Jenő őszi síránkozása

Szépirodalom / Versek (688 katt) Kolumbán Jenő
  2016.10.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/9 számában.

Kék égre fel nyújtózkodik
őszülő fa nyurga ága,
fecskék búcsú kört repülnek
elszállnak majd nemsokára.

Vacogósak a reggelek
a nap lustán mászik égre,
meleget is kicsit ad csak
azt is a nap közepére.

Levelek már hullni vágynak
természet a nyárba fáradt,
csendes őszi, téli esték
meleg tűzhely mellé várnak.

Elmélázok csendben, magam.
Visszanézek sok sok őszre.
Almaillat, avarillat,
múlt évekre emlékezve.

Csak egy évszak a sok közül
volt az ősz a zsenge korban,
nem törődtem az idővel
számolatlan teltek sorban

az órák, a napok, hetek.
Lepke szerelmet üldözve
idő akkor nem számított,
nem mint most itt rémüldözve.

Szerettem minden évszakot
nem búsított engem az ősz,
szálltam én a vágyam szárnyán
énekeltem, mint egy dizőz.

Mára már a hangom halkult
az ősz elszomorít engem.
Elmúlásra emlékeztet
ellopja az életkedvem.

Várom én a tavaszt újra
de még addig tél is lesz még,
ha megérem az új tavaszt
ősz meg a tél lesz csak emlék.

Újra fürge lesz a vérem
mini szoknyát hogyha látok,
vígan legeltetem szemem
combotokon kedves lányok.

Szeretni is foglak téged,
asszony, vagy lány, hogyha hagyod.
Vággyal viszlek ágyba szépen.
Új tavasz jön. Megvárjatok!

2016.08.31.

Előző oldal Kolumbán Jenő