A hiszékenység vámszedői

Külvilág / Közélet (135 katt) Norton
  2017.05.17.

Újra és újra elámulok azon, hogy mekkora sületlenségekkel etetik olykor az embereket. Például jól megrendezett reklámokban ígérnek nekünk jókedvet, kalandokat, egészséget, boldogságot és sikereket.

Az ilyesmire a legtöbben már teljesen immunissá váltak: tudják, hogy kamu az egész, de elfogadják, és nem igazán hatja meg őket a dolog.

Így vagyok ezzel én is, ennek ellenére néha mégis átüti a „védőzónámat” néhány dolog, és a legszívesebben káromkodnék egyet. Mert kit néznek hülyének ezek a…

Az egyik ilyen nagy kedvencem a „pozitív gondolkodás”, ami igazi csodákra képes. A pozitív gondolkodásról már valamikor leírtam a véleményemet, nevezetesen, hogy nem arról szól, hogy letagadjuk a rosszat, és követeljük a jót, hanem a jó meglátása mellett a rossz dolgok észrevételét, majd feldolgozását is jelenti. Így lehet fejlődni és érettebbé válni. Legalábbis szerintem.

Sokan vannak azonban, akik nem így látják ezt a kérdést, hanem amolyan „napfényben és fitneszben érlelődött, mindig vidám, kaliforniai emberként”, csak a szépet és a jót akarják észrevenni, miközben letagadják a rosszat. A legszívesebben kitörölnének a világból minden káros gondolatot, és mindazt, ami nem tetszik nekik.

Mi közöm van nekem ehhez? Az égvilágon semmi. Csak az zavar, ha néhanapján engem is hülyének néznek.

Itt van például „Cs. Ági” története, (akár egy kiskorú elítélt), aki agykontrollos programozással az „egyik” szerencsejátékon megnyerte a többmilliós főnyereményt.

Sok volt a tartozása szegénykének, és szüksége volt a pénzre. A lottó főnyeremény tűnt számára az egyetlen kiútnak, amit programozni kezdett minden áldott nap ilyesféleképpen:

„Én, Cs. Ágnes megérdemlem, hogy gazdag, szerencsés, egészséges és boldog legyek, és ez most meg is valósul számomra. Te, Cs. Ágnes megérdemled, hogy gazdag, szerencsés, egészséges és boldog legyél, és ez most meg is valósul számodra. Cs. Ágnes megérdemli, hogy gazdag, szerencsés, egészséges és boldog legyen, és ez most meg is valósul számára.”

Egyes szám második és harmadik személyben is elmondta. Egy könyvből merítette ezt az ötletet, ami szerint ez olyan, mintha más is bizonygatná neki, hogy igaz, amit ismételget.

Ezt az önbecsapást… bocsánat, „szertartást” két hétig csinálta, és hipp-hopp, nyert egy csomó pénzt.

Ez egy nagyon szép történet. Amint elolvastam, ugyanazt éreztem, mint a Függetlenség Napja című fantasztikus film megtekintése után, amikor az amerikai hősök megmentették a világot.

Az amerikai szellem nagyszerűsége láttán a meghatódottságtól elszorult szívvel a legszívesebben belezokogtam volna a párnába.

Hát mégis vannak csodák! Minden lehetséges, csupán hinnünk kell benne! Tessék, itt van: még a lottót is megnyerhetjük, mert az akaratunkkal befolyásolhatjuk a véletlent vagy a sorsot.

Aztán megpróbáltam komolyan venni ezt a fajta népámítást, és lefagyott a mosoly az arcomról. Ugyanis nehéz volt nem észrevennem az ártatlannak tűnő dolog káros hatásait.

Itt van például az „én megérdemlem” utalás, amit a módszer szerint többször el kell ismételni mindenféle személyben!

Ez egy ragyogó kijelentés, csupán az vele a baj, hogy az igazságtartalmán senki sem gondolkodik el. Mert miért is érdemlem éppen én meg? Egy szent vagyok talán, aki csupa jót tett az életben? Vagy felette állok a világnak? És ha „én” megérdemlem, akkor „más” miért nem? Vagy ilyenen már nem kell elgondolkodni? Mert ha én kapok meg valamit, akkor nyilván nem a másik fogja. Na, jó mindenki nyerni szeretne, és mindenki megérdemli, csak van, aki jobban.

Amúgy ez csak egy program, amin tényleg nem kell elgondolkodni, mert a gondolkodás becsap, főleg, ha pesszimista. Megérdemlem és kész. Isten pedig, mint valami lakáj, vagy pincér, teljesíti majd az én „megrendelésemet”.

És ha az a természetes, hogy „én megérdemlem”, akkor mi lesz, ha nem kapok meg valamit? Akkor csalódott legyek? Az negatív dolog lenne, ilyesmi pedig nem történhet meg, hisz az egész világ csak azért van, hogy nekem a kedvembe járjon. Ezt pedig meg kell látni!

Biztosan így van ez? Na, persze, hogy így!

Azt már meg se merem kérdezni, hogy jót tenne-e nekem, ha minden az én akaratom szerint történne. Vajon fejlődnék-e tőle lelkileg, vagy éppen ellenkezőleg? Csak egy gyerek hisztizik azért, ha nem kap meg valamit. Isten talán a gyerekeket szereti? A társadalom biztosan. Az ámítható, csodaváró és becsapható gyerekeket.

Nemrég azt olvastam, hogy az egyik agykontrollos pasas, ha elindul valahová a kocsijával, az útja előtt „megszuggerálja” a közlekedési lámpákat: elképzeli, hogy mindig zöldet kap, és tényleg mindig zöldet kap! Hiszen ő megérdemli.

De mi van akkor, ha egy másik agykontrollos pasas is zöldet akar kapni, csak ő éppen keresztbe megy a cimborájával? Mindketten megérdemlik a zöldet, kérdés nélkül? Ha engem kérdeznek, igen! Aztán mindkettő megérdemli a kórházi ágyat. A lehető legjobbat, hiszen nekik az jár.

Ugyanez érvényes a lottóra is. Tegyük fel, hogy valóban működi ez az „én megérdemlem” módszer, és több millióan hinni kezdenek benne.

Mindegyikük egyszerre nem nyerheti meg a főnyereményt, hiszen más számokkal játszanak, ráadásul, ha mindenki nyerne, akkor az egy főre eső nyeremény összege elhanyagolható lenne. Ezért aztán ki kell várniuk a sorukat. Ha minden „hívő” nyer egyszer, akkor több millió esetében több millió húzás kell ahhoz, hogy mindegyikük nyerjen. Azt csak bírni kell, pénzzel és türelemmel.

Néhány év… évtized, vagy évszázad, és mindegyikük sorra kerül.

Hogy mi? Ennyi idő alatt e nélkül is sorra kerülhetnének? Azt nem lehet leellenőrizni. És éppen ez itt a lényeg. Hogy hogyan alakulna a sorsuk hit nélkül, azt nem lehet tudni.

Ez a szép az egészben. Ha szerencséjük van, azt nyilván a hitüknek köszönhetik, ha pedig nincs szerencséjük… akkor nem hittek eléggé.

Tehát szidhatják magukat, hogy mekkora lúzerek, aztán pozitív gondolatokkal felülírhatják a tényeket, és újra belevethetik magukat a csodavárás poklába. Ez ilyen egyszerű. A módszer kitalálóinak pedig áldassák a nevét!

Arra pedig már szót sem kéne fecsérelni, hogy a lottónyertesek komoly százaléka igen hamar elszegényedik, mivel nem értenek a pénzhez, és szórni kezdik, mint bolond a lisztet.

A legtöbb gazdag pénzember pedig inkább tűnik szegénynek, mivel mindig többre vágyik annál, mint ami van. Egyszerűen nincs az az összeg, amivel hosszú távon megelégednének; ha pedig a pénztől nem lesznek elégedettek, akkor mitől lesznek azok?

Ám ha igazi „pozitív gondolkodók” vagyunk, akkor mindig csak a jót vesszük észre, tehát jogosan várjuk el, hogy megkaphatunk bármit, amit akarunk, talán még tennünk se kell érte, csak hinnünk benne, hogy nekünk az jár. Mert mindenki azt kapja, amit megérdemel.

Megérdemli Cs. Ágnes (kiskorú elítélt), megérdemli M. Lőrinc (kiskorú elítélt), és mindenki, aki hisz magában és a saját tehetségében.

Ezért én nem vagyok a csodavárás ellen, sőt, csodára fel, mindenki azt hitet el magával, amit csak akar!

Sőt, tovább megyek: jogunk van hülyének lenni! Nekem is! Jogom van hozzá, és ragaszkodom ehhez a jogomhoz!

Csak az zavar kicsit, hogy néha úgy érzem, hogy szinte kötelességé akarják tenni ezt a jogomat!

Vége

Előző oldal Norton