Gyilkosok kora III/12.

Fantasy / Novellák (314 katt) anonim88
  2016.12.21.

Jóllehet, a Gyémántlovagoknak hála, arra a botos alakra többé nem lesz gondjuk, ki tudja, hova szivárogtak be a Végzet Prófétáinak emberei. Ha működési elvük valóban hasonlít az Antíviai Hollókéhoz – márpedig Castiel feltételezte, hogy hasonlít –, akkor akár a kastély is tele lehet a próféták mamelukjaival. Ezen egy pillanatra elgondolkodott. „Castiel, megint hülyeségek jutnak eszedbe – homlokára csapott. - Mégis melyik valamirevaló orrgyilkos szervezet nem így járna el?”

Éppen ezért Castiel megkérte Adamet, maradjon a bálteremben, biztos távolságból tartsa szemmel Eliset, míg ő körbejárja az emeletet.

- Számíthatsz rám – felelte barátja.

Kifelé menet a vendégek arcvonásait figyelte, főleg a felszolgálókra fordított kiemelt figyelmet. Úgy érezte, eleget látott már, hogy felismerje a gyilkosok tekintetét. A teremben egyet sem látott. Nem tudta, ettől meg kellene nyugodnia, vagy ez egyel több ok az aggodalomra. A bálterem előtti „ruhatárból” kikérte fegyverét. Mikor derekára csatolta, ismét teljesnek érezte magát. Egyetlen percre sem akart megválni kardjától, azonban lord Hinterland szerint felettébb furcsa lenne, ha a bálteremben az őrökön kívül más is viselhetné a fegyverét, így végül engedett. Egy feltétellel. Adamet egy napra a kastély őrségének tagjául fogadják. Lord Hinterland néhány szívverésnyi ideig Castiel arcát vizslatta, ám végül rábólintott.

A folyosókat járva mindenfelé őrökkel találkozott, a legtöbbel korábban már találkozott. Ez valamelyest megnyugtatta, ám figyelmét nem hagyta lankadni. Nem hagyhatta. Túl sok forgott kockán ahhoz. Ráadásul első kézből tapasztalta, mire is képes egy próféta. „Ha egy olyan alak, mint az a botos fickó, bejutna a kastélyba, vajon mennyi őr kéne hozzá, hogy megállítsák? Egyáltalán képesek lennének rá?” – azt kívánta, bár itt lenne Crafton, vagy bármely másik Gyémántlovag. Ők azonban ilyen homályos figyelmeztetések, vagy egy darabka papírfecni miatt nem hagyhatják félbe éppen aktuális küldetéseiket. Megrázta a fejét. „Nekem is képesnek kell legyek megoldani egy ilyen feladatot, ha Gyémántlovaggá akarok válni!”

Hirtelen csörömpölés és kiáltozás ütötte meg a fülét. A forduló mögül jött. Kardját maga előtt tartva befordult, felkészülve a legrosszabbra, azonban a látvány, ami elé tárult, egy átlagembernek a legtermészetesebb lehetett, számára viszont a legképtelenebben hatott.

A földön egy ezüst tálca hevert, körülötte törött poharak, és valami folyadék. Előtte egy barna szolgáló esdekelt térdelve.

- Kérem, uram, bocsásson meg! Én… óvatlan voltam! Mélységesen sajnálom!
- Fogd be a pofád, pengefülű! – förmedt rá a fiú. – Most nézd meg ezt a foltot!
- Nyugodj meg, Damien! – húzta vissza a társa az éppen ütni készülő alak kezét. Ekkor vették észre őt is.
- Castiel? Már csak te hiányoztál… - forgatta a szemét Damien. – Hé! Mi a szart akarsz azzal a karddal?
- Ööö, nem fontos – zavartan eltette fegyverét, felegyenesedett. „A frászt hozta rám ez az idióta!” – bosszankodott magában. Időközben megérkezett lord Hinterland is. Csak úgy lobogott hosszú, ősz haja, ahogy dühösen a tett színhelyére viharzott.
- Mi a fene folyik? – szólította meg az egybegyűlteket.
- Ez a mocskos pengefülű tönkretette a báli ruhámat! – mutatta Damien.
- Sajnálom, lord Hinterland! – fakadt sírva a fiatal szolgálólány. – Bármilyen büntetést is szab ki rám, én elfogadom, csak kérem, ne küldjön el! Egyedül kell etetnem öt testvéremet az ópiumfüggő szüleim helyett.
Hinterland felsegítette szolgálóját.
- Nem ütötted meg magad? – kérdezte gyengéden.
- Nem. Jól vagyok – felelte meglepetten, tekintete ide-oda szaladgált a padló és a kőfal között.
- Még új vagy itt, ugye? Mi is a neved?
- Shelé.
- Biztosan kimerített a mai nap, Shelé – mondta lágyan. - Menj, pihenj le! Köszönöm a kemény munkádat, holnap reggelig szabad vagy, aztán lady Ulina eligazít a feladataid illetően.
- Igenis, értettem! K-köszönöm, lord Hinterland! – mondta az elf alázatosan, hangjában őszinte meglepettséggel.
- Oh, egy pillanatot, ha várna, kedves! – szólt utána lord Hinterland, mielőtt Damien felé fordult. Damien egy elégedett vigyorral félrebillentette fejét. Gondolatai arcára íródtak: „Na, végre! Remélem, a puszta kezével súroltatja ki a foltot a zekémből” – Ám Lord Hinterland mondandója lefagyasztotta mosolyát.
- Sir Damien szeretne bocsánatot kérni.
- Mi van? – szalad ki a száján döbbenetében.
- Ön megalázta ezt a fiatal hölgyet. Olyan szavakkal illette, amiket nem tűrök meg a kastélyomban – ha dühös is volt, nem mutatta jelét. Végig higgadt, tanári hangon beszélt. Mintha csak kioktatná egy diákját, ami – mondani se kell – tovább növelte Damien haragját.
- Kérjek bocsánatot egy szaros pengefülűtől? Ezt nem gondolhatja komolyan! – vágta rá vöröslő arccal.
- Mint már említettem, ezt a fajta magatartást nem tűröm a kastélyomban. Sir Damien, meg kell kérnem, távozzon!
Damien egy pillanatig farkasszemet nézett a házigazdával, végül elhúzta száját.
- Felőlem. Úgyis elegem van már a sok képmutató szarháziból – kifele menet még levállalta Castielt, csak hogy éreztesse, kettőjük viszonya még mindig a régi.
- Biztosíthatom, az édesapja hallani fog az esetről – szólt utána lord Hinterland, mire a fiú egy pillanatra megtorpant. Keze megremegett, de már nem hátrálhatott meg. Büszkesége nem engedte. Nyelt egy nagyot, és tovább indult.

Előző oldal anonim88