1983., világvége… majdnem

Külvilág / Történelem (1160 katt) Homoergaster
  2017.07.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/11 számában.

1983-ban pattanásig feszült volt a helyzet a két nagyhatalom, a Szovjetunió és Amerika között. A hidegháború bármikor átcsaphatott forróba…


1983 novemberének elején magas rangú NATO-tisztek érkeztek egy belga óvóhelyre, hogy egy kommunikációs gyakorlat, az Able Archer kezdetét vegye. Az Able Archer egy rutin harcálláspont kommunikációs gyakorlat volt. Ez abból állt, hogy a híradós századok megadott pontokról üzeneteket küldözgettek egymásnak. Meghatározott forgatókönyv alapján üzenetváltások zajlottak Nyugat-Németországban. A gyakorlat arról szólt, hogy diplomáciai bonyodalmak után a szovjet megszállja Nyugat-Európát. A gyakorlat végén a konfliktus atomháborúba torkollt. Nagyon komoly volt, teljesen valósnak tűnt, csak abból látszott, hogy mégsem, amikor a műszak végén hazamentek.

A Szovjetunió lehallgatta az Able Archert, tudták, hogy játék. A Szovjetunió régóta készült arra, hogy a Nyugat támad, a keleti tömbben 11 ezer nukleáris robbanófej állt készenlétben. Az SS-20-as rakéták mindegyike 45 hirosimai bombával ért fel. Az Egyesült Államok akkori elnöke, Ronald Reagan egykori filmszínészként hősies alkat volt, de nélkülözte a romantikát, úgy vélte, csak egyenlő erők mellett és erőből lehet tárgyalni. A szovjet mentalitást felidézve – ez itt keleten nem nehéz – teljesen igaza volt. 1983-ra 10 ezer amerikai rakéta irányult a szovjetre, ez évente egy trillió dollárba került! 1983. március 8-án mondta el a hidegháború legprovokatívabb beszédét. Ebben a Szovjetuniót a gonosz birodalmának nevezte… a 45-ös, és 56-os események nyomán ez Magyarhonban nem lett volna nagy újdonság, ha egyáltalán le merik közölni, de a szovjeteket sokkolta. Megsértődtek. Bár állítólag ez is volt a cél. A politikai vezetés azt hitte, Reagan atomtámadásra készül.

1982 novemberében a KGB addigi vezetője, Jurij Andropov lett a főtitkár. Az az Andropov, aki ’56 novemberében a magyar forradalom leverésének egyik irányítója volt. Reagan a hírhedt márciusi beszéd után nem sokkal bejelentett egy új stratégiai védelmi tervet, az úgynevezett „csillagháborús tervet”. A Strategic Defense Initiative, magyarul stratégiai védelmi kezdeményezés (SDI) célja földi, de főleg űrbéli elhárító fegyverek alkalmazása atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták ellen. A terv kiütötte a szovjetet, mert ezt nem tudta volna kompenzálni semmivel. Rémült és zaklatott idegállapotban azt vizionálták, hogy a saját bunkereikben végeznek majd velük, miközben ők maguk nem tudnak visszaütni.

Rengeteg karikatúra foglakozott a „csillag-háború”-val, ezek egy részét én is megcsodáltam a „Magyarország” című akkori hetilap külpolitikai rovatában. Ha jól emlékszem, még maga George Lucas is reagált valamit a világsikerű filmje nevének lenyúlására. Hogy mit, arra nem emlékszem már. Kicsit későbbről, a '80-as évtized közepéről viszont emlékszem a Genezis együttes klipjére, aminek a végén Reagan a vekker helyett az atomgombot nyomja le véletlenül. Ilyen volt ez a kor, idegrángásos.

A váratlan támadást váró neuralgikus élmény mélyen az agg szovjet vezetés tudatába vésődött. Soha nem feledték 1941 júniusát, amikor a Wehrmacht letolt gatyával kapta el őket. Azt gondolták, a Reagan-adminisztráció egy nukleáris Barbarossára készül. Andropov az ún. Rjanhadművelet keretében a teljes KGB-t ráállította a nukleáris készülődés jeleinek gyűjtésére. „Ne szalaszd el a pillanatot!”, ez volt a jelmondatuk. A pillanatot, amikor az amerikai Pershing rakéták útnak indulnak. Az ügynökök világszerte figyelték pl. a vér árát, de a benzinét és az élelmiszerekét is. A paranoia fokozódott. Andropov vesebetegsége miatt a politikai bizottság ülései egy Moszkvától nem messze eső elit kórházban zajlottak. Az idősek otthona benyomását keltő tanácskozásoktól függött milliók élete. Gyakorlatilag haldokló öregemberek tartották az ujjukat azon a bizonyos gombon.

1983. november 4-én az Able Archer forgatókönyve szerint a szovjetek betörtek az NSZK-ba, Norvégiába és Görögországba. Közben a KGB-ügynökök új parancsot kaptak, a Szovjetuniót fenyegető atomcsapás okán a fokozott figyelemre. Azt vizionálták, hogy a gyakorlat ürügyén valódi támadás lesz. Nem sokkal előbb 1983. szeptember 27-én este Stanislaw Petrov ügyelt abban a megfigyelőközpontban, mely egy kémműhold felvételeit fogadta. Elvileg észlelte, ha rakéták indultak el a földalatti silókból. Egyszer csak nagy vörös betűk gyulladtak ki a feje felett: indítás! Vijjogott a sziréna, teljes volt a káosz. Úgy tűnt, ez nem tréfa, Petrov várta, hogy a műholdképek igazolják az indítást. De ilyet nem látott, így az ösztöneire hagyatkozva lekapcsolta a rendszert. Aztán még egyszer és még egyszer. Még szerencse, hogy a kiképzésen belesulykolták: ha kitör a háború, nem egyesével fogják a rakétákat kilődözni, hanem tömegesen! Egyedül Petrov állt az apokalipszis és a béke között döntőbíróként. Ha megerősíti az indítást, megindul a szovjet ellencsapás... és ő nem tette meg! Pedig tudta, hogy az amerikai rakéták 12 perc alatt érik el a SZU-t. Ezalatt még két észlelés futott be, úgy tűnt, már 5 rakéta van a levegőben. Petrov ösztönös döntése helyes volt. Az 5 „rakéta” néhány magasan úszó felhő volt csupán! Ezek verték vissza a napfényt a műhold infravörös érzékelőire, és nemsokára elhalványultak! Ennyin múlott!

Az utókor nem tudja, mennyivel tartozik Petrovnak, pedig Nobel-békedíjat és szobrot érdemelne! Ugyanakkor Reagan elnök kézhez kapott egy hadászati forgatókönyvet, benne egy statisztikát, mely nagyon megrémítette. Ebben az állt, hogy egy SZU elleni atomkonfliktusban még akkor is meghal 150 millió amerikai, ha ők győznek. Azt írta a naplójába, hogy a Pentagonban sokan hisznek ebben a forgatókönyvben, de szerinte őrültek. Közben a KGB nem egyszer megfélemlített ügynökei, hogy főnökeik kedvében járjanak, állandóan a készülő háború előjeleiről jelentettek. Az sem számított, igazak-e vagy sem a hírek. Így történhetett, hogy – utasításra ugyan – az ügynökök buzgón számolgatták, az esti órákban hány ablak világít a védelmi minisztériumban. Persze a takarítók ekkor dolgoztak, de az senkit se izgatott. A vezetők egy esetleges Moszkvát érő atomcsapás előtt lementek volna egy 40 km mélyen lévő földalatti városba, és ott bekkelték volna ki a támadást.

Az Able Archer tovább zajlott, és a játékban a Szovjetunió vegyi fegyvereket vetett be. Ez volt a következő fázis a súlyosbodó konfliktus szimulációjában. A londoni KGB-rezidentúrán értesítést kaptak a nyugati atomcsapás várható menetrendjéről. E szerint az elhatározást követő 6., 7. napon várható. A közlemény szerint a visszaszámlálás már elkezdődött.

November 7-én, hétfőn az Able Archer 5. napján a szovjet vegyi támadásra nukleáris ellencsapást kell alkalmazni, ez volt a forgatókönyv. A KGB a gyakorlatot lehallgatta, és tudta, hogy az csak gyakorlat, de a paranoia miatt arra is gyanakodtak, hátha csak valami más elleplezése az egész. Egy fontos hír futott be: az amerikai hadsereget világszerte riadókészültségbe helyezték! Az év október 23-án (!) bomba robbant az amerikai tengerészgyalogosok bejrúti épületénél. 241 katona halt meg. A merénylet után megszigorodtak a rendszabályok, ezeket a szovjetek Bejrútnak és nem az EU-ban zajló gyakorlatnak tulajdonították. Aztán a tengerészek partra szálltak Grenada szigetén, hogy kifüstöljék onnan a komcsikat. Még Margaret Thatcher, akkori brit miniszterelnöknek se szóltak! Hiába, az amerikaiak már akkor is a világ csendőreinek hitték maguk. A megszállás nyomán egymást érték a kódolt üzenetek London és a Fehér Ház között. Ingerült telefonbeszélgetésekre került sor. A KGB éppen ilyen kommunikációözönre számított egy atomcsapás előtt. Ha Reagan meg akarta volna támadni őket, azt titokban tette volna.

November 8-án hivatalos útra indult Dél-Koreába és Japánba. Magával vitt egy 18 kg-os aktatáskát. Ebben voltak az atomháborúhoz szükséges elnöki kódok. Az Able Archer utolsó fázisa az atom. A tervezők azonosították a célpontokat. 25 célpontot jelöltek ki Kelet-Európában. Az atomcsapás igényét azonnal megküldték Londonnak és Washingtonnak. A szovjet ezt is lehallgatta. Kelet-Európában a csapatok, többek közt a nukleáris csapásmérők harckészültségbe lettek helyezve. A szovjet vezetés szerint mindez szükséges volt. November 8-án este üzenetben kérték az atomtámadás jóváhagyását. Vladimir Kryuchkov, a KGB akkori és egyben utolsó parancsnoka szerint a helyzet súlyos volt. Korábban a 7-10 napon belüli támadásra figyelmeztetett, úgy tűnt, a jóslata bevált. A világ a pusztulás szélére sodródott.

Az oroszok megijedtek és mindent tudni akartak a háborús készülődésről, az összes ügynök ezen dolgozott. Többek közt a NATO-ba mélyen beépült „Topáz” fedőnevű is. A kódolt üzenetét egy algoritmus alapján egy szerkentyű egyetlen hangba sűrítette. Így ezt már telefonon is átküldhette. Ebben az állt, hogy a NATO nem tervez támadást. A CIA műholdjai lefotózták a kelet-német bombázókat, az álcázott harckocsikat és a sarki jég alatt megbújó tengeralattjárókat, csak az üldözési mániát nem.

1983. november 7-én a Szovjetunióban több napos ünnepség kezdődött, biztosra vették, hogy Amerika akkor fog támadni. Azonnali harckészültséget rendeltek el. 3000 interkontinentális ballisztikus rakétát készítettek elő a válaszcsapásra. Pontosan céloztak, ezért aztán teljes lett volna a pusztulás. Egy rakétában tíz robbanófej volt, mindegyik robbanófej más városra becélozva. Mindegyik robbanófej 150 hirosimai bombával ért fel. Még 75 db SS-20-ast is készültsége helyeztek. A műveletet a szovjet vezérkari marsall irányította. Az Able Archer-t irányítók nem is sejtették, hogy küszöbön az Apokalipszis. Noha minden üzenetváltás előtt ott ékeskedett a „Gyakorlat, gyakorlat!” jelzés, a szovjetek úgy viselkedtek, akár egy úszni nem tudó, amikor elhitetik vele, hogy a kacsaúsztató 5 méter mély. Amikor a gyakorlat 6. napján jelképesen „lenyomták a gombot”, és hazamentek, fogalma sem volt senkinek, hogy milyen közel a vég. A döntési idő lerövidülése miatt Andropov mellett a védelmi miniszternél és a haderő főparancsnokánál is volt egy amerikai aktatáskához hasonló eszköz az indítási kódokkal.

November 8-án éjjel a szovjet hadigépezet már csak a parancsra várt... Kedves olvasó, ha éltél már akkor, és emlékszel arra az évre, akkor ideérve az olvasásban egy pillanatra hunyd le a szemed. Próbáld meg visszaidézni, mit csináltál azokban a napokban, a komcsi ünnepen és utána... A halál egyetlen gombnyomásnyira volt... Megtörténhetett volna!

10-én hajnalban a szovjetek fogták a rakéták indításáról szóló jelentést, az Able Archer finisét, majdnem a világ finise volt ez. Ezen az utolsó reggelen 350 képzeletbeli rakéta indult el Kelet-Európa és a Szovjetunió felé! Erre mondják minálunk, hogy „a nemzetközi helyzet fokozódik!”... Aztán véget ért a gyakorlat... November 11-e volt, a fegyverszünet napja. Ezen a napon, 1918. november 11-én, délelőtt 11 órakor elhallgattak a nagy háború, a később elsőnek elnevezett világháború fegyverei. Annak, hogy a világvége elmaradt, talán a szovjet rakétakezelők örültek a legjobban. Családos emberek, azok, akik majdnem elindították az Apokalipszist.

Nyugaton a hadgyakorlat befejezése után értesültek a szovjet reakciókról. A hír általános meglepetés volt, valószínűleg izzadságos napjuk lehetett ott a Fehér Házban. Elbukott a hírszerzés, és emiatt úgy sodródott a világ egy nukleáris háború felé, hogy nem is tudott róla!

1983-ban majdnem véget ért a világ, bár ezt senki sem akarta. A két nagyhatalom nem beszélt egymással, minden a kémeken múlt. Ezután Reagan elnök megbeszélést kezdeményezett az új szovjet vezetővel, Gorbacsovval. Megszületett a Moszkva-Washington forró drót, és elnöksége utolsó évében Moszkvába látogatott, ahol tett egy sétát a Vörös téren. Ez alkalomból visszavonta a korábbi „gonosz birodalma” kijelentését... hmm, szerintem elhamarkodta. A következő, az 1984-es év. Orwell éve. A Terminator-filmek első darabjának éve...


Forrás: Spektrum TV: 1983, Apokalipszis majdnem

Előző oldal Homoergaster