A rendhagyó szertartás

Szépirodalom / Novellák (350 katt) Tad Rayder
  2017.02.18.

Már évek óta különös álmok gyötörnek. Mindig arról vannak álomképeim, hogy egy távoli idegen helyen vagyok, ahol idegen személyek csinálnak valami különöset. Lehet, hogy csak nekem, Dennis Gordonnak furcsa, és másnak ez egy teljesen logikus valami az álomvilágban vagy tán még a valóságban is. Nagyon sokszor jártam ezekkel az álmokkal különféle pszichológusokhoz, akik megpróbálták kideríteni, hogy mi is ez nálam valójában. De senki ember fia nem jutott semmire velem.

Egyszer aztán történt, hogy a szomszédomban láttam, ahogy a szemközti ház kertjében olyan éjfél körül hiányos öltözékű emberek eltemetnek egy kisállatot. S akkor valami beugrott az álmommal kapcsolatban, hogy én ezeket a hiányos öltözékű embereket már láttam valahol. S nem máshol, mint az én saját álomvilágomban. Visszafeküdtem az ágyamba, és egy kis forgolódás után ismét elaludtam. S amikor másnap felkeltem és kinéztem az ablakon, a szemközti ház kertjében ott volt egy sírhely. Nagyon nem is foglalkoztam vele, csak éppen annyit, hogy rájöjjek az álmom jelentésére, vagy éppen hol létére. Elmeséltem ezt az egészet Brian Hogan barátomnak, és ő ajánlott egy nagyon jó pszichológust, aki az mellett, hogy az emberek lelkével is foglalkozik, kitűnő álomfejtő.

Így hát elmentem hozzá, azt mondanom sem kell, hogy milyen izgatott voltam, mint egy kisgyerek, akit az anyukája most fizet be először a hullámvasútra. Ahogy beléptem a rendelőbe, nem tudtam hirtelen eldönteni, hogy most a meglepettség nagyobb vagy a félelem.

A doki, azaz Dr. Gibson beültetett egy óriási masinába, aminek az volt a neve „Álommanó”.

Ahogy ott ültem, megint felrémlettek bennem a szokásos álmomnak a pillanatképei. Hiányos öltözékű emberek, s megint csak ennyi volt az egész. Egy kis idő múlva megszólalt Dr. Gibson.

- Már nem sokára megfejtem az egész álmát.

Ennek nagyon örültem, s egyben nagyon kíváncsi lettem, még jobban, mint eddig voltam.

Mr. Gordon szólt halk léleknyugtató hangon:

- Maga egy távoli helyen, az Isten háta mögötti helyről álmodott éveken át, ahol egy törzsnek a szent állatát temették el, és neki csináltak rendhagyó szertartást tiszteletük jeléül.

Úgy, ahogy ezt meghallottam, eszembe jutott a múlt éjszakai jelenet, amikor a szomszédomék temették el a macskát a kertben.

Talán őket láttam éveken át bőrébe és szokásaiba bújva, hogy ezt megfogják csinálni?? Az is lehet, de egyet tudok. Ami meghalt, az jobb, hogyha halott marad. S az „Álommanó” megfejtette az álmot.


Írta: Németh Balázs
Sümeg, 2015. V. 8. Péntek

Előző oldal Tad Rayder