Gyilkosok kora III/11.

Fantasy / Novellák (367 katt) anonim88
  2016.12.02.

Megannyi megpróbáltatás után Elise végre eljutott az ostagari bálba. Ahogy Castiel oldalán, kart karba fonva bevonultak a nagyterembe, az előző napok oly távolinak, oly valószerűtlennek tűntek, mintha csak egy álomból ébredt volna.

Az eleje felért egy utazással a pokolba, azonban az utolsó két nap még kellemes pillanatokat is tartogatott számára - amit, őszintén megvallva, sosem gondolt volna. Különösképpen, mikor Daniel felajánlotta, a zsákmányolt pénzből meghívja őt és Victort a város legjobb fogadójába. Oda, ahova az átutazó nemesek és gazdag kereskedők járnak. Elise őszintén kételkedett benne, az étel akárcsak megközelíthetné a házi szakácsa, Feraon főztjének ízét, annál viszont csak jobb lehet, amit az utóbbi napokban evett, ezért örömmel fogadta a meghívást.

A fogadóba lépve a két szokatlan vendég rögvest felkeltette a népes vendégsereg figyelmét. Zavart - néhol szúrós - pillantások, rosszindulatú sugdolózások moraja futott végig a termen. Kisvártatva a fogadós is megérkezett, oldalán két jól megtermett kopasz legénnyel.

- Lehet eltakarodni, koszos parasztok – vetette oda.

Elise a férfi fintorgó arcát figyelte, ahogyan kiejtette a szavakat. „Vajon én is ilyen visszataszítóan festettem?” – ezen tűnődve valami kellemetlen érzés lett úrrá gyomrán.

A fogadós hozzáállása - természetesen - azonnal új irányt vett, mihelyt Daniel elővette a tömött bukszát. A fogadós a lehető legtenyérbemászóbb vigyorral egy asztalt kínált, s azonnal küldött egy helyes felszolgálólányt, hogy körülugrálja őket.

- Ó, igen, a hatalmas mellek, a legcsodálatosabbak egy nőben – nosztalgiázott Victor, mire Elise szúrós pillantást intézett felé.
- Azok tőgyek – felelte sértődötten átkarolva derekát.

Sertéssültet rendeltek, köretnek krumplit és salátát. Elise számára egy kissé egyszerű ételnek tűnt, ám az íze önmagáért beszélt.

- Köszönöm az ebédet – mondta tisztelettudóan. – Biztos rendben lesz ez így? – nagy zöld szemeivel Danielre nézett.
- Mi? – kérdezte egy kis pálcikával a fogát piszkálva. Egy ilyen őszinte pillantásért azoktól a gyönyörű szemektől sok férfi a fél karját is odaadná, a mágusról azonban lepergett, mint zománc a konyhaedényen.
- Erre az ebédre minden pénzed rámegy.
- Kétségkívül – bólintott Victor. – Ráment volna - fejezte be gondolatát egy vállrándítással.
Elise kérdőn félrebillentette fejét.
- Nem fogunk fizetni – magyarázta Daniel, még mindig a fogát piszkálva. – Az öreg egy pénzéhes szarházi. Kutyába se vett minket, amíg nem látta a megtömött erszényt. Az ilyen nem érdemel korrekt bánásmódot.
- Fizetés nélkül akarsz távozni? – hökkent meg Elise, mire Victor idegesen lepisszegte.
- Ha nem kürtölöd szét, még sikerülhet is.
A lány pirulva a szájához kapott.
- Készüljetek! – mondta Daniel, azzal felállt az asztaltól, és átment a másik helyiségbe. Kisvártatva valaki felkiáltott:
- TŰZ VAN! TŰZ VAN!
- Mi? – kapta fel a fejét a fogadós, s mindenki egy irányba figyelt.
Victor megfogta Elise kezét.
- Gyere! – súgta.

Amíg kisétáltak, Elise szíve a torkában dobogott. Attól félt, bármelyik pillanatban nyakon csípheti valamelyik jól megtermett testőrlegény, ám nem így történt. Megúszta az esetet, ami különös élvezettel töltötte el. Arca úgy kivirult, mint egy gyermeknek, aki megúszott egy csínytevést. Aztán a lelkére kötötték, "Castielnek erről egy szót se."



- Felkérhetlek egy táncra? – Castiel a kezét nyújtotta, mintegy emlékeiből visszarántva a lányt. Elegáns, hímzett inget viselt, rajta testéhez simuló, szürke mellénnyel, szíve fölött pedig egy aranyból készült, suhanó fecskét formáló kitűzővel. A Reid ház címere, ezt még Elise is tudta.
- Még mindig fura vagy ebben a ruhában – vallotta be a lány, aki legtöbbször vagy páncélban, vagy meztelenül látta a fiút.

Elise haját az ostagari szolgálók kontyba kötötték, elől két tincset szabadon hagyva, ezzel kiemelve vonzerejét. Mélyen kivágott, élénkzöld báli ruhája bőreként simult testéhez, majd csípőtől lefelé rojtos, bő szoknyává alakult. Rengeteg gyönyörű hölgy tartózkodott a teremben, Castiel valahogy mégis Eliset látta a legszebben tündökölni.

Partnere elfogadta a felkérést.

- Nahát, még táncolni is tudsz – szemtelenül elmosolyodott.
- Természetesen – felelte sértett büszkeséggel. – Több vagyok egyszerű kardforgatónál.

Ahogy a zenekar ritmust váltott, egy lassabb, romantikusabb ütemre, Elise fejét Castiel vállára fektette. Érezte a fiú keze melegét derekán, ahogy lassan, ölelőn átfonja.

- Tudod - kezdte pirulva –, a vacsora után bejelenthetnénk eljegyzésünket, aztán, mikor hazatérünk, össze is házasodhatnánk.
Az ifjú lovag ijedtében félrenyelt. Vörös arccal, köhögve igyekezett elkerülni a fulladás.
- M-mi? – nyögte levegő után kapkodva.

Elise kilépett öleléséből, és harsány kacagásba tört ki, még könnyesre nem nevette magát. A körülöttük táncolok meglepetten fordították feléjük tekintetük

- Andrastére! Ezt az arckifejezést akartam látni! – mondta szemeit törölgetve. – Csak vicceltem, Cass! Eszem ágába sincs megházasodni! Még legalább két-három évig szeretnék szórakozni a fiúkkal, vagy öt – kinyújtotta kezét. – Folytatjuk a táncot?
- Egy… egy pillanat – Castiel lassan visszanyerte természetes arcszínét. „Ezt a csipkelődést biztosan Danieltől tanulta! – gondolta bosszúsan. – Jobban összemelegedtek, mint hittem.”

Bár azt mondta, csak viccelt, a gondolat mégis szöget ütött Castiel fejébe.
- Ha egyszer rászánod magad a házasságra – kezdte tánc közben. – Én is a jelöltek között leszek?
- Ne butáskodj! – nevetett a lány.
„Az a gonosz mosoly, a Teremtőre, de jól áll neki!” – gondolta Castiel.
- Miért ne?
- Hogy miért? Hah! Jóképű vagy, izmos, jó nevű családból is származol, de - ne sértődj meg – nálad jobb hozományú férjet is el tudnék képzelni.
Castiel kétkedő pillantása elárulta, ezt a kifogást nem hiszi el. A lány felsóhajtott. Elhatározta, őszinte lesz vele.
- Te kalandor vagy, Cass. Folyton úton, én meg ott lennék egyedül egy hideg kastélyban, egyre csak azon aggódnék, most épp milyen koszos hölgyemény melegíti ágyadat.
- Sosem csalnám meg a feleségem – felelte a szokásosnál komolyabb hangon.
- Talán így van – felelte kissé fájdalmasan. – Én azonban nem tudnám ezt így megígérni. A magány kegyetlen társ, főleg egy fiatal és csinos lánynak. Az éjszakák hidegek, az ágyam túl nagy… De most hagyjuk ezt! Ne rontsuk el ilyen mély gondolatokkal ezt a szép napot! – közelebb hajolt hozzá, s a fülébe súgott – Lord Hinterlandnak sok vendégszobája van. Kifejezetten arra a célra.
- Most, el… elmegyek járőrözni. Tudod, a próféták – magyarázta, mire Elise megjátszott komolysággal bólogatott. – Megnézem, van-e üres szo… khm, úgy értem, biztonságos-e, aztán…
- Csak menj! – súgta a fülébe. Legszívesebben megcsókolta volna, itt azonban nem tehette.

Túl sok a kíváncsi tekintet. Már az is elég gyanús, hogy így táncolnak együtt, még ha a testőre is.



Társaság hiányában úgy döntött, felkeresi barátnőit, mielőtt valaki felkéri egy táncra. „Vajon merre lehetnek?” – tűnődött a tömeget kémlelve. Elsőre Lady Valeeranra figyelt fel, Hinterland húgára. A bárónő harmincas évei elején járt, szépsége mégis vetekedett bármelyik húszévesével, ami mellé kifinomultság és több évtizedes tapasztalat párosult. Most is, mint mindig, öt magas rangú férfi rajongta körül. Elise korábban is elismerően vélekedett a bárónőről. Nagyszerűen használja adottságait, melyekkel könnyedén ujjai köré csavarja a férfiakat, hogy aztán bábként rángassa őket.

A puncsos tálnál végül rátalált barátnőire, Lilyre, a király unokahúgára, Sophiára, Redcliff arljának lányára, illetve Jainára, egy magas rangú denerimi nemes gyermekére. Éppen a fiúkról folyt a társalgás, mint általában.

- Szerintem Jeremi Hinterland a legjobb választás – erősködött Sophia. – Előzékeny, kedves és gondoskodó.
Lily ide-oda ingatta fejét.
- Még csak jóképűnek se mondható. Ellenben Edwin Cousland – forró pillantást vetett a fiúra. – Magas, izmos, főnemes. Te mit gondolsz, Elise drágám? – fordult felé Lily.
- Én inkább a borostás férfiakat szeretem – felelte hirtelen. ,,Borostás? Komolyan Elise? Ennyire tellett?" - korholta magát.
Lily elfintorodott.
- Az olyan durva! Ápolatlan katonák, meg mocskos közemberek viselnek borostát. Egy előkelő, kifinomult férfi mindig figyel a megjelenésére.

„A katonák nélkül te sem lennél sokáig a fényes kis palotádban” – majdnem kiszaladt a száján, de végül Elise lenyelte megjegyzését. Meglepődött magán. „Ez miért bosszantott fel?” – korábban kacagva helyeselt volna. Az elmúlt napokban azonban sok mindent megtanult, amik átformálták világképét. Elhessegette a gondolatot.
- Szerintem férfias – felelte végül.

Örült, hogy végre egy megszokott beszélgetést folytathat a megszokott társaságával. Ez persze nem azt jelentette, nem élvezte az elmúlt napokat. Kiszabadítását elrablói karmai közül, a futást, kézen fogva Daniellel. Szerette hallgatni, ahogyan Victor és a mágus cukkolják egymást. Sőt, sosem gondolta volna, de a meglógás az étteremből kifejezetten előkelő helyen szerepelt a "szórakoztató események" listáján. A ma éjjelt pedig egy idegen ágyban tölti, Castiel társaságában, ahol, ha rajtakapják, hatalmas botrány lesz. „Pont ettől olyan izgalmas.”

A sok izgalom közepette azonban jól esett, ha csak egy kis időre is, visszazökkenni a megszokott életébe. Forró fürdőt venni, majd lord Hinterland szolgálóinak segítségével felöltözni. Valamint azt is be kellett vallania, hogy megkönnyebbült, mikor Daniel és Victor visszautasították Castiel kérését, miszerint ők is vegyenek részt a bál felügyelésében. Elise biztosan tudta, azok ketten nagy feltűnést keltenének.

- Jól érzed magad, Elise? – Lily olyan közel hajolt hozzá, hogy pisze orruk összeért. Egyenest a szemébe nézve eltűnődött. – Mintha fejben messze járnál.
- Jól vagyok – felelte tétován, ám gondolatai fel-alá ugráltak a múlt eseményei, és a rá váró éjszaka izgalmai között.

Előző oldal anonim88