Demók és élmények a kilencvenes évekből

Külvilág / Zenebona (192 katt) Homoergaster
  2017.06.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/12 számában.

A ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján új korszak köszöntött be az underground életben is. Fantasztikus pezsgés támadt, pont úgy, mint amikor egy korrodált vasdarabot leöntenek sósavval. Ezekben az időkben mindenféle rendű és rangú zenekar és felvétel látott napvilágot. Egy részük azelőtt is létezett a mélyben, más részük újonnan született. Ez egy ilyen időszak volt, hirtelen nagyon elindultak a dolgok. Amikorra az események így begyorsultak, személyem is – e mű szubjektív leírója – nagyot ugrott. A hagyományos Heavy Metaltól elszakadván egy teljesen új, vadabb, pörgősebb közegben mozogtam. Nyitottá váltam az extrém zenei formákra, azok lelkes hallgatója s talán némiképp értője is lettem. A most következő csemegézéshez értékes infókkal járult hozzá Bocskay Csaba és Kovács Szabolcs. Amikor egyeztetés után felmentem Csabához a témáról beszélgetni, éppen ott volt Szabi is, így az ő emlékei fontos szerepet kapnak ezen szemezgetésben...

Nem csupán hallgattam ezt a fajta rétegkultúrát, hanem fölmerült bennem - mint általában a fiatalemberekben egy bizonyos korban - az aktív zenélés igénye is. Nagy szerencse, hogy ebből nem sok minden lett. Egyetlen hangszerhez sem éreztem motivációt, ellenben a szövegíráshoz és az üvöltözéshez igen. Nincs énekhangom. Ezt az adottságomat kihasználva skizofrén hőzöngéssel és óriási lelkesedéssel nyüstöltem egy mikrofont pár próbán át egy DEF – Demons Evil Forces, ez egy Hirax dal címe – fantázianevű próbatermi formációban. Az énektudásom hiányának teljes mélységeit beleadtam abba az ordítozásba. Utólag úgy gondolom, nem volt a dolog haszontalan, mivel egészen jól inspiráltuk egymást. Amidőn egy jó téma megszületett a gitáros, Török Bálint agyában, még lelkesebben sivalkodtam reá. Ilyen pozitív hatással voltunk egymásra.

Végül is a zenekarból nem lett semmi. Egy két számos demót őrzök. Ez a demó féltett kincsem, egyedüli bizonyítéka annak, hogy valaha is foglalkoztatott a muzsikálás gondolata. A felvételen nincs basszus, csak egy gitár, dob és a vokálnak csúfolt sakál. Az első mű egy Anarchia feldolgozás, a Háború, a második pedig egy saját szerzemény: Születés, közösülés, halál. Ezt később a Sunstroke játszotta alaposan átdolgozva. Ez a kis „dalocska“ tulajdonképpen egy ideológiai támadásnak is minősíthető a materializmus ellen, noha akkor még hittem a törzsfejlődésben. Bálint továbbvitte a szellemet, és egy régi zenésztársával (Szocsó - basszusgitár) és egy „új“ dobossal (Kovács Szabolcs - dob) megalakult a régi Sunstroke. A csapatnak adtam még szövegeket - nem csak én -, amiket ők fel is használtak. Talán erről ennyit.

Most egy komolyabb felvétel kerüljön sorra, az Undertaking ‘89-es demója. A zenekar a ‘80-as, ‘90- es évek fordulóján meghatározó pont volt az underground miliőben. Úgy tudom, hogy hírük túlnőtt az országhatáron is. Ehhez is, mint annyi minden jó dologhoz, jó cimborám, Bocskay Csaba révén jutottam. Az ő agyonhallgatott műsorosát átmásoltam egy új kazira. Sikerült úgy beállítanom a felvételi szintet, hogy a másolat jobb lett, mint az eredeti. Ezt aztán digitalizáltam. A demo esszenciája a legendás zenekar munkásságának. Az első meghatározó koncertélménye Csabának az 1988-as évben, tehát gyerekfejjel történt, az akkori Landerer műv. házban Bp.-en. Az est szentesi résztvevőinek névsora: Füzessy Róbert, Krausz Zsolt, Bocskay Csaba, Kovács Szabolcs. A fellépők: (nem sorrendben) Undertaking, Anarchia, Beyond.

A szenzációs első élmény után a fiúknak fogalmuk sem volt, merre kell hazafelé indulniuk, teljesen újoncok voltak Pesten. Céltalanul elindultak egy átőrjöngött koncert után a síneken bolyongva. Ott az éjszakában egyetlen szórakozásuk volt. Elhaladtak valami lepukkant gyárépület mellett. Ennek az óriási kísértetgyárnak a még meglévő ablaküvegei vidám csilingeléssel töltötték meg az éji csendet, amikor a töltés kövei telibe találták. Szerénytelen személyem mindössze egyetlen koncertjükön volt szerencsés ott lenni, a '89-esen. Igaz, ez az egy alkalom olyan örök élmény volt, ami maradandó hatást gyakorolt rám. Talán a Láng művelődési házban volt az eset, Budapesten. A saját számaikon kívül SOD feldolgozásokra emlékszem. Ezen az estén a „Drinking“ c. musicaljükkor a lelkesen zúzó ifjúságot vodkával locsolták le. A koncert vége felé már többen voltak fenn a színpadon, mint lenn a dühöngőben. Ha jól emlékezem, még a dobszerkó egy része is felborult az őrjöngésben. Életemben akkor láttam először ilyet, hogy egy hangverseny (de még milyen!) így is megtörténhet. Voltak ott székek is, de persze senki sem ült rajtuk, mi is álltunk azokon, a jobb látási viszonyok okán. Csaba ezen a koncerten vette a demót. Később már gyakorlatilag havonta jártunk fel Pestre klubkoncertekre.

A „Trash-Mos club“ zenei élményei, a látvány, a hangorkán mára már alapok lettek egy szilárd, kiforrott zenei látószögben. A mai napig kedvenceim a demofelvételről a „Reaktor no 4“ és a „Viva Ceausescööeeee!“ Az előbbi a csernobili kiborult biliről, az utóbbi az egykori, akkor még nagyon is uralkodó román diktátorról szól. Csaba elmondta, hogy a zenekar fontos üzenete és állandó show-ja volt „Ceausescu elvtárs“ jelképes temetése. Sajnos a zenekar a román forradalmat már nem érte meg, addigra feloszlott. Amikor a ‘90-es évtized végén másodjára is rádióadáshoz jutottam a Média-6 adón, egy alkalommal leadtam az egész anyagot mindenki épülésére. A csapat egyik tagjával, asszem az énekessel még találkoztunk, én arra az alkalomra emlékszem, amikor Magyarhonban járt az Infernal Majesty. Akkor Csaba beszélgetett vele.

Ha már szóba került, bizony hagy említsem meg a gyöngyösi Anarchiát. Ennek a zenekarnak a korai demói, az egyes és a valamivel jobb minőségű kettes, szintén fontos, sokat hallgatott hatások voltak. Mára már csupán a kettes van meg, az egyes sajna végképp elkallódott. Pedig olyan dalok voltak rajta, mint az, hogy: „munka van nyolc óra, pénzt kapunk havonta, hogy mire elég, azt nem tudom, hogy meghaljunk, gondolom“, vagy az örökbecsű kirekesztő sorok: „ne nyúlkáljál, haver, a nadrágomba“, vagy a „nekem nem kell, másnak sem kell, senkinek nem kell... senkinek, senkinek, senkinek nem kell ez az egész!“ és hasonlók. Ezen szerepelt még a Háború is, amit nagyon szerettem. Oly annyira, hogy később a saját „projektem“, a DEF már említett „demonstrációján“ az egyik szám lett. Szintén elhangzott rajta az „Ideggörcs“, amit aztán a kettes demón sokkal jobb minőségben ismét eljátszottak. Sajna mindenkinek, még Csabának is elveszett ez a felvétel, pedig még ha trágya minőségben is, de szívesen megmentettem volna. Úgy jártunk vele, mint a Mirror együttes demójával, volt-nincs. A kettes azonban a mai napig megvan, digitalizáltam. A Morbid Angel első albuma mögé vettem fel helykitöltésnek.

A zenekar utóéletéhez tartozik, hogy egyszer eljöttek Szentesre. Nagyon vártuk őket! Annál keserűbb volt a csalódásunk, időközben teljesen megváltozott a zenéjük. Nyálas, buzoid glammet játszottak. Van egy felvételnek csak nagy jóindulattal nevezhető kincsem egy szegedi koncertről. A minősége még a civilizált megközelítésben is csupán a kaka jelzőt érdemli, de kincs. Hűen visszaadja az est hangulatát, főleg azoknak szubjektíve, akik ott voltak. Ez egy telivér klubkoncert volt, emberek egymás hegyén-hátán, szakadt a hálós műmennyezet. Amikor egy aggódó arc bejött, úgymond „rendet csinálni“, hamarosan közeli kontaktusba került az álmennyezet egy darabjával, így aztán sorsára hagyta. A műértő közönség attól sem jött zavarba, hogy gyakorlatilag nem is volt színpad, amiről beugráljanak. Nem probléma! Bakot tartottak egymásnak, feldobták a soros egyént, elkapták, aztán lebegtették, amíg az illető buzgón bontogatta az említett műmennyezetet.

Az este két számomra kiemelkedő bandája a Slow Fermenting Budapestről és természetesen a szentesi Sunstroke! A zenekart naná, hogy elkísérte a nagy alkalomra a barátok köre és mások is, szóval a slepp. Már a vonaton elmebajos hangulat volt, mindenki érezte, hogy ez egy „kafa“ buli lesz! Megkérdeztem Szabit, hogy került a szervezőknek a Sunstroke képbe? Azt válaszolta, hogy az egyikük itt volt Szentesen, a '93 nyarán a MÁV Kultúrban lezajlott koncertjükön. Az önfeledt őrjöngést megtapasztalva hívta meg a zenekart Szegedre. A koncert előtt a szegedi estében is sok minden történt, a helyi pálinkanevezetesség letesztelésétől sajátos stílusú városnézésig. És egyebek. Ezek valószínűleg csak harminc év múlva lesznek publikusak, akkor meg már a kutyát se fogja érdekelni. Borítsa jótékony feledés.

Azt azonban mégis megosztom az olvasókkal, hogy ezen az estén került sor időmúlatás céljából Kovács Szabolcs különleges süteményének bemutatására. A süti hozzávalói: háztartási keksz, nyál és nem kevés takony. Ez az egyveleg kellő megdolgozás után, fémes koppanást hallatva, kiválóan tapad, elsősorban vécéajtón, valamint bádogtetőn. A további részleteit mellőzöm, gondolom, senki sem haragszik meg érte. Szabi még egy érdekességgel szolgált a koncertről, amit én már elfeledtem, de ahogy említette, nekem is beugrott. A fellépésük alatt valaki könnygázt fújt a dühöngőbe. Bizony én is emlékszem már, egyszer csak elkezdett taknyom-nyálam folyni, hörögtem, meg köhögtem! De a buli ment tovább! Csaba említette még, hogy a vad state divingelés közben, az egyik alkalommal egy a helyszínen tartózkodó újságírónőnek a nyakába zúdult. Nem tudni, hogyan örökítette meg ezt az élményét később. A felvételhez úgy jutott, hogy levelezésben állt a dobossal, és az elküldte neki az élőben rögzített felvételt kazettán.

A szentesi Sunstroke, nem a mostani 2008-as, hanem az elődje, ahogy a cikk elején már utaltam rá, a Krügers-DEF-Arzén formációk kikristályosodása. Kovács Szabolcs, a dobos, mostani frontember, az Arzénnal tűnt fel Szentes zenei miliőjében. Ez egy hagyományosabb, heavy metal formáció volt. A demójukat 1994-ben, január-februárban rögzítették egy bemikrofonozott próbateremben, kétsávos deckkel. Összesen nyolc számot vettek fel. Ha a '90- es évek szentesi underground zenei életét valaki vizsgálja, nem hagyhatja őket sem ki. A hírük országos volt, a Metal Hammer magyar kiadásában megjelent ismertető nyomán Bálint, a zenekar akkori gitárosa, nem győzte másolni a megrendelt demókat.

A csapatnak több videofelvétele is van. A legerőteljesebben a már említett MÁV kultúrbéli est illusztrálja őket. Ezen a felvételen egy rövid és teljesen amatőr interjút készítettem velük, aztán Csabával felváltva vettük a katasztrófát egy VHS kamerával. Ami számomra különösen kedves, az, hogy a buli az egykori DEF-es születés-közösüléshalál Sunstroke-os változatával kezdődik. Hőzöngés. A korabeli videótechnikának nem kedvezett a koncert félhomálya, így a felvétel joggal nevezhető egy fantasy novella után, „öldöklés a homályban“-nak. Előzőleg Csaba és személyem jegyszedő és bélyegző szerepkörben funkcionáltunk. A hangverseny után lett volna még egy discó is, de az érdeklődés hiányában elmaradt. A videón jól nyomon követhető ez a hiány.

Létezik még egy nagytőkei kultúrházbéli próbavideó is, ezen aztán minden van, ami akkoriban ránk jellemző volt. Pogó a próbateremben, pogó a kultúrház tetején, tréfás kínrímek, stb... A kedvenc Stanislaw Lem idézetem is itt debütált a szűkebb nyilvánosság előtt. Az idézet Lem Mosógéptragédia c. novellájából való, és így szól: „Csak a botor robot robotol, az agyafúrtabb számítógép analóg, tehát lóg!“. Kovi pedig egy örökbecsű és teljesen klasszikus zongorafutamot ad elő egy billentyűsön. Ezt a klasszist digitalizáltam avi-ba, és hangformátumban leadtam a rádióban is, a Szabival készített műsorban.

Most, amikor elérkeztem ezen agymenés végére, mindenképpen megemlítenék még valamit, ami szervesen hozzátartozik ehhez a korhoz: az úgynevezett LUBICKOLÁSOKAT! Ez a téma tulajdonképpen önálló cikket érdemelne, és tervezem is. Most csak röviden: A Lubickolások egy videó-sorozat a 90-es évek elejéről. Ezeken a kezdeti amatőrködések után egyre profibb, öngyilkos jellegű ugrásokkal szórakoztattuk egymást és a strandon tartózkodókat. Ezek az alkalmak általában vasárnap délutánok voltak, gyakorlatilag másnaposan, az előző esti katasztrófák után. A medence szélén nekifutva, a piros korlátra felállva, vagy a dobogóról elrugaszkodva. Ezek meredek, fájdalmas (direkt az!) ugrások voltak, háttal, hasra, oldalra, formátlanul.

Egyre jobban belejöttünk, és végül már különböző fantázianeveken számon tartott ugrásokat jegyeztünk. Mindenkinek volt valamilyen specialitása. Például Puskás úr találmánya a „ravatal“ ugrás, mely a mellkason összezárt kéz, homorú háttal, deszkaként a vízbe. Kovié a „mikrofon“, amely nekifutásból zárt tenyérbe bugyborékolva (mikrofon imitáció) vízbefutás. Lényeges volt, hogy a levegőben is kalimpáljon a láb. Az egyik utánzásra végképp nem ajánlott, nagyon veszélyes ugrást Csaba adta elő időnként: a 3/5 méteres medence tusolójánál, a külső korlátra felállva, a belsőt átugorva, hátas! Csak egy centit kellett volna tévednie, és meghal... sosem tévedett. Ezen belsőséges vasárnap délutánok után gyakran megesett, hogy hétfőn alig tudtunk kimászni az ágyból az izomláztól. Pedig munkába kellett menni!

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)