Ha/Ver 2 / Kick-Ass 2.

Külvilág / Mozijegy (938 katt) Jimmy Cartwright
  2017.03.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/12 számában.

angol – amerikai bűnügyi akciókomédia (2013) – IMDb 6,8 – (16 év felett)

Nekem már az első rész is tetszett. Megfogta ugyanis – szerintem elég jól – azt a témát, hogy mi lenne, ha az emberek egyszer csak jelmezt öltenének, és szuperhős módjára járnák az utcákat, hogy megtisztítsák a bűnözéstől. Nyilván – mint ahogyan az ki is derül – ez határeset az önbíráskodással. A második rész szinte ott folytatja, ahol az első abbamaradt, mindössze néhány év telt csak el.

Dave Lizewski / Kick-Ass (Aaron Taylor-Johnson) igyekszik normális tiniéletet élni. Visszavonult a szuperhősködésből, mivel túl veszélyesnek találta, ám most meg az unalom öli meg. Ám mások számára példaként szolgált, és sokan váltak "jelmezes igazságosztókká". Belőlük végül összeállt egy csapat Colonel Stars and Stripes (Jim Carrey) vezetésével. Ám a másik oldal sem tétlen. Chris D'Amico / The Motherfucker (Christopher Mintz-Plasse) mindenképp és bármi áron bosszút akar állni apja gyalázatos haláláért, így miután az anyja is meghal, szinte az összes anyagi erőforrását Kick-Ass megtalálására fordítja, és halálosan profi sereget gyűjt.

A téma azonban nem csak a filmvásznon mutat jól, hanem a híradókban is. Az amerikai nagyvárosok utcáin ugyanis valóban felbukkantak jelmezes igazságosztók... És még mondják, hogy a filmeknek nincs hatása a társadalomra.

Előző oldal Jimmy Cartwright