, lécci – szólok oda neki. Áron óvatosan elemeli a táskáról a fejét, és sikerül kiráncigálnom alóla. Beletúrok, és megnézem, mindenem megvan-e. Rúzs, pipa. Tárca, pipa. Iphone, pipa. Remek. Feloldom a telót, reggel kilenc harmincöt. Nah, ez nem is olyan gáz.

Nem csoda, hogy egyre jobban hasogat a fejem, alig aludtam valamit. Nézzük, kinek hiányoztam. Látok két nem fogadott hívást, de először is átböngészem a hívásnaplót. Mázli, senkit sem hívtam fel részegen. Tényleg nagyon el lehettem foglalva az „udvarlómmal”. A nem fogadott hívások Krisztától vannak. Basszus, megígértem neki, hogy ma reggel együtt fogunk futni. Gyorsan dobok neki egy chat üzit, hogy bocsi, ez a legkevesebb. Majd bepótoljuk. Ráadásul el tudom neki mesélni, mi történt, az majd kárpótolja.

– Mit csinálsz? – kérdezi a kissrác.
– Élem az életem. Azt hiszem.

Még egyszer felrémlik bennem, hogyan tett magáévá az ismeretlen srác, és elmosolyodok. Szép, de jelentéktelen emlék lesz. Egy múló affér. Tisztára, mint valami béna, amerikai filmben. Sóhajtok egyet, és továbblépek. Végül is, állati jó buli volt. Még van egy napom, hogy összekaparjam magam, aztán hétfőn vissza az egyetemre. Na, de előbb haza.

– Áron, hogy jutok innen vissza a Deákra? Nincs kedvem kikeresni.
– Semmi extra igazából. Kimész az utca végéig, ott balra lesz egy buszmegálló. Felszállsz a 170-es buszra, az elvisz a KÖKI-ig. Onnan gondolom, már hazatalálsz.
– Drága vagy – mondom neki, és kap még egy puszit az arcára. – Aztán ne ezektől tanulj ám, az ilyen bulik csak hébe-hóba esnek jól – tör elő belőlem az erkölcstanár. Csak nem így akarom ellensúlyozni, hogy hulla részegre ittam magam, isten tudja, mit csináltam az éjjel, ráadásul, amire emlékszek, az is az, hogy egy vadidegen srácot cserkészek be?
Előkaparom a szandálomat, és belebújok.
– Na, hát akkor, szia, Áron. Nem mondom, hogy majd találkozunk, mert valószínűleg nem fogunk.
– Kár. Azért jót dumáltunk.
Odalépek az ajtóhoz, és lenyomom a kilincset, de nem mozdul. Mi a fene, bezárták?
– Adél bezárta, amikor elment.
Már megint Adél, remek.
– Mégis mikor ment el ez az Adél?
– Valamikor akkor, amikor bevonszoltad a srácot a szobájába. Nem tudom pontosan.
Hoppá, hát igen. Ez biztos nem nagyon tetszett neki. Aztán belém hasít egy gondolat.
– Ugye a srác ott bent, nem Adél pasija?

Áron csak vállat von, és ez cseppet sem nyugtat meg. Bár továbbra sem értem, mikor lettem az erkölcs és morál eme bajnoka. Mondjuk, nem vagyok én kifejezetten rossz, ha az átlagot nézzük, legalább is. Egy szingli egyetemista, aki időnként kiengedi a fáradt gőzt. Lehet, hogy vannak zűrös dolgaim – és a tegnap éjjel biztos benne van a top háromban –, de azért lenyúlni egy másik csaj pasiját, az túl van egy határon. Azt nem szeretném. Basszus, mennyivel könnyebb lenne, ha emlékeznék bármire is. Csak felpofozott volna, vagy legalább szól valamit, ha az övé a srác. Most már amúgy is mindegy. Reméljük a legjobbakat.

– Használd az ablakot, én is ott jöttem be – mondja nekem Áron, és örömmel kapok a lehetőségen. Lassan ébredezik a társaság, és nincs nagy kedvem elcsevegni egyikükkel sem.
– Köszi. Szia még egyszer.

Megint átverekedem magamat az össze-vissza fetrengő párocskákon, egészen az ablakig. Gond nélkül nyílik. Átvetem magamat a párkányon, és a kerti fűre érkezek.

Az éles napfénytől rögtön belenyilall a fejembe, még meg is szédülök. Rohadék másnaposság. Még visszapillantok, intek egyet a kissrácnak, erre lelkesen visszainteget. Aztán azt látom, hogy nyílik a szoba ajtaja, és kilép rajta az ismeretlen. Még most is észveszejtően jól néz ki. Nem csoda, hogy eldobtam tőle az agyam.

De aztán sarkon fordulok, kinyitom a kertkaput, és kilépek az utcára, a hőségbe. Kicsit bánom, hogy még a számomat sem adtam meg neki. Örök rejtély marad. Vagy lehet, hogy még összefutunk valamelyik sörözőben. Bár jobban belegondolva, nem is tudom, akarok-e tőle bármit is. Szexi pasi, és amennyire emlékszem, isteni volt az ágyban. De ezen túl semmit nem tudok róla – még csak nem is ismerem. Talán így a legjobb, pont ennyi kellett. Továbblépek.

Érdekes, hogy mit teszel, ha félmeztelenül ébredsz egy vadidegen ágyában. Furcsállod, kicsit szégyelled, túlgondolod – esetemben kis híján felvilágosítást tartasz egy kiskamasznak –, rágódsz rajta egy darabig, vissza-visszagondolsz a boldog pillanatokra, de aztán végül elfelejted. Ahogyan a buliban is mindenki, aki csak egyszer is észrevett, elfelejti majd a vörös hajú, orrpiercinges csajt, akit „megfektetett” az éppen aktuális szépfiú. Na, jó, talán Áron nem fog elfelejteni. Egy darabig.

De ezek már egy dög melegben hazasétáló, buszon zötykölődő, a Deák tér közelében élő átlagos és legfőképpen másnapos, huszonéves csaj kósza gondolatai csupán, egy átbulizott éjszaka után. Egy reggelen, amit talán mégsem fogok egykönnyen elfelejteni.

Előző oldal Nathandriel