Hó és vér IV.

Fantasy / Novellák (557 katt) B.C. Angyal
  2017.03.03.

- Nocsak, nocsak… „Fényjáró Ariel” és „Kikapós Evalue”! Eléggé lestrapált állapotban vagytok! - göcögte gúnyosan az inkvizítorok parancsnoka, egy hájas, kopasz, szőrös fickó, aki a boszorkányt leginkább egy túlkoros csimpánzra emlékeztette. – Egy válogatott kínzóeszközökkel felszerelt, lakájos kis cella vár rátok az erőd szívében. Igazán nem mondhatjátok, hogy az inkvizítorok nem törődnek a vendégeikkel!
- Rendben, ti győztetek! – mondta a vámpír nemtörődöm hangon és megadóan nyújtotta a csuklóját egy zsíros képű, vörös hajú fickó felé, aki épp a szentszék által ilyen alkalmakra rendszeresített bilincseket próbálta meg kinyitni egy rozsdás kulccsal. – Gyerünk, tegyétek a dolgotokat és verjetek vasra minket!

Az inkvizítorok megdöbbentek egy pillanatra az együttműködés ilyetén foka láttán, ám azután egy vállrándítás kíséretében sikerült túltenniük magukat a dolgon és sietve megbilincselték a két nőt. Ahogy elvezették őket, Evalue dühösen sziszegett társa fülébe:

- Megvesztél, vagy mi van?! Simán kitörhettünk volna, te meg csak úgy megadod magad? Mi van, ha ezek perverzek, és megkötöznek minket, azután pedig… Hallottad, hogy az a majom milyen neveket aggatott ránk?
- Tényleg kikapós vagy? - kacsintott a vámpír a nőre és alig bírta elfojtani a nevetését, amikor Evalue arca lángolni kezdett zavarában.
- Izé… csak teliholdkor, amikor az istennőnek áldozok, illetve… inkább, csak minden második teliholdkor!
- Na persze! – enyhült meg Ariel, majd sietve közelebb hajolt a boszorkányhoz és lehalkította a hangját. – Jól figyelj rám! Ha jelt adok, akkor használd azt az „időtorzító”, vagy milyen varázslatodat és maradj a nyomomban…

A hájas, kopasz fickó hosszú, vastag botjával keményen a vámpír ülepére sózott, majd annak dühös sziszegése hallatán, zsíros hangon felröhögött.

- Ha rosszalkodtok, megbüntetlek titeket… KISLÁNYOK!
- Undorító vagy és rosszindulatú… - mondta baljós, jéghideg hangon Ariel, majd suttogva hozzátette még: - Megjegyeztelek magamnak!

***

Már jócskán délutánba hajlott az idő, amikor elérték az erődöt. Az őrök már várták őket, mert a kaput azonnal kinyitották és a rácsot is felhúzták az érkezésükre.

Amint beléptek az udvarra, rögtön megcsapta az orrukat az égett hús orrfacsaró bűze, ez égen felfelé kígyózó, fekete füst pedig mindkét nő számára egyértelművé tette azt, hogy sok jóra nem számíthatnak ezen a helyen.

A vesztőhely a főtéren volt felállítva, de amikor odaértek, már csak elszenesedett maradványok füstölögtek a máglya romjain. Nem volt alkalmuk alaposabban szemügyre venni az áldozatot, mert a menetet záró, ösztövér szerzetes hatalmasat taszított rajtuk.

- Haladjatok!

Egyikük sem tiltakozott és hamarosan elérték a központi épület kapuját. Penészes lépcsősor vezetett a mélybe és érezték, hogy minden egyes lépéssel hidegebbé és nyirkosabbá válik a levegő. A falikarokban pislákoló fáklyák fénye baljós, narancsszínű árnyakat rajzolt a koszos, fekete falakra.

Evalue aggódva figyelte társát, ám az egyáltalán nem tűnt izgatottnak, sokkal inkább egykedvűnek és töprengőnek.

Épp egy vastag pántokkal megerősített, tölgyfaajtó előtt haladtak el, amikor Ariel elkiáltotta magát:

- MOST!

A boszorkány újra aktiválta a vámpírtanyán alkalmazott varázslatot, az inkvizítorok teste pedig mozdulatlanná dermedt. Ariel sem tétlenkedett, hanem sietve széttépte a kettejüket fogva tartó, rozsdás bilincseket, majd jobb hüvelykujjának hegyes körmével hosszú vágást ejtett a bal alkarján. Belekotort a sebbe, Evaluet pedig a hányinger kerülgette, amikor társa egy apró, vörös folyadékkal teli fiolát húzott elő a bőre alól. Sebesen feltörte az üveg száját fedő pecsétet, majd egy kortyra kiitta a tartalmát.

- Mi mindenre jó egy félisten vére! – mondta a saját erejétől megrészegülve, majd lendületet vett és pozdorjává zúzta a vaskos ajtót. Evalue levegő után kapkodott, a vérszívó pedig egy cinkos kacsintás kíséretében elkapta a csuklóját és maga után húzta őt.

A helyiség, ahová bemenekültek, első ránézésre egy hatalmas raktárnak tűnt. Az egymásra halmozott ládákból álló falak útvesztőjében képtelenségnek tűnt nemcsak a tájékozódás, hanem a gyors mozgás és a menekülés is. A mennyezeten rubinlámpások sorakoztak katonás sorrendben, vérszínű derengésbe vonva az egész termet.

Ariel nem sokat teketóriázott, hanem végigsietett az ajtótól balra eső, harmadik folyosón, majd számolni kezdte a vaskos ládákat.

- Egy, kettő…

Evalue nem tudta mire vélni a dolgot, de – mivel mást amúgy sem tehetett – némán követte szeszélyes tárást.

…hét, nyolc, kilenc, megvagy!

Egy magányos, fekete láda előtt álltak, a vérszívó pedig nem sokat teketóriázott és egy mozdulattal letépte a fedelét. Szalmával volt kibélelve, ő pedig a mélyén turkálva végre megtalálta azt, amit keresett. Diadalittas tekintettel mutatta fel a boszorkánynak új szerzeményét, egy alma méretű ezüstgolyót.

- Gratulálok… - mondta savanyúan Evalue. – Bár az ezüst ára elég alacsony mostanság, így nem tudom, hogy megérte-e a kockázatot. Jah, most jut eszembe, hogy kb. egy tucatnyi szadista, perverz fickó szakad mindjárt a nyakunkba, hogy…
- Csitt és fogd meg a kezem… GYORSAN!

A nő lemondó sóhajjal engedelmeskedett a parancsnak és rögtön érezte, hogy a bőre furcsán bizseregni kezd. Döbbenten figyelte, ahogy a vámpír kezében tartott fémgolyó cseppfolyóssá válik, majd elkezdi körbefolyni a testüket. A folyamat nagyon gyors volt, pár pillanattal később pedig már csillogó fémköpeny borította őket. Az anyag szerkezete hirtelen megváltozott és a raktár vörös fénye már akadálytalanul hatolt át újsütetű álcájukon. Mindketten láthatatlanná váltak!

Épp időben, mert az inkvizítorok dühös ordibálás közepette megérkeztek. A hájas, undorító fickó beleszimatolt a levegőbe, majd néma kézjelekkel utasította embereit, hogy szóródjanak szét a helyiségben.

- Érzem, hogy itt vagytok – suttogta kéjesen, majd megnyalta vastag, húsos ajkát. – Gyertek szépen apucihoz!

Ariel ezen a ponton már képtelen volt türtőztetni magát és álcáját feladva rávetette magát a fickóra. Hátulról mélyesztette bele fogait a vaskos nyakba, majd rátapadt a férfira és hullámzó testtel szívni kezdte a vérét. Amikor jóllakott, egy roppanással kitörte az inkvizítor nyakát.

- Szégyen lenne a vámpírok nemzetségére, ha átalakulna – mondta bocsánatkérően, majd újra maga után húzta a lányt.

Üldözőik, szerencsére eléggé szétszóródtak a raktárban, így a két nőnek egy időre sikerült egérutat nyernie előlük. A helyiség végéből újabb folyosó nyílt, mely egy szűkebb keskenyebb járatba torkollott.

- Úgy jársz-kelsz itt, mintha csak otthon lennél! – fakadt ki a boszorkány dühösen, lábával pedig mérgesen toppantott. – Addig egy tapodtat sem megyek tovább, amíg el nem mondod, mi folyik itt!
- Később mindent elmagyarázok majd, de most mennünk kell! – suttogta Ariel esdeklőn és újra megragadta és rongybabaként vonszolta tovább magával a nőt.

A szűk járatot egy ember méretű, lakkozott faajtó zárta le, Ariel pedig üdvözült mosollyal tárta szélesre azt. A túloldalon egy fás liget és a szabadság várta őket. A vérszívó megkönnyebbült sóhajjal lépett ki a friss levegőre, azaz csak megpróbált kilépni.

Olyan volt, mintha egy láthatatlan falba ütközött volna, egy olyan erőtérbe, amely keményen ellenállt mindent kijutási kísérletnek. Evalue is tett egy próbát és óvatosan kinyújtotta a kezét. Legnagyobb meglepetésére, az ujjai nem ütköztek akadályba, a következő lépéssel pedig már kint volt a szabadban. Szánakozva nézte az egyre reményvesztettebbé váló vámpírt.

- Én miért jutottam ki és te miért nem?
- Valószínűleg egy speciális ereklye az oka, amit vámpírok ellen hoztak létre. Régi, jól bevált trükk ez, amit főleg börtönökben alkalmaznak.
- Keressük meg és semlegesítsük…
- Mélyen a falban van, nem lenne elég időnk… Fogd ezt és mentsd a bőröd! – suttogta rekedten, majd a boszorkány lábához gurította az ezüstgolyót.

Amaz felvette a földről és egy pillanatnyi töprengés után visszalépett a folyosóra majd a megdöbbent vérszívó kezébe nyomta a varázserejű holmit.

- Együtt jutunk ki innen. Gondolkozz!
- Igen, most, hogy mondod… Van még egy kijárat!

Újra belekapaszkodott a nőbe és együtt törtek előre a földalatti útvesztők bonyolult labirintusában. Végül egy penészes, korhadt ajtón átlépve végre elérték az erődítmény börtönét.

- Van itt egy áteresz, amelyen át a fölösleges víz távozik az erődből. Az az átkozott csapda alaposan legyengített és ezen most a vér sem segít! Talán még maradt annyi erőm, hogy kitörjem a rácsokat…
- Menjünk!

Gyorsan rá is akadtak a rozsdás vasakkal megerősített, ovális nyílásra. A vámpír már épp nekigyürkőzött a feladatnak, amikor egy fáradt hang szólalt meg az áteresz melletti cella sűrű homályából.

- Hányszor imádkoztam már az istenekhez a szabadulásomért könyörögve, de nem hittem volna, hogy egy vámpírt és egy boszorkányt küldenek majd a megsegítésemre…
- Miért kellene magunkkal vinnünk téged? – morogta Ariel morózusan.
- Miért ne? Sokkal okosabb és olvasottabb vagyok egy átlagembernél, valóságos két lábon járó lexikon! Hasznomat vehetnétek odakint!
- Ám legyen! – adta be a derekát Evalue. – Viszont figyelmeztetlek, hogyha csalódást okozol nekünk, akkor téged áldozlak fel először istennőm oltárán!
- Megegyeztünk!

A boszorkány bólintott, majd elhúzta tenyerét a cellát lezáró lakat fölött, az pedig halk kattanással adta meg magát a sorsának.

A férfi megkönnyebbült mosollyal lépett ki a nyirkos, félhomályos helyiségből, és bár sovány volt és megtört, mégis valahogy békés, nyugodt erő áradt az egész lényéből. A boszorkány először nem is tudta megfogalmazni ennek az okát, azután rádöbbent végre.
„A tekintete…”

A hatalmas, kék szemeken át, mintha egyenesen a férfi lelkébe látott volna. Egyszerre volt zavarba ejtő és lenyűgöző az élmény.

„Teljesen nyitott a szíve!” – döbbent rá a nő az igazságra és érezte, hogy lelke mélyén megmozdult valami.

A férfi semmiféle jelét nem adta annak, hogy észrevette volna a nő zavarát, ehelyett inkább az átereszhez lépett.

- Én a helyetekben a rács bal oldalánál próbálkoznék.
- Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy kérdéseket tegyek fel neked, szóval inkább… - nyögte Ariel erőlködve, a rács pedig recsegve adta meg magát izmai erejének. Végre szabad volt az út előttük!

Odakint lankás domboldal, azon túl pedig fiatal fákból álló, sűrű liget hívogatta őket, ők pedig nem sokat kérették magukat. Sietve ereszkedtek le a meredélyen, azután pedig bevették magukat az erdőbe.

Előző oldal B.C. Angyal