Egy lélegzet

Fantasy / Novellák (838 katt) Ebenezer
  2017.09.10.

Talán a véletlen, talán a szándékosság hozta úgy, hogy a kopottas festésű Wong Ho teherhajó mindig csak késő este úszott be San Francisco kikötőjébe, akárcsak egy nesztelenül lopakodó vadállat éjjeli prédáját keresve. Ezen az éjszakán azonban a ragadózóra is vadásztak, a móló melletti raktárak árnyékában ezúttal Dyson ügynök és a Speciális Egység fegyveres tagjai várakoztak feszülten, hogy áldozatuk végre a csapdába sétáljon. Mindannyian a szinte már kínos lassúsággal közeledő hajótestet figyelték, amint az hangtalanul a kikötőhelyre kúszott és a mólót bevilágító erős fényszórók pásztáiban felbukkantak a kikötést végző matrózok. Amikor felzúgott a mólón várakozó daru motorja, hogy lomhán a helyére emelje a kiszállást lehetővé tevő hajóhidat, Dyson jelt adott. Újabb fényszórók gyúltak és a Wong Ho fedélzete egycsapásra szinte nappali fénybe borult, a fedélzeten állókat szinte mozdulatlanságba szegezve.

- Itt a San Franciscó-i kikötői rendőrség, mindenki maradjon a fedélzeten! – harsant a kézi hangszóróból Mayland százados határozott hangja, ám Dyson úgy gondolta, a hajó legénysége feltehetőleg egy szót sem értett angolul. Feltételezte és remélte, hogy a fegyveres kommandósok és a felvillanó piros-kék szirénák látványa épp elegendő lesz, hogy minden nyelvi akadály ellenére is teljesen nyilvánvalóvá legyen a helyzet. Az ügynök nagyon nem szerette volna, ha ezen az estén valami probléma adódik, és a probléma alatt itt épp azt értette, hogy a matrózok nem megfelelően reagálnak a kialakult szituációra. Talán egy kínai tolmács mégiscsak jól jött volna a sebtében megszervezett akcióhoz, de ez késő bánat volt és Dyson nem kedvelte a múlton való töprengést.

- Ne fárassza magát, Robert, nem értik, mit mond – szólt Dyson, majd a kommandósok felé fordult. – Felmegyünk.

Ugyan kicsit nehezére esett a vastag mellényben elég fürgén követni az állandóan edzésben lévő különleges alakulat embereit, Dyson erősen igyekezett a közelükben maradni, hátha mégis probléma lesz. Mivel az információ biztos forrásból származott, az ügynök tudta, hogy ezúttal a szokásosnál is nagyobb mennyiségű kábítószer rejtőzik a Wong Ho fémgyomrában, és azzal is tisztában volt, hogy a kínai maffia elég elszánt tagokkal rendelkezik ahhoz, hogy tüzet nyissanak a veszélyt jelentő kommandósokra akár itt a kikötő közepén is.

Nem történt azonban semmilyen szervezett ellenállás, a rendőri egység gyorsan és szakszerűen biztosította a fedélzetet és a lejáratokat, továbbá összeterelték a legénységet. A zavarodott emberek izgatottan pillantottak körbe, és míg Mayland elkezdte az irataik ellenőrzését, Dyson maga mellé vette az enyhén reszkető kapitányt, majd elindultak a rakodótérbe két fegyveres kíséretében. A hajó kapitánya menet közben idegesen szorongatta a hóna alatt a szállítóleveleket és leltári listákat, de mindenben követte az utasításokat. Sorra nyitották fel a raktárhelyiségeket és egyeztették a benne található szállítmányt. Dyson kínos precizitással olvasgatta a papírokat és alaposan körbejárta a konténereket, bálákat és zsákokat. Bár nem várt azonnali eredményt, a rakomány több mint felének eredménytelen átvizsgálása után felötlött benne a gondolat, hogy az informátor talán félrevezette őket vagy akaratlanul is pontatlan volt. Ezen töprengve egy újabb széles raktárajtó elé értek, amikor a kínai kapitány váratlanul rácsapott az acélfalra és erőltetett mosolygással kiáltotta:

- Emögött nincs is semmi!
- Azért csak kukkantsunk be ide is! – felelte Dyson minden különösebb érzelem nélkül.

A kapitány bólintott és némi érthetetlen pepecselés után lenyomta a vaskos kilincset. Az ajtó halk nyikorgással kitárult, és ahogy az eddigieknél izgatottabb kapitány megmondta, odabent tényleg nem volt semmi, az ügynök szeme elé csak egy üres raktárhelyiség lehangoló látványa tárult, halványan bevilágítva néhány falra erősített lámpa által. A szürke falakkal körülvéve mindössze egy idős kínai férfit vett észre, aki egy felmosórúdra támaszkodva állt egy vödör koszos víz mellett.

- Ő kicsoda? – kérdezte Dyson.
- Ő Tang. Takarító. Igen alapos munkát végez.
- Tang, menjen a fedélzetre a többiekhez! – mondta Dyson.
- Nem beszél angolul – szólt közbe halkan a kapitány.
- Hogyne, gondolhattam volna – felelte Dyson és egy pillanatra Mayland jutott eszébe, akit épp ő figyelmeztetett a nyelvi nehézségekre.
- Akkor mondja meg neki maga, hogy menjen fel!

A kapitány félszeg mosollyal bólintott, majd mondott valamit kínaiul Tang felé. Amaz bólintott, de nem mozdult.

- Most mi van? – értetlenkedett Dyson.
- Mindjárt megy, mindjárt. A raktár üres, menjünk tovább, hogy előbb végezhessünk.

Az ügynök Tangra nézett, aki továbbra is csak ácsorgott és megpróbált bólogatni Dyson felé, mint aki értette a parancsot és készült menni. Amikor a kapitány ismét szólni próbált, Dyson határozott mozdulattal belépett a raktárba és Tangra bámult.

- Miért nem megy?

Egy pillanatra megmerevedett a levegő és a kínai takarító homlokán izzadságcseppek jelentek meg.

- Menjen ki innen! – szólalt meg Dyson és az ajtóra mutatott vaskos ujjával. Eközben egy pillanatra sem vette le a szemét a férfiról, akinek arcán valami furcsa rémület kezdődő jeleit vélte felfedezni. Nyilván nem az lepte meg, hogy az ügynök belépett mellé, vagy hogy az ajtóra bökött, hanem valami más lehetett az; úgy látszott, habár tökéletesen érti, mit is kellene tennie, zavarban van és habozik, kövesse-e az utasítást. Dysonnak különös érzés futott végig a gerincén, ösztöne jelezte, hogy valami nincs rendben, ezért továbbra is mereven az öregre bámult. Nem tudta megmondani, mi zavarta a takarító viselkedésében, de határozottan rossz előérzet kezdte a hatalmába keríteni. Hosszú másodpercek teltek el, és míg az ügynök farkasszemet nézett a kínaival, rájött, mi is zavarja: Tang nem lélegzett.

- Miért nem vesz levegőt? – kérdezte Dyson és lassan hátrább lépett tőle.

Tang nyakán és halántékán eközben egyre inkább kidagadtak az erek, nyilvánvaló volt, hogy nem sokáig tudja már visszatartani a lélegzetét. Már nem bólogatott, hanem fagyosan bámult maga elé. Dyson ekkor zajt hallott a háta mögül, hallotta, hogy a két kommandós a menekülő kapitány után kiállt, majd futó léptek zaja döngött végig a fémfolyosón. Dyson tudta, hogy a rendőrök úgyis elkapják a kapitányt, ezért inkább az előtte álló férfira összpontosított. Az továbbra is pár lépésnyire állt tőle és már egész testében remegett. Az ügynök óvatosan tovább hátrált és a fegyveréért nyúlt. Ebben a pillanatban Tang kitátotta a száját és fuldokolva levegőért kapkodott. Ezzel egyidőben érthetetlen dolog történt, amely halk felhökkenésre ösztönözte Dysont. Az eddig teljesen üresnek látszó helyiségben ugyanis hatalmas bálák jelentek meg a semmiből, mintha csak valami láthatatlan kéz lehúzta volna róluk a leplet, amely eddig takarta azokat a kíváncsi pillantások elől. Dyson értetlenül nézett körbe a tucatnyi felbukkanó zsák között, miközben Tang a padlóra térdelve köhögött.

- Mi a kibaszott franc ez? – tört elő végül szaggatottan Dysonból.

Ám nem a bálák voltak az egyetlen ezidáig láthatatlan dolgok a raktérben. A hatalmas zsákokon ugyanis maszkos férfiak ültek, mégpedig azok a bizonyos problémát jelentő férfiak. Dyson elég jól ismerte a fegyvereket és ezeknek az alakoknak itt nagy tűzerejű, automata gépfegyvereik voltak hangtompítóval és lézercélzóval; csúcstechnikájú infraszemüvegük, modern gázálarcuk és a legújabb kevlár mellényeik. Akárkik is voltak, az ügynök biztosra vette, hogy semmiképp sem fogják megadni magukat és a szállítmányt, amely a bálák mennyisége láttán több tonna kábítószer lehetett. Dyson kicsit kényelmetlenül érezte magát egymagában, enyhén remegő kezében egyszerű szolgálati pisztolyával és bár a raktérben hűvös volt, egyszerre izzadni kezdett az inge alatt. Valaki váratlanul megmozdult a zsákok között és előrelépett a fakó fénybe. Egy magas, erős testalkatú férfi volt az, kifejezetten elegáns öltönyben és hátrafésült fekete hajjal. Mandulavágású szemei tekintélyt sugároztak, kesztyűs kezét maga előtt lazán összefonva lógatta.

- Dyson ügynök, jó estét.

Hangja nyugodtan és magabiztosan csengett és Dyson meglepődött a neve hallatán. Csapda lenne? Az informátor őt árulta volna el?

- Ne hibáztassa az informátorát, nem tehet erről – mondta nyájasan, de érezhető akcentussal a jól öltözött kínai. – Rendkívül örülök, hogy végre megismerhettem Önt, és biztos vagyok benne, hogy hosszú órákig tudnánk egymással beszélgetni, ám mivel viszonylag kevés időnk van, mielőtt az emberei visszaérnek, kérem, nézze el nekem, hogy ezúttal csak én beszélek és Öntől mindössze egy rövid választ várok minderre. Engedje meg, hogy elmondjam, miből választhat. Egyfelől választhatja azt a bizonyos problémát, ahogy maga nevezi, vagy választhatja azt az egymillió dollárt, melyet még napkelte előtt készpénzben megkap a lakásán, természetesen jelöletlen és eltérő sorozatszámú bankjegyekben. Nos?

Dyson agya pörögni kezdett, de csak zabolázatlan gondolatképek villantak fel benne, semmi logikus vagy megfontolt ötlet. Tűzharc, sebesültek, halottak, ő lesz az első, de ha megúszná, kitüntetés, előléptetés, de mégis, a biztos bosszú és az elkerülhetetlen fájdalom.

- A… - kezdte végül az ügynök, de nem kellett végigmondania.
- Helyesen döntött, Dyson ügynök, szerintem is mindenkinek jobb lesz így – szólt közbe a kesztyűskezű és fanyarul elmosolyodott. - Csak folytassa a hajó átvizsgálását tovább! Szép jó éjszakát!

Az elegáns kínai ezzel visszalépett a bálák takarásába és közben a felegyenesedő öreg Tang felé nézett. Alig észrevehetően, de parancsoló tekintettel aprókat bólintott, az pedig nem kérdezett semmit. Már nem volt légszomja, vonásai kisimultak. Arca semmiféle érzelmet nem tükrözött, nem volt csalódott és nem volt mérges Dysonra. Az ügynök csak a dolgát tette, akárcsak ő – a rendőrnek le kellett lepleznie a szállítmányt, neki pedig elrejtenie előle. Pár szapora lélegzetvétel után mélyet szippantott az orrán át, miközben két kezével különös ábrákat írt a levegőbe, és ahogy a levegő beáramlott a tüdejébe, a zsákok, a rajtuk ülő maszkos katonákkal együtt fokozatosan elhalványodtak, majd teljesen eltűntek szem elől. A korábban lerántott titokzatos varázslepel visszakerült a helyére, elfedve mindent és mindenkit, és Dyson ismét mindössze csak a lélegzetét visszatartó, felmosórúdra támaszkodó takarítót látta maga előtt az üres helyiségben. Közeledő léptek zaja törte meg a varázst, amint a két kommandós visszataszigálta a remegő kapitányt. Az mentegetőzve szólásra nyitotta a száját, de amikor meglátta az üresen kongó rakteret, elakadt a szava és értetlenséggel vegyes félelemmel nézett az ügynökre.

- Azt hiszem – szólalt meg könnyedén Dyson –, ezzel a helyiséggel végeztünk, fiúk. Tovább vezetne minket, kapitány? Én is sietnék már haza.

Előző oldal Ebenezer
Vélemények a műről (eddig 2 db)