Hontalan remény

Szépirodalom / Versek (774 katt) Mab Tee
  2011.01.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2010/12 számában.

Hideg, zord szél susog a kopár ágak között.
Egy hajléktalan didereg a betontömb mögött.
„Mondd, sanyarú sorsú ember, családod merre jár?”
Sietve viszek neki egy forró, gőzölgő teát.
„Ne aggódjon értem, - mondja -, nem ez az első tél,
mely kint a havas dombok között engem magányosan ér.
Már túléltem ennél keményebbet is, egy párat,
csak így karácsony tájékán fagyaszt meg a bánat.

Bár családom elhagyott, lelkem mégsem hontalan.
S volt idő, mikor létezésem nem volt haszontalan.
Nézze, itt lent, a friss hó s a levelek alatt,
csendesen, a széltől óvva éledezik a mag.
Én nem búsulok, hát ne csüggedjen Ön se,
ha az embereknek nem tetszik a szomorú verse.
Nemsoká tavasz jön, s az elillanó tél emléke
lesz a magamfajta hazátlan melengető reménye.”

(Pécs, 2010. január 5.)

Előző oldal Mab Tee