Tavasz okán
Zöld pázsiton jő a tavasz,
az április kicsit ravasz,
megzavarja a szép időt,
nem hajt fejet a Nap előtt.
A május? Az tökéletes,
mint a galamb, oly szerelmes,
a kutyával kötekedik,
harap, hogyha elengedik.
Együtt vonulnak a hegyre,
nagy tavaszi ünnepségre,
s azok is ott lesznek velük,
kinek nemigen köszönünk.
Mert, ha tavasz: legyen tavasz,
hisz a gyengeség ártalmas,
s olyan nem lehet a tavasz,
virágos és erős marad!
Most igazi tavasz virul,
virág nyílik ártatlanul,
előbb a fehér hóvirág,
majd a szerény kék ibolyák.
Mind táncos kedvükben vannak,
egy éjszakát átmulatnak,
táncos kedvük el nem múlik,
a tavasznak köszönhetik.
Versben köszöntöm a tavaszt,
mikor a "szél vizet áraszt",
és kinyílnak a virágok,
kötünk belőlük szép csokrot.
Versem rendelésre írom,
megrendelő a barátom,
művem neki dedikálom,
s mindenkinek Sarmaságon!
Számomra ez lehetőség,
előbújik a sok emlék,
melegükben éldegélek,
s minden viadalt megnyerek!
Ökörnyálas őszi fényben
bányászok közé érkeztem,
logikát tőlük tanultam,
s a munkámban alkalmaztam.
Barnák most már, nem fehérek,
a zöld mezőn erősödnek,
nem kell föld alá menjenek,
örökké fent, fényben élnek.
Gyerekek jutnak eszembe,
az ifjúságom emléke,
tengernyi van meg belőle:
érdemes a megőrzésre.
Bennem élnek az emlékek,
bármilyenek: nekem szépek,
fényük egy cseppet se fakult,
eleven színben él a múlt.
Nem hulltak ránk a hópelyhek,
úgy hagytuk el ezt a telet,
eljött a napfényes tavasz,
és ezután már nem havaz.
A gyerekek örvendeznek:
hogy nem éreznek hideget,
szednek fehér hóvirágot,
s kötnek belőle szép csokrot.
A jövőjüket köszöntik,
ezután mindig ünneplik,
tavasz adja az alkalmat,
mindenki bekapcsolódhat!
Jöjjenek hát: ünnepeljünk,
bányász is legyen közöttünk!
közösségünk erősödjön,
hona legyen itt a Földön!
