Filmajánló – Battlestar Galactica

Külvilág / Mozijegy (80 katt) Jimmy Cartwright
  2018.03.21.

A sorozatajánlóban már említettem, hogy a BSG-hez készült két film is. Bár ezek önállóan is megállják a helyüket, mégis szerves részét képezik a sorozatnak. Sokat hozzáadnak a világhoz, árnyalják, új háttérinformációkat szolgáltatnak. Bár a televíziós vetítések során a sorozatok közötti időszakban vetítették ezeket, történetük szerint a második évadba és a negyedik évadba illeszthetőek be. (Hogy hová, arról lásd a sorozatajánlóban megtalálható hivatkozást.) Lássuk hát röviden, miről is szólnak ezen filmek.


Razor (Penge - 2007)

Bár úgy tudjuk, hogy a cylon támadásokat csak egyetlen csillagromboló, a Galactica élte túl, a sorozat második évadában kiderül, hogy egy másik hadihajó, a Pegasus is megmenekült. Folyamatos harcokat vívtak a cylonokkal, míg egy véletlen folytán találkoztak a Galactica vezette civil flottával. Ha a második évad 17. része után megnézzük a Razort, az is kiderül, pontosan hogyan vészelték át a támadást, és milyen viszontagságokon mentek keresztül, amíg eljutottak a Galactica-ig. Sokkal érthetőbbé válik a Pegazus kapitányának, Cain admirálisnak a karaktere, a motivációi.

A film minden tekintetben egyenértékű a sorozat részeivel: látvány, mondanivaló, izgalmak, színészi játék, stb. Azért jó, hogy a sorozathoz képest nem kiemelkedő semmiben, mert így tökéletesen beleilleszkedik az addig megszokott világba. Így akár a sorozat szerves részének is tekinthető. Persze a film főszereplői mások, mint a sorozaté, bár egyes karakterek ott is igen fontosak.

Az adott részeknél egyébként jó is egy kicsit kitekinteni a sorozatból, „pihenni” egyet, mert elég sűrű. No nem mintha a film nem lenne pörgős, vagy érdekes, de mégsem egészen a sorozat.


The Plan (2009)

A főleg a Caprica-n és a Galactica-n játszódó film a sorozat negyedik évadának 15. része után illeszthető be. Miután a cylonok terve, hogy egy nagy végső támadással kiirtják az emberiséget, nem sikerült, így a cylonok egyik vezetője improvizálni kényszerül, hogy végezzen a túlélőkkel. Mind a Caprica-n, mind a Galactica-n egyszerre jelenlévő, emberkinézetű, magát vallási vezetőnek kiadó, Cavils nevű cylon fondorlatos terveket eszel ki, hogy a tervet végrehajtsa. Azt is mondhatjuk, hogy a film Cavils karaktere köré épül, őt ismerhetjük meg jobban, ami a végkifejlet szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható. A filmben nagyobb szerepet kapnak még a capricai túlélők is, akik gerillaharcot folytatva küzdenek a bolygót megszálló cylonokkal.

Hasonlóan a Razor-hoz, ez sem emelkedik ki semmilyen tekintetben a sorozatból, tehát nem teszi feljebb a mércét annál, így visszatérve a további részekhez, nem fogunk csalódni. Bár, ami igaz, az igaz, a sorozat maga már felállított egy komoly mércét, amit viszont ez a film is tart.

Összességében mindkét filmről azt lehet mondani, hogy sokat hozzáad a sorozathoz, akárcsak a websorozatok, csak hosszabban. Ha valaki úgy dönt, hogy elkezdi nézni az elejétől a BSG-t, annak mindenképpen ajánlom, hogy a megfelelő helyeken, a sorozat közben nézze meg a filmeket is.

Előző oldal Jimmy Cartwright