Haláltánc

Horror / Versek (580 katt) Hollótoll
  2016.10.29.

Sötét itt minden.
A bálterem hol állok,
Kinn az ég, melyre szemem néz.
Köröttem mindenkit
Oly feketének látok,
Hogy fojtogat az üresség.

A zene szól. Halk. Erős.
Párok táncot lejtenek.
Csak én vagyok magam, Magány.
Nincs itt egy ismerős,
Kivel elcseveghetek.
Úgy szorongat az üresség.

A zene lüktet. Él.
A pulthoz lépek. Iszom.
Bort. Vörös, mintha vért innék…
Valaki hozzám ér.
Karja nagy, csontos iszony.
Megragad, mint az üresség.

- Felkérhetem, hölgyem? –
Mondja és magához ránt.
Átfogja derekam. Szorít.
Forgat, emel könnyen.
Hangja oly mély, szinte bánt,
Mint maga a vén üresség.

Lehajtom fejem. Tart.
Én végig nézek rajta,
Fekete cipő, nadrág, ing.
Illata szinte mart,
Mint egy leégett pajta,
Melyben ott van az üresség.

Felnézek rá. Félek.
Hol előbb arc volt, ott csont.
Szeme helyén most sötétség.
Néz. – Elnézést kérek! –
Mondom. Szöknék. – Nem! – S rám ront.
Eljött értem az üresség?

Elkapott. Fog, szorít.
Körbe nézek, nézek.
Mindenki párja pont ilyen.
Maga felé fordít,
Hol megfogott, vérzek.
És megcsókolt az üresség.

Csont éri ajkamat,
Szívja életem dalát.
Zene ütemre rezzenek,
Bennem zúg halk szava.
- Mondd, várod már a halált? -
Zene szólt. Elhalt. Üresség.

Előző oldal Hollótoll
Vélemények a műről (eddig 3 db)