Hó és vér XIX.

Fantasy / Novellák (73 katt) B.C. Angyal
  2017.12.14.

Shaemus kacaja betöltötte a termet. Ariel értetlen arcot vágott és elfogta egy kényelmetlen érzés. Valami belül azt súgta neki, nagy bajt csinált. Mindeközben Elinor egyre mohóbban szívta a féldémon vérét. Mindenki az ősvámpírt nézte, kivéve Ragnor, aki fájdalmasan a kezébe temette az arcát. Miután végzett, vértől csöpögő szájjal, diadalittasan felnevetett, majd arca fájdalmas grimaszba torzult, s a kíntól felordított. Teste remegni, rázkódni kezdett, majd testrészei lassan elkezdtek távolodni egymástól. Úgy tűnt, mintha szét akarnák szakítani. Halálsikolya hátborzongató volt. Ragnor végre felnézett.

-A legenda szerint, ha egy ősvámpír démonvért ízlel, akkor teste átjáróvá alakul át, melyen sötét lények özönhetnek a földre. Ez kínnal teli procedúra, ezért magától egy vámpír sem tesz ilyet. Nem volt akaratánál, ugye?
- Nem – suttogta Ariel és kezdte megérteni, mi fog történni.

Valóban, Elinor köldöke tájékán egy fekete lyuk kezdett látszani, majd percről percre nagyobbodni.

- Meg kell akadályoznunk az átalakulást! – kiáltott erőtlenül és először érzett félelmet.
- Nem lehet – sóhajtotta a Mágus, és megbabonázva nézték, amint Elinor teste átalakul. Így ért véget az ősvámpír élete. Míg a többiek a vámpíranyát bámulták, addig Evalue a Mágus felé vonszolta magát és lassan felkapaszkodott a lábán. Az először értetlenül nézett rá, majd miután rájött, mit akar, próbálta ellökni. Az életösztön azonban erősebbnek bizonyult és az energia áramlani kezdett a boszorkányba.
- Bocsi – közölte nyugodtan, a Mágus pedig lerogyott a földre. – Erre szükségem volt.
Ő is a fekete üresség felé nézett.
- Hamarosan befejeződik az átalakulás. El kell tűnnünk innen.

Odarohant Ursuelhez és adott neki egy kis chit. Ugyanezt tette Ragnorral is. Annyira elég volt, hogy segítségével képesek legyenek járni. A Mágus még mindig nem tért magához. Ilyen vele még nem történt. Egy pillanatra azt hitte, meg fog halni. És ez valahogy megrémítette.

- Kiszívtad az életerőm – meredt rá.
- Muszáj volt – nézett rá tárgyilagosan. – Te voltál az egyetlen, akinek volt elég.
- Jaj, ne légy már ilyen anyámasszony katonája! – csattant fel Ariel, akibe, a Mágus szerencsétlen arcát látva, egyszeribe visszatért az élet. – Már tőlem is szívott chi-t, itt vagyok, túléltem. Gyerünk, fogd meg Ragnort és tűnjünk el innen!

Az ajtó, melyen bejöttek, nyitva volt. Miután kiléptek rajta, fallá tömörödött. A föld remegni kezdett és egy hatalmas robbanás rázta meg a földalatti termeket. Egyensúlyukat vesztve a padlóra kerültek.

- Kinyílt a dimenziókapu – jelentette ki Evalue.
- Az én hibám – suttogta Ariel. – Muszáj helyrehoznom.
- Helyre fogjuk – biztatta a boszorkány. – Időbe telik, mire a lények átérnek. Meg kell találnunk Shaemust és Arianrhod kerekék!

A Mágus és Ursuel bólintottak.

Kör alakú teremben voltak, ahol számtalan ajtó helyezkedett el.

- Melyiken lépjünk be? – kérdezte Ragnor, mire válaszképp Ursuel az egyikhez lépett. Zárva volt. Ekkor kattanás hallatszott és a velük szemközti ajtó kitárult. Ariel odafutott a többihez, de mindegyik zárva volt.
- Úgy tűnik, főinkvizítor barátunk dönti el, hová mehetünk – a Mágus hangjában enyhe gúny érződött.
- Akkor menjünk! – kiáltott fel dühösen Ariel és elindult a nyitott ajtó felé.

A küszöbön azonban megtorpant. A többiek lassan a háta mögé értek és ugyancsak meglepődtek. Fekete falú, kör alakú terem volt előttük, melyben a fényt gyertyák enyhe lángja adta, a falakon a sötét mágia jelei vörösen szikráztak. A terem közepén trónszék, ahol maga Shaemus foglalt helyet. Úgy pöffeszkedett benne, mint valami király. Ariel már kellően dühös volt, ezért elindult fel, de a trónszék előtt láthatatlan falba ütközött. Shaemus nevetni kezdett.

- Olyan aranyos vagy, amikor dühöngsz!
- Fordulj fel! – mordult rá a vámpír.

A többiek mögé léptek. Ekkor az ajtó becsukódott. Kattanása vészjósló volt. A főinkvizítor kajánul nézett végig rajtuk.

- Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy gratuláljak csodálatos tettükhöz, amely lehetővé tette, hogy a Gash’gar veszélyes lényei betörjenek a földre. Most már csak a Pokol kapuját kell kinyitnunk és a sötét mágia diadalmaskodhat. Foglaljatok helyet!

Intett tenyerével, mire öt szék bukkant elő, melyek azon nyomban magukhoz láncolták őket.

- Így már kényelmesebb, nem? – vigyorgott. - Most pedig tanúi lehettek, amint a Sötét Nagyúr eljön.

Lelépett a trónszékről és egy emelvényhez lépett, ahol Arianrhod kereke állt. Kezébe vette, majd magasba emelve furcsa hangon kántálni kezdett. Így telt el öt perc eseménytelenül. Shaemus arcára értetlenség ült.

- Nem értem – motyogta, majd feléjük nézett. – Te – itt Evalue-ra mutatott – használtad a kereket és működött neked. Nekem miért nem teszi ezt?
Mindenki a boszorkány felé nézett, de az tanácstalan volt.
- Fogalmam sincs – vallotta be őszintén.
- Boszorkány vagy varázslóvér kell a működéséhez – gondolkodott hangosan a főinkvizítor. Majd vállat vont és Evalue felé intett, aki marionett bábúként repült felé.
- Fogd meg és nyisd ki vele a Pokol kapuját, különben a barátaidnak vége!

Szavait nyomatékosítandó tűz lobban fel a székek körül. Nem volt mit tenni, kezébe vette a szerkezetet és mormolni kezdte az előbb elhangzott varázsigét. A kerék kéken ragyogni kezdett, a tér megremegett. Shaemus gonosz vigyora szétterült arcát, majd villámgyorsan átadta a helyét a bosszúságnak. Nem történt semmi. Az izzás alábbhagyott, a szerkezet pedig porrá omlott.

Amikor hozzáért, már sejtette, mi történhetett, ezért gyorsan kellett cselekednie. Az volt a baj, hogy Shaemus is kezdte kapiskálni a dolgot.

- Láttam, amint lemásolod és Ursuelnek odaadod az igazi kereket!
- Úgy tűnik, nem azt adtam oda. Hoppika… - mosolyodott el és Silentium!-ot kiálltva megfagyasztotta a teret. Odarohant a többiekhez, átugrott a lángokon, majd elővette az igazi kereket és beletette a Mágus kezébe. Ezzel felélte utolsó erőtartalékait is, idővarázsa pedig megszűnt. Iszonyú erővel csaptak fel a lángok körülöttük, most már a bőrüket nyaldosták. Shaemus dühtől tajtékozva rántotta magához a boszorkányt, akinek bőre megégett és fájdalmas kiáltás szakadt ki belőle.
- Ezért megöllek! – ordított rá és kezében tőr jelent meg. Már épp lecsapni készült, amikor a Mágus nyugodt hangja megállította:
- Csak ne olyan hevesen!

Feléjük nézett és döbbenten látta, hogy szabadok, a kerék pedig felragyog a Mágus kezében.

Előző oldal B.C. Angyal