Deviánsok

A jövő útjai / Novellák (170 katt) Petya
  2018.06.26.

- Mit csinálunk mi tulajdonképpen a CyberLife-nál, Amanda? - kérdezte Elijah munkatársától.
- Tudtommal jobbá akarjuk tenni az emberek életét. Megkönnyítjük a hétköznapjaikat.

Amanda egy CyberTouch készüléket fogott a kezében. A kijelzőn szalagcímen a következő állt:
ANDROIDOKKAL CSERÉLIK LE AZ EMBEREKET. EZ MÁR A VÉG KEZDETE.

- Ezt akarjuk, igen. De vajon más is ezt feltételezi rólunk? Nem úgy látom.
- A közvélemény vegyesen áll az ügyünkhöz. De az nem jelenti azt, hogy nekik van igazuk - kapcsolta ki a képernyőt Amanda. - Te is tudod, Elijah, ismered, hogy megy ez. A konkurencia negatív kampánya. Nehogy már ilyen könnyen erkölcsi kételyeket ébresszenek benned!

Elijah csöndben elfordult a kilátás felé. A tágas belső udvaron androidok várakoztak kikapcsolt állapotban. A CyberLife főépületén belül kertet alakítottak ki, ameddig csak a szem ellát. A 169. szintre tartottak. Egy munkatársa értesítette pár órával ezelőtt, hogy kétségek merültek fel a szoftverstabilitással kapcsolatban. Az első kiszállításra váró android hullám csak arra várt, hogy piacra dobják. Most volt az utolsó alkalom, hogy egységes javítást eszközöljenek az A-001-es sorozatszámmal ellátott példányokon.

- Nincsenek kétségeim, csak azt akarom, hogy minden rendben legyen. Ez életem fő műve. Mindent megtettem azért, hogy barátságos külsejük legyen. Hogy olyan munkaterületekre kerüljenek elsősorban, amiket helyettünk, emberek helyett végezhetnek. Ami már a könyökünkön jön ki. Esélyt akarok adni, hogy ne csak egy beszélő porszívót kapjanak a pénzükért. Sokkal inkább...
- Egy embert?
- Nem, nem embert - ingatta a fejét makacsul Elijah. - Tudod, milliószor megfordult a fejemben, hogy legyen vége. Minek, ha úgyse értékelik? Úgy mi értelme van? Fogom magam, hazamegyek és otthon elvagyok néhány különbejáratú androiddal. Minek fárasztom magam? És tudod mit válaszoltam magamnak mindig? Azt, hogy nem fáradság. Nem vesződés. Hanem csodálatos érzés jobbá tenni az emberek életét. Még akkor is, ha perpillanat nem osztják ugyanezt a véleményt.

Amanda csöndben hallgatta a férfit. Az android-sorfal egyre zsugorodott, végül nem maradt más, csak alaktalan massza, távoli, kivehetetlen paca. A lift lassított és megállt. Kiléptek a 169. emeletre. A folyosó üres volt, csupán egy halvány fénypont szüremlett át a sötét iroda üvegfalán. Horace odabent volt. A szoftverfejlesztő, aki diszkréten értesítette Elijaht a problémáról. Feszélyezetté vált, mikor megpillantotta vele Amandát.

- Nyugi, bízom benne - szólt Elijah. - Miről van szó?
Horace hátrafésülte hosszú haját és a gép felé fordult.
- Itt, látod? Megtörik a folyamat.

Újra és újra lement a szimuláció. A számítások egy grafikonon íveltek felfelé szabályosan, aztán egyszer csak minden indok nélkül letértek a kijelölt pályáról, mielőtt a teszt befejeződött volna. Az előre megírt szakasz minden esetben ugyanott ért véget. Mielőtt szabályosan leállt volna. Szerteágazó, töredező jelhalmazzá hasadt szét a szabályos ív, végül teljes anomáliába torkollt.

- Használj karantént annál a pontnál! Mint mindig ilyen esetekben.
- Szerinted titkos találkára hívott volna az éjszaka közepén, ha ilyen könnyen megoldható lett volna egy egyszerű protokoll-művelettel? - szólt közbe Amanda.
Horace bólogatott. Majd köhécselve mutogatott a monitorra, miután idegességében félrenyelt.
- Semmilyen algoritmus nem tartja egyenes pályán. Nem lehet izolálni. És ráadásként még fel sem térképezhető. Annyit tudunk, hogy mindig a vége előtt esik szét. Mintha elszökne előle. Mintha félne a befejezéstől. Mintha folytatódni akarna. Mintha élni akarna...
- Fenét akar élni. Programhiba az egész. Hisz láttad őket. Ott jöttél el mellettük. Ki vannak kapcsolva, ácsorognak. Úgy néznek ki, mint akik élnek? Ne légy nevetséges! Nem. Rendkívül egyszerű a működési elvük. Azt teszik, amire utasítást kapnak.
- Mennyire gyakori a hibásodás? - kérdezte Elijah.
- Minden billiomodik lefuttatott eset mutat gikszert.

Elijah rögvest halánték masszázsba fogott. Több millió eladott androiddal számoltak az első hónap végére. Az annyit jelent, hogy néhány hónap és úszni fognak az ügyfelek panaszaiban. A CyberLife még el sem indult igazán és máris kilátástalannak tűnik az egész. Hiszen alig egy hét van az elrajtolásig. A kampány ezerrel pörög. Tízezrek várják, hogy készhez kapják az előrendelésüket. Talán még nem késő mindent visszamondani. Még el lehet kerülni a blamát. Le kéne állni, muszáj lenne...

- Mennyi időbe telik új programot írni?
- Több év, hisz tudod jól - válaszolt letörten Horace. - Nincs elég időnk újrakezdeni.
- Miért most szólsz? Miért csak most?
- A rohadt életbe, miért nem szóltál előbb? - kezdett kikelni magából Elijah, de Amanda közbeavatkozott.
- Az én utasításomra - árulta el. Lassan elindult a fújtató férfi felé.
- Te? Végig tudtál róla? És nekem nem is szóltál?
- Azt reméltem, mostanra megoldják. De sajnos kifutottak az időből. Láttam, hogy szenvedsz az elmúlt időben és nem bírtam tétlenül nézni. Nem hagytam, hogy bedaráljanak. Te magad mondtad, gondolkoztál rajta, hogy abbahagyod. De én nem hagytam. Le akartam venni rólad a nyomást.
Elijah, mintha meg se hallotta volna Amandát, nem tudott napirendre térni a titkolózás fölött.
- De miért?
- Mert mindennél jobban szeretlek. Nem hagyom, hogy tönkre tegyenek. Megoldjuk valahogy.

Megcsókolta a férfit. Horace szemérmesen elfordult. Amanda nem eresztette Elijaht. Várt, míg a férfi megnyugszik a karjaiban. Addig várt, míg vissza nem csókolt. Akkor elengedte.

- Hogy oldjuk meg?
- Most már tudjuk, hogy be fog következni a baj - kezdte Amanda. - Számítunk rá. A problémás egyedeket visszavesszük. Kicseréljük őket. Minden műszer meghibásodik egyszer. Az android sem különb. Ha elromlik, hát elromlik.
- Deviáns. Szaknyelven, fejlesztői berkekben így nevezzük az ilyet. Deviánsoknak. Amelyeknél instabillá válik a szoftver, azok deviánsokká válnak - pontosított Horace.
Elijah csendben nyugtázta a hallottakat. Fejben összeállította az akciótervet, majd megosztotta a többiekkel is.
- Jó! Akkor mostantól párhuzamosan rááll egy csapat a devianciakutatásra. Horace, te vezeted és Amandának jelents.
- Te mihez fogsz kezdeni, Elijah? - kérdezte a nő őszinte érdeklődéssel vegyes aggodalommal.
- Elmegyek a TV csatornákhoz. A Stratford Broadcasthoz, a CNN-hez, a BBC-hez. Mindhez. Mindenhol elmondom, miért vágtam bele. Meggyőzöm őket, kerül, amibe kerül. Szeretlek, drágám.
Motyogva elviharzott, közvetlen azután, hogy megcsókolta a nőt.
- Horace - szólt csendesen Amanda. - Ami elhangzott, maradjon titokban!
- Egy szót se szólok a deviánsokról.
- Jó - csendült a folytatás ígérete a beálló csendben. Horace kíváncsian fordult Amanda felé. - Azt akarom, hogy teljes titoktartás övezze a kutatócsoportot. A probléma hardware szintű és nem szoftveres. Értjük egymást?
- Igen, Amanda.
A nő megnyugodott. Hangja csevegővé lágyult.
- Jó. Az irodámban leszek. Késő van, illetve nem is, inkább már korán. Meg kell öntöznöm a rododendronjaimat. Szörnyen rosszul tűrik a szárazságot. Hát még én, de azért egy kávé jót fog tenni. Nem, köszönöm, magam szeretem elkészíteni.

Pár órával később Horace már hazafele ült a buszon. Bár fáradt volt, annyi ereje még maradt, hogy végignyálazza a reggeli sajtót. A harmadik világháború kilátásai nem kötötték le. Se az olajkutak elapadása. Várható volt mindkettő. Na de amin utoljára akadt meg a szeme, az valami elképesztő.

AZ EMBEREK 59%-A ÁGYBA BÚJNA ROBOTEMBERREL. ÖN SZEXELNE ANDROIDDAL?, tette fel a kérdést a fősodratú bulvár. Horace hitetlenkedve felciccegett. Mégis hogy lehet ilyen elbaszott a világ?

(Detroit: Become Human alapján)

Előző oldal Petya