Jó és rossz felett II. - A Beyond good and evil története alapján

A jövő útjai / Novellák (928 katt) Petya
  2017.07.31.

2. A fekete sziget

Jade és Paige azon ügyködött, hogy életet leheljen az elektronikába. Egyfolytában bácsikáját hallotta, aki megállás nélkül szapulta a kábelrengeteget. A műszerfal alatt feküdt egy kis kocsin, csak kurta lábai rúgkapáltak egy-egy indulatosabb kiszólásnál:

- Ezt nem hiszem el! Hiszen már átfűztem! Miért nem tartja meg? Ez meg itt mitől tapad úgy össze!

Jade nézte az élettelen monitort, várta, hogy Paige csodát tegyen, de csak a kalimpáló cipőket látta.

- Hogy haladsz? – tett kósza kísérletet.
- Netán az asztal torzítja azt, amit mondok? Szerinted hogy haladok, Jade?
- Mi lenne, ha megpróbálnánk Secundot? Hátha belülről életet tud lehelni a masinába!
- Előbb ásol nekem egy sírt és raksz bele élve, mint hogy egy gép nálam okosabb legyen! Megoldom ezt a problémát, ha addig élek is!

Jade elmosolyodott. Ismerte bácsikája makacsságát a szoftverek felől. Secundoról sajnos ugyanaz volt a véleménye, mint bármelyik intelligens szoftverről. Nem értette, mennyit fejlődött a technika az utóbbi időben. Paige szakértelméhez ettől függetlenül nem férhetne kétség. Jade folyton biztosította erről bácsikáját, az mégsem hagyott alább a szoftfób kinyilatkozásaival.

- Nehogy már egy robot okosabb legyen nálam! Jade, ezt te sem gondolhatod komolyan! Nem természetes, ha ennyire rábízzuk magunkat.
- Secundot a világ minden pontján használják! Te sem lehetsz olyan okos, hogy minden problémára tudd a megoldást. Eredetileg is azért hozták létre, hogy univerzálisan mindenre problémára tudja a megoldást.
- Eredetileg is? Mintha azt mondtad volna, a tiéd nem teljesen eredeti megoldás. - Jade tudta, mire gondol bácsikája. Neki nem futotta az eredeti Secundo programra, ezért tört verziót használt belőle. Az egyetlen különbség csupán a nyelvezetben volt utolérhető. Secundo csakis latino akcentussal volt hajlandó megszólalni. Olyan frázisokat engedett meg magának, melyek keveredtek anyanyelvükkel. – Még a fülemet is bántja, ha belekezd. Borzasztó figura. Nem is értem, miért nem törölted még.

Jade majdnem rávágta, hogy mennyit segített már neki Secundo. Rengeteget tanult tőle technikáról és barkácsolásról. Nem akarta megbántani vele Paiget, ezért hallgatott.

- Mikor kaptad a levelet? Miért csak most szóltál róla? – váltott témát Paige.
- El akartam dönteni előbb, elvállalom-e. Addig nem akartalak vele terhelni. Tudtam, hogy ki leszel bukva.
- Nem vagyok kibukva – lóbálta meg cipőjét Paige, majd nyugalmat erőltetett magára –, csak folyton azt érzem, keresed a bajt. Megtalál az anélkül is, hogy keresnéd. Te meg elébe mész! Nem értelek.
- Nos, most már kész tények elé vagyunk állítva. Kell a pénz, a megbízatást pedig elfogadtam.
- De hiszen még bele sem egyeztem!
- Bólogattál…
- Minden gyerek engem nézett, persze, hogy bólogatok! Áhhh, fránya kábelek…
- Secundo már kézbesítette is a választ. A Fekete-szigetre megyünk.
- Már megint Secundo. Hallani sem akarok róla! A Fekete-szigetről meg még kevésbé. Veszélyes hely. Egyedül egészen biztosan nem engednélek el. Miért nem kapja már be a menetet ez a csavar?
- Ebben egészen biztos voltam – mormogta magában Jade és lekapcsolta övéről okos-szettjét. Rákukkantott Paige-re, aki még mindig az asztal alatt kuporgott. Bekapcsolta a szerkezetet és gyors ujjmozdulatokkal életre hívta a javító programot. A képernyőn felbukkant Secundo. Üdvözlésre nyitotta száját, de Jade egy mozdulattal elhallgattatta. Rámutatott a fekete monitorra, öklét összezárta és párszor megforgatta; meg tudod javítani? Secundo kikukkantott a képernyőből, mutatott egy „laza semmiséget” és eltűnt a képernyőben.

- Remélem, nem neheztelsz ezért.
- Nem, nem, dehogyis – hadarta zavartan Jade. A képernyő felvillant és megjelent rajta Secundo, aki Paige-hez hasonlóan nekilátott a gép életre keltésének. Persze szoftveresen.
- Én tényleg a legjobbat akarom neked, Jade. Neked és a gyerekeknek. Ti vagytok a mindenem, és felesleges hősködésnek nincs helye, ha azt akarod, hogy felnőttként kezeljelek. Nem volt olyan rég, hogy még egy voltál közülük. Ne feledd!
- Nem feledem, ne aggódj! – komorodott el Jade. – Mindig eszembe jut, ne félj!
- Ennek szívből örülök. Na, van már valami? Vagy üres?

Secundo kettőt pöccintett egy laza kapcsolón és betolt egy polcot a helyére. Leporolta magát, összecsapta a tenyerét és bólintott.

- Úgy látom, pislákol benne az élet.
- Na, csakhogy. Tudtam, hogy a tengelyprocesszor lesz a ludas. Túlságosan elavult, ráfér a helyrepofozás. Állítsd be rajta a többit!

Jade felpattant egy támla nélküli bárszékre, odapördült a monitor elé és billentyűzetet ragadott.

- Secundo se csinálhatta volna jobban – pötyögte a parancsokat egymás után.
- Látod? Erről beszélek! Minek ide az a bastardo?

Jade azt remélte, Secundo épp elfoglalt és ezt nem hallotta, de akárhogy is, elégedetten figyelte a felpörgő életjeleket.

- A sufnipajzs újra működik. Persze nem akkora a kapacitása, mint az eredetinek, de megteszi, amíg ki nem egyenlítjük a számlát. Akkor aztán nincs az a DomZ, ami ide beteszi a lábát.
- Még be kell ugranunk a Mammago-ba – porolta le magát Paige, miután kikászálódott az asztal alól. A Habszelőre is ráfér egy csinosítás. A hidraulika olyan régen volt használva, hogy azon se csodálkoznék, ha már nem működne. A propellerek is nyikorognak.
- Jól van, bácsikám. Útba ejtjük.
- Lenn találkozunk tíz perc múlva. Készülj el addigra!

Azzal Paige kiviharzott a szobából. Nem telt el néhány másodpercnél több és az okos-szett felberregett.

- Ha még egyszer bastardonak hív az a bastardo, összekócolom az agyarát!
- Nem gondolta komolyan, Secundo. És különben is, mióta vagy ilyen érzelmes?
- Egy szoftvernek is lehetnek érzelmei. Mégiscsak egy komplett operációs rendszerért felelek. Fájlok sorsáról döntök nap-nap után. Hogy melyik legyen ideiglenes és melyik állandó. Mi kerüljön a Lomtárba és mit mentsek a Felhőbe… Néha élet és halál urának érzem magam. Erre jön egy ilyen… Vandalo! Madre! Dios Mio!
- Nyugodj meg, Secundo! Nagyon szép munkát végeztél! Megdicsérlek!
- Millionáre köszönet. És ha most megbocsátasz, megyek vissza töredezettség-mentesíteni! Adios, Jéd!

Jade jobban belegondolt, és talán mégsem a latin akcentus volt az egyetlen különbség az eredeti és a tört verzió között. Bármiben le merné fogadni, hogy bolti verziója tized ennyire sem veszi mellre, ha egy felhasználó dühében valamit a fejéhez vág.



Habszelő a hegy gyomrába vájt dokkban várta az indulást. Apró mozdulatokat tett erre is, arra is, attól függően merre sodorta a víz. Körülötte narancsszínű halak úszkáltak. A kristály tiszta vízben nyomon lehetett követni őket, miképp próbálnak Habszelő bizalmába férkőzni. Primitív memóriájuk nem törődött bele a vereségbe. Újra és újra körüludvarolták a vasfenekű óceánjárót. Annak zöld testéből egy-egy sugárhajtású ionmeghajtó nőtt ki. Aljzatára légpárna volt telepítve, sok kellemetlen becsapódástól megkímélve már a kétéltűt. Jade belefeledkezett az összképbe.

- Mikor jöttök vissza? – kérdezte tőle a semmiből előkerülve Yima.

A lány örült annak, hogy tapasztalja a fiún a felelősségtudat apró szikráit. Való igaz, hogy már most egyedül hagyta a többieket, és ha gonosz akart volna lenni vele, akkor ezt megemlíti, de Jade, ha akart volna, se lett volna rá képes. Megszakadt volna a szíve. Márpedig a fiú értük aggódik és a visszatértük felől érdeklődött. Nem lett volna oka akkor se, ha képes rá.

- Amilyen hamar csak tudunk. Bízom benned, hogy helyt állsz majd – tette kezét a fiú vállára. Yima ezúttal nem rázta le. Kihúzta magát és bólintott.
- Siessetek!

Nagy robajjal lépett ki egy oldalsó folyosóból a disznóképű nagybácsi. Horkantásai annak a jelei voltak, hogy valami miatt szörnyen izgatott.

- Mi az, bácsikám? Csak nem izgulsz a kirándulás miatt?
- Ami azt illeti, kerítettem magamnak okot az izgalomra. Jobb, mint szívni az agyaram. De mindent a maga idejében! Indulás!
- Úgy legyen! – nevetett Jade. Elbúcsúzott Yimától, aki ott maradt a stégen.

Jade felkapaszkodott Habszelőre. Csapóajtaján keresztül behuppant a belsejébe. Kisebb és nagyobb monitorokkal, valamint egy vezérlőpulttal került szembe. Beindította a kétéltűt, majd felnyitotta a hátsó zsilipet. Paige kényelmesen lépett a fedélzetre. Yima integetett nekik, folyamatosan eltűnve, mialatt visszazáródott. A vezetőülésnél Jade, mellette Paige foglalt helyet. Az utastérben további néhány ember is elfért volna gond nélkül. Kialudtak a fények, a monitorok vibráltak csupán. Rajtuk keresztül vált láthatóvá a periszkópos, perifériás kamerarendszer által letapogatott környezet. Minden irányból pásztázásra került. Még alulról is.

- Jajj, de cuki halacskák! Cukik vagytok, igen! Barátkoztok Habszelővel? Egyelek meg Titeket!
- Khmmm, khmmm – köszörülte meg a torkát Paige.
- Jól van már, na! Indulunk!

A barlang szája felé indultak. Búgott és kerregett a propeller. A dokk elmaradt mögöttük, ahogy a halacskák is, Jade nagy bánatára.

- Kíváncsi vagyok, mi marad épségben a világító toronyban, mire visszatérünk.
- Bácsikám! Hogy gondolod? Bízz Yimában! Rendben fogja tartani a dolgokat!
- Mivel te vagy az örök pozitív világszemléletű kettőnk közül, ezért attól félek, nekem kell fenntartani az egyensúlyt.
- Aha! Már értem az örökös zsörtölődésedet!

Kiértek a szikrázó napsütésre. A monitorok megvakultak egy pillanatra, de aztán lassacskán előszüremlett a Hillys-öböl. Milliónyi cikázó, úszkáló teremtmény. Hajók és létformák kart karöltve. Egy villogó reklámfelület repült el egy nagyobb hajó felé. Fedélzetén hirtelen megjelent sok polgár. A korláthoz nyomultak, hogy lássák a legújabb hirdetéseket, még annak az árán is, hogy összetapossák egymást.

- Ilyenkor látszik, hogy a polgár nem megfelelő kifejezés rájuk. Rászolgáltak az állat jelzőre.
- Hisz tudod, mennyiféle lény népesíti be Hillyst! Nem mind ember, mint én! Te sem vagy az!
- Nem attól függ, hogy nézel ki! A viselkedéseden múlik, ki vagy, mi vagy. A stílus maga az ember. És az ember vívmánya a polgári minőség. Ezt becsülöm bennük.



A Mammago garázs egy úszó javítóműhely volt. Jól látták a hatalmas pálmafát, amely akkorára nőtt, hogy törzse képtelen volt ellenállni a gravitációnak és koronájával kis híján belehajolt a vízbe. Jade és Paige visszajáró vendégei voltak az emberszabású orrszarvú-triónak. Babukar már messziről kiszúrhatta őket. Reccsent a hangszóró.

- Szép jó napot nektek, vándorok! Betéptek-é… Akarom mondani beléptek-é hozzánk?
- Jövünk, Babukar! Lenne itt egy kis meló!
- A hármasba gyertek, odaküldöm Issamot. Várni fog rátok.

Babukar bontotta a vonalat. A messzeségből már látható volt, hogy a sok ajtó közül az egyik felnyílik. Felette egy nagy hármas villogott.

Jade könnyedén leparkolt, dacára a szűk és sötét parkolónak. Kinyitotta a hátsó zsilipet. Issam már várta őket. Majd’ három méteres, két lábon járó rinocérosz, fején piros-sárga-zöld kötött sapka, amiből mű rasztafonatok lógtak alá.

- Áldás, békesség Nektek! Mi a gond a madárkával?
- Ami azt illeti, irtó makacs és folyton keresi a bajt!
- Ha-ha – intett Jade és tovább ment, magára hagyva a két szakit. – Szóljatok, ha kész. Beköszönök Halnak és Babukarnak.
- A fülkében vannak – mutatott Issam a folyosó felé. Jade láthatóan ismerte a járást. Határozott lépéssel indult a mutatott irányba anélkül, hogy visszanézett volna. Issam Habszelő felé fordult és alaposan szemügyre vette a fémmadarat. Nekiláttak Paige-dzsel a munkának. – Ami azt illeti eléggé elfoglaltak.

A gépzsír és az olaj nehéz illata sem émelyítette annyira Jadet, míg elhaladt a műhelyek mellett, mint az a tömény illatorgia, amit akkor szippantott be, amikor benyitott a társalgóba. Hal épp egy vékony, ám egyre vastagodó fehér csíkot fújt ki orrán. Babukar pedig a fejét rázta az ütemre. A hangszóróból Bob Marley egy slágere szólt. Ugyanolyan orrszarvú kinézetük volt, mint Issamnak. Babukaron azonban látszott az idő vasfoga. Hal szeme körül pedig egy jókora fekete folt éktelenkedett.

- Sziasztok - hessegette a füstöt Jade.
- Ola, Jade! Csukd be, kimegy a friss levegő! - intett Hal. Nagyot szívott a kis rakétából, a vége felparázslott. Benn tartotta a füstöt és odanyújtotta Jade-nek.
- Nem, köszönöm - zárta be az ajtót maga mögött a lány. - Még mindig nem élek ilyenekkel.
- Te tudod, kislány, pedig ránézésre nem ártana. Feszültnek tűnsz - fújta ki Hal a levegőt és odanyújtotta Babukarnak.
- Nem tudod, mi a jó. Mert még nem tapasztaltad, azért - vette át a jointot Babukar. - Mindaddig elveszett maradsz, amíg nem találsz rá a belső békédre.
- Köszönöm, fiúk, de remekül vagyok. Leszámítva a legutóbbi életveszélyes támadást, azt gondolom, elég unalmas az életem.
- Támadást? - köhögött Babukar. - Megtámadtak titeket, Jade? - értetlenkedett Hal. - Még sosem támadtak a szigetetekre. Mégis miért mentek oda? A háború Hillysszel folyik tudtommal.
- Én is így tudom. De néhány eltévelyedett aszteroida úgy gondolta, nálunk keresi meg a belső békéjét. Ha jobban belegondolok, legközelebb szólok a DomZoknak, hogy nálatok biztos megtalálják. Rendben?
- Tudod, mit beszélnek a cinizmussal kapcsolatban, Jade? - nyúlt a sodronyért Hal.
- Nem. Mit?
- Azt mondják - vette át a szót Babukar -, a cinizmus menekülés a szembesülés elől. Mindezt leszámítva őszintén örülök, hogy jól vagytok. Ugye a gyerekek is jól vannak?
- Kösz, Babu. Mindenki egészséges. Azonban dolgunk lesz Paige-dzsel. Elmaradt számlákról kell gondoskodnunk. Megyünk tovább a Fekete-szigetre.
- A Fekete-szigetre? Vigyázzatok magatokra, Jade! Nem véletlenül hívják feketének. Sötét dolgok történnek arrafele.
- Nem lehet sötétebb annál, mint Paige bácsi hangulata mostanság.
Hal egy utolsót szívott a fehér csikkből, aztán elnyomta a tálba.
- A bácsikád dörzsölt róka. Hiába vannak agyarai. Akkor is egy élemedett fickó. Biztos megvan rá az oka.
- Nehéz neki. Nem elég a gyerekekkel foglalkoznia, ott van az ionpajzs is. A napkollektorok, az állandó civódása Secundoval. Mindig van miért bosszankodnia. Habszelő csak egy újabb tétel a listán. - És ott vagyok én is, gondolta Jade.
- Habszelő miatt nem kell aggódnia. Issam keze aranyat ér. Már biztos lokalizálta a problémát. Menjünk, nézzük meg!
- Egy pillanat - fordult a sztereo felé Babukar. Kettőt kattintott a berendezésen és Bob Marley elhallgatott.
- Miattam igazán ne, odavagyok a reggiért.
- Oh, ne aggódj Jade, mi is - kacsintott titokzatosan Babukar.
- Szerencsétek, hogy befejeztük a pofozgatást. Habszelő kész az útra. De ha pár perccel hamarabb nyomjátok át ide a zenét, Issam egy szöget nem rakott volna onnantól fogva arrébb.


Paige várta hármójukat a dokkban. A hármas móló mellett Habszelő ringatózott. Új, türkizkék propellert kapott, polírozása pedig csodásan tündökölt.

- A belseje pont így lett kipofozva. Pikk-pakk befejeztük.

Amíg Jade ámuldozott, Babukar odalépett Issam mellé, hogy együtt rázzák rasztafonataikat
"Everything is gonna be alright" - énekelték.
Halen látszott a késztetés, hogy csatlakozzon hozzájuk. De előbb bizalmasan Paige-hez fordult.

- Ugorj be pár nap múlva! Érkezik egy kis meglepetés, amivel felturbózhatod a madárkát. - Aztán Jadere nézett és hangosan folytatta. - Isten veletek, gerlicék! Vigyázzatok magatokra! Fel a fejjel! Éljen a reggie!

Jade és Paige elfoglalták a vezérlő kabint. Beszűrődött a ritmus, a monitoron pedig három táncoló rinocérosz volt látható. Jade lassan elindította Habszelőt.

- Micsoda népség! - ingatta a fejét Paige. - De meg kell mondani, értik a dolgukat.



Hillys hatalmas város volt, mely a legnagyobb kiterjedésű szárazföldön terült el. Körös-körül apró szigetek övezték. Polgárai nem csak tulajdonságaikban, de külsejükben is sokfélék voltak. Paige egyszer mesélt egy Ming nevű rozmárról, akinek a fő téren nyílt régiség boltja. Az Akuda bárban a csapos egy tagbaszakadt szarvasmarha kinézetű egyén volt, akivel nem ajánlatos ujjat húzni. Ugyanez igaz a szerencsejáték-őrült Cápetire is. Él-hal a fogadásokért és a játszmákért. Ha az ember nem vigyáz, könnyen kiforgatja a vagyonából. Ja és nem véletlen a név. Tényleg egy két lábon járó cápa. De akadtak emberek is jócskán. Annyira hozzászoktak egymáshoz a különböző fajok, hogy senki sem botránkozott már meg azon, ha az újságot egy sasképű, tollas szerzettől kellett beszerezni. A piacon emberek dolgoztak, csakúgy, mint az Akuda bár hotel-részlegén.

Míg vezetett, Jade felelevenítette Paige meséit. A férfiról, akinek Cápeti leharapta a kezét, miután az vesztett, de fizetni nem akart. Ming bűvös szerkezetéről, melyekkel a természet titkait lehet kutatni. Azonban olyan drága mulatság, amit halandó ember nem engedhet meg magának. Pedig anno milyen jól jött volna a fotós munkához. Vagy ahhoz, amit most készülnek elvállalni.

Habszelő felszabadultan száguldott a szennyvízzel kevert tengervíz felett. Hillyst széles csatornák hálózták be, melyek utcaként is szolgáltak. Toronymagas házak tövében nyüzsgött a forgalmi élet. A város látszólag kiheverte a legutolsó támadást. Egy piros légpárnás kocsi száguldott el mellettük. Szépsége messze elmaradt Habszelőétől, gondolta Jade. Az átellenes forgalomban sorban viharzottak el mellette a különböző gyártók sorairól legurult darabok. Élénk színükkel mind ki akart tűnni a tömegből, ám pont ezért egyik sem ütött el a másiktól. Így vált az egész kavalkád egy nagy össze-vissza masszává Jade szemében. Taszította a kapkodás, a zsúfoltság. Szökőévente ha bemerészkedett a városi sűrűségbe. Messziről szerette csodálni Hillyst a világító torony meghittségéből. Most különösen nagy hálát érzett azért az apró szigetért, amit az otthonának nevezett.

- Egyenesen menj! - utasította Paige. - Keresztülhajtunk a városon. Az a legrövidebb út a Fekete-szigethez.

Kis idő múltán a felhőkarcolók elmaradoztak mögöttük. Az épületek összementek, szórványosabbá váltak. A külváros határára érve feltűnt a horizonton egy fekete pont. Magasra tört, keményen kihasított magának egy darabot a létezésből. Jade-nek az az érzése támadt, mintha az égből pottyant volna oda. Nem illett abba a képbe, melyet Hillys és környezete eddig megmutatott magából. A nyílt tengeren utaztak. A sziget egyre nőtt, a rajta álló hegy pedig egyre jobban magasodott feléjük. Kopár, sötét sziklák szegélyezték. Egyszer csak kitátotta száját, rémült meg Jade, de aztán megnyugodott. Csak egy barlang bejárata volt. Mintha a hegy alig várná, hogy felfalja az érkezőket. Paige nem kommentálta a helyzetet, így nem tehetett mást, leúsztatta Habszelőt a szörnyeteg nyelőcsövén.

Az automata fények azonnal bekapcsolódtak, ahogy érzékelték a sötétséget. A járat egyre jobban szűkült. Csarnokvíz csordogált a fejük felett. Mohalepte sziklák meredtek elő a víz alól. Óvatosan haladtak, hogy kikerüljék őket. Habszelő bátran haladt előre legkisebb jelét sem adva az elbizonytalanodásnak. Egyszer csak szélesedni kezdett a folyosó minden irányban. Habszelő fényei erejüket vesztve tapogatóztak kapaszkodó után. Megpillantották a szárazföldet. A kürtő olyan magasra nyúlt, hogy nem látták a végét. A parton észrevettek egy kis villódzó pontot.

- Arra menj! - mutatta Paige.

A kavicsos parton egy apró stég volt lerakva. Annyi hely maradt, hogy Habszelő épp csak odapipiskedhetett. A stég másik részét a villódzó fény gazdája foglalta el. Paige kurta pillantást vetett a fekete, lesötétített üvegű járgányra.

- Már itt van Mr. ... Hogy is hívják? - Jade előkattintotta okosszettjét. Átfutotta a felvillanó megbízólevelet.
- Mr. De Castellac.
- Mr. De Castellac - ismételte meg halkan Paige. – Menjünk, nézzük meg, van-e olyan szimpatikus, mint ennek a hegynek a gyomra.

A sötétített üvegen egy tömzsi disznó és egy nála alig magasabb fiatal lány tükörképe látszódott. Jöttükre leereszkedett az ablak. Egy kopasz ember kerek arca bukkant elő mögüle. Apró, fekete lencséjű szemüveget viselt. A vezetőülésnél ült.

- Mr. De Castellac nevében köszönöm, hogy időt szakítottak a megbízásra.
- Igazán szívesen. Ennél jobb helyet keresve se találnánk a meghitt találkozásra.
- A feladat egyszerű. Itt ez a kép.

Átnyújtotta Paige-nek, ő pedig Jade-nek. A képen két kis zöld lény volt látható. Ránézésre ártalmatlanok. Vajon mitől olyan fontosak ezek a gömbtestű kis valamik?

- Eleddig ez a legközelebbi fotó, amit a lényekről készíteni sikerült. A cél az lenne, hogy minél többet tudjunk meg erről a ritka fajról. Egy ennél sokkal közelebbi, már-már testközeli képet kellene, hogy lőjenek az állatokról.

Miután mindketten alaposan szemügyre vették, Jade visszanyújtotta a férfinak.

- Nyugodtan tartsák meg! Csak másolat. Rakják el emlékbe! Már ha túlélik a kalandot.
- Már hogy érti, hogy túléljük? Ezek ártalmatlanoknak tűnnek - kapta fel a fejét Jade.
- Szerintem is - válaszolt a férfi. - A fotós mégis úgy döntött nem sokkal a kép küldése után, hogy távozik az élők sorából.
- Meghalt?
- Valószínűleg. Mindenesetre azután, hogy elküldte nekünk, nyomtalanul eltűnt. Még a küldetése idején.
Paige karon ragadta Jade-et és távolabb húzta az automobiltól.
- Nem tetszik ez nekem - suttogta. - Valami bűzlik itt és az nem ez a barlangi tó.
- Vagy ez, vagy a DomZok. Nincs választásunk, bácsikám. Az ionpajzs nélkül gyakorlatilag meg vagyunk lőve - mondta Jade.
- Vág az eszed, az egyszer biztos - fürkészte Paige a lány tekintetét. – Na, jó - fordult vissza a sofőrhöz. - Mennyit kapunk érte?
- Eleget ahhoz, hogy elégedetten bólintsunk mindannyian a küldetés végén.
- Az nem lesz kis összeg.
- Mr. De Castellac hajlandó komoly összeget áldozni az erőfeszítéseikért.
- Ha nem tudunk megegyezni, akkor a képek legfeljebb nálunk maradnak. Eltesszük őket emlékbe, feltéve, hogy túléljük. Nem igaz, bácsikám? - fonta össze a kezét Jade.
A sofőr felnevetett.
- Ezt már nevezem. Akkor továbbítom a fejleményeket Mr. De Castellachoz. Biztos vagyok benne, hogy elégedett lesz.

Előző oldal Petya