Gyilkosok kora IV/4.

Fantasy / Novellák (38 katt) anonim88
  2017.07.27.

A Viharsarokban megfagyott a levegő. A pultnál egy mágus ült, előtte két lovag. „Négyen a három ellen, teljesen jó arány” – nyugtatta magát Serminton. Tenyere mégis jobban izzadt a kelleténél.

- Áh, Denerimből! – felelte egy nyugodtnak tűnő mosollyal. – Mi a helyzet arrafelé? A fővárosnak még mindig ázott kutya szaga van?
- Itt én kérdezek – vágta rá ingerülten Damien. - Hol a főnököd?

Serminton elhúzta a száját. „És vannak, akik azt mondják, a banditák nem ismerik az illemet. Azok biztos nem találkoztak soha denerimi lovagokkal. Náluk sótlanabb bagázst keresve se találhatna az ember.”

- Sajnálom, de a kapcsolatunk nem említette, hogy valakit kiküld hozzánk. Ha megbocsátasz, elkérhetem a megbízó leveled?
- A „kapcsolatunk”? Vagyis valaki támogat titeket Denerimből.
- Ajjaj, túl sokat mondtam – értette meg a helyzetet. Hátra lépett egyet. – Fiúk, intézzetek el őket, mielőtt fecsegnek valakinek!

Clement, Roy, valamint Ricky habozás nélkül rájuk rontottak. Kezdetben a barbárok rohamoztak, ám minden egyes hátralépés a terveknek megfelelően zajlott. Ezt Serminton is észrevehette, ugyanis szépen, óvatosan a kijárat felé osont, míg az be nem csukódott előtte.

- Thomas, te mit művelsz? – nézett az elé álló alkoholistára. – Tűnj az utamból! Na! Mi az, meg akarsz halni?
- Én már meghaltam, mikor gyáván végignéztem, hogy elviszik a fiamat – tőrével a bandita felé vágott, Serminton hátraugrott, de ellentámadás helyett ismét kitérő manővert kellett tennie.
- Átkozott semmirekellők, ilyen könnyen meghaltatok!? – kiáltotta a földön fekvő embereinek.

A denerimi egyik csatlósa támadásba lendült. Egy vágás fentről, egy oldalról, két hárítás ellenfele részéről, majd egy kitérést követően egy döfés. A penge mélyen a fiatal páncélos gyomrába fúródott.

- Nahát, erősebb, mint hittem – lepődött meg a széken ülő férfi. Valószínűleg mágus.

„Egyel végeztem! El sem hiszem! – Serminton éppen annyira ledöbbent, mint Thomas. – Még sosem harcoltam lovaggal! Tényleg ilyen jó lennék?”

Kihúzta kardját, mire ellenfele eldőlt, ám padlóra csapódásakor nem koppant, hanem pukkant. Egyszerűen füsté vált.

- Mi a…
- Én a helyedben feladnám – tanácsolta Damien karba font kézzel. – Csak pár információra van szükségünk, cserébe kapsz tíz aranyat, aztán szabadon távozhatsz.
- Haha! Mégis mi a biztosíték rá, hogy elengedtek, miután megtudtok mindent, amire szükségetek van?
- Okosabb, mint hittem – felelte egy gonosz mosollyal. – Be kell érned az adott szavammal.
Serminton köpött egyet.
- A faszomat az egészbe! – dühösen eldobta a kardját. – Megadom magam.


„Mi ez a zaj? – oldalra nézett. – Kintről jön.
- Értem már… Tőrbecsaltatok bennünket! Ezek itt csak valamiféle illúziók. Az igazi harcok kint dúlnak.
Damien ismét undorító mosolyt villantott.
- Ennyi ésszel hogy végezted banditaként?

Serminton fellelkesült. Ha ezek csak illúziók, elmenekülhet. Feltartott kezekkel közelebb lépett Damienhez. Megpróbálta egyetlen ütéssel eltüntetni az illúziót, azonban a fiatal lovag egy gyors mozdulattal mögötte termett, elegánsan összeakasztotta a bandita lábait, mire az – ellentétben a hamis lovaggal – hatalmasat koppant a padlón. A felkelésben Damien csizmája gátolta meg, ami egyenest a hátára taposott.

- Én nem vagyok másolat – mondta, s hogy szavait bizonyítsa, a bandita fejét olyan erővel vágta a hideg kőpadlónak, hogy az eszméletét vesztette. – Elméletileg nem kell fel, míg vissza nem érünk, de azért a biztonság kedvéért kötözd meg, Thomas!

Thomas bólintott.

***

Az utca csatatérré vált, pontosan ahogyan Damien várta. Mindenfelé nyílvesszők, valamint banditák holttestei, több mint amennyire számított. Igaz, a hetven önkéntesből mindössze tizenötöt sikerült elfogadható módon megtanítani harcolni. Hála Ruthnak azokból is lehet harminc katona, ehhez hozzáadva ő, meg az emberei. Több mint elég.

- Ezt nem értem! – kiáltotta egy bandita. – Van, amelyik vérzik, de van, amelyik csak füst! De az is meg tud ölni! Miféle trükk ez?

A három házból, ahova az íjászokat helyezte, kettőbe berontottak a banditák. Egyet sikerült megvédeni. Azt, amelyiket Timet védte. A másikban csak egy másolat Timetre futotta. Ott mindenkit lemészároltak az utolsó emberig.

Három bandita lépett elő, kettővel Damien mindenféle megerőltetés nélkül elbánt, a harmadik azonban nem adta könnyen az életét. Damien először nem értette, miért nem bír el az öreggel, aztán meglátta a kék ereket a nyakán. Azonnal tudta, a férfi korábban templáris lovag lehetett, aki líriummérgezést kapott.

Egyszer látott már ilyet korábban. A denerimi várbörtön cellájában látott egy férfit, aki hasonló tünetekkel templáris egyenruhában. Állítólag nemesekre támadt, azért kellett bezárni. Ott aztán mindenféle ostobaságokat szavalt, meg a gatyájába csinált. Pár napon belül meg egyszerűen kimúlt. Ez itt jobb állapotban van.

Mikor pengéik egymásnak feszültek, az öreg szemei ragyogó kéken felizzottak, mégis oly üresnek tűntek. Egyenesen ránézett, de mintha a messze távolba tekintene. Szavalni kezdett:

„Nem látod a csapdát,
Megtéveszt, mit szemed lát,
Mivel a hajó hazatalál,
Nektek nem hoz mást, csak halált”


- Mit beszélsz, öreg? – félreütötte ellenfele kardját, egyet hátralépett, felkészült a támadásra, de erre már nem volt szükség. Egy nyílvessző fúródott a bandita nyakába, eldöntve ezzel a küzdelmet.
- Ezzel az utolsó is meghalt! – kiáltotta valaki.
- Nyertünk? – szólt egy bizonytalan hang. – Nyertünk! – kiáltotta, immár magabiztosabban. – Mi győztünk!

Hatalmas örömujjongás lett úrrá a maroknyi életben maradt falusin. Azok is előmerészkedtek, akiket Damien végül nem engedett harcolni.

- Damien! Sikerült foglyot ejteni? – lépett oda hozzá Timet.
- Igen. Itt az ideje kivallatni! – vetett még egy komor pillantást a vérben fekvő férfira, mielőtt bement volna a fogadóba.

Előző oldal anonim88