Myling

Horror / Novellák (1193 katt) deus111
  2018.01.04.

Tudom, hogy rólunk, erről az északi vidékről két dolog járja szerte a birodalomban. Az első, hogy mi voltaképpen nem is vagyunk igazi torvegek, hanem norvégszármazékok. Ez nem igaz. Mi is legalább annyira torvegek vagyunk, mint bárki más. Legyen többünknek szőke haja és kék szeme, vagy sem. A második, hogy nálunk nem történik soha semmi sem. Ez sem igaz. Persze lassabb az élet errefelé, mint mondjuk a fővárosban, hanem azért itt is történnek dolgok. Ott van például Nefsteinsson gazda esete. Amiről még a mai napig sustorognak a környéken. Sustorognak bizony! Pedig Nefsteinsson gazda igazán tisztességes ember, nem tehet semmiről. Ő nem…

A gazdának van ám becsületes neve is, Johan Nefsteinsson, viszont ősz haja és tisztafényű szeme mindenkiben tiszteletet ébreszt, így még a polgármester is csak Nefsteinsson úrnak vagy Nefsteinsson gazdának szólítja.

Szegény öreget lassan húsz esztendeje hagyta itt felesége. Senki sem gondolta volna, hogy pont ő fog belehalni a szülésbe. Keménykötésű asszony volt. Erősnek és egészségesnek tűnt. Ezt bárki megmondja önnek… Furcsa belegondolni, hogy ennyi ideje nincs köztünk. Csupán emléke maradt itt. Az pedig a lányában. Hannahban.

Hannah mindig kedves lány volt. Apja úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Sőt, még annál is jobban. De meg is érdemelte. Szép is volt, okos is volt. Nem túlzok, ha azt mondom, az egész város szerette. Tizenkét éves kora óta egyedül jött fel a tanyájukról a boltomba. Tudja, a Nefsteinsson-tanya nem messze van a várostól, ha nem siet az ember, akkor sincs többre félóra gyaloglásnál. Már pedig Nefsteinnssonék gyalog járnak. Nincs se lovuk, se szekerük. Szavam ne felejtsem, Hannah már igazán fiatalon egyedül járt fel ide. Nagyon önálló lányka volt, bizony. Mindig, mikor bejött a boltomba, ott állt meg, ott ni, ahol most maga áll, rám nézett nagy, kék szemével és mondta: „Tetszik tudni, én most bevásárolni jöttem ide!”. Kis bohó. Hát mi másért menne az ember a szatócshoz? Bocsánat… Egy kicsit elkalandoztam. Szóval korán lett önálló. Ez mindenkinek feltűnt, s azt jósolták neki, szép élete lesz, hiszen bővelkedett erényekben.

Telt az idő. Elérte a tizenhetedik életévét. A környékbeli fiúk, akik eddig játszópajtásai voltak, elkezdtek komolyan érdeklődni iránta. Nem túlzok, ha mondom, versengtek érte. Persze a szülők is örültek volna, ha Hannah nyit valamelyikük felé. Nem vagyok én olyan ékes szavú, hogy le tudjam írni azt, amit mindenki gondolt Hannahról, legyen elég az, tudtuk, hogy valahogy több minálunk. Ezért mindenki magáénak akarta tudni, mint valami kincset. Aki csak meghallgatta, rájöhetett, nem butaságokat beszél, viszont senki se tudott igazán elbeszélgetni vele. Talán a könyvek miatt. Merthogy Hannah falta a könyveket. Nem tudom, mennyire tudja, azonban az ilyen kisvároskákban, mint a mienk, nem nagyon divatos az olvasás. Ritkán látunk még könyvet is. Azért én Hannah miatt rendeltem egyet-egyet. Hát bűn-e, ha van a szatócsnak kedvenc vevője?

Szóval szerintem a könyvek miatt nem tudott senki se beszélni vele. Egyszerűen úgy gondolkozott, hogy azt mi már nem értettük. De, ha rám hallgat, szerintem éppen ettől volt olyan különleges Hannah. Különleges és egy kicsit magányos.

Eljött a tél, s jött vele az a nagyvárosi vándortanító is. Mindenkinek csak a vezetéknevét mondta meg, bizonyos Ferling úr. Azt mondta, ő egy olyan mester, ki városról városra jár és pénzért, vagy élelemért cserébe olvasni-írni tanít meg bárkit. Meg kell mondanom, furcsán néztünk rá. Hanem a polgármesternek kapóra jött a mester, hiszen fia még nem tudott betűt vetni, a legközelebbi iskola meg a szomszéd városban van. Ezért hát, megegyeztek, hogy házuknál fogja tanítja a fiút.

Tán nem is lett volna semmi baj, ha a mester a dolgát végzi, nem pedig Hannah körül őgyeleg. Szegény lány! Gyakorta láttuk őket beszélgetni itt-ott olyan dolgokról, amiket csak ők értettek. Ráadásul a tanító sokszor hazakísérte a tanyára. A rosszmájúak szerint olyankor is, mikor az apja itt ivott velünk a kocsmában. De ez csak pletyka. Nem több…

Egyszer csak eltűnt Ferling úr. Szőrén-szálán. Egyik napról a másikra. A polgármester és a felesége pedig átkozta, s átkozza a mai napig, mert nemcsak félbehagyta a fiúk oktatását, de még az ezüstkészletet is magával vitte! Nem szeretek az üzletemben köpni, de most ez kikívánkozott. Bocsánat. Így bízzon meg az ember az utazóban? Na, nem önben, uram. Ön soha nem tenne ilyet, ugye?

Egy kis városkában fel-felröppenhetnek pletykák. Nagyon gonosz pletykák. Ilyen pletykákra adtak okot a jó doktor Herlusson sűrű látogatásai a Nefsteinsson-tanyán a vándortanító eltűnése előtt és néhány alkalommal utána is… Én mondom, ez még nem ok a gyanúra! Hannah jó lány volt, nem olyan. Persze az asszonyok hiába kérdezték a jó doktort, miért megy a tanyára, biz’ egy szót sem szólt… Azonban Hannah nem sokkal ezután kénytelen volt átköltözni a nagynénjéhez, délre.

Levegőváltozásra van szüksége. Beteg.

Ezt mondta a gazda, mikor kérdezték, miért. Se többet, se kevesebbet. De ezt is harapófogóval kellett belőle kihúzni. Nem volt már jókedve. Nagyon kedvtelen lett lánya elutazása után. Vele együtt elkedvtelenedünk mi magunk is. Mintha a lelkét tépték volna ki a városnak. Tetézte a szomorúságot a félelem. Egy nap, koratavasszal összehívták a város lakosait a csendőrök, hogy mindenkit figyelmeztessenek, a közeli elmegyógyintézetből Boris Vandren megszökött. Igen. Az a Boris Vandren. A legelvetemültebb, leggonoszabb és legkegyetlenebb őrült, akit csak hátán hordott a föld. Nem elég, hogy ok nélkül, élvezetből ölt, de sohasem gyilkolt ugyanúgy. Borzasztó még belegondolni is… azok az újságcímek! A körözési posztereivel tapétáztak ki a környéket. Mindenhonnan azaz eszelős vigyorgott önelégülten. Eztán természetesen mindenki viselt valamilyen fegyvert magánál, még ha nem is szívesen vallotta be.

Nem sokra rá tért vissza Hannah. Majd egy évet töltött nagynénjénél. Senki se számított a visszatérésére. Először rá sem tudtunk ismerni. A betegsége, tudja, ami miatt el kellett utaznia, megváltoztatta. Haja gyérült, arca beesett, sokat fogyott. Valahogy jelleme is átalakult. Többé nem nevetett. Két érzelem uralta. Hol szomorú volt és messze révedt, hol pedig félt és folyton maga mögé nézett. Nem értettük a változást, de megérteni sem volt sok esélyünk, hiszen alig láttuk.

Nem sok alkalom nyílt arra, hogy lássuk. Ilyen alkalmak voltak, mikor eljött apja oldalán a boltomba. Szörnyű volt. Hiába mondott bármit is a jó Nefsteinsson gazda, Hannah olyan görcsösen kapaszkodott belé, hogy ujjai elfehéredtek.

Egy ízben, amikor nyíltan rákérdeztem, mi a baj, az apja látta, nincs értelme tovább hazudni, elmondta, hogy lánya fél. Azt nem mondta, mitől is pontosan, de én rögtön Vandrenre gondoltam. Ezt nem támasztotta alá, amit eztán mondott szinte túlvilági hangján a lány.

„Követ. Bosszút akar állni.”

Rögtön elsírta magát. Sírása keserves volt és szánalomra méltó… Sokszor akaratlan felidéződik bennem, pedig inkább felejteni szeretném. Valami olyan félelem érződött belőle, amit ember csak akkor érezhet, ha igazán kétségbe van esve. A félelem olyan foka, mint legtöbbünk nem is ismerhet…

Ez volt az utolsó alkalom, hogy láttuk. Attól fogva ki sem mozdult a házukból. Éjjel-nappal a négy fal között volt, senki más sem tudta, mit csinál egész nap, csak apja. Ő pedig nem nagyon mozdult el mellőle. Egyszer egy héten jött fel a városba élelemért, vagy nagy ritkán a doktorért. Nem kérdeztük az orvostól, mi a baj, bár úgysem mondta volna el. Azonban tudtuk, Hannah tönkrement.

Nem tartott ez az állapot három hónál tovább, eljött az a végzetes éjszaka. Sokáig nem tudtuk, hogyan is zajlott pontosan. Csak nagy sokára, két évvel később, mondta el az apja egy ahhoz hasonló sötét és hideg éjszakán. Nem tudtuk, mi ütött belé, mert addig soha egy szót sem szólt, de lélegzetvisszafojtva hallgattuk az ő szemszögéből a történteket. Megpróbálom visszaadni önnek úgy, ahogy Nefsteinnsson gazda mesélte el nekünk. Annyi bizonyos, nem mindennapi.


Azon az éjszakán telihold volt, ami sápadt, kék fényével jól megvilágított mindent. Ezért a gazda nem fogott lámpát, csak a kardját kötötte fel oldalára, úgy indult az orvosért. Hannah ismét rohamot kapott. Ilyenkor görcsösen sírt és rángatózott… szörnyű még belegondolni is!

Szóval a jó gazda nem fogott lámpát, de szapora léptekkel indult a városba. Az út felét egy kisebb erdő szegélyezi. Ezen áthaladva hallotta, valaki követi. Rögtön kardjához nyúlt és szinte kitépte hüvelyéből. Minden bátorságát összeszedve megszólította az idegent, lépjen elő. Az engedelmeskedett.

Nagy kő esett le a szívéről, mikor ez megtörtént. Boris Vandrent várta, de csak egy kisfiú jelent meg a fák mögül. Biztosra vette, hogy a környék tanyáinak egyikéhez tartozik. Megszólította, de nem válaszolt. Csak nézte merően az öreg gazdát. Ismét próbálkozott, megint csak sikertelenül.

Ekkor rádöbbent, hogy sietnie kellene az orvosért, nem ér rá a fiúcskával foglalkozni. Hazaküldte, ő meg ismét elindult. Néhány lépés után látta a fiú követi. Rezzenéstelen arccal, némán. Visszafordult, megint próbált vele beszélni, most se válaszolt. Határozott hangon hazaküldte, majd próbálta folytatni útját. A fiú újból követni kezdte. Gondolta, hagyja, nincs ideje rá, meg mi van, ha ő is a városba tart, bár erre nem sokat adott, már késői volt az óra.

Ekkor szólalt meg a fiú először:

„Nagypapa, adj ennem valamit!”

A gazdát, maga sem tudja miért, de a hideg rázta ki. Visszafordult, elmagyarázta neki, hogy siet, nincs ideje megetetni őt.
Az válaszul megismételte a kérdést.
„Nagypapa, adj ennem valamit!”

Ekkor döbbent rá, hogy a fiú valószínűleg holdkóros. Elhatározta, nem figyel oda rá. Ez lesz a legjobb módszer. A fiú eztán is követte és folyton a kérdést ismételgette. Nefsteinnsson gazda már nagyon unta, viszont végre valahára kiért az erdőből és elérte a város szélét. A fiúnak pedig hűlt helyét találta, mikor visszanézett.

Nem ért rá sokat gondolkozni e felett a gazda, rohant doktor Herlusson házához. Nem volt otthon, de a felesége elmondta neki, hogy éppen Knorsson-tanyán van, a vízkoros Elias Knorssonál – nyugodjék békében! Nem húzta az időt, elindult a mondott helyre. Nem tellett belé sok idő, ott is volt.

Valóban jó doktor éppen a beteget vizsgálta. Megtudván, hogy Hannah milyen állapotban van, meghagyta a gazdának, induljék azon nyomban haza, és így meg így lássa el, míg meg nem érkezik, hiszen Knorsson állapota igényli még egy rövid ideig. Nefsteinsson gazda megköszönte, szinte rohanva indult neki az útnak, tudván az idő sürgeti.

Árkon-bokron keresztülvágott, magát nem kímélve. Így jóval hamarabb rátérhetett tanyájához vezető ösvényre. Meg kellett állnia egy jó percre, nem volt már akkor sem fiatal, teste nem bírta a hirtelen megerőltetést.

Egy fának támaszkodva kapkodott levegő után. Mikorra kifújta magát, akkor vette észre, hogy mellette áll egy fiú. Az a fiú. Egymásra néztek. A gyermek ismét megszólalt.

„Nagypapa, adj ennem valamit!”

Ekkora már nagyon elment az öregnek a kedve a fiú bolondságaitól, idegesen rámordult, hogy menjen ahhoz, akinek meg kellene etetnie őt, ne tőle kuncsorogjon. A következő pillanatban már meg is bánta a kemény szavakat, de bocsánatot nem tudott már kérni. A fiú meglepő módon, mintha erre a válaszra várt volna, elmosolyodott. Bólintott és visszahúzódott a fák mögé. Az öreg próbált utána lépni, mondván jöjjön vele, ha annyira éhes, kap enni, csak előtte a lányával kell foglalkoznia. Igen ám, ellenben akkora a fiú eltűnt. Nem látta sehol sem, sötét volt a fa sűrű lombja alatt. Idegesen legyintett és szaladt egyenesen a tanyára...


Ez volt, az amit elmondott nekünk a gazda. A többit már az újságból tudtuk meg. Várjon egy pillanatot, előkeresem önnek. Itt van rögtön. Tessék, olvassa el…

"Vandren ismét lecsapott!

Az ismert sorozatgyilkos Boris Vandren, akit hírhedt arról, hogy mindig más módszerrel végez áldozataival, feltehetően szökése után északnak tartott, és a tanyák övezte Shevtgrund város közelében bujkál. A hatóságok szerint ő végzett egy tanyasi lánnyal, H. Nefsteinssonnal.

Az ügyeletes orvos álláspontja szerint a halál körülbelül hajnali két óra környékén állt be, mindkét csuklón okozott karmolások általi óriási vérveszteség miatt. Habár azt is megemlíti az orvosi jelentés, hogy a karmolások nem voltak túl mélyek. Ez kérdésekre ad okot.

Az áldozat nem sokkal halála előtt hisztérikus rohamot kapott, édesapja elment a városba orvosért, egyedül hagyván őt. Feltételezések szerint, míg apja elvolt, rohama csillapodott és saját lábán ment ki a házból a kerítéshez, hogy ott bevárja atyját. Várakozás közben lephette meg a sorozatgyilkos.

Édesapja nem sokkal később tért vissza, rátalálván vérbefagyott lányára. Az orvos nem sokkal ezután érkezett meg, rögtön értesítve a hatóságokat.

A szakértők a brutalitásból ítélve Boris Vandrennel társítják a borzasztó esetet, de vannak, akik ezt cáfolják. Cáfolatuk alapját egy iszonyatos tény biztosítja, ami szerintük kizárja Vandrent a gyanúsítottak köréből. Ez a tény pedig még leírva is iszonytató.

A későbbi vizsgálatok az áldozat emlőin mély harapásnyomokat fedeztek fel, mintha anyatejet próbáltak volna szopni belőlük. A vizsgálatok alátámasztják, hogy a fogsornyomok nem felnőtt férfitól eredeztethetőek. Sokkal inkább egy gyermekére emlékeztetnek.

További részletekért lapozzon a 3-4.oldalra!"

Előző oldal deus111