Mesék a lápból - A disznagló szarovnyikok I.

Neoprimitív / Írások (761 katt) Petya
  2017.01.23.

…Réges régen, mikor még nem élt Ronald Reagan…
…sőt annál is régebben… meg annál is… meg anális…

1. – A kaland kezdete

Volt egyszer egy mocsár. Ebben a mocsárban nem laktak emberek. Helyettük éltek mindenféle más szerzetek. Kik a fák koronáiban, kérkedve a napsütéssel. Kik a fa kérgeiben, törzseiben, számolva az évgyűrűket, önmagukat a gyűrűk koronázatlan urainak kikiáltva. Ki-ki pedig lenn az avarban, de nem ám úgy, mint egy avatatlan avataros. Voltak ugyan kékek is, de a mi hőseink nem. Ők barnák voltak.

Az avarhoz sok különféle lakhely tartozott. Kövek alatt bujkálhattak vagy sűrű levélcserjék tövében. Kidőlt fák odvában vagy elszáradt levelek árnyékában. De nem ám a szarovnyikok! Ezek a rettenthetetlenül barna jószágok a feneketlen, nedves lápot imádták.

„Hozzánk ne jöjjön mindenféle nyüzü és nyenyec!” – rázta egyikük az öklét a magasba. Oda, ahol a többi erdei nép lakott. - „Tanulják meg, mit jelent két lábbal a földön járni! Majd utána biflázzuk a nevüket!”

Az egyik kis szarovnyik fejére ekkor rápottyant valami, ami éppen olyan színű volt, mint ő maga.

- Barnabás! Te élsz?
- Persze hogy élek! – rázta meg a fejét Barnabás. – Nem is értem, miből gondolod, hogy halott lennék.
- Egyrészről bűzlesz, mint a halott.
Barnabás felállt. Szétnézett, de csak a láp szélét látta. Halat sehol.
- Hallatlan, hogy ilyet mondasz. Hisz ez a hely halatlan.

Enyhe képzavar állt be köztük. De amúgy már megszokták. Hiszen ezek a szarovnyikok mindent összehadoválnak, ami az eszükbe jut.

- Szerinted hallucinálok? Hiszen láttam, hogy az imént még fönn repkedtél a magasban valaminek a lábához tapadva! Annak a nagy tollas izének, ami állandóan kiabál! Miért csináltad ezt? Bajod eshetett volna!
- Ugyan már, Maláj! Folyton aggódsz. Neked megfelel ez itt! – mutatott körbe a lápon Barnabás. – De nekem nem! Én látni akarom az eget! Tudni akarom, mi van a koronákon túl! De te is tudod jól, hogy nem jutunk el oda soha a saját lábunkon! Elszáradunk, mielőtt odaérnénk!
- Persze hogy elszáradunk! Ezért van itt nekünk a mocsár! Az a mi otthonunk! Mi dolgod neked a koronában? Neked nincs szárnyad! Maximum ékezet nélkül! De az is csak sarjad és szárad! – hadonászott kezeivel Maláj.

Annyira belelovallták magukat a kis kupacok az eszmecserébe, hogy egyszeriben lerepült a karjuk. Aztán meg rácsodálkozásuk alkalmával a fejük. Gyorsan lenyúltak hát mindenükért, ami kézbe akadt és bedobták a mocsárba. A száradt kis testrészek lassan elmerültek. Majd ők maguk is beugrottak utána.

- Szia Anya! – köszönt Maláj, mikor belépett a kis kuckóba a láp alján. Karja épp, hogy a helyére került.
- Kisfiam, Malájka, mit rosszalkodtál ma megint? Látom, hogy Barnabással máson se jár az eszetek, csak azon, hogyan száradjatok ki! Folyton feljártok a partra. Kislány koromban voltam én is ott, apád úgy elcsavarta a fejem, azt mondta, elvisz világgá, ahol boldogok leszünk. Aztán pedig itt hagyott! A te apád! Szar alak! Lelépett, azzal a kis khaki színű luvnyával! Most meg neked is ezen jár az eszed! Neki már biztos leszáradt a hancúrléce! Te is ezt szeretnéd? Ha van egy csöpp eszed, itt maradsz a seggeden!
Maláj azzal a lendülettel, hogy hazatért bemenekült a szobájába és becsapta az ajtót. Anyja felemelte a hangját, hogy ne csapkodja, mert lötyög a kilincs és különben is minden szétfolyik körülöttük így is. Elterült az ágyon, kis kupacba húzta össze magát.
Barnabásnak igaza van. Borzasztó életük van itt. Túl kicsi ez a láp mindannyiójuknak. De hogyan mehetnének messzebb a láptól anélkül, hogy kórosan ki ne száradnának? Olyan hirtelen és drasztikusan következik be ez a vízvesztés, annyira gyorsan aszódnak morzsácskákká, hogy idejük sincs megmukkanni. Széthordja őket a szél. Itt a lápon belül és a parton biztonságban vannak. De még egy ilyen stikli Barnabás részéről, és lehet, hogy másutt pottyan le a földre. Akkor aztán megnézhetik magukat. Hogy nézne akkor az anyja szemébe? Sose tudná megbocsátani magának.

Az ablakon ekkor kopogtak.

- Gyere Maláj, kitaláltam valamit! – suttogta Barnabás odakintről.

Maláj nagy nehezen feltápászkodott, pedig már olyan kényelmesen szétfolyt a kiságyon. Odasétált az ablakhoz és kinyitotta. „Az Iszákos Iszapos!” Maláj nem értette. Valami derengett neki ugyan, de nem tudta összerakni a részleteket. „Kupac korunkból! Nem emlékszel? Minden kis kupacnak erről meséltek!”

És ekkor Malájnak beugrott a történet. A történet egy Vastócsa nevű helyről és az ő királyáról, Ganésáról. Iszákos Iszapos pedig fejébe vette, hogy ellátogat ehhez a királyhoz, hiszen az a hír járta, hogy aki megmerítkezik az ő tavában, annak vize megóvja azt a legakutabb kiszáradástól is. A történet szerint Iszákos kalandokkal tarkított útja során végül eljut ebbe a Tócsába. Elnyeri jutalmát bátorságáért, és azután boldogan élhetett.

- Ez a nagy terved? – könyökölt ki az ablakpárkányon Maláj. – Egy mondát üldözni?
- Te is tudod, hogy igaz! A szíved mélyén!
Maláj elgondolkodott. Szerette volna hinni, hogy igaz. Rettenetesen.
- Talán igaz. De nem tudni biztosan.
- Elég, ha itt tudod! – kocogtatta meg a halántékát Barnabás.

Maláj hallotta maga mögött az anyját a konyhából. „Még akár Lápfejlesztési Miniszterségig is vihetné. De ő csak ezzel a Barnabással lóg! Léha semmirekellő! Belőle is az lesz, semmire se viszi! Szarkupac lesz a végén!”

Na, azt már nem! Kerül, amibe kerül, ha végül ott is hagyja a fogát, de nem lesz olyan, mint az apja! Nem lesz szarkupac!

Kilopakodtak a part szélére. Elhelyezkedtek egy óriási kavics árnyékában.

- És most?
- És most várunk.
- Mire?
Barnabás nem szólalt meg. Maláj ettől türelmetlenné vált és megbökte Barnabást.
- Mondd már meg!
- Csss! Odanézz!

Ekkor megjelent a fák közül néhány nagytestű lény. Orruk furcsán turcsi volt. Röfögtek és egyenesen a láphoz nyomultak. Barnabás odafordult Malájhoz.

- Disznagolni fogunk!
- Hogy mi?!?!
- Jól hallottad! Megüljük szőrén a disznaját! Ne aggódj, jól belekapaszkodsz, hogy csak úgy ragadjon a sertéje! Hiszen ezek minden reggel erre sertepertélnek. Csak beléjük csimpaszkodunk és meg sem állunk a következő dagonya-pagonyig!
- Te megvesztél? Ezek összenyomnak! Szét fognak taposni, mielőtt a közelükbe férkőzhetnél!
- Maláj! Barátom! Nem alulról támadunk. Fentről hullunk majd alá! – mutatott Barnabás egy közeli ágon tollászkodó szárnyasra.
- Alá’ szolgája! Szóval ezért akaszkodtál a rikácsoló tollas lábába? Te egy zseni vagy! Egy őrült zseni! Hiszen kísérleteztél vele, hogy működik-e a terved!

Felkapaszkodtak a földből kibukkanó gyökereken. A sima kérgen megbújó recékbe kapaszkodva feljebb és feljebb jutottak. Már nagyon közel tollászkodott az a madárka. Csőrével a mosdó kondát figyelte. Alig várta valószínűleg, hogy lakomázhasson.

- Igyekeznünk kell, rá fog szállni a hátukra! Mindig ezt csinálja! Kurkássza majd őket! Bele kell kennünk magunkat, mire elrugaszkodik.

Maláj iparkodva szedte a lábát. Barnabás nyomában falta a fordulókat, lopta a centimétereket. Már majdnem ott voltak. A madár ekkor kitárta óriási szárnyát, fesztávját maximumra nyitotta és elrugaszkodott az ágról.

- Ugrás! – kiáltotta Barnabás és ő is utána vetette magát. Maláj sem tétovázott. Hogyan is tehette volna, amikor Barnabás kézen ragadta?
- Isteneeeeeeem! – üvöltötte teli torokból Maláj, és imái meghallgatásra találtak. A tollas kemény, koszos körmén landoltak. Rögvest pihe-puha tollak közé kerültek, mikor az állat behúzta maga alá a csüdjét.
- Ez oltári volt!
- Meg fogunk halni!
- Ugyan már, Maláj, ne károgj! Nézd!
A levegő ellenállása csökkent, a madár lefékezett és elegánsan landolt egy göbén.
- Itt az idő!

Lehuppantak a sötét szőrfoltokra és jól beágyazódtak. A hatalmas csőr körülöttük kaparászott, de velük nem foglalkozott. Finomabb falatok után kutatott.

- Innen látom a vályogunkat! – kiáltotta Barnabás, miközben letekintett a mélybe!
- Nagyszerű, és mindezt mikor tervelted ki? Honnan jött az ötlet?
- Mégis honnan szerinted? Hát az Iszákos Iszapos is így csinálta! Az öreg Híg mesélte. Szemtanúja volt!

Maláj emlékezetében az öreg Híg olyan barnamoszatka volt, amelyik gyakorta néz a pohár fenekére. Látott ő cifrábbakat is már annál, mint olyan mesék szereplőit, akit rajta kívül senki. Ott vannak például a két lábon járó óriások. Soha senki nem látta, csak Híg esküdött meg rá. Ahogy Iszaposra is. Vajon Barnabásnak mindkét történetét elmesélte vagy jobbnak látta, ha csak ezzel tömi tele a fejét? Persze ennél sokkal égetőbb dologgal kell most foglalkozni.

- És mit fogunk tenni a kiszáradás ellen?

Mielőtt Barnabás válaszolhatott volna, a göbe egyszerre meghempergett a sárban. Körülöttük minden csupa nedvesség lett. Több is jutott nekik, mint amennyire szükségük volt.

- Tessék! Iszappakolás a’la disznó!

A sötét színű konda befejezte a tisztálkodást. Felkerekedtek és elviharzottak az erdő mélyére. Jobban mondva a sok pigmentált pig ment által két napig. Anélkül, hogy megfürösztötték volna habtestüket akármilyen sárban. És se Maláj, se Barnabás nem tudta mitévők legyenek…

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 3 db)