Alien - A Fájdalom Folyója

A jövő útjai / Könyvajánló (494 katt) Petya
  2016.10.03.

„A görög mitológiában Acheron volt a neve az Alvilág egyik folyójának.
Acheron…
Más néven: a Fájdalom Folyója.”

Acheron pedig az anno LV-426-nak elkeresztelt, időközben terraformálásra kijelölt kopár szikla. Azóta telepesek népesítik és kutatják a bolygó felszínét. Atmoszféraprocesszorok pumpálják a levegőbe a tisztított oxigént. Nagyreményű kalandorok próbálnak szerencsét, kik egyedül, kik családjukkal, hogy távol, a galaxis eldugott zugában megtalálják számításaikat. Tudósok vizsgálják a természeti jelenségeket, akik biztonságát tengerészgyalogosok szavatolják. Az élet látszólag teret nyert és virágzik. Látszólag.

A bolygó neve: halál című kötetben a helyszínen már lezajlik a mészárlás. A Hadley Reménye nevű kolónia elveszíti kapcsolatát a Földdel, ahonnan mentőexpedíciót küldenek a rejtély felkutatására. Mire Ripley és társai odaérnek, nem marad kit megmenteni. Leszámítva egyetlen kislányt.

Rebecca Jorden születésével indít a történet, és vele is ér véget. Newt (a könyvben Nyuszi…). Szülei Anne és Russ azért érkeztek az Acheronra, mert felfedezésekről álmodoztak. A munka pedig kapóra jött mindkettejüknek. Az azóta eltelt idő azonban próbára tette kapcsolatukat. Mire Newt felcseperedett, kiderült, az Acheronon sincs kolbászból a kerítés. Nem úgy alakult a karrierjük, ahogy eltervezték. Ahelyett, hogy fürödtek volna a zsákmányért járó pénzben és dicsőségben, azon kapták magukat, hogy be vannak zárva hozzájuk hasonló férfiakkal és nőkkel egy szürke, betonelemekkel tarkított ketrecbe. Hogy nem azért küzdenek, hogy minél több és több élmény érje őket, hanem azért, hogy elviseljék, feldolgozzák és ellensúlyozzák a csendes semmittevés és az ezzel járó letargiás állapotot. Reménnyel ellensúlyozzák. De ehelyett csak fájdalom az, ami osztályrészül jut nekik. Rebecca érzi ezt szülein, és azt teszi, amit bármelyik gyerek tenne, ha a helyében lenne. Nem vesz róla tudomást, hanem éli az életét a legteljesebben lehetőségeihez képest. Mászkál a szellőzőkben, felfedezi a kolónia eldugott részeit, fagyizik a kantinban, testvérével, barátaival versenyez, vagy elkíséri szüleit egy-egy rövidebb felfedezőútra. A rágódást és önfájdalmat pedig meghagyja a felnőtteknek. Mindezt úgy, nem is sejti, hamarabb kell szembesülnie a felnőttek gondjaival, mint hinné.

A kolónia tengerészgyalogosainak élére új fejest küldenek. A neve Demian Brackett, és már megérkezése első napján igyekszik tekintélyét megalapozni. Renitens beosztottjának letöri a szarvát, új parancsokat állít a régiek helyébe. Igyekszik a leginkább optimális rendszert létrehozni. A százados látszólag kemény, érzelemmentes katona, mégis jobban megismerhetjük. Vívódó lelkiismerete időnként felveti a kérdést, vajon jól végzi-e a dolgát? Emberi arca leginkább akkor mutatkozik meg, miután megtudja, a kolónián tartózkodik egykori szerelme, Anne Jorden.

A szálak bonyolódnak, a történet egészen a 150. oldalig építkezik azért, hogy az utána következő 200 oldalon kifussa magát. Megtudjuk, miképp fedezik fel az idegen űrhajót, megismerjük a kolónia életét, Newt és a gyerekek mindennapjait. Az alaptörténet szálai segítenek előregördíteni a cselekményt. Gondolatok és igények kerülnek ütköztetésre. Odakinn az acheroni légkör, odabenn az emberi lélek háborog. A vihar egyre közeledik, ami elsöpri az életet erről a bolygóról, ahová talán sosem szabadott volna betennie a lábát.

A történetbe időről időre beleszövődik az eredeti könyv fonala. Ripley egy-egy fontosabb momentuma ugyan átteszi a cselekményt a Földre, de csak azért, hogy könnyebben követhessük a párhuzamosan futó cselekményszálakat. Az eredeti történet bemásolása persze furcsa lehet és enyhe plágiumot feltételez, de nekem nagyon tetszett az a megoldás, ahogy megvalósult. Az író ugyanis kipótolta extra gondolat- és érzésvilággal. Ripley érzelmei terítékre kerülnek Burke-kel kapcsolatban, olvashatunk arról, hogyan érzi magát közel 60 évvel a Nostromon történtek után. Ugyanez igaz a kolónián élőkre is. A könyv erőssége a fejekben zajló cselekmény részletes kifejtése. Ki kiről mit gondol, hogyan érzi magát egy-egy helyzetben. Mitől fél, mire vágyik. Ezek mind nem természetesek egy Alien könyvben. Nem olvastam mindegyiket, de amelyeket igen, abban nagyon hamar beindult a fegyverpornó és a karakterek jelleme sem volt ennyire részletesen megmodellezve. Ezért számomra nagyon kedves a Fájdalom Folyója, mert visszaadja a reményemet, hogy igenis születhetnek még a jövőben újfajta megközelítésű történetek ebben a világban.

A cselekmény első 150 (építkezős) oldala sokkal jobban megfogott, mint az utána következők. Valószínűleg, ha ez nem lett volna, nem írok róla ajánlót. Az akciórészek már nem hagytak olyan mély nyomot, mint a karakterek lelkivilágába való betekintés. Az időről időre felbukkanó Ripley-vonal is elgondolkodtató volt, megfogott benne valami, amire addig nem is gondoltam. Nagyon sokszor elképzeltem, vajon hogyan zajlódhatott le az ütközet, hogyan élhettek a kolónián, hogyan szabadulhatott el a pokol. Most, hogy mindezt tudom, tök jó érzés, hogy nincs bennem hiányérzet. Végre átjár a „megérte” érzés, amit kevés könyvről tudok elmondani. A sokat sejtető „hm” pedig, amikor összecsukom az utolsó oldal után a könyvet, azt jelenti, hogy bárcsak folytatódna még. De aztán ráeszmélek, hogy miközben Newt a szellőzőben mászva hallja az újonnan érkező mentőcsapat tagjait, és megfeddi magát, amiért reményt mer érezni (hisz tudja, ez az az érzés, amit nem szabad éreznie, különben meghal), úgy feddem meg magam én is a kósza kis ördögi gondolatért: vajon ez a sztori miért nem nekem jutott eszembe?

Előző oldal Petya
Vélemények a műről (eddig 1 db)