Gyilkosok kora III/14.

Fantasy / Novellák (396 katt) anonim88
  2017.01.16.

A lúdtoll csendesen sercegett a megsárgult papíron, ahogy lassan, finoman betűket formált vele. Felemelte, újra tintába mártotta, óvatosan lerázta, nehogy foltot hagyjon a levélen, elvégre Denerimbe küldi egy nemes úrnak. Azok sokat adnak a formalitásokra. „Mit ők? Én magam is” – gondolta.

Megírta a levelet, félretette száradni, helyébe egy füzetet rakott. Fellapozta, az utolsó írott oldalnál megállt.

- Tíz kos, legalább négy, de ideális esetben hat jerke, illetve két keverék a szakácsnak; tizenöt toklyó a vadászoknak. Valamint két hím toklyó a „Bizarr Grófnak” – hátradőlt székében, tekintetét a mellette álló férfire vetette, aki a felolvasást hallgatva a kezében lévő papírokat ellenőrizte. – Ez a jövő heti kvóta, Greg. A beszállítóink tudják teljesíteni?
- Igen. Elvileg igen – felelte, félresöpörve egy arcába lógó, szürke tincset. – A legutóbbi jelentéseik szerint a készlet nagyjából fele, ha nem háromnegyede raktáron van. A következő „beszerző körúttal” pedig meglesz minden.
Feleletül egy bólintást kapott.
- Helyes. Írd meg nekik a rendelést! A többiről meg értesítjük őket, ha eljön az ideje.

Felállt a székéből, nagyon nyújtózott. „Hosszú nap volt a mai” – gondolta nyakát ropogtatva. Nem vágyott ma már másra, mint egy forró fürdőre, majd egy lányra, akinek, ha eleget fizet, reggelig szereti. Ám az ég még nem tekintette befejezettnek a napját.

Az emeletről – vagyis a földszintről, minthogy ő maga egy pincehelyiségben tartózkodott - valami különös zaj ütötte meg a fülét. Kiáltások, puffanások. Odafönn dulakodtak. Ez nem lehetett vitás. De mégis kik? Riválisai? Ugyan, azokat régen kisöpörte a városból. A városi őrség? Mind a zsebében van. Lord Hinterland pedig törzsvásárlója. „Akkor mégis ki az ördög?” – tűnődött verejtékező arccal.

A lefelé vezető lépcsőn lépések dübörögtek. „Csakis templárisok lehetnek!” – hasított belé a felismerés. – „Lehetetlen! Mindig nagyon óvatosan jártam el. Kizárt, hogy rám találjanak!” – győzködte magát, ám a tények látszólag mást mutattak.

Egy szokatlanul ismerős kiáltás előzött meg egy hangos robajt, melynek kíséretében egyik embere keresztülrepült a faajtón. Szíve ekkor már majd kiugrott a helyéről. Tudta, vége. „Mindennek vége!”

A lyukon egy testes alak haladt át, lehajtott fejjel, majd, mikor kiegyenesedett, megjelent mellett egy másik, kicsivel magasabb és jóval vékonyabb személy. Meglepettségében felszaladt szemöldöke egészen a homloka közepéig.

- Ti… ti halottak vagytok – súgta.
- Wehehehe! Te pedig a Toronyba zárva – nevetett fel a vele szemben álló mágus.
- Daniel! – széles mosollyal odalépett hozzájuk, s kezet nyújtott. A mágus viszonozta a kézfogást, habár nem kedvelte ezt a mosolyt. Sosem tudta eldönteni, mi rejlik mögötte.
- Téged is ismerlek, templáris – mutatott rá a pocakos férfire. – Hector, igaz?
- Victor – hangzott egy morgó felelet.
- Az. Igen, Victor. Foglaljatok helyet! – íróasztala előtti székekre mutatott. Ő leült mögé, könyökét az asztalra helyezte, kezeit összekulcsolva az asztalon feküdtek. – Be kell valljam, alaposan rám ijesztettetek. – Néhány szívdobbanásnyi időre bocsánatkérést várt, ám csak néma csendet kapott. Megvonta a vállát. – Gondolom, ez elnézhető egy régi barátnak. Nos, mit tehetek értetek?
- Kezdetnek közölhetnéd ezekkel a hülye újoncokkal, ki is vagyok – felelte Victor mogorván karba fonva kezeit. – Évek óta Samuel hűséges vásárlója vagyok, mindig privát bejárásom volt hozzá. Erre most? Be se akarnak engedni…
- Elnézésetek kérem – szabadkozott –, de nem tartottam szükségesnek, tekintve, hogy egy éve meghaltatok szökés közben.
- Aha – hangzott az érdektelen válasz. - Szóval, hol van Samuel?
- Meghalt. Jelenleg én vagyok a főnök.
- Te lennél „L”? – Daniel szája gúnyos mosolyra húzódott. – Végre rájöttél, a Luise egy hülye név?
- Semmi baj nincs a Luise-sal – vágta rá kissé ingerültebben a kelleténél. – Egyszerűen csak kell egyfajta inkognitó. – Hátradőlt. Egy vállrándítással hozzátette - Mégiscsak egy szökött mágus vagyok.
- Samuel meghalt? – lepődött meg Victor. – Hogyan?
- Hallottatok Porttown új polgármesteréről, nem? – mindketten a fejüket rázták, mire Luise felsóhajtott. – A lényeg, az új polgármester, Veilino, egy igen kellemetlen alak. Felszámolta a bűnözést a városban, visszaűzte a kalózokat a tengerbe, a csempészeket pedig felkötötte, vagy bebörtönözte. Sőt, volt, akit besorozott az őrségbe, „rablóból lesz a legjobb pandúr”, vagy mi.
- És működött?
- Jobban, mint bárki gondolta volna! Teljesen megtisztult a város, ami nagy érvágás volt, de Samuel ebben is lehetőséget látott. Kitalálta, betörünk a piacra! „Egy vagyont kereshetnénk, ha mi lennénk az egyetlen csempészbanda a városban. Mi szabhatnánk az árakat, nekik meg nem lenne választásuk, mint elfogadni.” Meg ilyeneket mondogatott folyton – felsóhajtott. - Én próbáltam lebeszélni, de ha ismerted, biztosan tudod, milyen, ha pénzszagot érez. – Victor bólintott. – Személyesen ment oda, mondván, ez túl fontos, hogy másra bízza. Először jól alakult minden, de az egyik városi őr, aki korábban neki dolgozott, felismerte és feldobta. Elkapták, felkötötték. Itt a történet vége.
- Így lettél te a nagykutya, L – nevét Daniel még mindig gúnyosan ejtette.
- Felteszem, nem Samuel hogyléte csalt ide benneteket. – L igyekezett elsiklani a gúnyolódás felett. – Nos, mit szeretnétek? Líriumot, mámorporát, mérget, fegyvereket? Bármit meg tudok szerezni. Sőt, a Samuelnél érvényben lévő kedvezményeket is biztosítom számotokra, mint régi barátok.
- Ez meglepő – jegyezte meg Daniel. – Azt hittem, hogy a kalózok már nincsenek, készlethiánnyal küszködtök.
- Ismerhetnél már, Daniel – hangzott a válasz egy önelégült mosoly kíséretében. – Sosem tettem fel mindent egy lapra. Orléz kapcsolataimnak hála, meg a földalatti törpe karteleknek, minden megy tovább zökkenőmentesen. Vagyis talán jobban is, mint korábban. Most én szabom az árakat, nem igazodom hozzájuk.
- Vagyis bármit meg tudsz szerezni – tért vissza a tárgyra Daniel. – Bármit, csak az árát kell megfizetni, igaz.
- Pontosan.
- Akkor információt szeretnénk. A Végzet Prófétáiról.
- Hüm – ha ideges is volt, egyáltalán nem látszott rajta. – Minek?
Daniel hátradőlt a székében.
- Ezt azoktól is megkérdezed, akiknek drogot meg kurvát viszel?
L komoran válaszolt.
- Adok egy tanácsot, ingyen, mint barátomnak: messzire kerüljétek el a prófétákat. Daniel, még csak most tértetek vissza az élők sorába, ne kelljen újra temetni benneteket.
- Mennyit kérsz az infókért? – hajolt előre türelmetlenül Victor.
- Nem adhatok el olyat, aminek nem vagyok a birtokában – rázta a fejét Luise.
- Azt mondtad, bármit meg tudsz szerezni.
- Természetesen, de… – mondta vonakodva. – Azonban, vannak olyan dolgok, amiket bölcsebb nem bolygatni, ha szeretne szép kort megélni az ember. Én pedig szeretnék.

Daniel csalódottan felállt, távozni készült, Victor követte példáját. Az ajtóban L még egyszer figyelmeztette őket:

- Fontold meg a tanácsom, Daniel! Ne ártsátok bele magatok a próféták dolgába, mert nem élitek túl.

Előző oldal anonim88