Ramina IV.

Fantasy / Novellák (1177 katt) bel corma
  2018.06.23.

Ramina egy sivár, vakítóan fehérre mázolt falú helyiségbe érkezett meg és rögtön érzékelte a két világ közötti, jelentős különbséget. Itt szembántóan erős fény uralkodott, amely sötétséghez szokott, érzékeny szeme számára szinte elviselhetetlennek tűnt, de nem ez volt a legrosszabb.

A pokol kellemes forrósága után most szinte megbénította őt a szoba hideg levegője és a padló gyalulatlan, szálkás deszkáin elterülve, vacogva magzati pózba kuporodott.
Azt hitte, hogy ennél rosszabbul már nem érezheti majd magát, ám hatalmasat tévedett.

Látta a padlóra festett, mágikus szimbólumokat és rögtön megérezte azt a negatív energiakört, amely minden erőt kizsarolt a testéből.

Az összes akaraterejére szüksége volt ahhoz, hogy ülő helyzetbe tornázza fel magát és akkor végre megpillantotta ellenfelét!

Sápadt bőrű, fekete hajú, vékony testalkatú férfi állt az idéző körön kívül és farkasszemet nézett vele. Egyszerű, testhez álló, dísztelen ruhát viselt, melynek színe leginkább a csillagtalan égboltot idézte. Sötét tekintete hidegen csillogott és a kelleténél egy hajszálnyival hosszabb ideig időzött el a lány karcsú, meztelen testén.

„Perverz disznó!”

Ramina már képtelen volt uralni a gondolatait és csak halványan tudatosult benne, hogy a mágus talán képes kiolvasni azokat az elméjéből. Halk, fájdalmas hangon felnevetett.

- Jól ismerem a fajtádat! – mondta a férfi kedélyes hangon, majd felütve a kezében tartott könyv fekete fedelét hümmögött egy sort, miközben mutatóujjával az idevágó bekezdést kereste. Viszonylag gyorsan sikerült is megtalálnia. Elégedetten elmosolyodott, bezárta a kódexet, végül pedig a sarokban álló, apró asztalkára tette azt.

A nőstény tekintetét nem kerülte el a mozdulat és az elméjére boruló fájdalom ködén át is tudatosult benne, hogy pontosan ezért a könyvért érkezett ide.

A mágus közelebb sétált a kör pereméhez és leguggolt úgy, hogy tekintete egy vonalba kerüljön a démonéval. Hangja gúnyos volt és magabiztos, amikor megszólalt:

- Üdvözöllek a világomban, Zemmak, vagy… szólítsalak inkább Raminának?

Harsány nevetése bántotta a lány érzékeny fülét, akinek rögtön feltűnt az, hogy újabb szimbólumok izzanak fel az őt fogságban tartó kör peremén.

- A könyv hatalmas távlatokkal kecsegtet, én pedig egyre inkább megértem őt. Hallom a hangját és a gondolatait is érzem a fejemben. Tulajdonképpen ő súgta meg nekem azt, hogy talán téged küldenek majd Zemmak helyett!

A férfi most letérdelt és oldalra billentett fejjel, tűnődve figyelte a lányt. Hangja lágyabb, szinte barátságos zöngékkel telítődött, amikor megszólalt:

- Az elődeid kifejezetten ocsmányak voltak, így most kellemes felüdülést nyújt számomra a látványod. Oh, félre ne érts, mindenképpen szóra bírlak majd és megszerzem az általad birtokolt tudást, de be kell, hogy valljam, nem szívesen tennék tönkre egy ilyen csinos arcot. A te érdekedben remélem, hogy együttműködsz majd velem. Csak tőled függ, hogy gyorsan és fájdalommentesen végzünk majd, vagy lassan múló, szenvedéssel teli órák várnak rád.

A mágus végül felállt és az asztalkához sétált. Újra felütötte a könyv fedelét és háttal Raminának, elmerült a sorok közt rejtőző tudásban.

„Én a helyedben megfontolnám anyám jó tanácsát!”

A vékony szoprán a fejében szólalt meg, a démon pedig elégedetten biccentett a hang hallatán.

- Ynex Obshara vagy, az ércszellem, vagyis… immár a fegyverem lelke. Épp ideje, hogy segíts nekem!
- Az imént tettem meg, csak te nem vagy hajlandó figyelni rám!
- Anyám jó tanácsát emlegetted, csak az nem tudom, hogy melyikre gondoltál a sok közül. Épp elégszer kioktatott már engem…
- Kevés az időnk, úgyhogy hallgass és figyelj rám! A varázskört nem tudom ugyan megtörni, de adhatok neked némi bűverőt, amivel kibillentheted a fickót a lelki egyensúlyából. A csinos külsőd megragadta a figyelmét és érzem, hogy bűbáj ellen nem biztosította be magát!
- Úgy érted, kínáljam fel a testem ennek a…
- CSINÁLD!!!

A mentális üzenet épp időben csattant a fejében, mert a férfi – kezében egy vörös fából faragott pálcával – újra a lány csapdájához sétált. Hangja most furcsán nyugodt volt, amitől a démonnak a hideg futkosott a hátán.

- Nos, hogyan döntöttél? Együttműködsz velem?

Ramina gyűlölte azt, amit tenni készült, de tudta, hogy ez az egyetlen esélye a szabadulásra. Csak nehezen préselte ki magából a szavakat:

- I… igen, megteszem, amit kérsz tőlem. Én… bármit megteszek neked, amire csak vágysz…

Hogy nyomatékot adjon szavainak, most módosított a pozícióján. Ülő helyzetben hátradőlt kissé és két tenyerével támaszkodott meg a háta mögött. Hagyta, hogy feszes, gömbölyded kis mellei és pimaszul ágaskodó, fekete mellbimbói elővillanjanak a testét épphogy takaró, áttetsző fátyol alól.

Kaján mosollyal az ajkán nyugtázta a tényt, hogy a varázstudó mágikus potenciálja érezhetően gyengülni kezdett és női ősei hét generációjának ösztöneire hagyatkozva, hangját meglágyítva tovább fűzte a szót:

- Tudom, hogy az én természetellenes szépségem valamiképpen lenyűgöz téged. Érzem a gondolataidban, látom a tekintetedben… Igen, te kíváncsi vagy rá, hogy vajon milyen érzés lehet egy hozzám hasonló nőstény ölében feloldódva betekintést nyerni a magasabb szintű misztériumokba. Vágysz rá, hogy sötét, érzéki energiamintázatom hasson rád és átjárjon téged…
- ELÉG!!! – ordította a férfi és sietve hátrált egy lépést, ahogy kicsit megkésve rádöbbent az őt fenyegető veszélyre.
- Igen – suttogta Ramina, majd fürgén felpattant és immár ereje teljében megropogtatta elgémberedett ízületeit. – Ideje véget vetnünk ennek az ostoba és kellemetlen színjátéknak!
- Neeem… - hörögte a hím bizonytalanul. – Ismerem az igazi neved, így hatalmam van fölötted. Salamon pecsétjén még te sem tudsz átjutni! Semmit sem tehetsz…
- Ó, dehogynem, te elfajzott barom! Az imént épp elég erődről mondtál le ahhoz, hogy általa véghezvigyem a kedvenc varázslatomat! Figyelj csak…

A lány most halk, vészjósló hangon mormolni kezdett, a férfi arca pedig még a szokásosnál is sápadtabbá fakult. Szeretett volna elmenekülni, vagy meg nem történtté tenni ezt az egészet, ám a lelke mélyén érezte azt, hogy már semmit sem tehet.

Ramina ebben a pillanatban suttogta el az idéző formula utolsó igéit és elégedetten figyelte az idéző kör közepén fellobbanó, ibolyaszínű lángot.

Egy ormótlan, fekete test zuhant a padlóra olyan erővel, hogy még a szobában égő gyertyák lángja is megremegett. Gubancos szőrű, vörösen parázsló szemű bestia tápászkodott fel morogva a földről, a nőstény pedig – kiélvezve diadalának édes pillanatát – sietve hozzátette még:

- Bemutatom neked Bulzaabot, a házi kedvencemet. Ha tényleg olyan előrelátó vagy, áruld el nekem, az ő nevét is belekarcoltad az idéző körödbe?

A választ már nem várta meg. Ujjaival csettintett, mire a fenevad egyetlen, tért ölelő ugrással a férfi mellett termett, majd néhány másodperc alatt darabokra szaggatta őt. A pokolkutya - amint végzett feladatával - semmivé foszlott, a démon pedig megvárta, amíg az idéző kör energiája elenyészik, majd sietve átvágott a szobán és magához vette a fekete fedelű könyvet. Indulás előtt megállt egy pillanatra és tűnődve figyelte a néhai varázstudó gőzölgő maradványait. Hangjába ezúttal némi szomorúság is keveredett:

- Kár érte… Be kell, hogy valljam, egészen jóképű volt!

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 4 db)