Egy legenda, a smaragd királyságból 1. fejezet (2.részlet)

Fantasy / Novellák (332 katt) yodamester91
  2017.09.29.

A szürkületben csípős, hideg eső fújt Marcus Selvo arcába, mintha minden egyes csepp ezernyi tűszúrásként mélyedt volna a bőrébe. Ázott lova nyergében türelmetlenül öklébe szorította kancája gyeplőjét.

A masszív kőfallal körülölelt, rácsos várkapu érkezésére csikorogva, lomhán indult felfelé, utat nyitva a belső udvarra. Patkó dobogása visszhangzott a herceg büszke léptei nyomán, ahogy lovával ügetve bújt át a várkapu alatt.

Nagy nap ez a mai - gondolta a herceg. - Megszületett az első fiam. Egy igazi, életerős, kis gazfickó - mosolyodott el magában Marcus Selvo. - Ugyan csak egy molnár a leányától, de a lényegen ez mit sem változtat. A feleségem is várandós a közös gyermekünkkel, ez egy jel, mégpedig azt jelenti, hogy az uralkodásom napja ezen a napon fog kezdődni.

Elmélkedéséből a tiszteletére siető őrök zökkentették ki. A három fegyveres sebtében meghajolt Selvo herceg előtt. Az őrök közül a legidősebb, egy 60 év körüli, szikár termetű, őszes alak társaihoz fordulva, fékezhetetlenül szórta parancsait.

- A herceg kíséretének tagjait küldjétek a fogadó csarnokba, kapjanak ott meleg ételt és száraz ruhákat, a lovakat lássátok el és vezessétek az istállóba, de mintha élnétek, lusta disznók! - harsogta a korosodó katona embereinek. A két őr lélekszakadva útnak indult, hogy teljesítse elöljárója utasításait.

- Szomorúan látom, hogy várnagy uram modora mit sem változott az elmúlt esztendők alatt.
- Szomorúan látom, hogy felséges nagyuram a mai napig ferdén üli meg a hátasát - válaszolta fejcsóválva az idősödő várnagy Marcus Selvónak.

Őszinte mosoly futott végig a herceg arcán, miközben szállt le lova nyergéből. Miután talajt fogott a lába, barátsággal ölelte át rég látott ismerősét a koronaherceg, a várnagy hálásan fogadta ura üdvözlését.

- Esküvel fogadtam, hogy soha nem térek ide vissza, és most mégis itt vagyok - fordult szomorú őszinteséggel a várnagyhoz a herceg.
- Felséged még mindig gyűlöli ezt a helyet?
- Ha tehetném, leromboltatnám és a romjait sóval hinteném be ennek az elátkozott helynek.
- Szóval Phillippe lovászmesterből ennek a romhalmaz erődnek a várnagyává váltál, a fivérem egyetlen ésszerű döntése, mellyel egyet tudok érteni az elmúlt két évből.
- És, ha már a fivéremnél tartunk, hol rendezkedtek be a számára?

Az idős Phillippe pillanatnyi tétovázás után fájdalmas sóhaj kíséretével bökte ki.

- A királyt a fekete torony legfelső emeleti szobájában szállásolták el.

A két férfi hangtalanul meredt egymásra, a beálló csendet csak Selvo herceg lovának prüszkölése és a köveket zörgető esőcseppek zöreje törte meg.

Marcus Selvón jeges rémület lett úrrá, gyengeség futott végig rajta, érezte, ahogy szíve vad kalapálásba kezd, mintha ki akarna szakadni a testből, melyet eddig éltetett.

- Miért?... miért hozták őt ide?….és főleg miért abba a nyomorult toronyba, Phillippe?

Előző oldal yodamester91
Vélemények a műről (eddig 2 db)