Utólagos beszámoló a 2017. okt. 15-i képregény börzéről

Külvilág / Közélet (116 katt) Homoergaster
  2018.02.26.

Évek óta járok már a budapesti börzékre, és egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor ne került volna terítékre valami spéci csemege. A legutóbbi alkalom több okból is extrémre sikerült, még ezen különleges alkalmak között is.

Már a nekifutás is rendhagyóan alakult, mert pénzügyileg sem volt biztos a háttere. Ráadásul megint új helyszínre került: a Budapest belvárosában lévő Madách Imre gimnáziumba. Afelől semmi kétség, hogy jó döntés volt, mivel ellentétben az előző két alkalommal, itt volt hely, és elfértek az árusok,vásárlók, nézelődők. Viszont az új helyszín, új logisztikai kihívás volt, kevésbé fennkölten: oda kellett találni. Több nekifutással tervezgettem az útvonalat. Az interneten tanulmányoztam a gimnázium honlapját, rákerestem a hozzáférhető műholdas térképen. Kezdetben rendkívül összetett, bonyolult útvonalban gondolkodtam, de ez gyorsan redukálódott lefelé. Egyetlen dolog kavart be: a 3-as metró elkezdődő felújítása, ennek okán először busszal akartam menni, onnan az egyes metróval tovább, ám de volt még egy fontos szempont. Még soha sem sikerült úgy oda érnem a "szent sorban állásra", hogy a legelején legyek. Márpedig megfogadtam, hogy most így lesz! Ezért az indulási adatokat összevetve a busz kiesett, és a kora hajnali Szentes-Tiszatenyő, Tiszatenyő-Szolnok, Szolnok-BP. Nyugati átszállásos procedúra győzött. Ennek okán korán, negyed négykor keltem, és tekintetbe véve, hogy az izgalom miatt nehezen és akkor is keveset aludtam, nem voltam éppen üde rózsaszál hajnalban. Viszont lelkes!

Az utazás jól alakult. A Tiszatenyőig tartó vonalon, régi osztálytársam volt a kalauz, aki összeismertetett egy veterán vasutassal, ő Kőbányáig utazott, ráadásul sokadjára, így profi túravezetőm lett, közben pedig vasutas anekdotákkal szórakoztatott. A nyugatiban szembesültem azzal, hogy a 3-as Metró ottani állomása zárva, elkezdődött a renoválás. Ezután villamosra szálltam, és négy megálló után már ott is voltam a lepukkant Blaha Lujza téren. Innen már nem volt messze a gimi, csak éppen fingom se volt, merre induljak. Szerencsére arra jött egy konszolidált külsejű idősebb úr, akit megkérdeztem, és aki jó szívvel útbaigazított.

A Blaha eleve megdöbbentett a koszos lepusztultságával, de erre még jött hab a tortán jelleggel egy a narkózis láthatóan végső stádiumában leledző fiatalember. Neki a legfeltűnőbb ruhadarabja egy menyasszonyi tüllszoknya volt nadrág helyett, és idióta vigyorgással tornyot épített az egyik szemetes tartalmából. Amikor az ingatag építmény leomlott, azon láthatóan remekül szórakozott, és kezdte elölről. Súlyos volt nagyon!

Rövid gyaloglás után megtaláltam a gimit, ahol már sor állt - reggel 7 óra volt! -, de nem nagy! A 10-ik voltam! Egy szervezési hiányosság miatt: nem jelölték ki egyértelműen a vásárlók és árusok helyét, két sor is keletkezett. No meg vita, főleg amikor az a sor, amiben én is álltam, már tekintélyes hosszúságú volt, míg a másik, rövidebb, ahová tévedésből álltak, de már nem akarták feladni, sokkal kedvezőtlenebb másik sorért. Kétségtelenül a miénk volt a valódi sor, a másik oldal az eladóké volt, de ezt lehetett volna egyértelművé is tenni egy rövid felirattal. A két élcsapat kialakuló vitája igen szórakoztatónak bizonyult - jobban telt az idő -, és noha verekedés nem volt kilátásban, de azért a lehetőség, hogy néhány szuperman képregényen összekaphatnak a fanatikusok, azért nem volt kispálya. Főleg, mivel én is ott álltam az elején, bár nem szóltam bele a vitába, érintett lettem. A feszültség azzal oldódott, hogy amikor 10 órakor kinyitották a kaput, mi bementünk, és a másik sor beolvadt a mögöttünk állók közé.

A várakozást még az tette érdekessé, hogy egy mögöttem álló figurával beszélgetni kezdtem. Ahogy ecseteltem neki a szempontjaim, közben kocsányom lógó szemekkel figyeltem-figyeltük, a ki, majd bepakoló árusokat. Több olyan albummal szemeztem ekkor, amiket utána bent kerestem, de sajnos nem találtam. Valószínűleg mások megvették előttem. A fickóval folytatott dialógusban szóba került a Star Wars végtelen lehetőségek, amelyből a New Hope-t a nyári börzén megszereztem. Beszéltem Lone Sloanne-ról, a Batman and Draculáról, mint örök vágyálmokról. Mindig ezek a favoritok, de igyekszem nyitott lenni bármi másra is.

Ahogy a sor nőtt és kanyarogni kezdett, egy birodalmi rohamosztagost pillantottam meg, természetesen beöltözött rajongó volt. Egyébként a jelmezben érkezők mindig jelentős kedvezménnyel, sőt esetünkben ez a birodalmi ingyen vett részt a rendezvényen, hiszen a megjelenésével emelte a színvonalat és hangulatot. A nálam lévő digikamerával én is készítettem egy snittet vele ott a sorban, az új ismerősöm addig készséggel fenntartotta a pozíciómat. Én is megtettem neki párszor, amíg ő beszélt az ismerőseivel. A kamerát azért vittem magammal, hogy dokumentáljam az eseményt, ami részben sikerült csak, mivel akárhányszor nekikezdtem, az rendszerint vásárlásba torkollt. Ezért gondolom, hogy kellene ilyenkor egy második ember, akit csak részben érint meg a téboly, és így meg tudja örökíteni azt. Szerencsére azért volt a kezemben is a kamera, így néhány tűrhető képsor megörökítésre került. Mivel ez egy több órán át tartó elmekórtani jelenség volt részemről, ezért csak kiragadnék egy-két jelentős, sőt szenzációs pillanatot a délelőttből.

Több fajsúlyos füzet-album került a birtokomba ezen az őszi napon, de a legőrültebb, legextrémebb pillanata az volt ennek a napnak, amikor az egyik dobozban lapozgatva a rendkívül igényes albumokat egyszer csak a Lone Sloanne eredeti első változatának címlapja nézett vissza rám! Bevallom, hogy most 2018 februárjában is zsibbasztó felidézni azt a pillanatot. Elvégre 12 éves korom óta szeretném megszerezni azt a képregényt! Azóta, mióta a Galaktika 16-ban először láttam meg a fekete-fehér reprodukciókat, olvastam el Kuczka Péter: "Kötetünk képeiről" rovatában hozzá az ismertetőt. Jimmy pár éve letöltötte nekem a képregény felújított, digitális verzióját. Hálás is vagyok érte! De az semmihez sem fogható élmény, amikor a gyermekkorod óta hőn óhajtott vizionárius sci-fi fantasy képregényt egyszer csak haslövésszerűen a kezedbe foghatod!

Az eladó látta rajtam, hogy padlót és ívet fogtam, mint a hegesztőpáka. A pénzügyi résznél derült ki, hogy nem magyar, csak angolul beszél. Nem volt akadály! A Star Wars és a Metal zene hozott annyi hátteret, hogy meg tudtam értetni magam. Ekkor eszembe jutott a kamera. Megpróbáltam megértetni vele, hogy videózni kellene. Először azt hitte, őt akarom felvenni, de eloszlattam az aggodalmát, hogy engem kellene megörökíteni. Mosolyogva bólintott. Elindítottam a masinát, és átadtam neki. Nevetve videózta le a "pleasure" akciómat. Egy részletet feltettem a Facebookra, mint a 2017-es őszi képregénybörze kiemelkedően fontos pillanatát.

A Lone Sloanne kultikus mű, ami a Star Wars mellett rányomta bélyegét a gondolkodásomra gyermekkorom óta. Ez a rajongás sok éven át csupán annyiból állt, hogy a városi közkönyvtár gyerek részlegének polcáról levettem a Galaktika 16 agyonújrakötött példányát - ma már meg sincs, rég kiselejtezték - és a lehetséges időt még túl is lépve kikölcsönöztem, és meghosszabbíttattam, amikor kellett. Full kiolvastam, oda-vissza, x-szer átnyálaztam a képkockákat, amiket az antológia leközölt, megpróbáltam a látott képekhez hasonló rajzstílust követni. Amikor aztán kiégve, elborulva visszavittem - nagy kelletlenül -, mindig fogadkoztam, hogy megszerzem, bizony isten megszerzem egyszer az eredetit! Erre több mint harminc évet kellett várnom! 2017. október 15. délelőttjén egy több évtizedes álom teljesült. Ha csupán ennyi történt volna akkor, már megérte volna az egész hajcihő, de a történetnek koránt sincs vége.

Mielőtt rátérnék a második számú "régióhajteljesülésre", még egy pár karaktert a Galaktika 16-ról. Természetesen ez is előkelő helyen szerepelt évtizedekig a "beszerzendő kincsek" listáján. A könyvtári őrületek és hisztérikus rajzolási kísérletek, vad fantázia túlburjánzási közepette arról is álmodtam - szó szerint -, hogy megveszem valami antikváriumban a 16-ot.

Ez a sokáig lehetetlennek tűnő álom pár éve az egyik képregénybörze záró akkordjában vált valósággá. Már a nyugatiban voltam, várva a vonatom indulására. Akkoriban egy azóta megszűnt - minden megszűnik, ami jó! - antikvárium volt a lenti üzletsoron. Igényes hely volt, az árak magasan, de a portéka állapota kiváló. Koszlott, gyűrött könyv nem akadt. Mivel az ámokfutás után még volt pénzem, benéztem. Egy halom kiváló állapotú Galaktikát kezdtem nézegetni döbbenten, izgatottan. Egyszer csak ott vigyorgott rám a 16 a zöld címlapjával! Szinte ropogósan új volt, noha 1975, a megjelenés éve nem mostanság volt már! Azt a kozmikus mámort, ami rám zuhant, nem lehet visszaadni itt. Néhány darabot még kiválasztottam hozzá, és fizettem.

Úgy emlékszem, erről már írtam a Lidércfényben, az akkor aktuális beszámolómban. Azonban fontosnak tartottam még egyszer leírni. Kuczka Péter "Kötetünk képeiről" c. írásából szeretnék most idézni kicsit: "Lone Sloane legendás hős. Lone Sloane a világűr bajnoka. Ember, aki szembeszáll minden veszéllyel, minden ismeretlennel... Amikor harcol, olyan, mint az ördög, vérbe borul a szeme. Amikor szeret, olyan, mint egy angyal, a női nem legváltozatosabb képviselői mind imádják. Marcona és lágy, lovagias és kegyetlen. Kalandjainak se szeri, se száma. Járt a hajótörött űrhajók bolygóján, az üvöltő szelek szigetén, a világ végén, a csillagok országútján, a szórakoztatás naprendszerében, a démonok birodalmában; küzdött szörnyekkel, varázslókkal, űrkalózokkal, nőgyalázó haramiákkal, homlokszemű óriásokkal, robotokkal, gépagyakkal, a világűr feketeségével... A képregény általában takarékos, a Lone Sloane pazarló; a képregény primitív, a Lone Sloane manierista; a képregény suttog, a Lone Sloane üvölt..." stb...stb... Hát ezt írja az én gyerekkori szuperhősömről Kuczka. Egyet értek vele, ezért imádom!

A Lone Sloane után zsibbadtan keringtem tovább a vásárban, hasonlatosan egy szétlőtt űrhajó sodródó roncsához. Természetesen próbáltam kamerázni, és időnként azért megkérdeztem, megvettem ezt-azt. Például megvettem a "Reménység úttörői" c. francia sci-fi képregény sorozatot magyarítva. Ez a kiadvány nem régen indult, három füzet volt kapható. Régi PIF magazinokból eredetiben megvan pár rész, anno gyerekként meg még többet is láttam a könyvtár egybekötött példányaiban, amiket nem lehetett kölcsönözni. Terítékre kerültek még igényes művészeti albumok, kiemelném közülük is John Berkeley conceptalbumát. Ő az, aki az elhíresült, és méltán tisztelt, és megbecsült első, 1980-as csillagháborgás, valamint az eredeti 1977-es angol kiadás borítóját készítette. A conceptalbum bemutatja nem csak a kész művet, de annak különböző verzióit, vázlatait is. Kötelező darab.

A használt DVD-k is szenzációsak voltak. Az eredeti Supernam trilógiát Christoper Reeve főszereplésével pár száz forintért lehetett kapni... mondanon se kell, bár nem vagyok fanatikus, nem hagytam ott. Mint azt már kifejtettem, a szuperhősökkel nem igazán vagyok kibékülve, egyikükkel teszek kivételt, ő a Batman. A börze következő tébolyonc fejezete azzal kezdődött, hogy a Batman sorozat egy különszámát vettem birtokba, aminek címe : "Manbat". A sztori egy génkísérlet brutális következményéről szól, amikor emberek denevérszerű szörnyekké alakulnak át. A képregény minden egyes kockája egy festmény, lenyűgöző alkotás, kissé őrült és nagyon látványos.

Jó pár esztendővel ezelőtt az interneten, egy angol nyelvű honlapon súlyos képregényre leltem. Batman and Dracula volt a neve. A három album ingyenesen letölthető volt, persze éltem a lehetőséggel. Az egyre fokozódó tébolyult látomásos képregény hónapokig lelkesített, és örökre elfoglalta méltó helyét a kultikus alternatív univerzumos képregények között. Anno sok oldalát kinyomtattam fekete-fehérben, színesben, és rendkívül lelkesen-borzongva tanulmányoztam a kockáit. A sorozat azt mutatja be, hogy miután Batman elpusztítja Drakulát, maga is megfertőződve vámpírrá válik, és rémisztő ámokfutásba kezd. Egyrészt megpróbál úrrá lenni a vérszomján, és megtalálni az ellenszert, másrészt új, brutálisabb módszerekkel kapja el a bűnözőket. A tényt, hogy sebezhetetlenné válik, egyre jobban kihasználja például, de a repülés, alakváltás, mint a vámpírlét velejárója, is fokozódik.

Maga Batman a történetfolyam során egyre rémisztőbbé válik, mígnem a második rész végén, ami a "Bloodstorm" címet viseli, megkéri Alfredet, hogy szúrja szíven egy karóval. A harmadik rész azzal kezdődik, hogy Batman a kősírjában rothad, miközben Gotham elviselhetetlenné vált az elszemtelenedett bűnözőktől. Alfred és Gordon elhatározásra jutnak, és ezt tett követi. Kihúzzák a halott szörny szívéből a karót. Elárulhatom, hogy ami innen következik, az számomra a vámpírhorror egyik megunhatatlan csúcsa, amit szívesen lapozgatok borzongva és álmélkodva.

A rajzoló beleadott mindent, kliséket éppen úgy, mint újításokat. Batman egy iszonyatos szörnyeteggé válik, ami szárazra szív és lemészárol minden bűnözőt, nem menekül senki sem. A tobzódó képek igazi rémálommá válnak, egyszerűen brutálisan szép és lenyűgöző. A végső leszámolásban nem marad túlélő, még Alfred is meghal. Ez rádöbbenti Batmant, azaz azt, ami maradt belőle, mivé lett. Egyszerűen kisétál a napfénybe, és ott elpárolog, csak a köpeny marad.

Nos, ezt a szörnyű szépséget egy helyen megpillantva ért a következő katarzis, súlyos kultúrsokk. A három füzet nem volt együtt, úgy kellett összekeresgélni őket! Ez önmagában egy virulens téboly volt: azon izgulni, hogy meg legyen mind a három! Megvolt! Fizettem és belegyömöszöltem a hátizsákomba. Közben reszkettem, mintha egy hómezőn ácsorognék egy szál gatyában!

Ezen trauma után felkerestem a büfét, ahol is még továbbra is reszketeg aggastyánként, türelmesen sorba álltam, majd, amikor oda kerültem, vettem egy hatalmas fehércsokis islert, meg egy kávét. A következő fél órát azzal töltöttem, hogy megpróbáltam magamhoz térni, lenyugodni, miközben fel alá bolyongtam, és kamerázni próbáltam. Persze nem nagyon ment a dolog.

Ekkor még ráadásnak megvettem azt az albumot, amivel már az előző két alkalom óta szimpatizálok. A "The Last Christmas" az atomháború utáni vidám apokaliptikus karácsonyt meséli el, ahol a télapó baseball ütőt és géppisztolyt ajándékoz a túlélőknek, hogy hatékonyan harcolhassanak a zombivá vált sugárfertőzöttekkel. Beteg egy képregény, nem bántam meg, hogy megvettem. Kissé elzsibbadva egy műanyag combcsontot is vásároltam, ami úgy néz ki, mintha megégett volna. Ez éppen olyan modell, mint egy Tie vadász makett, vagy dínófigura, csak ez horror.
Kora délután távoztam a gimiből megrakodva, elfáradva, lelkesen. A bejáratnál még megköszöntem a szervezőknek az élményt, és sikerült őket megdöbbentenem, amikor közöltem velük, hogy a hátizsákom üres volt, mikor idejöttem. Néztek a dagadó batyut, és tátották a szájuk. A vonatindulásig még volt időm bőven, így a Westend plázában megettem egy sajttortát. Ez egy kis lazítás és ünneplés volt részemről, ahogy ott a cifra nyomor közepén, a kincseimen töprengtem.

Hazafelé a száguldó vonaton megfogalmaztam magamban a 2017. október 15-i képregénybörze konklúzióját: a nyári, amin '17-ben először voltam, nem volt rossz, de az őszi az egész egyszerűen brutális volt! Félelmetes, lenyűgöző és brutális! Számtalan kinccsel gazdagodtam még az említetteken kívül, sok mindent láttam, volt, amit csak megcsodáltam, vagy szívesen megvettem volna, de nem futotta. De egyértelműen az ebben a cikkben tárgyaltak voltak azok, amiért a kelés hajnalok-hajnalán, az utazás gyűrődései, mind megérték. Hiszen a Batman and Draculával évtizedes, a Lone Sloane-néval pedig több évtizedes, gyerekkori álmom vált valóra! Bárhogyan is lesz az idén, alig várom a következőt, Kalandra fel!

Előző oldal Homoergaster