Ramina I.
A lány kíváncsian figyelte a felszín alatt örvénylő, narancsból vörösbe hajló színű áramlatokat, majd nagy levegőt vett és karcsú ujjaival áttörte a lávató bugyborékoló felszínét. Egészen könyékig merült a forró olvadékba és rövid tapogatózás után sikerült megtalálnia azt a feketén lüktető, tíz hüvelyk hosszúságú érctömböt, amelyet pár napja helyezett itt biztonságba. Ügyes mozdulattal csapta le kezéről a rátapadt olvadékot, majd nekiállt, hogy a zsákmányát is megtisztogassa.
Piros bőre még csak meg sem perzselődött a pokoli forróságtól, csupán homlokán ágaskodó, két apró szarvának hegye izzott vörösen, ahogy veleszületett képességére hagyatkozva, ezeken át vezette el a testében felhalmozódott, fölösleges hőt.
Mikor végzett, nagyot szusszant és megcsodálta a mostanra képlékennyé vált, eleven matériát, majd szemét lehunyva igyekezett ráhangolódni az abból felé áradó érzelem-hullámokra. Érezte, ahogy minden szívdobbanásával egyre erősebbé válik elméjében az érc-szellem dimenziójának a hívása, ő pedig örömmel adta meg magát sürgető követelésének. Lelke kirobbant testéből és megkezdte utazását abba a másik, idegen világba.
***
A dimenzió, ahová került, egyszerre nyújtott szürreális és lenyűgöző látványt. Nyersfehér színű, sistergő energiaívek szaggatták szét a feketén gomolygó viharfelhők szülte félhomályt, hogy azután a földfelszínt alkotó sötét, üvegszerű sziklák magukba nyeljék remegő, kígyóként vonagló testüket.
Ramina sokáig erőltette a szemét, mire a lecsapó villámok visszfényében, végre sikerült kivennie a közeli domb tetején álló, fehér ruhát viselő nő karcsú sziluettjét. Érezte annak egyre gyengülő, mágikus potenciálját és elégedetten elvigyorodott. Még a hirtelen eleredő, hideg esőnek sem sikerült lehűtenie a jókedvét és energikus léptekkel indult meg újsütetű ellenfele felé.
Nagyjából félúton járhatott már, amikor a nő első varázslata lesújtott rá. Szerencséjére időben megérezte a manaháló vészjósló fodrozódását és az utolsó pillanatban sikerült egy három láb magasságú, csonka szikla takarásába húzódnia. Az érc-szellem testéből kirobbanó, majd gyűrű alakban terjeszkedő fagyhullám szelének így is sikerült meglegyintenie őt, és amikor nagy nehezen talpra kászálódott, észrevette, hogy vöröses árnyalatú bőrét lilára marta a könyörtelen hideg éles karma.
Rövid koncentráció után sikerült megemelnie testének hőmérsékletét és érezte, hogy vörös köd ereszkedik a szeme elé. Ősei vére most tombolni kezdett az ereiben és dühösen köpte szavait az egyre sápadtabbá váló lény felé.
- Jéggel támadsz a tűz teremtményére?! Azt is megbánod majd, hogy megszülettél... PICSA!!!
Már egészen közel járt hozzá, amikor az entitásnak végre sikerült annyira összeszednie magát, hogy útjára indítsa utolsó varázslatát. Az ujjaiból kiszabaduló, kék színű energiaívek lesújtottak a démonra, majd sűrűszövésű hálóként ölelték körbe a testét.
Ramina azt hitte, hogy menten szörnyethal a fájdalomtól, ám megdöbbenve tapasztalta, hogy a nő varázslata már közel sem olyan erős, mint azt korábban gondolta. Erejét megfeszítve küzdött ellene és lassan sikerült is felülkerekednie a testét tétlenségre kárhoztató, sötét mágián.
"Még három lépés!"
Látta, hogy ellenfele keze remegni kezd, az ujjaiból kicsapó villámok szemkápráztató ragyogása pedig halovány derengéssé szelídül. Lassan, de biztosan tovább nyomult felé.
"Mindjárt megvagy!"
Az érc-szellem varázslata ebben a pillanatban összeomlott és már csak annyi ereje maradt, hogy egy erőtlen, jobb horgot elindítson a tőle kartávolságnyira álló lány csinos álla felé.
Amaz ügyesen elkapta és keményen megszorította a kábult nő csuklóját. A szerencsétlen fájdalmas hangon felsikított, majd térdre omolva megadta magát a sorsának.
Ramina nem sokat teketóriázott, hanem talpra rángatta félájult áldozatát és irgalmat nem ismerve nekipréselte őt egy öreg, vaskos szikla oldalának. Testével tartotta az egyre erőtlenebbül tiltakozó teremtést és közvetlen közelről sziszegett bele annak fülébe:
- Ne aggódj, nem tart már sokáig! Csak megbélyegezlek és magamhoz láncollak téged, azután pedig újraformálom a tested, míg végül engedelmes szolgámmá válsz majd!
Hallva a nő erőtlen nyöszörgését tébolyult hangon felnevetett, majd fájdalmasan égető csókot lehelt annak ajkára. Lassan a földre engedte az ájult testet és úgy döntött, hogy ennyi izgalom és szenvedés után végre kijár neki egy kis pihenés. Nyögve huppant le egy csonka sziklára és elégedetten figyelte a lassan vörös színbe boruló, vigasztalan égboltot...
***
Két hétig dolgozott új fegyverén, és amikor elkészült, boldogan csodálta meg a sarló alakú, hajlított, fekete pengét, melynek felszíne olyan sima volt, akár a legügyesebb üvegművesek mesteri alkotásainak. Egy pillanatra belefeledkezett folyton változó - elfolyó és újra összeálló - tükörképének látványába, majd a szakrális rítus lezárásaként apró vágást ejtett a bal tenyerén. Nézte a sebből lassan kibuggyanó, fekete cseppeket és hagyta, hogy a fegyver szörcsögve magába igya a folyékony, életet adó matériát.
A pengébe vésett, mágikus szimbólumok narancsos színnel felizzottak, ő pedig azonnal megérezte a fém szellemének ébredését. Elégedetten nyugtázta a tényt, hogy a nem csekély hatalommal bíró entitás ezúttal alázatosan meghajol az akarata előtt.
A rövid, vaskos markolat gombjának felülete lassú hullámzásba kezdett, hogy végül egy női arc finom vonásai rajzolódjanak ki a felszínén. A lány a tenyerén méregette a fegyvert, hogy kitapasztalja annak súlyozását, majd a markolat végére erősített vékony láncot gyakorlott mozdulatokkal az alkarja köré tekerte.