Gyilkosok kora V/8.

Fantasy / Novellák (26 katt) anonim88
  2018.07.30.

- Nem. Életemben nem láttam – felelte, nos, nagyjából mindenki, akinek megmutatta a Jennetről készült rajzot Sandor a faluban. Vagyis az összes faluban és kistelepülésen, ahol eddig jártak.
- Senki se’ látta – összegezte Hein. – Min’ha fantom vóna.
- Hülye vagy már megint – legyintett Erin. – Ez csak annyit jelent, neki több esze van, mint neked, ha te menekülnél.
- Hö?
- Arra próbál rávilágítani – magyarázta Zeon a homlokát dörzsölve -, hogy a lány kerüli a lakott részeket. Valószínűleg az erdőkön, meg elhagyott településeken át menekül, azt eszik, amit talál, emberekkel pedig egyáltalán nem lép kapcsolatba. Igaz, káplár?

Sandor komoran bólintott. „Mégis miért? – tűnődött el. – Fiatal. Egyszerű városi lány. Semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik. Semmilyen kiképzést nem kapott. Ennek ellenére meglepően gyorsan halad, nyomokat nem hagy, gondosan elrejtőzik a kíváncsi tekintetek elől. Lehet, hogy rossz nyomon járunk? Hogy Highever csak elterelés?”

Gondolataiból egy furcsán csillanó szempár ébresztette fel.

- Te! – kiáltott rá az elhaladó férfira. – Te! Igen, te! Felismerted a lányt, igaz? Ne tagadd, láttam!
A férfi összenézett társaival.
- Hááát – lépett előre a sötét elf. – Tá’ ige’, tá’ nem. Tudja… – összedörzsölt ujjai félreérthetetlenné tették, mi is frissítené fel memóriájukat.
Sandor türelme elfogyott. Megragadta az elf nyakát, s a falhoz vágta.
- Idefigyelj, te mocskos pengefülű, nem érek rá a szarságaidra! Beszélj!
- Pengefülű? – háborodott fel a társa. – Az ilyen beszédet már nem tolerálják az egyház berkein belül!
- Most nem az egyház berkein belül vagyunk, koszos paraszt – emlékeztette finoman egy gyomrossal a pörlekedőt Erin.
- Halljam! Mikor járt itt a lány?
A harmadik férfi síró hangon felnyögött.
- Csak engedje el Fretiont, kérem. És beszélünk! Mindent elmondunk!
Sandor egy könnyed mozdulattal elengedte az elfet.
- Beszélj hát!
- Nem járt itt a lyán’ – kezdte. – Mi… mink… favágók. Azok. Favágók vagyunk. Az erdőben találtunk rá. Ott aludt egyedű’. Azt hittü’… nos, tudja, hogy van e’… gondó’tuk, hát’a magányos. Mindenki örül a társaságna’.
- Aham – felelte undorodva.
- Nagyon sok erdő van errefelé – mutatott rá Hein. – Pontosítanál?
- Észak-nyugatra inne’. Félnapi járás. Ottan tanátunk rá.
- Aztán mi történt? – faggatta tovább őket Sandor. Mindhárman életben vannak, látszólag sértetlenül, vagyis feltehetőleg nem sikerült „társaságául” szegődniük.
- Gyütt valami borostás kölyök meg a csipetcsapata. Ilye’ tejfölös szányú siheder. Aztá’ inkább tovább álltunk.
- Mikor történt ez?
- Kettő napja.
- Induljunk! – adta parancsba.
- Hova? – nézett bambán Hein.
- Az erdőbe. Ha megtaláljuk a testeket, a vért követve csak eljutunk a lányhoz még Highever előtt – ezt kifejezetten fontosnak találta a további áldozatok elkerülése véget. No meg ott van még az a találkozás azzal a Holdlovaggal… „Sietnünk kell. Mindenképpen nekünk kell megkaparintanunk a lányt!”

- Ha nem lesznek testek?
- Akkor csatlakoztak a lányhoz, és együtt haladnak tovább.
- Biztos ez? – kételkedett Erin.
- Nem. Egyáltalán nem. Az is lehet, találkozásuk mindössze egy alkalom erejéig tartott, s már külön is váltak. Én azonban a legrosszabb lehetőségeket veszem alapul.
- Miért?
- Mert az élet szar, ezért a legrosszabb lehetőség a legvalószínűbb.


*

Habár azonnal indulni akart, Sandornak be kellett látnia, mind kimerültek, éhesek voltak, ráadásul készleteik is jócskán megcsappantak.

Előbb kivettek egy szobát, két óra alvást engedélyezett mindenkinek, aztán gondosan megtervezett szisztéma alapján szétváltak, hogy mihamarabb beszerezzenek mindent, ami a faluban beszerezhető és szükségük is van rá, végül megvacsoráztak. Dacára a gondos szervezésnek, így is beesteledett, mire indulásra készen álltak.

Ennek ellenére Sandor a tovább haladás mellett döntött. Hein legnagyobb bánatára, akinek könnyes búcsút kellett vennie az ölében ülő éjjeli pillangótól.


*

A város szélére érve szinte egyszerre torpantak meg mind a négyen.

- Érzitek ezt? – érdeklődött Erin.
- Vérmágusok – köpött ki Sandor. – Rohadékok, meg sem próbálják elrejteni a jelenlétüket.
- Bizonyára valami rituálé készül – mind tudták, Hein mégis szükségesnek érezte kimondani.
Zeont kiverte a verejték.
- Tu-tudom, mire gondol, káplár – kezdte óvatosan -, de ne feledjük a parancsot! Haladéktalanul el kell fognunk a lányt. Nem vesztegethetjük az időnket…
Sandor páncélkesztyűs kezével olyan pofont adott a férfinek, hogy felszakadt a szája.
- Vesztegethetjük!? – ingerülten a mellvértjébe karcolt markolattal felfelé álló, angyalszárnyas kardra ütött. – Látod ezt a címert? Emlékszel még, mire esküdtünk fel!?
- A-az egyház és az á… az ártatlanok védelmére – felelte lesütött szemmel.
- Felesküdtünk, hogy megvédjük a hívő lelkeket ezektől az eretnek démonimádóktól! Nem fogok hagyni meghalni egy ártatlant. Nem fogok szemet hunyni vérmágusok tevékenykedése felett. Semmilyen körülmények között. Elég világosan fejeztem ki magam?
- Igen, káplár. Én…
- Indulás! – adta ki a parancsot a ház megostromlására Sandor.


*

Odabent egy rejtett ajtóra bukkantak, ami a mélybe vezetett. Egy gyertyákkal kivilágított pincében találták magukat, közepén egy oltár állt, rajta egy kikötözött, eszméletlen leány feküdt. Nem lehetett több tizenkét évesnél. Öt mágus állta körbe, egymástól egyenlő távolságra. Barna csuklyát viseltek, kezükben egy-egy mécsest tartottak. Valamit kántáltak. Valami sötét, sátáni igét.

- Nem a Bíbor Liga – súgta Zeon kissé megkönnyebbülten.

Sandor nem osztotta lelkesedését. Jóllehet, a Bíbor Liga keményebb ellenfél lenne, de – az ő szintjükön – kezelhetőbb. „Ezek amatőrök. Olyan erőkkel játszanak, amikről fogalmuk sincs. Elég egy pillanatnyi kihagyás, egy félre mondott ige, egy nyelvbotlás, s megjósolhatatlan, mi fog történni.”

- Utálom az amatőröket – morogta. – Kezdjünk neki!
Hein azonnal elhajította pajzsát, azonnal végezve egyikükkel.
- Hogyan? – hallatszódott egy fiatal hang.

A négy megmaradt mágus jól láthatóan összezavarodott. Egyikük egy varázsigét mormolt, mielőtt befejezhette volna, Erin kettévágta. Ettől a maradék három még idegesebb lett. Egyikük, egy szeplős fiú, a tenyerébe szúrta tőrét. A varázslat balul sülhetett el, ugyanis szeme sárgán felizzott, bőre szétszakadt, ő maga pedig valamiféle amorf lénnyé változott, torz végtagokkal s groteszk ábrázattal. Átváltozása a másik kettő koncentrációját is teljesen összeroppantotta, s ők maguk is engedtek a túloldal suttogásának.

A templárisok immáron három förmedvénnyel találták szemben magukat. Olyan lényekkel, amelyek korábban emberek voltak, azonban engedtek a démonok kísértésének. Jelenleg se nem emberek, se nem démonok. Csupán gazdatestek.

Mihamarabb végezniük kell velük, ugyanis némely förmedvények idővel képesek démonná alakulni, ezt pedig Sandor a legkevésbé sem szeretné kivárni.

Két förmedvény azonnal előre vetette magát, pengeéles karmaikkal vagdosták a levegőt, mire a két templáris könnyedén félretáncolt. Hein előbb a lény kezét vágta le, majd fejétől is megszabadította a szörnyeteget. Erin nem vacakolt ennyit. Ő egyetlen határozott vágással kimetszette a szívet.

A harmadik bizonyult a legproblémásabbnak. Az kicselezte őket, egyenest az oltáron fekvő lányt vette célba. Mikor ezt Sandor felismerte, magát a kislányra vetette, védő karjai közé zárta, s összeszorított fogakkal készült a testébe hatoló fájdalomra. A fájdalomra, ami elmaradt. Csak egy nyögést hallott, de nem a sajátját.

- Mi a…? Zeon?

A férfi állt háttal neki, gyomrában a förmedvény karmaival. A lény, a nyakából kiálló karddal hátravetődött, s többé elporhadt. Egy marék hamu maradt csupán utána. Vagyis haragdémonná változott volna.

- Zeon? Hogy érzed magad? Megmaradsz? – szaladt oda Erin. Még időben elkapta, mielőtt arccal a földre zuhant volna. Zeon felnézett rá, arca nem is fehér, inkább szürke volt.

- Hogy érzem magam? – villantott fájdalmas mosolyt a férfi. – Mint akinek egy förmedvény vizsgálta meg közelebbről a beleit.
- Gyorsan, kötözzétek össze a sebét! – adta parancsba Sandor. – Haladéktalanul elvisszük a helyi Káptalanba. Ott a papnők majd ellátják.
- Nem szükséges – legyintett Zeon. – Csak kötözzetek be, elmegyek magam is. Ti menjetek, a parancs…
Sandor izzó tekintete csendre intette.
- Nem hagyok hátra egyetlen embert sem – felelte szigorúan. – Mind együtt megyünk tovább. Ez a parancs!

Előző oldal anonim88