Gyilkosok kora III/15.

Fantasy / Novellák (375 katt) anonim88
  2017.02.04.

Szűk utcákon haladtak keresztül, sötét macskakő kopogott talpuk alatt a lenyugvó nap költői fényében. Még az utcák is csendesek voltak, mintha az egész város idő előtt térne nyugovóra.

- Nagyon jó barát lehet ez az L, ha annak dacára sem akar megöletni, hogy fizetnél érte – kezdte Victor egy megállapítással.
- Wehehehe! – Danielnek nevetnie kellett társa szavai hallatán.
Mire az a homlokát ráncolva morgott.
- Mi ezen olyan vicces? A Körben is sokat beszélgettetek. Ráadásul a fogadtatása. Egyértelműen jóban vagytok.
A mágus helyeslőn bólintott.
- Valóban kedvelem Louise-t. Ezért tudom, hogy az anyját is eladná, ha az állna érdekében, nemhogy egy ismerősét – megrázta a fejét. – Nem, itt másról lesz szó. Ha Louise nem akarja kiadni a Végzet Prófétáit, az csak azért lehet, mert neki így jövedelmezőbb.
- Szerinted segíti őket? – ezen az egykori templáris őszintén meghökkent. – Senki sem gondolhatja, hogy bármi jó származhat, ha összeszűri a levet azokkal az őrültekkel.
Daniel vállat vont.
- Talán csak a hallgatását vették meg. Nem számít. Nem segít. Ennyi a lényeg.

Az idő csak telt-múlt, mégsem kerültek közelebb a fogadóhoz, mely átmeneti otthonukként szolgált az elmúlt napokban. Még két utcába telt, mire Victor gyanút fogott.

- Körbe-körbe járunk. Megint itt ez a rohadt templom – mutatott a Káptalan hivalkodó tornyaira. - A Teremtő tudja, hanyadjára.
- Negyedjére – felelte Daniel könnyedén. - De mentségemre szóljon, mind a négyszer másik oldalról közelítettük meg.
- Elég volt! Most arra megyünk, amerre én mondom! – fújtatva a mágus elé vágott. - Komolyan, úgy tájékozódsz, mint egy nő – hőbörgését talán csak gyomra korgása tudta túlharsogni.

Késő éjszaka volt már, a város pedig csendes, túl csendes. Se részeg hajléktalanok, se kóbor kutyák, de még zsebtolvaj elf bandák se randalíroztak. Valami nincs rendben, ezt mindketten érezték. A veszélyt Victor fedezte fel előbb.

- Ott! – egy öt emelet magas épület tetején megjelenő fekete alakra mutatott. Az árny átugrott a vele szemközti tetőre, egy pillanatra eltűnt, hogy ismét felbukkanjon egy közeli erkélyen. Aztán elrugaszkodott, s akár egy cirkuszi akrobata, a szárítóköteleken ugrált lefele.

Majd kitekeredett a nyakuk, ahogy követték a kecses árny macskaszerű mozgását, míg ismét szem elől nem tévesztették. Egy tompa puffanást hallottak, megfordultak, a macskakövön egy nő alakja egyenesedett fel előttük.

A nő köpenye alá nyúlt, ám hamar visszakozott.

- Ti nem vele vagytok – állapította meg.
- Kivel? – húzta fel szőke szemöldökét Victor.
- Szerintem rá gondolt – bökte vállon társát a mágus. Felmutatott arra a magas épületre, ahol korábban a nő jelent meg. Most egy nálánál sokkalta hatalmasabb alak sötét körvonala rajzolódott ki. Bár nem látták tisztán, érezték, a lény egyenesen rájuk szegezi rideg pillantását. - Nem tudom, mi az ott, de borsódzik tőle a hátam – súgta halkan Daniel.

A lény kicsit berogyasztott, rugózott néhányat, mielőtt elrugaszkodott a cserepes tetőről. Egy félkört írt le a levegőbe, majd a földbe csapódott. Landolása olyan közel esett Victorékhoz, hogy tisztán érezték a talaj rezgését, lábuknál repedések futottak végig, s mindent beterített a por.

- Mi a fene történt? – kérdezte Daniel a porfelhőtől köhögve.
- Ez most megölte magát? – hunyorgott Victor, ám aztán meglátta a porfelhőben kirajzolódó roppant testet. Legalább két és fél méter lehetett, szürke bőrét valósággal szétrepesztették hatalmas izmai. Szeme citromsárgán világított a holdfényben. Homlokából legalább tíz centis szarvak húzódtak hátrafelé, mint valami kecskének. Mindössze egy bőrnadrágot és egy darab bőrvértet viselt a vállán.

- Ez egy kunári – Victor aggodalommal teli arckifejezéssel húzta el száját.
- Köszönöm, Nyilvánvaló kapitány – fordult felé Daniel.
- El-Shaa’r – ejtette ki a nő remegő hangon.
- Amber – szólt a kunári mély, mennydörgő hangján. – Ez úttal nem menekülsz.
Daniel felnézett a szörnyetegre.
- Ha ez valami beteg, fajok közti viszony, rátok hagyjuk, jó? Csak szép, csendben elsétálunk, és…
Amber kezeivel átfonta melleit, úgy illegette magát.
- Ugyan már, két ilyen erős, jóképű férfi csak nem hagyna magára egy bajbajutott, védtelen lányt. – Közben szinte észrevétlenül hátralépett egyet, felkészült a menekülésre. Abban reménykedett, a két „balek” elég ideig leköti a kunárit, hogy ő kereket oldhasson, ahogy tette ezt korábban a többi ostobával.
Daniel félmosolyra húzta a száját.
- Nem sok védtelen lányt láttam két pengével az oldalán.

El-Shaa’r ügyet sem vetett a mágusra, szemei csakis Ambert figyelték.

- Meghalsz, áruló – mutatott rá.
- Nézd a karját! – bökte oldalba társát Victor. – Egy lángoló koponya. Ő is a Végzet Prófétái közül való!

Victor úgy érezte, mintha egy keselyű arcába nézne. A horgas, csőrszerű orr, és az a kegyetlen szempár. Találkozott már pár kunári zsoldossal, mégsem tudta megszokni a látványukat.

- Az árulót az áruló bünteti meg. Ez a Kún akarata – azzal támadásba lendült.
Daniel leengedte a kezét.
- Ez nem a mi harcunk. Remek. Akkor itt az idő szépen csendben továbbállni – gyorsan félrelépett, nehogy a kunári átgázoljon rajta.

El-Shaa’r összecsapta ökleit, mire valamiféle megmagyarázhatatlan, letaglózó érzés kerítette hatalmába őket, mintha egy óriással állnának szemben. A következő pillanatban keze már lendült is. Amber élete egy hajszálon, s Victor reflexein múlott csupán. A helyen, ahol korábban állt, egy csak nem akkora gödör keletkezett, mint a másik, ahol a kunári földet ért. Daniel az arcához kapott. Egy felcsapódó macskakő véres csíkot vágott homlokára.

Egyik szemébe vér csorgott, a másikkal megdöbbenve vette észre, társa nem csak megmentette az ismeretlen nőt, de birokra kelt a szörnyeteggel. Pallosa a szörnyeteg alkarjának feszült. A kunára a puszta karjával hárította a támadást!

- Segítünk neked legyőzni ezt a nagyra nőtt keselyűt, cserébe elmondasz mindent, amit a Végzet Prófétáiról tudsz – pillantott hátra a válla fölött az egykori templáris. - Megegyeztünk?

Amber a földön ült meglepetten. „Ez komolyan harcolni akar El-Shaa’ral. Ennek a kölyöknek elment az esze!” – végül bólintott.
- De ha megpróbálsz meglépni, vagy cserbenhagyni minket, vele együtt vadászunk le! – tette hozzá figyelmeztetésül.

Amber ismét bólintott. Tudta, Victor halálosan komolyan gondolja, amit mond.

Victor elégedett arccal nyugtázta a megállapodás létrejöttét. Hátralépett, lendületet vett, s pallosával hatalmasat suhintott. El-Shaa’r hatalmas tenyere kinyúlt, megragadta a pengét. Az egykori templráis nyakán az erek megdagadtak, fehér arca vöröslött az erőfeszítéstől, a kard mégse mozdult.

- Nem hiszem el, hogy tényleg megküzdünk ezzel… - motyogta magában Daniel. Mondandóját egy cifra káromkodással fűszerezte.

A kunári izmai is megdagadtak, ahogy lassan eltolta magától a pengét. Victor arca egyre inkább hasonlított egy túlérett paradicsomra, ahogy próbált ellenállni a lény letaglózó erejének. Daniel, kihasználva ellenfele figyelmetlenségét, mellé lépett, s egy tűzgolyóval oldalba lőtte.

El-Shaa’r ügyet sem vetett rá, egyszerűen hátralökte a kezében tartott pengét, annak tulajdonosával együtt. Victor tántorogva küzdött egyensúlya megőrzéséért. Mire azonban ismét készen állt támadni, testét egy balról érkező ököl találta telibe. Mire feleszmélt, már egy ház padlóján feküdt, körülötte törmelékek, a falon egy tátongó lyuk. Megpróbált felülni, de iszonyú fájdalom hasított egész testébe. Hamar megértette, mi történt. „Képtelenség, hogy ekkorát üssön valaki” – gondolta hitetlenül.

Erőt vett magán - fegyverét jobb kezében maga után húzva - a keze ügyébe eső tárgyakba kapaszkodva bizonytalanul kitántorgott az utcára. Danielt a földön fekve találta, fél arcát alvadt vértől mocskos haj takarta. Amber földbegyökerezett lábakkal állt, meredten bámult maga elé, mintha nem is látná a felé közeledő ellenséget.

- Hasztalan – súgta remegő hangon. – Ha használja a képességét, nem lehet megsebezni. Semmi esélyünk nincs ellene. Még én sem tudok kárt tenni benne… Már akkor vesztettetek, mikor úgy döntöttetek, szembeszálltok vele. Halottak vagyunk. Mind halottak vagyunk.
- Fejezd be ezt az értelmetlen hülyeséget, és harcolj! Semmi hasznodat nem veszem holtan! – feddte meg Victor.

Félredobva fájdalmát üvöltve nekirontott a kunárinak. Felugrott, támadásába minden erejét beleadta. El-Shaa’r fejét vette célba, azonban az egy könnyed mozdulattal alkarját maga elé emelve hárított.

- Ez lehetetlen! Egy ilyen szintű támadásnak egyszerűen le kellett volna vágnia a kezét! – ugrott hátra döbbenten Victor.
- Mondtam… Hasztalan… Ha használja a „tökéletes védelmet”, egy karcolást sem tudunk ejteni rajta. Könnyebb lenne, ha elfogadnád, vesztettünk. Ha mind különböző irányba menekülnénk, talán…
- Ha majd mindkét karom leszakad, s nem tudok lábra állni, akkor veszítettem! – hörögte Victor. – Ha majd a tüdőm helyén egy lyuk tátong, s ziháló légzésem csak meleg vért fröcsköl szerte szét, akkor veszítettem! De amíg lélegzem, s testem mozog, addig harcolok, és soha nem adom fel! – üvöltötte. Szavait inkább a kunárinak szánta, mintsem Ambernek.

Előző oldal anonim88