Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok II.

Neoprimitív / Írások (514 katt) Petya
  2017.01.24.

2. – Pócagolás és Narancsliget

A vijjogó madár hangja rémlett fel először. A meleg tollazat, a göcsörtös, sárga csüd. Valamikor nagyon régen. Talán tegnap. De mintha két hete történt volna. Kész, ennyi volt, itt a vég. Maláj érezte, amint belső szervei megkövesednek. Hallotta, miként recsegnek, ropognak ízületei. Az utolsó vízcsepp tegnap ilyenkor párolgott el a disznaj sertéjének tövéről. Se egy csepp verejték, se egy párolgásnyi nedv nem maradt utána. Testvériesen megosztoztak rajta. Jutott egy fél csepp Barnabás szégyentől vöröslő arcára és Maláj utazástól sajgó ülepére.

- Tudod, nem bánom a dolgot – kezdte Maláj.
- Mi? – próbált szavakat formálni Barnabás, de csak erőtlenül, szárazon köhögött.
- Valószínűleg utáltam volna magam, ha úgy halok meg otthon, hogy nem próbálom meg. Örülök, hogy volt bátorságom hozzá. Köszö…
- Ne, ne mondd ezt, Maláj! Fejezd be! Eljutunk a Vastócsához! Ha fene… Mondom, ha a fene…

De Barnabás nem tudta befejezni, amit szándékában állt. Ugyanis újra és újra arcába csapott valami rikító nedű. A fák koronái közt átszűrődő fény meg-megtört. Valami eltakarta. Maláj felemelte fejét a magasba.

- Mi ez az izé?

Mellettük, mint az olajfúró-torony, járt ütemesen fel-le egy vastag, fekete cső. Felfogni se volt idejük, olyan hirtelen termett mellettük. Roppant mérete beárnyékolta a szarovnyikokat. A hozzátartozó fej egyre csak gurgulázott. Szívta és szívta szünetmentesen magába az éltető folyadékot. Jókora lakomát csapott. Jutott bőven másnak is az ipari hulladékból.

- Hisz ez vér! Maláj, megmenekültünk!

És újult erővel kenték magukra. Piroslottak, mint a lemenő nap. Vérvörösek voltak, akár az albínó egér szeme. Dobálták egymást a vérlabdákkal, amiket felfrissült kezecskéikkel formáltak. Idejét se tudták, mikor voltak ilyen boldogok. Hiszen megmenekültek!

- Mi ez az izé, ami lövelli magából a göbe vérét?

A táj gyorsan felgyorsult mellettük. A konda sietősre fogta lépteit. Megérezték valami ártalmasnak a jelenlétét. Menekülőre fogták.

- Kapaszkodj!

Amint hozzátapadtak a szőrzethez, két lábuk a levegőbe emelkedett. Vitte, fújta őket a menetszél. Döngő léptek rengették a vértől tocsogó hátat.

- Ha eddig elviseltek, most miért akarnak lerázni magukról?
- Szerintem nem mi vagyunk a cél, Maláj! Inkább ezek az új jövevények. Azt hiszem, tudom mik ezek.
- Ne tartsd magadban! – üvöltötte vissza félig süketen Maláj. Teste csapódott jobbra-balra. – Látod, annyira izgatott vagyok, alig bírok meglenni egy helyben!
- Lápi Vérszopócok! Valószínűleg betévedtünk a területükre. Most fejvesztve menekülünk. Biztos egy közeli hempergő-elfekvő irányába. Ezt máshogy nem vakarják le magukról.

Maláj és Barnabás elnézte a roppant méreteket. A távolban még két hasonló lény tette a dolgát. Csak amit a természet diktált. Az ösztön hajtotta őket.

- Hé, ti ott lent! Menjetek arrébb! Műveleti terület! Még a végén eláztok itt nekem! Akkor meg írhatom a jegyzőkönyvet! Hess!

Maláj megdöbbenésére a Póc észrevette őket. Sőt, még termetéhez képest udvariasan is tessékelte volna őket arrébb.

- Megmentetted az életünket! Jövünk neked eggyel! – üvöltötte örömittasan torkaszakadtából Barnabás.
- Azt mondod? Véletlenül épp hasznotokat veszem. Amondó vagyok, hogy bé. Viccet félretéve, velem jöttök. Nekem fogtok dolgozni. Aztán, ha eleget güriztetek, mehettek Isten hírével. De ne feledjétek, ha átbasztok, basszatok bét is!
- Korrekt ajánlatnak tűnik – nézett Malájra Barnabás. – Mit mondasz?
- Azt, hogy nem bízom benne! Alig ismerjük!
- De tartozunk neki! Megmentett.
- Egy feltétellel megyek vele…
- Na! – kiabált le a Vérszopóc hozzájuk. – Mi a helyzet?
- Gólszerzési lehetőség – legyintett Barnabás és türelmetlenül fordult is vissza Malájhoz. – Na? Mi legyen a feltétel?
- Kérdezd meg tőle, tudja-e, hol a Vastócsa! Ha odavisz minket, akkor vele megyünk. Különben Felcsút, le is út!

Barnabás megtekerte a nyakát, kiropogtatta ízületeit. Felemelt mutatóujjával, szigorú, kérlelhetetlen tekintettel odafordult a Póchoz. Az éppen végzett a csapolással. Nagy robajjal kihúzta a göbe hátából a fullánkját. Munkaeszköze elveszett roppant méretei közt. Lehajolt, hogy jobban szemügyre vegye, kiket is próbált eddig jobb belátásra bírni. Barnabás alsó fertályából apró galacsin pottyant ki.

- Mikor indulunk? – adta meg magát.
- Hogy mi? – értetlenkedett Maláj, de nem maradt ideje gondolkodni.

Ragacsos, szőrös láb ereszkedett a nyakára és foglyul esett. A levegőbe emelkedett. Az átellenes ízelt lábon Barnabás vonaglott. A göbe széles háta egyre kisebb lett, míg végül a konda el is tűnt a szemük elől. Helyét levelek, ágak vették át. Susogva törtek utat maguknak a Pócok, voltak vagy egy tucatnyian. Nagy robajjal igyekeztek hazafele. Haza, a lombkoronába. A zöldellő keretet bepettyezte valami melegebb színvilág. Narancsszínűvé változott egy darabon az erdő. A fák telis tele voltak ezzel a különleges gyümölccsel. Megannyi állatka döngicsélt az otthonaik körül. Megérkeztek.

- Na, tessék – méltatlankodott Maláj. – Most meglátod, te féleszű, milyen idefönn!

Megközelítettek egy foltokban megfakult héjú narancsot. Ezernyi pici fekete pötty éktelenkedett rajta, melyhez közelebb érve egyértelművé vált, hogy ablakok. Mintha csak csodálkozna, a narancsnak külön szájat vájtak beszálló kapunak. Ezen közlekedtek ki és be ezek a sok lábon járó olajfúró tornyok. A belsejét úgy alakították ki, hogy az lakható legyen. Kivájták a folyosókat, elhordták a gyümölcshús tetemes részét. A sötétebb részeket a falon tenyésző gombafonalak világították meg. Kék derengést bocsátottak ki magukból, mint az UV. Onnan nagyobb termekbe értek, de rögtön tovább álltak. Alattuk csúsztak, másztak a különféle bogarak, állatkák. Vagyis a gomba fényének hála állatkék. De előfordult az is, hogy valami a szeme láttára hullott le a tetőről.

- Részeges poloska! Úgy vigyázz, hogy a Pölöskeibe deportálnak, ha nem vigyázol! – kiabált utána a Póc.

Végre elérkeztek úti céljuk végéhez. Tágas, a kinti, nyüzsgő környezetet némafilmmé változtató, díszes teremben voltak. Bőven akadt hely mindegyik Pócnak, de ide már csak az az egy repült, amelyikkel ők is utaztak. Előttük egy magas emelvényen egy furcsa alak trónolt. Ránézésre király-féle.

- Mi hír a végeken, Bandi?
- Sajnos semmi jó, királyom.
- Hát ez szomorú. Vigyázz, valami a lábadra ragadt. Valami gusztustalanba léptél.
- Ja, ezek? Ezek lesznek a mi megmentőink, Herr König! – cuppantotta le patájáról a két kaki foltot.
- Ezer bocsánat! Üdv Néktek a Narancsos ligetben! Mint láthatjátok, jut hely mindenkinek dögivel. Ám, amit nem tudhattok az az, hogy mindez veszélyben forog.
- Úgy ám! – helyeselt Bandi, a lápi Póc.
- Ligetünket mindenféle Cece és Bece támadta meg. Legyeskednek mindenfelé. Kiszipolyozzák az életet ebből a békés kis faluból. Nyilvánvalóan láttátok, hogy megy a munkánk. Miből élünk. Lecsapoljuk mások vérét és eladjuk jó pénzért. Csakhogy ez az utóbbi időben nehézkesen megy. Megcsappant ugyanis az áthaladó erdei állat forgalom. Nem tudni, minek köszönhető pontosan. Annyi sejtésünk van, hogy a Legyek Ura felelős mindezért. Bandi remekül tette, hogy elhozott benneteket. Szükségünk van ugyanis két ilyen remek képességű fickóra. Hiszen ti vonzzátok a legyeket!

- Halleluja… - suttogta Barnabás sajgó nyakát masszírozva.
- Elnézést, Király! – bátorkodott Maláj szólni. – Nem szeretnék képmutató lenni. Mi egészen másfelé igyekeztünk volna, nekünk ez egy egészen nagy kitérő az eredeti célunkhoz képest. Nem lehetne, hogy…
- Nem.
- Mármint, azt szerettem volna kérdezni, nem lehetne-e, hogy mi egészen máshova menjünk, mint ehhez a Legyek Urához és speciel még el is vinnének oda?
- Nem.
- Jó, oké, csak gondoltam, megkérdezem.
- Szóval ott fojtottad belém a gondolatmenetet, amint éppen kifejtettem: Bandi elvisz titeket a Zümmögő Birodalomba. Válaszokat szeretnék kapni arra a kérdésre, miért csökken a tranzit forgalom a Liget környezetében. Ha elég információt gyűjtötök nekem, kéréssel fordulhattok hozzám. Elmehettek.
- Nem tetszik ez nekem, Maláj – súgta Barnabás úgy, hogy alig formált betűket az ajkával. – Még a végén ott hagyjuk a fogunkat. Nekünk a Vastócsához kell mennünk! Ott van a mi dolgunk.
- Ezt én is tudom, de mit tehetnénk? Szerintem teljesítsük a kívánságát és annál hamarabb mehetünk tovább.

A király odalépett a falhoz, amire egy csap volt szerelve. Alatta dugaszos tömlők sorakoztak üresen. Megfogott kettőt és a csap alá tartotta. Abból sötétnarancs színű folyadék csordogált. Bedugaszolta mindkettőt és odasétált hozzájuk.

- Tessék – nyújtott át a két kulacsot nekik. – Vérnarancs. Grapefruit. Ízletes nedű. Gazdálkodjatok belőle okosan. Nekem a személyes kedvencem. *Hikk*

Azzal fütyörészve, szédelegve visszaült a trónra.

Előző oldal Petya