Hó és vér II.

Fantasy / Novellák (982 katt) B.C. Angyal
  2017.02.06.

Amint biztonságos távolságra kerültek a cellasortól, végre szusszanhattak egy kicsit. Ariel nem sokat teketóriázott, hanem nagyon kortyolt az öve mögül elővarázsolt, ezüstszínű flaskából. Látta a boszorkány sóvár tekintetét, ezért – rövid töprengés után – úgy döntött, hogy megkínálja őt.

- Kóstolót?
- Miért ne? – rebegte Evalue, miközben megnyalta cserepes ajkát. Nem tudta, hogy bor, vagy esetleg valami töményebb ital akadt az útjába, de jelenlegi, viharvert állapotában ez nem is nagyon izgatta. Mohón marta el a kulacsot és hatalmas kortyokban nyelni kezdte a tartalmát.

Úgy nagyjából a második korty magasságában, hirtelen fuldokolni kezdett és köhögve próbált megszabadulni a légcsövébe került folyadéktól. Sipító hangon, dühösen fakadt ki:

- Mi a… Ez vér?!

Lendületet vett és a falhoz vágta finoman cizellált ábrákkal díszített flaskát. Illetve csak megpróbálta a falhoz vágni…

Ariel körvonalai megremegtek, majd megnyúltak, egy minutummal később pedig már a kezében landolt kedvenc holmija. Evalue döbbent tekintetétől kísérve ledugaszolta azt, majd egy bocsánatkérő mosoly kíséretében megvonta a vállát.

- Ne haragudj, de ezt nem hagyhattam ki.
- Te bolondabb vagy, mint én… - vigyorodott el a boszorkány, majd a szeme mohón felcsillant. – Az valami mágikus izé?
- Ühüm. Nem tudom, hogyan működik, de mindig megtelik friss vérrel. Régebben egy mágussal lógtam, ő készítette nekem. Szegénykém azt hitte, hogy jó útra téríthet! Nézd, itt van a monogramja is… B. C.!
- Vagyis, már nem kell gyilkolnod.
- Azért az élvezet kedvéért, néha még kivételt teszek – hangja elmélyült, majd könnyedén felnevetett. - Ne aggódj, mindig gusztustalan, rosszindulatú férfiakat választok áldozatnak!
- Helyes – biccentett Evalue, majd tanácstalanul nézett körbe. – Fogalmam sincs, hogy merre induljunk!
- Ami azt illeti, van egy menedék a közelben. Egy vámpírkirálynő igazgatja, akivel elég jó kapcsolatot ápolok. Néhány emberével vannak ugyan apróbb nézeteltéréseim, de összességében megéri megkockáztatnunk a dolgot.
- Hogy jutunk oda a legrövidebb úton?

A vámpír válasz helyett megszaporázta a lépteit, Evalue pedig sietve követte őt. A járat hamarosan kiszélesedett és egy aprócska terembe torkollott. A falakban szabályos időközönként fehér kvarcok világítottak és sápadt derengésbe vonták a helyiséget. A boszorkánynak rögtön feltűnt az a jókora, márványból faragott, nyolcszög alakú zárólap, amely megtörte a padló monoton mintázatát.

- Ugye ez nem az, amire gondolok? – nyögte lemondóan és gondolatban már előre sajnálta magát.
- Alá kell szállnunk a bűzös pokolba – mondta a vámpír drámai hangon, majd nyögve kiemelte a helyéről a mázsás kőlapot. Félretolta a súlyos koloncot, majd nagyot fújt és udvariasan az undorító szagot árasztó lyuk felé tessékelte a vonakodó nőt.
- Miért én menjek elől?
- Nekem újra el kell torlaszolnom a lejáratot. Ne nyafogj már, elég széles a lépcső, csak a barna pocsolyákkal vigyázz!
- Mondtam már, hogy vizuális alkat vagyok?

Tompa hangja egyre csak halkult, ahogy lefelé ereszkedett, Ariel pedig sietve követte őt. A lépcsőn egyensúlyozva, óvatosan a helyére húzta a zárólapot, egy pillanattal később pedig már újra a nő mellett állt. Evalue megesküdött volna rá, hogy a vörös szempár most kajánul izzik a sötétben. Halk, sercenő hang hallatszott, a fellobbanó fáklyafény pedig baljós, narancsos derengésbe vonta a penészes csatornát. Ariel elrakta tűzszerszámát, majd Evalue kezébe nyomta a csonka fáklyát.

- Még szerencse, hogy a múltkor itt hagytam a falikarban!
- Nem biztos, hogy ezt látni akarom…

A vámpír halkan felnevetett, majd megindult előre a csatornában, a nő pedig morgolódva követte őt.

***

Egy órányi gyaloglás után, végre elértek egy keskeny lépcsősort, ami egy ember szélességű folyosóra nyílt. Ariel, a „pókmászás” képességének köszönhetően, viszonylag tisztán megúszta a dolgot, Evalue szoknyájának alját viszont gyanús szagot árasztó, barnás-sárgás színű foltok tarkították. Fáradt volt, koszos és a varázsereje sem tért még vissza, szóval, momentán elege volt a világból! Szeretett volna dühösen kifakadni, de inkább a sírás kerülgette, amikor megszólalt:

- Ha meglenne az erőm, akkor nem néznék ki így… Forró fürdőre, tiszta ruhára és a kedvenc, áldozati oltáromra vágyom! Bárcsak a koven-ben lennék, a nővéreimmel…
- Pszt! – Intette őt csöndre a vámpír. – Mindjárt ott vagyunk!

A következő kanyar utáni, hosszú folyosó végén derengő fényben már tisztán kivehető volt az őrszem karcsú sziluettje, Ariel pedig sietve megálljt parancsolt a nőnek. Ügyesen megérintett egy apró, furcsa jelekkel díszített kőkockát a fal jobb oldalán, a fejük fölötti hosszúkás, áttetsző kövekből áradó kékes fény pedig sűrűsödni kezdett a levegőben, majd egy furcsa, archaikus szimbólummá állt össze. Evalue szájtátva nézte a nem mindennapi tüneményt, amikor a légies sziluetthez tartozó alt is megszólalt a távolban:

- Ismered a titkos jelet.

Egy pillanattal később már a hang gazdája is ott állt velük szemben. Szőke volt és sápadt bőrű, kék szeme pedig valószerűtlenül világosnak tűnt a derengő fényben. Testhezálló, fekete ruhája csak még inkább kihangsúlyozta törékeny alkatát, a boszorkány pedig kelletlenül vallotta be magának, hogy féltékenységet érez iránta.

- Akkor… bemegyünk végre?
- A mi otthonunk, a ti otthonotok is! – mosolyodott el a nő és a másodperc törtrészére kivillantotta hegyes szemfogait.

Előző oldal B.C. Angyal
Vélemények a műről (eddig 4 db)