A semmi mögött

Szépirodalom / Novellák (404 katt) Lylian Harrison
  2017.02.25.

A buszon ültem. Hajnali öt órát mutatott a telefonom kijelzőjén felvillanó digitális óra. A hét első napja és ünnepek után, ilyenkor dupla olyan nehéz munkába indulni, mint máskor. Kint sötét volt, csak a lámpák sárgás fénye adott világot és a pékségek, boltok csalogató neonfényei. Az utastérben nem volt fűtés, a hideg is velünk utazott potyautasként. Ahogy körbenéztem, láttam az álmos arcokat. Ha tehetnék, valamennyien még az ágyban lennének a meleg takaró alatt és talán most fordulnának a másik oldalukra.
A busz megállt és új utasok szálltak fel.

- Szia! – hangzott fel mögöttem egy férfihang.
- Szia! – ült le mellé egy nő.
- Mi újság?
- Á, semmi – válaszolta a nő, majd hallgatásba burkolóztak.

A busz elindult, folytatta útját és küldetését, mely nem volt más, mint a dolgozók eljuttatása munkahelyükre. Volt, aki beszélgetett, volt, aki mobiljával bütykölt és akadt olyan is, aki becsukott szemmel élvezte az álmosság puha, magába fogadó érzését.

- Hallottad, hogy néhány fegyveres két hete ki akarta rabolni a Floridai Nemzeti Bankot? – kérdezte a férfi a hátam mögött.
- Igen – válaszolt kurtán a nő, úgy tűnt, nem akar beszélgetni. – Elég megdöbbentő volt. Tisztán, mint a filmekben. Életem legrosszabb élménye.
- Ezt hogy érted? Csak… csak nem…
- De igen. Mostanában amilyen szerencsétlen vagyok. Pont aznap kellett Floridába mennem lakásügyben intézkedni. Az ATM-ek természetesen üzemen kívül voltak, így be kellett mennem a bankba. Mondanom sem kell, rengetegen voltak, de muszáj volt kivárni a soromat. És akkor berontottak. Símaszkot viseltek és fegyverrel hadonásztak ordítozva. Félelmetes volt. De szerencsére nem történt semmi, állítólag az egyik ügyes kezű alkalmazott riasztott és a rendőrök azonnal kiszálltak. Azóta, ha tehetem, kerülöm a bankokat.
- Megértem. És mi újság a munkahelyen? – próbálta elterelni a nő gondolatait erről a szörnyű témáról.
- Arról ne is beszéljünk! – sóhajtott a nő. - Leépítés lesz a cégnél és sajnos én is belekerültem.
- Ne! Ez komoly? Pedig már régóta ott dolgozol. És most mihez kezdesz?
- Már elküldtem pár helyre az önéletrajzomat.
- Ha gondolod, érdeklődhetek ismerősöktől? – ajánlotta fel segítségét a férfi.
- Köszi, az jó lenne.
- Képzeld! Karácsonyra kaptam egy könyvet – próbálkozott ismét az eltereléssel. - Most kezdtem bele, de nagyon tetszik. Az író neve… Hogy is hívják? Mary… Mary Calligan. Igen.
- Hogy? – kérdezett vissza a nő döbbenten.
- Mary Calligan: Elveszett érzelmek.
- Istenem.
- Jól vagy? Mi a baj?
- Semmi… és… milyennek találod?
- Először azt hittem, hogy egy romantikus regény, de nem az, nagyon jól megírt regény, igaz, még csak a harmadik fejezetnél tartok, de tényleg jó. Olvasd el! Legalább eltereli a gondolataidat.

A beszélgetés folytatódott még, sőt, mintha a nő feldobódottabb lett volna. Felálltam és megnéztem a hangok tulajdonosát, majd leszálltam. Nem akartam kihallgatni Őket, de ha az ember közvetlen közelében ül két beszélgető ember, akkor óhatatlanul is odafigyel.

Pár hét elteltével végiglapoztam a helyi újságot és az egyik oldalon megakadt a tekintetem. Interjú az elveszett érzelmek írójával. Ekkor beugrott a beszélgetés a buszon.

„Mikor először meghallottam az egyik ismerősömtől, nagyon megdöbbentem – nyilatkozott az írónő. Nem akartam elhinni, hiszen semmilyen postai értesítés nem érkezett arról, hogy publikálták a regényemet. Akkora boldogság árasztott el, hogy legszívesebben sikítottam volna egy nagyot, de a buszon azt gondolták volna, hogy megőrültem. Sajnos mostanában sok rossz dolog történt az életemben. Többek között elvesztettem az állásom…”

A semmi, mint válaszfunkció:
- semmi, azaz tényleg semmi említésre méltó nem történt
- nem akarunk panaszkodni
- nincs kedvünk beszélgetni
- egyszerű válasz a Mi újság? kérdésre
- nem tudjuk, hol kezdjük el, mert annyimindentörténtéstúlhosszúlenne.

Előző oldal Lylian Harrison
Vélemények a műről (eddig 2 db)