Gyilkosok kora IV/1.

Fantasy / Novellák (266 katt) anonim88
  2017.06.10.

Serminton széles vigyort villantott, mikor meglátta Fogville cölöpfalait. A látvány mindig üde vidámságot csalt arcára.

- Ki gondolhatja komolyan, hogy ez bárkit is visszatarthat? – fordult társaihoz. – Hanyadszorra is fogjuk betörni azt a rozoga kaput? Mégis mindig visszaépítik – széttárt karokkal vállat vont. - Nem értem én ezeket a falusiakat.
- A leghaloványabb reménybe is kapaszkodni lehet – felelte egy vágott arcú, őszülő férfi.
- Colty, költői vagy, mint mindig – forgatta a szemét Serminton. – Na? Támadjunk, vagy mi legyen? – egy szeplős, vörös kölyökre, Rickyre pillantott.
- Nem várhatnánk meg az éjszakát? – kérdezett vissza Ricky. Kora délután volt, verőfényes napsütés, kellemes meleg, ahogyan az a nyár első hónapjától elvárható. Rickyt mégsem a meleg bírta maradásra, nem is a nappali világosság, sokkal inkább a banditavezér, Ferin.
- Szerinted is furcsán viselkedik mostanság? – kérdezte korábban Sermintont.
- Ki?
- Hát Ferin! Olyan, mintha néha nem tudná, hol van, vagy ébren álmodna, vagy nem is tudom… - mindössze azért merte ilyen nyíltan szóba hozni, mert észrevette, mostanában Serminton is igyekszik távol maradni főnöküktől.
- Te csak a feladatodra koncentrálj! – söpörte félre a kérdést. – Ferinnek nincs semmi baja. Csak kicsit fáradt mostanában – tette hozzá bizonytalanul.
Ez egyáltalán nem győzte meg.
- Hé, ne most ábrándozz, Ricky! – kiáltott rá Serminton. – Támadunk!
- „A Nappal a szerencse is fordul, s ki eddig vérben gázolt, arca holtra torzul” – súgta Colty arcán dagadó, kék erekkel.
Rickyt kirázta a hideg.
„Ez a lírium mérgezés nem tréfa dolog” – gondolta.
- Ahogy mondod, vén bolond, ahogy mondod – legyintett Serminton a cölöpfal kapujához lépve. – Na, gyűjtsük be a heti kvótát!

Mint megannyiszor, a rosszul összetákolt cölöpfal most is hamar megadta magát a banditák nyomásának, így megkezdődhetett a zavartalan fosztogatás. Az első két-három alkalommal még találtak pár ostobát, akik megkísérelték felvenni velük a harcot, de azok mostanra halottak. Akadtak, akik elmenekültek, azonban a legtöbben még ehhez is túl gyávának bizonyultak, így csak kuporognak otthonaikban, vagy a helyi kocsmában, a Teremtőhöz fohászkodva, ne őket vigyék ma el. „Nem a Teremtőnek kellene könyörögniük, hanem nekem – gondolta magában Serminton. – Én vagyok az, aki eldönti, ki megy, s ki marad! Csakis én!”

- Ez is üres – lépett ki a házból egy bandita.
- Ahogyan ez is.

Serminton összeráncolta homlokát. „Valami nem stimmel. Abban a házban egy nő lakott két fiával. Egyet elvittünk a múlthéten, de nekik még itt kéne lenniük.”

- Lehet, a templomban rejtőznek! – kiáltotta egy Ratten becenévre hallgató, egérfogú fiú, akinek a tekintetében látszott, kiskorában valószínűleg fejre ejtették. Sokszor.
- Idióta! – vágta hátba egy nagydarab, félmeztelen. – Kétnapi járásra van a legközelebbi templom.
- Jaaaa, tényleg.
- Végignézzük az összes házat? – kérdezte a félmeztelen férfi ismét.
- Hagyd, Clement! – rázta meg a fejét a „begyűjtés” vezetője.

Az utcák üresek, a falun néma csend ült, ez azonban egyáltalán nem számított szokatlannak. „Tudják, melyik nap jövünk, nagyon jól tudják. Otthon kéne lenniük. Tudják, mi vár rájuk, ha nem teljesítik az előírást” – megvonta a vállát.

Így is szólt az alku: Mind otthon várakoznak, így csak párat visznek el minden héten, a többiek maradhatnak. – „Az összes abban bízik, ő majd megússza. Az ostobák, túlságosan félnek szembenézni a ténnyel, amivel tudatuk legmélyén régen tisztában vannak: előbb-utóbb mind sorra kerülnek. Mind, az utolsó szálig. Mindet el lehet adni. Ha nem is drágán, de megveszik mindet. Legalábbis Ő azt mondta.”

- Nézzük meg a kocsmát! – határozott végül. – Ha ott sincs senki, felgyújtjuk ezt az egész bolhafészket!
- Akkor megint új célpontot kell keressünk? – Ratten majdhogy nem sírva fakadt. – Már ez is elég messze van!
Serminton szúrós pillantással felelt.


Fogville egyetlen kocsmája, a Viharsarok, három összefutó utca sarkán nyitott meg még sok-sok éve.
„Ideális hely egy rajtaütésre – futott át Serminton agyán. – Haha, hát hogyne!” – nevetve félresöpörte a gondolatot.

- Clement, Roy, Ricky, ti bejöttök velem, a többiek kint várjanak! Ha tényleg annyian vannak bent, mint amennyire számítok, egymáshoz kéne dörgölőznünk, hogy beférjünk, ahhoz meg valahogy nincs hangulatom.
- Naaa, most mér mondod ezt? – vigyorgott egy nagyorrú, szőrös testű férfi.
- A testszagod már innen is elég émelyítő, Bűzös. Nem vágyok közelebbi ismertségre – fordult el tőle.
- Nem tudod, mit hagysz ki! – nevetet fel Bűzös.

Egy határozott mozdulattal berúgta az ajtót. Bent mindössze öt-hat embert talált. Egy szakállas, nagydarab férfi a pultnál egy gombát forgatott. „Ő Thomas, egy alkoholista gombász, ő mindig itt van” - hármat azonban nem ismerte meg.

- Ti kik vagytok? Forduljatok meg, had lám az arcotokat!
Egy fiatal, feketehajú fiú nézett szembe vele. Arca simára borotvált, haját két oldalt felnyírták, felül hátra volt fogva.
- Téged még nem láttalak a faluban. Ki vagy? Valami zsoldos?
Az idegen lassan felállt.
- A nevem Damien Thorne, Denerimből. Ők itt a társaim Glenn és Ruth.
Serminton zavartan pislantott.
- Nektek nem kéne itt lennetek…

Előző oldal anonim88