Hó és vér XIII.
További négy szempár fordult a homályos sarok felé. Eleinte nem láttak semmit, hamarosan azonban egy férfi körvonalai rajzolódtak ki. Ahogy haladt feléjük, úgy lettek vonásai egyre élesebbek. Ragnor biccentett felé, Shaemus összehúzott szemekkel vizsgálta a jövevényt, Evalue csak bámulta meredten. Ariel arcán azonban mély döbbenet volt látható.
- Te? – suttogta rekedten és Evalue figyelmét nem kerülte el a másik kérdésében rejlő apró félelem, öröm és vágy keveréke.
A férfi elmosolyodott, jobb kezével végigsimított fekete haján.
- Szia Ariel! Rég találkoztunk! – Lassan végigmérte és elmosolyodott. – Jól nézel ki.
- Te… - mondta újra, majd hirtelen felpattant, három lépessel odaért a férfihoz és püfölni kezdte.
- Te! – kiabálta. – Hogy merészeltél a legutóbb egy árva szó nélkül lelépni?! Tudod, mennyire aggódtam érted?!
Minden egyes szavának egy-egy ütéssel adott nyomatékot. A férfi tűrte egy darabig az ütlegelést, végül fogást talált, elkapta Ariel kezeit, hátracsavarta azokat, a nő pedig a mellkasának nyomódott.
- Aggódtál értem? – gúnyos mosolyt villantott. – Ejnye, csak nem megszerettél?
- Soha! – vetette oda mérgesen. Hosszú ideig egymás szemébe néztek. Ariel még mindig fújtatott, a férfi azonban csak lágyan mosolygott.
A csendet Ursuel törte meg.
- Örülünk a romantikus viszontlátásnak, de dolgunk van, gyerekek! Leülnétek?
- Mennék, ha elengedne!
Megpróbált kiszabadulni, de erősen fogták. Végül engedett a lazítás és Ariel visszasietett Evalue mellé. Az kérdő tekintettel nézett rá.
- Esetleg bemuta…
- A Mágus – vetette oda foghegyről.
- Mágus? – pislogott Evalue és kérdőn nézett mindenkire. Végül a titokzatos férfi szólalt meg.
- Igen. Mágus.
Most összehúzott szemekkel nézte.
- Az a Mágus – fordult újra a vámpír felé -, akiről Elinor mesélt?
Apró biccentés volt a felelet. Újra ránézett a férfira, majd Arielre. Mosolyra húzódott a szája.
- Értem – azzal mindentudó mosollyal hátradőlt székében.
- Rég találkoztunk – szólította meg Ragnor és kezet fogott vele. – Minden rendben?
Mielőtt válaszolhatott volna, Shaemus szólalt meg.
- Ursuel, elmondanád, ki ez a férfi?
Minden szem felé fordult. Ursuel lassan válaszolt, mérlegelte a szavait.
- Ő egy nagyhatalmú mágus, régi ismerősünk. Járatos a fekete mágiában, ezért megkértem, legyen a segítségünkre.
- És miért nem mondja meg a nevét? Nem bízom benne.
A többiek döbbenten néztek, a Mágus azonban elmosolyodott.
- A név hatalom. Valakinek tudni a nevét, azt jelenti, hatalmad van felette. Én nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Csak néhányan ismerik a valódi nevem.
- Te ismered? – ezt Evalue kérdezte Arieltől. Az elpirult, de nem válaszolt.
- A valódi név alatt – vette át Shaemus újra a szót -, az igazi, ősi nevet érted?
Bólintás volt a válasz.
- De keresztneved csak van?
- Van, de nem szeretem – vonta meg a vállat és ezzel lezárta a témát. Nyomatékot adva döntésének leült az Ursuel melletti üres székre és szemét a királynőre szegezte. Shaemus továbbra is összehúzott szemekkel méregette, de ő is visszaült a helyére.
- Helyes! – csapta össze tenyereit a királynő. – Most, hogy megvolt a bemutatkozás, térjünk a lényegre! Azt tudjuk, hogy az inkvizíció főhadiszállásán fekete mágiát alkalmazva kínozzák a vámpírokat, boszorkányokat és azokat a szegény szerencsétlen embereket, leginkább asszonyokat, akik kicsit is konyítanak a gyógyfüvekhez. Nem tudni, mi a céljuk, de gyanítjuk, hadsereget építenek.
- Miből gondoljátok? – kérdezte a Mágus.
- Azoknak a szavaiból raktuk össze, akik valamilyen csoda folytán elmenekültek.
- Csoda? Szerintem elengedték őket.
Shaemus felnézett. Kezdeti ellenszenve kezdett oldódni.
- Egyetértek a Mágussal. Ismerel kolostora jól védett, kevés kivezető alagúttal. Azokban is, ha hinni lehet a szóbeszédnek, különös lények őrködnek. Vérfarkasok, szfinxek… - Megrázta a fejét. – Én is úgy hiszem, okkal engedték el őket.
- Miért? – kérdezte Evalue.
- Úgy gondolom, azért – felelte lassan a Mágus -, hogy tőrbe csaljanak titeket. Ha jól tudom, megszereztétek Arianrhod kerekét. – Aprót bólintottak a többiek. – Az egy különleges szerkezet. Nemcsak a teret és az időd lehet uralni vele, hanem halottakat is feltámasztani.
- Így van – suttogta a boszorkány. – Rettenetes.
- Igen, az. Szerintem a mi kedves inkvizítoraink szokás szerint világhódításra törnek démon barátainkkal együtt.
- Hogyan tudnánk megállítani őket? Egy ilyen erővel szemben mi kevesek vagyunk!
- Ariel! – nézett rá a Mágus. – Mióta lettél ilyen kishitű? Nagyon ütőképes csapatunk van. Van egy expapunk, aki be tud minket juttatni az erődbe. Egy szukkubuszunk, aki, ha papunk csődöt mond, beveti magát. – Itt rákacsintott a nőre. – Egy királynőnk, akinek hívó szavára vámpírok százai teremnek ott, ha segítség kell. Egy ügyes exmágusunk, aki kiváló harcos. Egy macskaügyességű vámpírnőnk, aki már sok démonnal küzdött meg. És természetesen – itt megejtett egy vigyort – egy kiváló Mágusunk, aki fel tudja venni a harcot a sötét mágia erői ellen.
- Helyes! Holnap napkeltekor indulunk! – adta ki a parancsot Ursuel, Ariel pedig megadóan sóhajtott.
Nagyon hideg volt a reggel. Hiába öltöztek melegen, mégis kezüket dörzsölgetve indultak el Ismerel felé. Hosszú órákon át szótlanul baktattak. A falut elhagyva először egy tág mezőn haladtak keresztül, majd falvak és városok mellett osontak végig, mígnem beértek az erődöt védő erdőbe. Ilyen kísérteties helyen még nem jártak. Dél volt, hiszen a nap magasan tűzött, mégis sötétség és homály borított mindent. A fák árnyékai hosszúra nyúltak, ijesztő alakokat felvéve. A nők láthatóan megborzongtak, de a férfiak karján is felállt a szőr.
- A sötét mágia beborította a környéket is – suttogta a Mágus, de nem volt szükségük külön figyelmeztetésre: maguktól is rájöttek, jobb lesz csendben járni. Óvatosan félrehajtották az ágakat, kerülték a tüskék bokrokat, igyekeztek az ösvényen maradni. Egy idő után mégis úgy tűnt, nem haladnak előre, csak körbe-körbe járnak. A nap is lebukott a látómező alá, lassan az orrukig sem láttak el.
- Lux – suttogta Evalue és kezében fehéren izzó lángnyelv jelent meg. Nem adott erős fényt, de kedves, szívet melengető meleg áradt belőle és mindenki halk sóhajjal könnyebbült meg. Úgy érezték, ez a kis fény súlyos terhektől szabadítja meg őket.
- Állj! – szólt Ursuel. – Be kell látnunk, hogy nem jutunk ki az erdőből. Miért nem enged át minket?
- Talán azért, hogy itt pusztuljunk – foglalta össze sommásan véleményét Ragnor és a másik két férfi egyetértően bólintott.
- Nem értek egyet – kottyantott közbe Evalue -, szerintem rosszul gondolkodunk.
Kérdő tekintetek fordultak felé. A lány elpirult.
- Teljesen egyértelmű, hogy a sötétség beszivárgott a fák sejtjeibe, ezért van napközben is homály az erdőben. Ahogyan én, szerintem a Mágus is próbált mágikus csapdák után kutatni – a megszólított bólintott -, de nincsenek. – Újabb bólintás. – Ha azt akarnák, hogy meghaljunk, már rég elintézték volna.
- Akkor meg mit akarnak? – csattant fel Ariel, mert már unta az erdőt, éhes volt, meg amúgy is: tombolt benne a feszültség tegnap este óta, szerette volna már egy kis csetepatéban levezetni.
Szótlan hallgatás következett.
- Ötlet? – vetette fel Ursuel.
- Keressük meg a törpéket! – bökte ki Evalue.
- Miket?!
- Törpéket, Ariel. Ők a föld alatt élnek, és ha már a felszínen nem boldogulunk, hátha ott sikerül.
- Nem valami vendégszeretők – morogta Ragnor.
- Ha a segítségüket kérjük, ajándékot kell adnunk nekik – folytatta a Mágus. – De nem akármit: valami értékes dolgot.
- Aranyat? – tette fel a kérést Ariel.
- Nem – rázta a fejét a Mágus –, az bőven van nekik. Olyan dologra gondolj, ami igazi ritkaság!
- Nálunk van Arianrhod kereke, nem?
- Azt nem adhatjuk oda, Evalue! – felelte bosszúsan Ursuel.
- Dehogynem – bólintott a másik és Arieltől elkérte.
- Genimus! – lehelte a szerkezetre, mire az megremegett és kettévált. Az eredetit visszaadta Arielnek, a másolat nála maradt.
- Jó trükk – nézett rá mosolyogva a Mágus -, de szerintem rájönnek a turpisságra.
- Egy óra hosszáig nem, addig még működni is fog. Utána – vonta meg a vállát és azzal nemtörődöm kifejezést öltött.
- Nem tetszik ez nekem – morogta Ragnor és Shaemus egyetértett vele.
- Tudtok jobbat? – tette fel a kérdést Ursuel. – Helyes. Ha másnak nincs ötlete, akkor irány a legodvasabb fa: ott van mindig a törpevilág bejárata.
