Carrie

Külvilág / Mozijegy (1012 katt) Jimmy Cartwright
  2017.04.29.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/2 számában.

Amerikai horror (2013) – (18 év felett)

Stephen King megegyező című regényéből már készítettek egy filmet 1976-ban (ugyanezen címmel), amely a kor színvonalának megfelelően akkoriban elérte a kívánt hatást; és mostanság újranézve is. Ebből kifolyólag nem teljesen értem, miért kellett ezt is újra leforgatni, ha csak azért nem, hogy a mai fiatalok különböző igényeit kielégítsék a mindennap használt modern technika, mobiltelefon, laptop, internet, digitális videokamera alkalmazásával. Persze azt el kell ismerni, hogy egy efféle klasszikus horrorból nemigen lehet rossz filmadaptációt készíteni, így bizony ez is rendesen odavág. A történetre nem is térek ki, hiszen unásig ismert.

A színészi játékkal nem volt problémám, akit idegesítőnek szántak, az engem idegesített, akit szánalomra méltónak állítottak be, azt megszántam, akit szimpatikusnak gondoltak, az szimpatikus is volt. Az új főszereplő viszont, azt gondolom, telitalálat. A Ha/Ver két részében, a Hick-ben és több más filmben is bizonyított Chloë Grace Moretz remekül alakítja a bigott vallásos anyától született Carrie alakját.

Egyébként a moziváltozat helyett / mellett érdemes megnézni az alternatív befejezéssel rendelkező változatot (is).

Előző oldal Jimmy Cartwright
Vélemények a műről (eddig 1 db)