Gyilkosok kora III/17.

Fantasy / Novellák (319 katt) anonim88
  2017.03.24.

Amber csak egy ostoba kölyköt látott maga előtt, aki félelmét vakmerő beszéddel és fanatikus őrültséggel leplezi, ám akkor történt valami. Valami, ami az egész hozzáállását megváltoztatta.

El-Shaa’r alkarjával hárította Victor csapását. Arcán unott kifejezés ült, szája kissé lefelé görbült, ellenben kezén meleg, ragacsos folyadék folyt végig

- Vér? – lepődött meg. Egy vékony kis karcolást fedezett fel ott, ahol a pallost hárította.
Amber most először látott érzelmet a szörnyeteg arcán.
- Höhö – nevetett az egykori templáris. – Mégsem annyira tökéletes az a védelem.

A kunári hatalmas ujjával ellenfelére mutatott.
– Mi a neved, ember?
- Victor Morkain.
- Victor Morkain, nevedet örökre emlékemben őrzöm majd, ahogyan a többi nagy harcosét is, akik korábban megsebeztek ebben a formámban – tiszteletteljesen bólintott. - Megtiszteltetés harcolni veled.

Victor visszaemlékezett korábbi tapasztalataira a kunárikkal. Valamennyi csak az erőt tisztelte és a Kún tanításait. „Mindegy milyen messzire sodorja őket az élet a hazájuktól, két élet is kevés lenne, hogy természetük megváltozzon” – gondolta.

Amber elnézte ezt a két fiatal kölyköt, ahogyan reménytelenül, mégis vakmerően néznek szembe a halállal, mit sem sejtve kilátástalan helyzetükről. „A tudatlanság néha valóságos áldás – magyarázta magának, mégis, mire észbe kapott, felismerte, feltámadt benne a harci kedv, melyet főként a büszkeségén esett csorba táplált. – Nem maradhatok alul gyerekekkel szemben! Ha egy ilyen egyszerű ember képes volt megkarcolni a bőrét, akkor az én „Élesítés” képességemmel talán komolyabban is megsebezhetem.”

Victor vágása egy olyan halovány reményt hozott magával, amibe igyekezett foggal-körömmel belekapaszkodni. Nem akar meghalni – ezt az egyet biztosan tudta. Sötétkék palástja alól előrántotta pengéit, egy szempillantás alatt El-Shaa’r mögött termett. Két precíz vágás, egy a derékra, egy a törzsnél, a gerinccsigolyák közé.

A kunári felszisszent. Fordulatból akkorát ütött, hogy Amber úgy kacsázott a macskakövön, mint kő a tavon. Mire végre megállt, testét horzsolások, zúzódások borították, bőre és köpenye néhány helyen felszakadt, ruháját véres por színezte.

- Szóval… ilyen egy könnyed suhintása… - szájából véres nyál folyt a hideg kőre, ahogy próbált feltápászkodni. „Elharaptam a nyelvem… remek…”

Újra Victorra került a sor. Vágását a kunári ismét alkarjával hárította, ezúttal azonban nem adott lehetőséget egy újbóli támadásra. Másik kezével megragadta a pengét, egy könnyed mozdulattal kettétörte.

- Ez kurva kellemetlen – jegyezte meg Victor, kardja maradékát szemlélve.

El-Shaa’r támadásba lendült, Victor kezeit védekezőn maga elé emelte, így próbálta meg hárítani a csapást. Az ütés erejétől ismét a falnak csapódott, azonban a nagy részét sikerült levédenie. A súlyos sérüléseket elkerülte, mégis a fájdalom iszonyú volt. Kezén a páncéllemezek elhajlottak és a húsába vágtak, karjában a csontok minden kétséget kizárólag megrepedtek.

Amber ismét a próféta mellé ugrott, két pengéje egyszerre csapódott El-Shaa’r oldalába. A lány újra vágott szinte azonnal, ám a pengék lepattantak a testről. A kunári ismételten meglendítette könyökét, Amber ezúttal számított rá. Félrehajolt, és újra vágott. És újra. Semmi. A „Tökéletes védelem” megtörhetetlennek látszott.

- Gyerünk már! Egyszer csak kifáradsz! – kiáltotta hisztérikusan. Ismét félregurult, ezúttal El-Shaa’r hátára vágott, majd megint az oldalára.

A penge végre húsba mart. Még ha csak alig, mégis hatalmas eredményként hatott Amber harci kedvére. A kunári azonban nem hagyta ennyiben. Belefáradt a játszadozásba. Féktelen ordítás kíséretében egy hatalmasat dobbantott, a talajon repedés futott végig körülötte. Amber nagy igyekezetében az egyik ilyen repedésben megbotlott. Még földet se ért, mikor a próféta egy rúgással a szemközti sikátor falának repítette, onnan az előtte heverő szeméthalmazba zuhant.

Pengéit valahol repülés közben elejtette, teste pedig fájdalmasan tiltakozott minden mozdulat ellen. Amber tehetetlenül elterült a bűzlő szemétdombon. Az összecsapás számára véget ért.

Victor megpróbálta összeszedni magát. Egy lépésnyire eltávolodott a faltól, ám akkor fél térdre rogyott. Gerince nyilallt, teste reszketett. „Elértem a határaim. – Saját szánalmasságán nevetnie kellett. – És én nevezem magam harcosnak?” – a földön támaszkodó keze ökölbe szorult.

- Nevetséges! – vicsorogta a kunári közeledtére.

Egy tűzgolyó csapódott El-Shaa’r oldalába, éppen ott, ahol Amber megsebezte, mégsem látszott az arcán semmilyen érzelem. A védelme szinte azonnal helyreállt.

- Hé, madárfej, az ellenfeled én vagyok! - ordította Daniel a távolból.
- Idióta! – kiáltotta Victor a földet bámulva. Szeretett volna felnézni, de éles fájdalom szaladt végig gerincén derekától egészen a nyakáig. – Fogd Ambert, és meneküljetek! Keressétek meg Castielt! Mondjátok el, mi történt, és bosszuljatok meg!
Daniel félmosolyra húzta száját.
- Te nekem nem parancsolsz.

A kunári hátranézett, az enyhe viszketés, amit a hátán érzett, alighanem egy tűzgolyó lehetett. Legalábbis erre következtetett a mágus testtartásából. A térdelő lovagra pillantott.

- Széttépem ezt a vézna semmirekellőt, addig szedd össze magad! - lassú léptekkel megindult a mágus felé. Még egyszer hátrapillantott a lovagra, hogy egy figyelmeztetést intézzen felé. - Ne okozz csalódást!

Daniel tűzgolyók tömkelegét zúdította a felé közeledő szörnyetegre eredménytelenül. Támadásai a lágy tavaszi napsugár erejével értek fel. Mikor alig egy lépésnyire ért hozzá, tenyerén a rúna ragyogása elhalványult, tűzgolyó helyett egy kis füstöt fújt csak a kunári arcába.

Az egy pillanatra félrerántotta fejét, prüszkölt egyet, majd hatalmas mancsát a mágus nyaka köré fonta. Daniel háta hangosan roppant, ahogy a ház falának ütközött, de a szorítás a nyakán egy pillanatra sem engedett.

- Gyengeséged már-már szánalmas – morogta megvetően El-Shaa’r. Daniel levegőért kapkodott, fél arcát véres hajtincsek takarták, a másik fele lilássá torzult. El-Shaa’r közel hajolt hozzá, "keselyűorra" a fiú orrához ért. – Már a puszta létezésed is bűn a természet ellen.

Daniel kapálózása alább hagyott, arcán egy halovány félmosoly jelent meg, két ujját a kunára hatalmas, keselyűcsőrre emlékeztető orrába dugta.

Victor az arcába csapott, Amber csak pislogott.

- Ezt… ezt jól látom?

Még El-Shaa’r is megfagyott egy pillanatra, pedig ez vele nem sűrűn fordul elő. Egy szívdobbanással később szemei már vérben forogtak.

- Te gúnyolódsz velem!? – hangjában benne volt minden dühe. Hatalmas markát a mágus skalpjára tette. Felkészült, hogy összeroppantsa a szemtelen mágus fejét, akár egy dinnyét.

Váratlanul El-Shaa’r fülei füstölni kezdtek. Érthetetlen módon elengedte a mágust, egyet lépett hátra, már orrából is füst szivárgott, szájából egy kósza láng tört elő, amit sűrű füst követett, ő pedig egyre csak ordított, mint egy megveszekedett őrült, mielőtt elterült a földön. A levegőt füstös sült hús szaga töltötte meg.

Daniel végigcsúszott a fal mentén, hátat a támasztéknak vetve lerogyott a földre, köpött egy véreset. Káromkodva ellenfelére nézett.

- Ez csak egy hajszálon múlt, a rohadt anyád! – zárta le a gondolatmenetet.

Victor az épületek mentén tapogatózva odabotorkált, aztán vállát a falnak vetve le is dőlt a ház oldalába.

- Hogy voltál képes pont TE legyőzni ezt a szörnyet? – értetlenkedett.
- Először is, a hangnemed kissé sért. Másodszor, ésszel, barátom, ésszel – felelte gőgösen mosolyogva. - Mikor Amber mondta, hogy Tökéletes védelmet, vagy mit használ, akkor kezdtem el figyelni a testét, mintha éreztem volna valamilyen energiát, amivel védi magát, mintha tetőtől-talpig páncélt viselne. Ez volt az első fontos pont – feltartotta mutatóujját. - A második, mikor megsebezted. Már maga a tény, hogy ez sikerült, azt bizonyította, ez valamiféle képesség, ami az ő erejéhez kötődik. Vagyis, ha túl sok támadást fog fel, elfárad, s nem tudja tovább fenntartani. Legalábbis ebben reménykedtem. Ennek ellenére, mikor Amber megrohamozta, nem úgy tűnt, mint akit különösebben megviselne a dolog. Ekkor jött a „P”-terv.
- P? – húzta fel a szemöldökét Victor.
- Igen. „P”, mint „Pánik”. Arra gondoltam, ha ez egy tökéletes páncél lenne, ami tényleg, 100%-osan kizár mindent, akkor egyszerűen megfulladna, hiszen levegőt se tudna venni. Erről bizonyosodtam meg, mikor fejbe dobtam azzal a füstgolyóval.
- Oh, az csel volt! – csapott az öklébe Victor lassú, és fájdalmas mozdulattal. – Azt hittem, megint besültél, mint a kocsmában – nevetett fel erőtlenül.
- Ezt hozzá kellett tenned… - jegyezte meg kissé sértődötten a mágus.
- Vagyis csak fizikai támadások ellen védte magát? Mérges gáz, tűz, bármi működött volna ellene?
Daniel vállat vont.
- Talán. A lényeg, a kunári egyetlen gyenge pontja az orrlyuka volt – tenyerét maga elé tartotta, legalábbis amennyire fel tudta emelni. Remegő ujjpercei végén lángok táncoltak. - Két olyan lángnyelvet küldtem le a légcsövébe, ami szétégette a belső szerveit. Megsütöttem a madarat. Wehehe! Milyen költői… - fejezte be a gondolatmenetet, mielőtt feje lebukott, ő pedig – Victorral szinte egyszerre – elvesztette eszméletét.

Előző oldal anonim88