Gyilkosok kora IV/10.

Fantasy / Novellák (167 katt) anonim88
  2017.12.24.

Damien fáradtan lehuppant egy fa tövébe, vele szembe Carota ült Numéralt támogatva.

- Nem mehetnénk messzebb? – kérdezte Glenn. – Ez a kastély még mindig a frászt hozza rám! – mutatott az alig néhány méterre fekvő épületre.
- Nyugodj már meg! – feddte meg Damien. – Vége van.

Állítását az eloszló köd is megerősítette. A romos kastély, kibújva fehér köntöséből, immáron teljes misztikumában a szemek elé tárult. Bárki, aki csak ránézett, nem tagadhatta le, van valami különleges, hívogató azokban a fekete falakban. Carota attól tartott - nem is alaptalanul -, a hely hamarosan bizarr szekták és sátánista, vagy démonimádó kultuszok melegágyává válik.

,,Javaslatot kell beterjesszek a rendnek ez ügyben" - határozta el magát.

Damien visszagondolt arra, amit a vár átkutatása során a földalatti várbörtönben találtak. A banditák ott tartották az elrabolt falusiakat. Mindössze ketten élték túl a fogságot a tízből, de azok is megőrültek. A látottak alapján ezen se Timet, se Damien nem lepődött meg.

- Mi legyen velük? – érdeklődött Timet.

A sarokban egy asszony guggolt, véres körmeivel a falat kaparta, közbe valamit motyogott. A másik, egy férfi, a haját tépve járkált fel-alá cellájában. A helyiséget ürülék és izzadtság szag töltötte meg.

- Szabadítsuk meg őket kínjaiktól! – határozott Damien. Kinyitotta az első cellát a kulcsokkal, amiket még a banditavezérnél találtak. Odalépett a nőhöz, de az rá se hederített. Leguggolt mellé.
- Eljönnek… mindünkért eljönnek… - motyogta a nő. – Ha nem a kísértetek, akkor az a szemüveges démon…
- Érted csak a megváltás jön – súgta a fiú, tőrével szíven szúrva a nőt.

A férfival nem ment ilyen könnyen. Mikor belépett a cellájába, az egyből neki támadott, akár egy sarokba szorított vadállat. Földre vitte az ifjú lovagot, hajszál híján betörte a fejét egy kővel, ám Timet időben közbe tudott avatkozni. Odaugrott, lerúgta a támadót a földre, ahol keresztüldöfte.

- Jól vagy? – nyújtotta kezét földön fekvő társának.
- Megvagyok – felelte kissé sértődötten. „Egy nap kétszer kellett megmenteni. Milyen megalázó!” – gondolta keserűen.

Miután elhagyták a kastélyt, rövidesen le kellett pihenniük. Nem csak társai, de a templárisok, valamint a két mágus is kimerültek. Főleg a lány, Lívia, akinek meg kellett gyógyítania az összes sérültet.

- Te aztán bámulatos vagy! Az életem egy hajszálon függött, de te mégis megmentettél! Köszönöm! Köszönöm szépen! – hálálkodott Hurion a lány kezét szorongatva.
- Én… én csak a dolgomat tettem – hárított zavarában Lívia.

- Pszt! – Ruth félrehívta Deverat. – Ezt nézd! – mondta halkan.
- Ó? Az sör? – csillant fel a fiatal mágus szeme.
- Bezony ám! Méghozzá denerimi mézsör. Nem a legjobb, de nem is a legrosszabb Fereldenben.
- Kit érdekel! A sör az sör!
- Tessék, az egyik üveg lehet a tiéd. A vendégem vagy!
- Ez már beszéd!

Leültek egy fa tövébe, koccintottak a győzelemre.

- De rég nem ittam ilyen finomságot! – sóhajtott Devera. – Mikor is volt szerencsém utoljára? Egy hete? Ah... az élet nehéz…
- Kóbormágusként se sokkal jobb – felelte Ruth. – Hiába, nem tabu többé se a sör, se a nő, de hozzájuk pénz kell. Ráadásul a templárisok is vadásznak rád.
- Ha tehetnéd, visszajönnél a Toronyba?
- Kizárt - vágta rá habozás nélkül. - A szabadság nekem mindennél többet ér.

A másik mágus vállat vont. Egy fél üveg után újranyitotta a beszélgetést.

- Tényleg, ez a te képességed – fordult oda hozzá. – Akinek megeszed a haját, azt le tudod másolni, igaz?
- Igen.
- Teljes egészében?
- Az ereje úgy nyolcvan százaléka, azt hiszem, de attól eltekintve, igen. A másolat pontosan úgy fog kinézni, mint az eredeti.
- Vagyis – még közelebb hajolt, - ha szereznék egy hajszálat Líviától, akkor te le tudnád másolni őt nekem?
Ruth felnevetett.
- Attól tartok, ki kell ábrándítsalak. Én csak egy egyszerű árnyékklónt tudok létrehozni, ami nem vérzik, nem lélegzik, a teste hideg és száraz. És nem is nedvesedik. Sehol.
- Micsoda csalódás! – Devera szavai őszinte fájdalomról árulkodtak.
- Nekem mondod?
Devera kiitta az üveget, aztán egészen merengő tekintetet vágott.
- Min gondolkozol ennyire? - érdeklődött Ruth.
- Hm. Te művelt embernek tűnsz, ezért azt hiszem, megoszthatom ezt veled. Ha sikerül magadról egy másolatot készítened, aki történetesen nő, és azzal lefeküdni. Az önkielégítésnek számít?
Ruth néhány percig eltátott szájjal bámult a mágusra.
- Benned, barátom, egy filozófus veszett el - mondta végül csodálattól ragyogó szemekkel.
- Tudom - bólintott büszkén Devera. - Egy nap ki fogom adni magamból mindent egy könyv formájában, díszes, barna borítóban, elegáns bőrkötéssel.


*

Hurion még egy gondterhelt pillantást vettet a kastélyra. Nem tudott szabadulni a gondolattól, mikor azt a mágusszellemet legyőzték, fent, az egyik fenti ablakban mintha megmozdult volna valami. Egy érzés azt súgta neki, valaki figyelte őket, azonban, mivel a többiek semmi jelét nem adták, észrevettek volna valamit, elhessegette a gondolatot.

- Mi ez a savanyú ábrázat? - érdeklődött Cliff.
- Mi? Ja… semmi... csak... csak fáradt vagyok kissé - nem látta értelmét szóba hozni a dolgoz. ,,Bizonyára csak képzelődtem".


*

- Ez az utolsó? – kérdezte Damien egy borítékot fogva.
- Igen - felelte Timet.
Odatette a többi mellé.
- Azok, amiket a kastélyban találtatok? – érdeklődött Carota.
- Igen – bólintott. – A legtöbbjük adás-vételi szerződés. Itt van például ez – kiválasztott egyet találomra – 3 juh, egy kos, öreg, egy toklyo, fiatal, egy apácza; 4 szarvasmarha, bika, ereje teljében... És így tovább - dobta félre a levelet.
- Ha csak a leveleket találtuk volna meg, még azt hinném, pásztorokra vagy tőzsérekre bukkantunk - mosolyodott el haloványan Numéral.

Carotának azonnal eszébe jutott az a mágusrejtek, amit még Castiel segítségével számoltak fel. Elhúzta a száját.

- Az utolsó levél pedig – mutatta Damien -, nem is levél, inkább jegyzet. Egy lista a bevételekről és kiadásokról.
Cliff odahajolt, a számokat látva füttyentett egyet.
- Hűha! Ha nem jön be a kalandor élet, lehet, rabszolga-kereskedelembe fogok!
Carota szigorú pillantást vetett rá.
- Vékony jégen táncolsz, mágus – mondta szigorúan. Korábban megígérte Damiennek, amiért életüket kockára téve védték Numéralt, most az egyszer elengedi a két kóbormágust, de az ilyen kijelentések mellett akkor sem mehetett el szó nélkül.
- Csak viccelek – hárított szórakozottan a mágus.
- Nem a számok az érdekesek – vette vissza a szót Damien. – Pontosabban nem a bevételek melletti számok, hanem a kiadásoknál. Van itt vesztegetés, meg hasonló nyalánkságok, de amin megakadt a szemem: „A zsákmány 20%-a az információkért a deneriminek”.
- Vagyis valaki segíti őket Denerimből? – Carota már meg se lepődött ezen. Ha a Toronyban olyan a helyzet, amilyen, akkor mit várjon a közönséges emberektől?
- Méghozzá nem is akárki. Ez a személy tökéletesen tisztában kell legyen a kereskedelmi konvojok útvonalaival és azok fegyveres kíséretével. Tudta, melyik falut támadhatják büntetlenül, sőt, talán a hatalma is megvan ahhoz, hogy ezeket az ügyeket eltusolja.
- Ez a legtöbb denerimi nemesről elmondható – vont vállat Timet.
- Sőt, a legtöbbjük szemrebbenés nélkül vetemedne ilyesmire egy kis profit reményében - nevetett fel Glenn.

Numéral felállt.

- Indulhatunk, drágám – szólt fáradtan.
- Biztos vagy benne? – olyan aggódóan nézett férjére, hogy Damient is meglepte. Sosem hitte volna, a nő szigorú arca ilyen arckifejezést is képes megformálni.
- Ezt az ügyet felgöngyölíteni a ti dolgotok – fordult Carota a fiatal lovaghoz. – Ha megbocsátasz, nekünk most mennünk kell.
- Hova ez a nagy sietség? – lepődött meg Timet. – Elvégeztétek a feladatotokat, de máris rohannotok kell vissza? Mégis milyen rabszolgahajcsárok dolgoznak a Toronyba?
- Óh, hogy ez? – pillantott hátra a kastélyra. – Nekünk itt se kellett volna lennünk.
- Ezt hogy érted? – nézett fel rá Damien.
- Egy lányt kerestünk, egy szökött mágust. A közelben jártunk, mikor megéreztük a szakadást a Fátylon. Azt hittük, ő tett valamit, ezért idesiettünk. A biztonság kedvéért fel kell tennem a kérdést, ha már így szóba került. Nem láttatok errefelé egy fiatal lányt? Csinos, 17-20 év
körüli...
- Nem sok élő emberrel találkoztunk errefelé, nővel még kevesebbel - szakította félbe Damien. Felállt, kezet nyújtott a templáris parancsnoknak. - Sok sikert a keresésben. És még egyszer köszönöm a segítségeteket.
- Nektek is, sir – viszonozta a gesztust Carota.

Előző oldal anonim88