Rómeó baseballütővel

Külvilág / Közélet (783 katt) Petya
  2017.01.16.

- Te az asszonyommal így nem beszélsz! Tisztelettel beszélsz vele, nem így! Tiszteletlen voltál vele! Ha még egyszer meghallom! Mi az, hogy személyiségzavarom van? Meg hogy neki? Hogy van ez? Most mondjad! Mit mondtál pontosan a hátam mögött???!!! - vágta a képembe egy elhomályosult, begőzölt tekintetű illető. Nekem meg fogalmam sem volt róla, miről beszél. Akkor még nem tudtam, de én alakítottam a 123. számú statisztaszerepet az ő kis történetében.

Mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, akinek a személye zavart valamiért. A viselkedése furcsa volt, nem szerettünk a közelében lenni. Jópofiztunk ugyan vele, mert nem akartunk bunkók lenni. A végén pedig mi ittuk meg a levét, hiszen miután elmegy, még sokáig ott lebeg a szelleme, mint a sokhetes, levetett alsógatya az ágy mögé hajítva. Itt valami bűzlik. Vagy lehet, hogy valaki?

Lakótelepi dráma. Főszerepben Rómeó és asszonya, Júlia. Maradjunk a klasszikus szereposztásnál, mindenkinek jobb úgy. A szerelmes lovag, aki meg akarja óvni szívszerelmét még a széltől is. Legszívesebben körbetekerné egy színes szalaggal, mely jelzi, kinek az oldalát ékesíti. Asszonykája a legszebb, a legjobb, a legokosabb, a leglegleglegebb. És jajj annak, aki ezt nem tartja tiszteletben.

Ez a kitüntetett figyelem azonban van, hogy kék-lila foltként elevenedik meg Júlia arcán. Egyértelmű célzás arra az esetre, ha netalántán legközelebb is meg kívánja kérdőjelezni ura szándékát. Inkább ne, hacsak nem akarja, hogy ismét kitüntesse vele.

Júlia szenved. Ország világ tisztában van vele, mi folyik náluk otthon. Minden, csak még vér nem. És Júlia egyszer és mindenkorra véget akar vetni ennek az egésznek. Méghozzá igencsak látványosan. Hiszen nem erről volt szó. Képletesen nézve kertajtó szeretett volna lenni, de Capulet. Ő kiteszi a szívét, mos, főz, takarít, az ura meg csak iszik és ül otthon. Mindennek a tetejében még bántja is? Nem, ezt be kell fejezni, még ma elköltözik.

Talán azt hiheti a kedves olvasó, hogy ok nélkül bagatelizálok. Csupán öncélú a viselkedésem. Na már most, ha ez így lenne, akkor Júlia másnap nem Rómeó oldalán őgyelegne. Nem együtt sétáltatnának kutyát, nem mosolyognának egymásra, mintha mi sem történt volna. Nem csókolóznának, nem simogatnák egymást mindenki előtt, mondván "kösz, minden a legnagyobb rendben, sose volt ilyen jó! Ez a szerelem más, ezt nem értheti senki, de majd mi ketten megmutatjuk nektek, kevésbé hozzáértőknek." Úgy gondolom, önmaguk paródiái. A legmélyebb szellemi vályú ez, amikor abból nyer megerősítést vitaminhiányos önbizalmuk, hogy mások mit gondolnak a kirakat-kapcsolatukról.

A történet azonban itt nem ér véget. Miután túl régóta legyintett mindenki arra, mi folyik a Verona utca 69-ben, Rómeó és Júlia új sebességbe kapcsoltak. Bevert fej, összetört javak, sírás-rívás. Összepakolt táska, fogadalmak. Soha többé vele, végeztem. Beteg állat. Satöbbi. Júlia besokallt.

- Egy baseballütővel jött nekem! De csak a cuccokat verte szét! Gyáva féreg! Tudta, hogy ha engem megüt, akkor széttépem. A ***va anyját! Hát mit képzel magáról? Iszik, drogozik, nem dolgozik! Még én tartsam el? Főzök rá és megver? Ki ez? Mit képzel magáról?

Ez volt az a pont, ahol a több hónapos jelenetcunami véget ért. Pont, mint egy olcsó szappanopera. Shakespeare-nek fogalma sincs arról, mit szabadított a világra.

Júlia elköltözött, színét se láttuk azóta. Rómeó pedig maradt a nyakunkon. Egyre mélyebbre süllyed az önsajnáltatás poshadt vizében. Sajnos már csak a homloka látszik ki belőle. Egyedül az segítene rajta, ha letenné a baseballütőt. Szellemi és fizikai síkon egyaránt. De addig még, ahogy azt az útszéli sorozatokban megszokhattuk, sok-sok semmitmondó epizód fog leforogni anélkül, hogy a résztvevőinek tudomása lenne arról, silány biodíszletek csupán egy érdemtelen hősről szóló mesében. Ahogyan nekem se volt.

Előző oldal Petya