Gyilkosok kora IV/9.

Fantasy / Novellák (261 katt) anonim88
  2017.12.13.

Levoriur megengedett magának egy halovány mosolyt az események láttán. Ismét eltűnt, Devera mögött jelent meg újra. A mágus feje előrebukott. Keze lassan felemelkedett, egy szívdobbanásnyi idő telt el, már repült is a vékony, ám annál élesebb kődárda, mely keresztülszúrta Numéralt deréktájon. A fiatal templáris egy pillanatra ledermedt. Egyik szemét behunyva grimaszt vágott, vicsorgott, verejtékezett, de az imát nem hagyta abba.
Carota döbbenten nézett a mágus irányába.

- Devera!? Elment az eszed? – akkor pillantotta meg a háta mögött álló szellemet. A mágus keze remegve tőréért nyúlt, majd egy hosszú vágást ejtett tenyerén, miközben szavakat ismételt, melyeket Levoriur mormolt. Carota megindult felé, ám egy kéz megragadta.

- A rohadt életbe! – vicsorogta Damien.

Carota a hang irányába fordította fejét, és elszörnyedve tapasztalta, a csontvázak összeállnak, mint a kirakós darabjai. Tekintete még egyszer találkozott a szellemmel. Levoriur egy foghíjas vigyort intézett felé, mielőtt eltűnt.

Devera kezeivel magát ölelve térdre rogyott. Egész teste remegett.

- H-hideg… annyira hideg… - mantrázta a földet bámulva.

*

Hurion újult erővel kezdte kaszabolni a csontvázakat, kisegítve fáradt, elcsigázott társait. Egyik csigolyát törte össze a másik után, míg egy sem maradt.

- Látjátok? – kérdezte vigyorogva. – Ilyen egyszerű.

Damien legszívesebben szájon vágta volna. Ki nem állhatta az ilyen képmutató embereket.

A csontok remegni kezdtek, s ismét visszaépítették magukat. Glenn elsápadt.

- N-nem kéne visszajönniük…
- Ez most más. Ez vérmágia – magyarázta Carota Numéralt támogatva. Egyik karjával tartotta, másik kezével a sebét szorította. – Kitartás, drágám – bíztatta halkan kedvesét, aki egy erőtlen mosollyal bólintott, és tovább mormolt.

Hurion vállat vont.

- Csak addig kell kaszabolnunk, míg a templárisok eltüntetik a hasadást a Fátylon, nem? Gyerek játék.

Damien nem bizonyult ilyen derűlátónak.

Levoriur megjelent Hurion orra előtt, kezével belenyúlt a fiú mellkasába, mire az mozdulatlanná vált. Aztán lépett egyet előre, s eltűnt. Hurion megroppantotta a nyakát. Kezét maga elé emelte, kiengedte, majd összeszorította öklét.

- Jól vagy? – Glenn a vállára tette a kezét.

Hurion lassan felé fordította fejét. Szája mosolyra görbült. Bólintott. Aztán megragadta Glennt, és egy könnyed mozdulattal a szemközti oszlopnak vágta. Glenn feje felszakadt. Megpróbált felkelni, de túlságosan szédült hozzá.

- Megszállták! – mutatott rá Ruth.

Damien megpörgette kardját. Nem is próbálta palástolni örömét, hogy végre móresre taníthatja a fiút.

Hurion félreugrott a csapás elől, Damien mellé lépett, a nyakánál fogva felemelte. A lovag fuldoklott, lábai kapálóztak a levegőbe. Levoriur ereje letaglózóan hatott. Nem gondolta volna, egy szellem ennyire erős lehet.

A kapun túli homályos világ egyre összébb ment a lebegő szigeteivel, no meg a közepén fenyegetően tornyosuló Fekete Várossal. Ez csak egyet jelenthetett. A portál összeszűkült. Hurion arca megrándult. Megértette, nincs ideje játszadozni. Egy könnyed mozdulattal elhajította a fiatal lovagot. Damien a trónszék mögött csapódott be.

A megszállt Hurion kihúzta kardját hüvelyéből. Megindult Numéral felé. Timet állta útját.

- Valami nem fér a fejembe – mondta Ruth, míg teremtményei lefoglalták a szellemet. – Az alakjának fenntartása, holtak feltámasztása, megszállás. Túl sok ereje van, még Levoriurhoz képest is. Főleg most, hogy a hasadás összeszűkült, ő mégsem gyengült le.

Carota felnézett.

- Persze, hogy nem – mutatóujjával a trónszékben motyogó banditavezérre mutatott. – Az ő energiájából táplálkozik. Ezért hagyta életben.

- Ezt nem tudtad volna hamarabb mondani? – kérdezte felháborodva egy csapást hárítása után Timet. Közben Ruth klónjai a megmaradt négy élőholttal küzdöttek, ami egyre inkább kimerítette a mágust.
- Mit számított volna? – vont vállat a templáris. - Nem ölheted csak úgy meg.

Damien egyik lábát maga után húzva sántikált a trónszék mellé. Bal karja ernyedten lógott maga mellett, a másikkal rámarkolt kardjára.

- Ez az, amiben tévedsz, templáris – felelte.
- Ne tedd! – sikította Lívia előrelépve. – Nem ölhetsz meg egy fegyvertelen embert!
- Várj! – kiáltotta Carota, ám a fiú nem figyelt rá. Egy villanással később a banditavezér lefordult a székről, és elterült a padlón. Felnyitott torkából a vér végigfolyt a lépcsőn. Lívia a szájához kapva rántotta félre tekintetét.

Levoriur félelmetes kardcsapásokba kezdett, egyre hátrébb szorítva Timetet, ám a fiú, becsületére legyen mondva, állta a sarat. A szellem idegessé vált. Hátralépett egyet, pengéjét végighúzta tenyerén.

- Marad! – parancsolta Timetnek, mire a fiatal lovag térdre rogyott és előrebukott, mintha láthatatlan zsinegek rántották volna le.

Damien értetlenül állt az események előtt.

- Nem gyengült le.
- Persze, hogy nem – felelte dühösen Carota. – Megszállt egy egyént. Most már belőle meríti az energiáját.
- Vagyis teljesen feleslegesen ölted meg azt az embert! – vádolta meg Lívia, mire Damien egy vállrándítással felelt.
- Úgyis kötél várt rá.
- Ítélet után!

A portál még összébb húzódott, már alig egy szemgolyónyi látszott a másik világból. Levoriur léptei lelassultak, élőholtjai megdermedtek.

- Látod? – mutatott rá Carota. – Csak meg kellett volna várnod, míg bezáródik a portál, és győzünk.
- Csakhogy nem élünk addig! – vetette oda Damien. Tekintete találkozott Ruthéval. – Tedd meg! – parancsolta.

Ruth bólintott. Klónjai Levoriurnak rontottak. A mágus kitartotta véres tenyerét.

- Nincs vérük – jutott eszébe. Pánikszerűen vágott maga elé, kettémetszve Glenn klónját. A „hamis” Timet azonban kitért, és pengéjével a megszállt test szívét vette célba. Hurion teste ösztönösen mozdult, s végzett az illúzióval.

Lívia elég gyengének érezte a mágust, hogy megkíséreljen valamit, amit még az órákon tanultak. Varázsigét mormolva odalépett a testhez, egyik kezét a másikhoz szorítva tenyerét Hurion hátához nyomta – akit túlságosan is lefoglaltak a klónok, ezért nem vette észre a lány közeledését.

- Ördögűzés!
- Mi? - Levoriur kizuhant a testből, és a földre esett, élőholtjai összerogytak. A portál bezárult, Numéral erőtlenül előrebukott, Carota alig tudta megtartani.

- A többit rátok hagyom – mondta sápadtan verejtékezve.

Felesége bólintott. Finoman lefektette a földre a vérző templárist, s intett Líviának, azonnal lássa el. Ő maga pedig odalépett a legyőzött szellem elé. Fegyvertelenül állt meg előtte, Levoriur felnézett rá. Annyi ereje sem maradt, hogy felálljon. Csak ott feküdt egyik könyökére támaszkodva.

- Vége van. A kapu bezárult, a maradék erőd is elhagyott. Itt az ideje beletörődni a totális vereségedbe.
- Vereség? – Levoriur teli torokból felnevetett, megmutatva alig néhány megmaradt fogát. – Vereség? Engem megölhettek, mit se számít. Rég elvetettem Adimton eszméjének magvait, melyek mára szárba szökkentek.

Carota barna szemeiben félelem csillant. Sosem tudott sokat Levoriur timberti tartózkodásáról, arról pedig végképp nem, hogy tanítványa lett volna.

- Megölhetsz egy embert, de egy eszmét soha! – ismét hallatta fanatikus kacagását. – A király le fog szállni a földre, eljön a démonok kora, és ez ellen semmit sem tehettek!

Carota szemei világoskéken felizzottak, ahogy tenyerét a szellem felé tartotta.

- Tűnj el! – Levoriur átlátszó teste belülről elkezdett fényesebbé, fényesebbé, végül teljesen vakítóvá válni, mielőtt fanatikus nevetés kíséretében el nem eltűnt. Örökre.

Előző oldal anonim88